Katics Antal (szerk.): Baranyavármegye és Pécs Szab. Kir. Város Közigazgatási Almanachja (Pécs, 1933)

I. RÉSZ Monographiák

tóbb veszedelemként jelentkezik, míg végre II. Lajos alatt századokra kiható szerencsétlenségbe dönti az egész országot. II. Szolimán támadásának híre készületlenül találta a nemzetet. A lassan gyülekező kicsiny magyar sereg a mohácsi síkon vonult fel s 1526 augusztus 29-én királyával együtt ott lelte hősi halálát. A vész színhelye, Baranya szenvedett legtöbbet. A katasztrófát kísérő polgárháború alatt megyénk János király pártján állott, majd halála után rövid időre Ferdínánd uralma alá került, de jelentékenyen megkisebbedve. A dunamenti vonal már a török birodalomhoz tartozott ; Pécsvárad vidéke is megszállott terület. A megmaradt részek siralmasak. Egy-egy községben alig van 10—15 ház, úgy hogy 1543-ban, amikor egész Baranya török hódoltság alá jutott, népe műveltebb elem híján s vezetés nélkül a legszomorúbb viszonyok között volt. A hódoltsági területen megszűnt a megyei élet. Az elmenekült nemesség egyideig még fenntartotta az érintkezést régi alattvalóival ; a balsorsban osztozó Tolnával egyesülve, tisztikart választ és a szomszédos szabad vármegyékben gyűléseket tart. A jobbágyság is bízva régi urai segítségében, a hódítók súlyos adói mellett a magyar királynak is adózott, míg a török védelmi vonalát Szigetvárig (1566) ki nem terjesztette. Megyénk ezzel végleg idegen szolgaságba jutott.

A gazdasági élet visszafejlődik. A földmívelés aláhanyatlik, mert a föld népe verejtékes munkájának termését a martalócok ellen megvédeni nem képes. Az ipar pang, mert a keleti kényelem igényeihez nincs berendezkedve. Régi műveltségünk emlékei áldozatul esnek a mohamedán fanatizmusnak, mely azokat nem gondozza, sem gondoztatni nem engedi. Másfél századig késett a megtorlás órája, míg az 1687. évi nagyharsányi csata fényes győzelme össze nem törte a gyűlölt rabigát.

A fölszabadult Baranya földje fegyveres foglalás jogán katonai, majd kamarai hatalom alá került, hogy jövedelme a még folyó hadműveletek költségeit fedezze. Az állapotok siralmasak voltak ; az 1696. évi vármegyei összeírok is „miser comitatus‘‘-nak, nyomorúsággal teljesnek mondják a vármegyét. A régi nagy családok kihaltak, a köznemesség, illetve azok utódai ősi jószágaikat csak úgy kaphatták vissza, ha tulajdonjogukat okmányszerűen igazolták, ami a zavaros időkben elveszett okmányok hiánya miatt a lehetetlenséggel volt határos. Azért a régi Baranya nemes családaí, melyek hivatva lettek volna a vármegyét életrekelteni, nem igen

14