Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

MOHÁCS VÁROS GAZDASÁGÁNAK ÉS NÉPESSÉGÉNEK FEJLŐDÉSE A XVI-XIX. SZÁZADBAN - Kardhordó Kálmán: Mohács mezőváros gazdasági és népességi viszonyai a XIX. század első felében

Mohács mezőváros gazdasági és népességi viszonyai a XIX. század első felében KARDHORDÓ KÁLMÁN „Ennek a városnak első látása megfogja az embert két vagy három tornyával, közelebbről nézve azonban nagyobb részt nyomorúságos zsúptetős házakból áll" — írta Richard Bright 1815-ben a Dunántúlon tett utazásai kapcsán, aki egyébként éppen csak megpihent s jelentkezett a város bírójánál, majd továbbutazott.

1 De milyen is volt valójában Baranya második legjelentősebb települése a XIX. század első felében? Bár egyházi birtok, a pécsi püspök tulajdona, helyzete nagymértékben különbözött a szokásos jobbágy—földesúr viszonytól. Kapcsolatuk jogi alapját az határozta meg, hogy Mohács számára a földesúr és jobbágy viszonyát szabályozó Urbárium nem készült sem Mária Terézia idején, sem később. Úrbériségét királyi „intézvény", ún. rezolúció szabályozta, ami feleslegessé tette a sablonos urbáriumot. Mohács lakossága azonban a földesurával folytatott hosszú és igen szívós küzdelemben vívta ki a maga számára az urbáriumnál előnyösebb királyi rezolúciót. A XIX. sz. első felében az 1796 májusában létrejött szerződésszerű barátságos egyezség: transactio volt az a mérce, amelyhez mind az uradalomnak, mind a valósnak tartania kellett volna magát, de amelytől mégis mindkettő szabadulni igyekezett. Az előbbi lépten-nyomon megszegte, az utóbbi pedig teljes függetlenséget akart. Az a sajáságos helyzet, hogy ti. a püspöki fennhatóság ellenére is inkább a város szabta meg kapcsolatuk mikéntjét, a XIX. század elején is, még fokozottabb mértékben tapasztalható. A. mohácsiak minden igyekezete jobbágyi függőségük lazítására, annak megszüntetésére irányult. Tiszteletet érdemel az a kitartás, állhatatosság, amellyel sem pénzt, sem fáradságot nem kímélve, dacolva püspökkel, vármegyével, céljuk felé törtek. A XIX. század első felében az egyre fokozódó törekvés 1840-ben jelentős állomásához érkezett. Ez év november 30-i közgyűlésen bemutathatták a királyi Privilégiumot, amit a vármegye december 7-én iktatott jegyzőkönyvébe. A tisztújításra 1841. január 17-én került sor.

2 E szabadalom azonban még mindig nem jelentette a földesúri kötelességek alóli mentességet is. Ezért 1845. július 1-én a királyhoz folyamodtak, hogy valamennyi úrbéri tartozásukat és a földesúri mohácsi javadalmakat örökre megválthassák. Kérésével azonban az Udvar a püspökhöz utasította a várost, ahová 1846. február 3-án be is nyújtották esedező levelüket.

3 Úrbéri viszonyukban azonban az 1848-as áprilisi törvények meghozataláig nem történt változás, hisz az 1832/36. évi törvények VIII. és az 1840. évi törvények VII. cikkelyének 9. §-a csak lehetővé, de nem kötelezővé tette a földesurak számára a jobbágyaik által ajánlott örökös megváltást. A város és az uradalom közti viszonyt számos úrbéri per tarkította. Az 1796. évi Transactio szerinti, a füstpénz, robot, és makkbér fejében 510 forint évenkénti bért 1841-től a mohácsiak nem fizették, mivel nem tisztázott, hogy az pengő- vagy váltópénzben fizetendő-e. (1 Pft: 2 Ft 30 X Vcz.) Az uradalom az előbbihez ragaszkodott, a magistratus az utóbbiban akart fizetni. A méh- és báránydézsma fejében a püspökség 100 Ft-ot követelt. A már többször említett Transactio szerint azonban a méhdézsmát természetben voltak kötelesek