Az Ujság, 1975 (55. évfolyam, 2-50. szám)

1975-10-02 / 38. szám

4. OLDAU

AZ ÚJSÁG

1975. OKTOBER 2.

Somogyi Ferenc dr.:

MAGYAR

NYELV ÉS IRODALOM

NE HIGGY NEKEM

Ne h iggy nekem, lm mosolygok, Álarc ez csak arcomon,

Mii felöltök, I ra a valót Eltakarni akarom.

Csák I860 novemberében térhetett vissza újból Pestre. Ott is hányt el 1861 november 16-án.

Költ eményeit három kötetben adták ki, közölök az előbb már említett és minden jel szerint önmagáról szóló Ingeborg önszületése napján címűt kell idéznünk.

i-* Folytatás —<

PETŐFI HATÁSA

Í • •/ • • ' \ ■

Mint Levezetőnkben mondtuk, Petőfi Sándor költészete szinte felmérhetetlenül nagy hatással volt a magyar verselés művelőire. Utánzói, követői közül a felsoroltakon kívül csak példaként idézünk még néhány költőt; olyanokat, akik a nagy népies költőfejedeimet, vagy a forradalmi érzés dalnokát, a szabadság szerelmesét tekintették eszményképük riek s így verselésükben akár tudatosan, akár öntudatlanul az ő nyomdokain jártak.

* * *Petőfi István (1825-1880) Petőfi Sánd or édes testvéröccse volt. Amikor apja nehéz anyagi körülúiények közé került, az aszódi gimnáziumból kénytelen volt kimaradni. 1845-ben Várpalotán mészároslegény lett, A szabadság harc idején katonai szolgálatot teljesített és kapitányi rangig emelkedett. A világosi fegyverletétel után az osztrákok közlegényként sorozták he, de 1851-ben mint altiszt szerelt le. 1853-ban az emigrációval fenntartott kapcsolatai miatt el fogták. Előbb Theresienstadtban, később Prágában rabos kodott, fogságát azonban szorgalmas tanulással, önképzéssel hasznosította. Kiszabadulása (1857) után egy évvel (1858-ban) Geiszt Gáspár földbirtokos gazdatisztje lett. 1865-ban meg is házasodott, felesége azonban 8 heti együtt élés után otthagyta. Költeménye, amelyekben bátyját ntá nozta, 1848-ban az Életképek című lapban, 1857-től 1859-ig pedig a ‘Vasárnapi IJjság” ban és a Hölgyfutár ban jelentek meg. Dalokat írt, amelyeket az olvasóközönség annak idején tetszéssel fogadott. Ilyen a Dal című kato nadala is.

DAL

Katona vagyok én, önkénytes katona.

Nem kell már szerető, se szőke, se barna;

Nem oszthatom én meg senkivel szerelmem, Szerelmet, hűséget hazámnak esküdtem.

De meg is tartom én szentül fogadásom, Hazámat, ameddig kívánja, szolgálom;

Míg bírom erőmet s fegyvert a jobb karom,

,, Ellenségünk ellen örömmel forgatom.

Dicső a halál ott künn a csatatéren,

Hogyha meg kell halnom, ott múljon el éltem.

Ott porladjak én el, habár sírom felett Nem leszen nevemet hirdető sírkereszt.

* * *

III.

IK Petőfi Sándorné Szendrey Júlia (1828-1868) a segesvári csata után félévig Kolozsvárott várta ura visszatérését aztán édesapjánál, Endrődön töltött néhány hónapot, majd Pestre költözött, ahol Garay János otthonában húzta meg magát, 1850 július 21-én azonban már feleségül ment Horvát Árpád egyetemi tanárhoz, akivel boldog házaséletei élt s akitől három gyermeke is született. Költeményeiben, amelyek egyébként mély kedélyre vallanak, urát utánozta. Verseit Szarra Tamás gyűjtötte össze és díszes kötetben 1890-ben adta ki. Borongó hangulatú dalai közül a Kezd már tombolni , ‘Keserű kín”, "Ne higgy nekem és a “Sötét óra címűt kell megemlítenünk.

KEZD MÁR TOMBOLNI

Kezd már tombolni az őszi vihar, fi Meg-megcibálja a fák üstökit

fi,- És szerteszórja a leveleket,

Miket pusztító keze leszakít.

