Katics Antal (szerk.): Baranyavármegye és Pécs Szab. Kir. Város Közigazgatási Almanachja (Pécs, 1933)
IV. RÉSZ Életrajzok
leg. Hosszas tárgyalások több éves szakadatlan munkássága megtermi gyümölcsét — a m. kír. Erzsébet tudományegyetem megkezdi Pécsett működését. Pékár Mihálynak, aki 7 éven át volt dékán, három ízben kellett az egyetem megalapításával járó szervezési munkálatokat végigcsinálnia. Egyszer Pozsonyban, utána átmenetileg Budapesten és végül Pécsett. Ebbéli munkásságát a tanári kar azzal honorálta, hogy Strobl Zsig- monddal bronz-szobrát megcsináltatta, amelyik ideiglenesen az egyetem aulájában van elhelyezve. Ezenkívül az egyetem tanárai hálájuk kifejezéseként a pécsi egyetem felsőházi tagjává választották, továbbá a kormányzó Signum Lau- dissal tüntette ki. Perr Viktor, az Emericanum igazgatója. Született 1891-ben. Középiskoláit Zentán, Szegeden, Temesvárt, a teológiát Pécsett végezte. A szociális kérdések iránti érdeklődése s az a meggyőződés, hogy e téren mint pap tehet legtöbbet, e pályára vonzották. 1915- ben káplán, 1916-ban a pécsi Emericanum prefektusa, 1917-ben a munkásság életének és lelküle- tének tanulmányozása végett Budapesten napszámos, 1918-tól a szerb megszállás alatti Pécsi Est íntranzingens napilap szerkesztője, majd ennek a szerbek általi megszüntetése után egy ugyanily hetilap kiadója és szerkesztője — szintén a megszüntetésig. Közben a Julián tanonc-internátus igazgatója s a hazafias és keresztény- szociális törekvések egyik mozgatója, miért is a szerbek és a Linder-rezsim négyszer tartóztatják le. Különleges szolgálataiért a miniszterelnök sajátkezű levélben mond köszönetét. A megszállás után két évig ismét a pasz- torációban dolgozik. 1924-ben az Emericanum igazgatója s ezt háromszorosra fejleszti, melyben körülbelül 40 árvát is elhelyez. Nevéhez, mint alapítók egyikéhez fűződik a tanoncügyet szolgáló Julián üzem, továbbá a pécsi mun- kásífjú mozgalom, ennek cserkészete, zenekara, országossá lett lapja stb. Az 1929. év óta a város törvényhatósági bizottságának tagja s ezen tisztében és különösen a szociális kérdésekkel foglalkozik igazi hozzáértéssel és a szociálpolitikus mindig készséges akarásával, Piacsek Zoltán dr., ügyvéd. 1882-ben Pécsett született. Középiskoláit és jogi tanulmányait részint itt, részben Kolozsvárott végezte. Doktorátust 1904-ben, ügyvédi vizsgát 1909-ben Budapesten tett. Azóta vezeti pécsi irodáját. A világháborúban 1915- ben bevonult és 1918-ban, olasz frontszolgálat után, mint tartalékos főhadnagy szerelt le. A Signum Laudis, bronz vitézségi érem, Károly csk. tulajdonosa. A megszállás alatt a nagy sztrájk miatt letartóztatták. 1927 óta virilis tagja a városi törvényhatósági bizottságának. A Pécsi Takarék- pénztár, Pécs Baranyai Központi Takarékpénztár, Pécsi Kér. és Iparbank stb. ig. tagja, a Pécsi Takarékpénztár, valamint több nagyobb uradalom ügyésze, az Ügyvédi kamara h. elnöke. Puskás Elemér, Bárány avárme- gye tb. II. főjegyzője. 1894-ben Lícsen született. Középiskolai tanulmányainak Kaposváron elvégzése után a jogot a pécsi jogakadémián hallgatta és itt szerezte 224