Katics Antal (szerk.): Baranyavármegye és Pécs Szab. Kir. Város Közigazgatási Almanachja (Pécs, 1933)
IV. RÉSZ Életrajzok
D Dokupil Adolf, nyug. uradalmi főtanácsos. Született 1866. évben. Iskolai tanulmányait Pozsonyban és Selmecbányán végezte. Az 1930. évig Frigyes kir. herceg bellyei uradalmainak főtanácsosa volt, amikor nyugalomba vonult. Az 1922. évtől a legutóbbi választásokig tagja volt a vármegye törvényhatósági bizottságának, amelynek közérdekű munkásságában tevékeny részt vett. Dolleman Frigyes Henrik, bérlő. Született 1896-ban Heeonstede- ben (Hollandia.) Szülőföldjén katonai iskolát végzett, azonban a katonai pályát otthagyva Braziliába vándorolt ki és ott tekintélyes földbirtokot szerzett. Az 1922. évben telepedett le Magyarországon és itt Páprádpusztán 492 kát. holdon mintagazdaságot létesített. Jelenleg is ott gazdálkodik és tudását a hollandiak ismert vasszorgalmával és kitartó munkás törekvéseivel a magyar televény- ben igyekszik gyümölcsöztetni. Duzár József dr., egyetemi tanár, a gyermekklinika igazgatója. Söjtörön, Zalamegyében 1896 április hó 4-én született. Középiskolai tanulmányait a zalaegerszegi m. kir. áll. főgimnáziumban végezte, az orvosi diplomát a budapesti kir. magy. Pázmány Péter tudományegyetemen 1920. májusban nyerte, miután előzőleg 1915 augusztustól 1917 novemberig, 28 hónapon át harctéri szolgálatot teljesített. Harctéri kitüntetései (nagy ezüst, bronz vitézségi érem) alapján a kormányzó úr 1929. június hó 16-án vitézzé avatta. Állami szolgálatát 1919 júniusban a budapesti kir, magy. Pázmány Péter tudományegyetem I. számú Kórbonctani Intézetében dr. Buday Kálmán professzor mellett kezdte meg, ahol 2 évig működött. 1920 májusban a m. kir. Erzsébet tudományegyetem gyermekklinikájának szolgálatába lépett. A klinikai tudományos búvárkodás theori- tikus megalapozása végett — a kórbonctani előképzettségen kívül — 6 havi chemiai tanfolyamot végzett. Három ízben külföldi tanulmányúton volt. 1925 április 4-én a magyar kir. Erzsébet tudomány- egyetemen egyetemi magántanári képesítést nyert. 1926 decemberében a budapesti Fehér kereszt gyermekkórháztól meghívást kapott a megüresedett belgyógyászati főorvosi állásra, amelyet 1927. február hóban foglalt el. Tagja számos bel- és külföldi orvos- tudományi társaságnak, tudományos munkáit és előadásait, azoknak kezdeményező jellegét és jelentőségét úgy a hazai, mint a külföldi szakirodalom a legnagyobb elismeréssel illette. Az 1930. évben nyerte el a mesterének, a megboldogult Heim Pál profesz- szornak a pécsi egyetemen megüresedett tanszékét és a gyermek- klinika igazgatói tisztét. E Entz Béla dr. (mezőkomáromi), Kolozsvárt, 1877 március 10-én született. Az elemi iskolát és a gimnázium első két osztályát Kolozsvárt, a gimnázium többi hat osztályát kegyestanítórend budapesti főgimnáziumában végezte. 1895-ben ugyanezen gimnáziumban tette le az érettségi vizsgát jeles eredménnyel. Egyetemi tanulmányait a budapesti kir. magy. tudományegyetem orvosi karán végezte 197