Nyögdelve hajlong a fák dereka.

És reszket rajta valamennyi ág, Egy-egy sóhajtás, oly hosszú, nehéz, Mint haldoklóé, vonul rajtuk átí

i ;• Hisz haldokolnak, mert most hagyja el

Őket az élet, a tavasz jele:

A zöld levél, az árnyas lombozat.

Mit letép róluk az ősznek szele.

Fölöttem is már őszi ég borong S lelkem zilálja őszi férgeteg;

Eetép-e róla minden örömet.

Miként a fáról a leveleket?

KESERŰ KÍN

Keserű kín és gyötrelem Volt énnekem a szerelem;

Ami másnak életet ad,

Az hozza rám halálomat.

Meghaltam én réges-régen.

De nem nyughatom békében, Kísérteiként járok, kelek,

Keresve, mit nem lelhetek.

Keresve a boldogságot,

Mire sehol nem találok;

Mi messziről annak látszik:

Árny, mint én, mely velem játszik.

Hogyha közelébe érek,

Rémképétől elszörnyedek S futok vissza koporsómba Új kínoktól ostorozva,

S rám vonom a búbánat szőtt Gyászos halotti lepedőt,

S várom, hogy az ég majd megszán, Hogy majd meghalok igazán.

Ne higgy nekem, ha daliásra Látod nyílni ajkamat Gondolatot föd e dal, mit Kimondanom nem szabad.

Ne higgy nekem, mikor hallassz Fölkacagni engemet:

Megsíratnál. hogyha lát nád Egy ily percben — Ielkemet!

SÖTÉ*T ÓRA

Naponként árvább egy reménnyel S. egy csalódással gazdagabb.

Szívünkből ekként fogy az élet,

Cseppenként így logy, így apad.

S így lesz kietlen pusztaság, hol Előbb virágos kert vala,

Hol úgy megdalolt, fütyörészett Az életkedvnek madara.

S lesz temető a szív, hol nyugszik Annyi szép és ifjú halott,

Kiket az élet csak gyilkolni,

De feledtetni nem tudott.

Holttesteinken ott élődnek

S gyötrelmeinket ez neveli r—

Az emlékezet telhetetlen.

Szüntelen éhes férgei.

És e keservtől, gyötrelemtől, •

Mit életnek nevezünk,

Nincs szabadulás, nincs menekvés.

Míg a földben nem pihenünk.

Ó, örök álom, miért késel?

Miért nem logod be szemeim?

Nem róttam még le tartozásom?

Vannak még sími könnyeim?

* * *

Petőfi Zoltán (1848-1870), a nagy költő fia, ugyancsak utánozni akarta lángeszű apját. Verseket írogatott, 1867- ben pedig megszökött az iskolából, ahová mostohaapja já ratta és színésznek csapott fel előbb Debrecenben, aztán Nagyváradon, A rendetlen, kicsapongó életmód hamar felőrölte amúgy is beteg szervezetének életerejét. Mellbajára külföldön is hiába keresett gyógyulást, fiatalon elhúnyt.

Ránkmaradt költeményei közül talán az a lábbi mond legtöbbet;

OROSZ DAL

Leány: Jó ápolónőm, kedves nénikém.

Nem l om, mi az, mi történik velem.

Mini ki tűzben van, égek mindig én.

Nincs nappalom s nyugalmas éjjelem.

Dajka: Keresztet vess magadra, gyermekem.

' Bizonnyal egy mesém ijeszte meg. •

Miket látsz, nemde, mostan szüntelen,

Az alakok ! sötétek, rémesek.

Leány: Nem, nénikém, mit látok: szép alak,

Tartása büszke, hogyha megjelen’;

Mint a mesében egy királyfinak.

Ruhája gazdag, bársony és selyem.

Dajka: Ez bizonyosan maga Lucifer,

Vagy a pokolnak egy más ördöge.

A félelemtől már a szívem ver,

Ma_ megigézne, lelkem örömei

Leány: Nem ördög az, kedves jó nénikém,

Szépen beszél, szavai édesek,

És a jó Istent arra kérem én:

E szép fiúnak adjon életet.

Dajka: Ó. jaj nekem, susog a vén dada, öreg vagyok és mégis oly szamár!

