Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)
MOHÁCS VÁROS GAZDASÁGÁNAK ÉS NÉPESSÉGÉNEK FEJLŐDÉSE A XVI-XIX. SZÁZADBAN - Kardhordó Kálmán: Mohács mezőváros gazdasági és népességi viszonyai a XIX. század első felében
kiadni, s ehhez ragaszkodtak is, hiába döntött a vármegye ,,a ménekből járó kilencednek régi szokás szerént kész pénzben való megváltása" mellett. Sőt, miután az 1832/36. évi VII. törvénycikk 4 §-a eltörölte a kisdézsmát, a város tanácsa közölte az uradalom tiszttartójával, hogy azt nem is fogják fizetni, s az addig megvett dézsma visszafizetését is követelték. Ez ügyben ismételten benyújtották panaszukat a Helyartó Tanácshoz is. 4 Még az 1747. évi Resolutio kimondta, hogy mind a város egész határa, mind a Sziget egésze 60 kaszás rét és 100 mérő zab alá való terület kivételével a mohácsiakat illeti, mégis 100 hold földet az uradalom jogtalanul magának megtartott. Csonkítva érezték magukat a mohácsiak az ugyancsak püspöki birtokhoz tartozó lánycsókiakkal szemben is, amiért azok telki állományát mohácsi földekből is adták ki. Sérelmezte a város, hogy 60 kaszás réten és 100 mérős földön felül az uradalom szőlőföldnek is birtokában van Mohácson, amit szintén adó alapjukhoz szerettek volna csatolni. A határokra való felügyelet a földesuraságot illette, de ennek minőségével a mohácsiak elégedetlenek voltak. A Szigetben lévő ún. Kádia és Zab szigeti részt a Bács megyei kincstári uradalom használta, holott azok a város kiegészítő részét alkották. Ez ellen azonban a püspökség semmit sem tett. E fenti, földterületeket illető panaszok különös élességgel vetődtek fel az 1840-es évek elején, amikor a püspöki uradalom szerette volna megindítani legelőelkülönözési perét. 5 A XIX. század első felében a földesurak a községekkel addig közösen használt legelők elkülönözésébe kezdtek, ha a jobbágyok állatállománya a majorságinál nagyobb volt. Ellenkező esetben a jobbágyok kérték ugyanezt. Mohács esetében ilyen jellegű per 1841-ben vette kezdetét, amikor is a pécsi püspöki uradalom mint felperes Mohács mezőváros alperes ellen az úrbéri úriszé1. ábra. Mohács látképe a szigetről (XIX. század eleji metszet. Kanizsai Dorottya Múzeum)