Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1973. (Pécs, 1973)

BARANYAI HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Szűts Emil: Baranya megye 1848—1849-ben

Baranya megye 1848—1849-ben SZÜTS EMIL Az egész Európán végigseprő forradalmi hullám hazánkban is magával ragadott sok minden feudális kacatot, aminek mozdíthatatlanságába vetett hitet évszázados tapasztalat alakította ki, de aminek lazításán a messzebbre tekintő emberek már évtizedek óta dolgoztak. — A feudalizmus lebontása, a Habsburgok elleni küzdelem az 1840-es években a napi politikai küzdelmek középpontjában álló kérdések, de értelmezésük, megvalósításuk útjának, módjának, lehetőségeinek felfogásában igen eltérő vélemények élnek, fogalmazódnak meg. Nagy utat tett meg a középbirtokos nemesség a Széchenyi által felvetett reformeszméken kibontakozott „vita" óta, de bármennyire is előre lépett szemléletében, magatartásában nem tudott önmagán túllépni. A liberalizmust, amelynek tanításait készen kapta — önmaga testéhez formálta érezve annak használhatóságát, de mindvégig azzal a fenntartással kezelve, amely annak saját helyzetét veszélyeztető tartalmából természetesen következett. A reformkori küzdelem így vezet zsákutcához az 1847-es országgyűlésen, de hogy nem volt hiábavaló, azt negyvennyolc példázta. Szükség volt azonban az európai vihar keverte hullámokra, hogy az a haladás megrekedt szekerét magával ragadja nagy lendületével. A nemesi reformok útvesztőjéből a nyugat-európai forradalmi mozgalmak nyomán, a polgári demokratizmus hazai képviselőitől vezetett pesti néptömegek a forradalom útjára vitték a liberális ellenzéket. Ennek a csoportnak a legfőbb erőforrása a pesti nép, amely döntő pillanatokban képes ugyan lökést adni az események menetének, de azok végső alakulására fejletlensége miatt tartós hatást gyakorolni nem képes. Ez a forradalmi mozgalom a maga győzelmét nem a feudális elemek teljes megsemmisítésével vívta ki. A magyarországi népmozgalom nem számolhatta fel a feudális abszolutizmus fő képviselőinek, a Habsburgoknak az uralmát, csak bizonyos korlátok közé szorította azt. A forradalom a nemességet sem fosztotta meg az országon belül élvezett vezető szerepétől, de rákényszerítette a feudális termelési viszonyok leglényegesebb összetevőinek haladéktalan kiküszöbölésére. Tovább működtek a nemesség politikai vezető szerepének biztosítékai, a megyei hatóságok, de a rendi országgyűlés is, mely a márciusi események utáni hetekben törvénykönyvbe fogalmazta a forradalom vívmányait, ezek közt a felelős minisztériumot, s a népképviseleti országgyűlést, amely a törvények leglényegesebbjeinek megfogalmazása után átveszi szerepét. A magyar forradalomnak tehát egyik legjellemzőbb sajátossága, hogy vezetői nem a polgárság, hanem a nemesség soraiból kerültek ki. Bár a feudalizmusból a kapitalizmusba átvezető folyamat már több évtizedes múlttal bírt, 1848-hoz mégis úgy érkeztünk el, hogy nincs olyan nemzeti burzsoáziánk, amely élére állhatna a forradalomnak. Hazánk az ipari fejlettség tekintetében még mindig rendkívül elmaradott. A középkorban megrekedt városi fejlődést a török hódoltság évszázadai és a Habsburg hatalom birodalmi érdekeket szem előtt tartó gazdaságpolitikája továbbra is korlátozta. A beköszöntő forradalom a 19. sz. negyvenes éveinek végén rendkívül fejletlen ipart talál, amely az ország egész termeléséből alig 15%-kal veszi ki részét. Az egy főre jutó ipari termelési érték hozzávetőlegesen 35%-a annak, ami az örökös tartományok egy-egy lakójára jut. Természetes, hogy ennek megfelelően a társadalom szerkezete is erősen feudális jellegű s a városi lakosság az össznépességnek mintegy 6%-a. Ezen a nem jelentős számú városlakó népességen belül is jelentős azoknak a száma,