Üre$ fejem ördögre gondola.

Megnőtt a lány s most szíve szívre vár!

* * *

Sárosy Gyula (1816 1861) mint a szabadságmozgalmak lelkes híve lett hírneves költőve. Eredetileg Pókai Lajos Gyula volt a neve.187* Édesapja elhúnytakor mindösszg. másfél éves volt. Édesanyja újra férjhezmnet s vele a kis Gyula Aradról Füzesgyarmatra került, ahol aztán gyermekéveit is töltötte. Középiskolai tanulmányait Eperjesen végezte. Az ottani magyar társaság "Jácint'' címmel kiadott zsebkönyvében 1856 ban már 15 verse jelent meg. Mint joghallgatót, a magyar nyelv gimnáziumi tanításával bízták meg. O maga francia, angol, német és lót nyelvet tanuÍTr Tótul (szlovákul) ügyes verseket is tudott írni.

Jogi tanulmányai befejeztével Sáros vármegye szolgálatába lépett, később Aradon a váltó törvényszék bírójává, 1849-ben pedig — korábbi áthelyezése után — a felsőbb váltótörvényszék elnökévé neveztek ki. A szabadságharc idején "Arany trombita című, 12 énekből álló költeményé vei keltett nagy feltűnést, amelyet ponyván terjesztettek és körútakon maga is országszerte szavalgatott. Mivel az “Arany trombita a forradalmi költészet egyik legszenvedélyesebb terméke volt, szerzőjének Világos után bujdosnia kellett. Csak 1850 ben telepedett le Gyöngyösön, ahol nyelvtanításból tartotta fenn magát. Amikor 1852 novemberében elárulták, Vachott Sándorhoz menekült Rédére, de hamarosan ellogták és előbb halálra, később életfogytiglan tartó szabadságvesztésre ítélték. 1855 ben kegyelmet kapotl és rendőri felügyelet alatt Pesten élhetett. 1857-ben itt a legjelesebb írók közreműködésével Az én albumom címen díszkötetet adott ki, amelyben talán legszebb költeményét, az “Ingeborg önszületése napján -t is közölte. Saját vers kötete 1858-ban jelent meg. Sikerei merésszé tették, aminek nem .maradt el a következménye. " Krinolin vers” című köl teménye miatt 1859-ben felségsértési pert indítottak ellene, amelyben [elmentették ugyan, de lakóhelyéül Budweiset jelölték ki, ahol nagy nehézségekkel kellett megküzdenie,

INGEBORG ÖNSZÜLETÉSE NAPJÁN

Midőn anyám keblén viselt még,

Ezer reménnyel volt tele,

S'gondolva szíve magzatára Örömtől duzzadt kebele.

Lehullt a fájdalom gyümölcse:

De a gyümölcsből, haj, mi lett? . . .

Szegény anyám, ha tudta vplna,

Dehogy szült volna engemet! *

Fagy volt, midőn világra jöttem,168*

Majdhogy meg nem vett a hideg!

Attól csak jó anyám szerelme Mel engetőleg óva meg.

A könny, mely reszketett szememben,

Velem egy percben született , . .

Szegény anyám, ha tudta volna,

Dehogy szüli volna engemei!

Nem a világ volt e világon,

Mit én először láthatók,

Ha van sötétebb a sötétnél,

Az: egy behullt síromladék;

S hogy nincs apóm, szívem-szememnek 1 .egelső lótománya lett. . .

Szegény anyám, ha tudta volna,

Dehogy szült volna engemetI

Eltűnt az ifjúkor fölöttem Valósulatlan álmival,

Az álmok gondra vetkeződtek • A tettre vágyott férfival.

És jött a vész és elragadta

Magával izzó lelkűmet... _

Szegény anyám, ha tudta volna,

Dehogy szült volna engemetI

Szerelem átnőtt a hazára,

S lett a világból koszorú;

Melynek, ha nem volt semmi fénye,

Kölcsönze némi! a ború.

Megfúltam a vész trombitáját,

S magamra lújtam sírszelet...

Szegény anyám, ha tudta volna,

Dehogy szült volna engemetI

Alacsony volt bár horiönajtóm,

Nem léptem abba szomorún,

Tudván, hogy az. ha meghajoltam,

I e nem korholja koszorúm.

