Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1973. (Pécs, 1973)

NAPLÓK A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC BARANYAI TÖRTÉNETÉRŐL - Szita László: Horváth János naplója a gráci emigrációból 1849. május 1.—augusztus 1.

halom és egy örvény tömkeleg támad agyában, melyből mint a hinárbul, a beleveszett ész többé ki nem vergődhetik. Már jókor siettünk a tegnap érkezett Tolnaiak felkeresésére, azonban tsak hűlt helyét találtuk, elmentek hajnalba Béts felé. Később reá tudtuk meg, hogy ismét vissza fognak jönni. Délután érkezett Rabi pétsi kalmár a Gleichenbergi fürdőről. Néhány nap itt marad és ismét visszamegy. Ő is szerencsésebb nálunknál, egy betűt sem tud hazájárul, melyet már április holnapban még midőn minden rendben volt, oda hagyott.

33 Levelem ismét nem jött. Teremtő Isten minden jó reménységből kifogyok. Június 2. Az egész napot igazán henyélve töltöttük el, nem volt kedvünk se valahova menni, sem valamit tennünk. Este felé mint szoktunk, elmentem Hajóssal a Vaspályához, a kiszállók közt semmi ismerősre nem akadván, hazafelé indultunk, útközben beültünk egy kioszkba, néhány percre odaérkezik Khol kapitány, tréfás modorral elkezdi: Mit adnék nékie, ha valami jót adna? Ezzel ki vesz zsebéből egy nékem szóló levelet, hamarjában czím írásra nem esmértem. Tüstént reája oda nyújt egy másikat, ezt nőmtül jöttnek esmértem, a másikat pedig vőm Czirer Jóskátul

3i volt. Egek minő határtalan örvendetes meglepetés, örömöm könnyekben oszlott fel. Mindkettőt elolvastam, szívemről egy malomkeő teher omlott le, oly könnyű lett lélekzetem. Meggyőződtem, hogy kedveseim szomorúak ugyan, de egészségesek és nem vigasztalhatlanok. Aznap más olvasmányom nem volt tsak a levelekbe merültem, tsak azokat mint egy Szt. ereklyéket szorítám keblemhez. A levelek hozója Hölczl Ferenc pécsi vártemplom karmestere volt, régi szíves emberem, ki Bétsbe utazott Szüleihez azon izenettel, hogy két hét múlva visszatéreend. Ma nincs boldogabb ember nálamnál, nincs ellenség, kivel kibékülni nem tudnék. Istenem ki valahára ily vigasztalást adtál, áldalak és imádlak érte. Június 3 Szt. Háromság napja, vasárnap van. Nagyszerű processió tartatik. Itt láttam az ájtatos néptől azt, amit máshol még nem. Ti. azon Téren amelyen a Szt. Háromság oszlopa van, minden ablakon gyertya égett. Minden ablakon nem fel piperézett és néha betyár nézőket, hanem mindenhol buzgón imádkozó képeket látni lehet. Június 4 Kedves Paulina leányomnak születése napja, mikor e jó teremtés született — haj —teremtő Isten be boldog voltam. Mi vagyok most, és mi egész Kedves Családom? Én földön futó életemnek délre forduló szakában, azok elhagyott, gyámoltalan árvák. Félre fekete gondolatok, nem vesznek erőt azon, akinek hite, reménysége és szeretete az egy élő Istenben vagyon. Délután egy furtsa látogatóm volt, Pétsről szakadt valami Vigh nevű embernek felesége látogatott meg. A szerencséltetést egyedül a régi esmeretségnek tulajdonítván, örültem inkább hogy sem alkalmatlannak éreztem volna jelenlétét. Már tovább volt nálam fél óránál, beszéd tárgya a régi dolgok és esmérősök voltak, és eddig jól ment, végtére beszél a barát, és alamizsna lett a vége. Az Istenre és minden szentre kért, hogy nagy zavarából segítsem ki 8 pft. költsönnel. Én szegény száműzött utas költsönözzek pénzt? Asszonyom mondám, nem kívánhatod, annál kevésbé, mint hogy ittmaradásom oly bizonytalan hogy nem tudhatom mely órába kell a Várost elhagynom. Térdre esett úgy rimánkodott becsület szavát adván: hogy egy hét múlva köszönettel vissza fogja adni. Reá tudott bírni, erőt vett rajtam és nékie 8 Pft. adtam. Ha meg tsalt: Isten áldja meg érette én pedig úgy érzem, a szegényt még az ág is húzza.

35 Martzi ígérete ellenére nem jött meg.