Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1974-1975. (Pécs, 1976)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE ÉS PÉCS VÁROS REFORMKORI TÖRTÉNETÉBŐL - Sándor László: Klivényi Jakab. (Források életére és irodalmi munkásságára)

„Nő híre elmés lantotoknak És közelít fejetekre zöld ág." Az ötödik és hatodik versszakokban szerényen beismeri kisebb tehetségét, de olykor, midőn Apolló rákacsint, mégis játszik a költészet húrjain. Az egész versen végigvonul egy sejtett lemondás, a költői dicsőség elmúlása. Szinte megérzi barátaiban a jövő embereit, akikkel a versenyt felvenni nem képes. A versen Berzsenyi hatása mutatkozik meg. A versszakok klasszikus alkaioszi strófát alkotnak. Mind a hat versszaknál a sorok szótagszáma megegyezik: 11—11—9—10. Klivényi a Pesten töltött évek alatt sem feledkezett meg volt pécsi barátairól és tanárairól. Egyik költeményében ismételten felkeresi Faddy Józsefet, aki Zircen csendes magányában éli szerencsés napjait. Panaszkodik sorsáról, hogy a szelek hol ide, hol oda hányják, „tornyosodó habokat lövellve". Ugyanakkor hangsúlyozza azt is, hogy ,,A' Rény hatalmas Mentorom énnekem Míg ez velem jár, dőlj rakásra Földgomoly, én szabadon megállok." Bízik abban, hogy egykor kedves barátját újból láthatja. Ballay Ferdinánd

35 „Benedictinus Novitiushoz" szól másik költői episztolája. A költő levélből kicsendül Klivényi sóvárgása az elveszett papi pálya után. „Tudhatod, egy lélek lakozott kettőnkben, azért is A' czél, mellyre törénk, egy volt. Én Zircznek eresztem Csónakomat, te ezerszám hegynek. Vajha szerencsénk Egy lett volna, midőn ki akartunk kötni, de máskép' Végzé a Fátum. Te kívánt czélodra elértél, Engemet a dühödő szelek ostromi Pécsre vetettek." Nosztalgiája csak erősödik, ha az együtt töltött esztendőkre gondol, mellyel Pécs boldog határa megajándékozta. Sorsa most kilátástalan, amit — zárójelesen — gyorsan hanyatló emberi kornak ítél meg. Az episztola befejező részében közli Ballayval Faddytól kapott levelét: „Faddynk Zircznek örül: boldog, mert csendcsen élhet A' gond, a' szükség, a' bú csak tréfa előtte. Még is mint írá, szemeit könyzápor emészti, Mert engem távol vete a sors' dölyfös hatalma Tőle, tehát ekkép' énnékem dupla keservem Volna, mivel keresett czélomtól, 's tőle elestem. Sírnék, szüntelenül sírnék, ha az égi reménység Tőlem Szűz arczát elvonná csalfa barátként." Tanárai közül elsősorban Dréta Antalt és Horváth Nep. Jánost keresi fel. Dicséri lelkes hazafiságukat, nagyszerű emberi magatartásukat. Névnapjuk alkalmából minden esetben egy-egy verssel köszönti és üdvözli őket. A zirci apáthoz így zeng: „Nő neved a' kiterült tölgyként, melly lassan eresztvén Agait, a' levegő' tágas ölébe vonul, 'S léte gyakran századra halad, de ledönti sokára A' zivatar, mihelyest féreg elette gyökét.