Egy jobb hit olvasóba fűzött Könnyemből minden gyöngyszemet. . .

Szegény anyám, ha tudta volna,

Dehogy szült volna engemet!

Dicső anyám, mégis ha látnád:

Mi bölcs tűrővé tett a hit;

Dicső anyám, ha élvezhetnéd (Jnérzetem fennálmait;

Ha tudnád, mily híven betoftém E földön honfi-tisztemet:

Nem tartanád le fájdalomnak Még egyszer szülni engemet!

(1857)

* * *

Párkányi Béla (1821 1886) Miskolcon született, családi neve Viperára József volt s az egyik legjelesebb katolikus magyar papköltő lett. Mint egri kispap, honóldozat című balladája már 1840 ben dicséretben részesült a Kisfaludy-Társaság pályázatán, ahol a következő évben "Az indítványok című szatírája is hasonló sikert aratott. 1844 februárjában, amikor Petőfi Egerben járt, kispaptársaival együtt meleg fogadtatásban részesítette a későbbi költő óriást, akivel életreszóló barátságot kötött. Ugyanebben az évben szentelték pappá is*. Szenterzsébeti lelkész, 1846-ban érseki szertartó, majd a hajdúi Egyek plébánosa, kanonok, végül borsmonostori apót lett. Az irodalom terén is szép sikereket ért el A Szent István Társulatnak előbb aligazgatója, később alelnöke folt, 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1867-ben pedig a Kisfaludy- Társasóg rendes tagjai sorába választotta. Több ének- és imakönyve közt az 1855-ben megjelent Katolikus Egyházi Énektár különösen jelentőssé vá If. 1852 óta érseki megbízás alapján Káldy György bibliájának átdolgozását végezte, amiről 1869-ben "A legújabb magyar Szentírásról című tanulmányában számolt be. Költeményeit Toldy Ferenc gyűjtötte össze s 1857-ben "Költemények címmel a Szent-1stván-Társulat adta ki. 1872-ben a Kisfaludy-Társaság kiadósában jelent meg Klopstock-fordítása (a "Messiás I X. éneke). 1886 február 16-án Egerben hányt el.

Hazafias költeményei és balladái sokáig szerfelett nép szernek maradtak. Az előbbiekre "Boldogasszony Anyánk!”, az utóbbiakra "Córiolán" című versét idézhetjük példaként.

BOLDOGASSZONY ANYÁNK!

Bús szívem elfogul, könny fakad szemembe,

Midőn Magyarország sorsa jut eszembe.

Nem tudok gondolni szép hazám múltjára.

Hogy meg ne induljon könnyeimnek árja.

Ekkor, mint az el mi dl idők szellemének

Bús hangja, megzendül szívemben az ének,

Mellyel jobb eleink, midőn baj! aa estek,

Az Isten anyjához sírva esedeztek.

Sírva szól az ének: "Boldogasszony Anyánk!

Nagy Ínségben lévén, így szólít meg hazánk:

Magyarországról, romlott hazánkról,

' Ne feledkezzél el szegény magyarokról”.

Elmentek csatákra, víltak, elvérzettek-,

Üj hősök szállottak a síkra helyettek.

S míg ők a hazáért vérökef ontották,

A családok otthon buzgón imádkozták,

Sírva imádkozták: "Boldogasszony Anyánk!

Nagy Ínségben lévén” stb.

Midőn a bosszús ég legnagyobb csapása,

A párlviszály rontott e szegény hazám:

A jobb érzésűek, kikben sírt a lélek.

Látván, mint üldözik egymást a testvérek.

Fájdalmasan zengek: Boldogasszony Anyánk! Nagy ínségben lévén stb.

Mid őn a jó erkölcs s régi szent szokások, Romlásnak indulván, eljött a nagy ótok,

Az elkorcsulás és hitetlenség átka.

Mely a sírt még minden nemzetnek megásta,

Kikben az önzéstől ment honszeretetnek Szent tüze még lángolt, a nemesebb lelkek.

Szívrendítve zengék: Boldogasszony1 Anyánk!

Nagy Ínségbe fi lévén stb.

És midőn megkondult, miként a halálra Vált embernek, a végveszély nagy órája.

Midőn napja leszállt, eltűnt a régi fény;

Midőn nem volt segély, nem volt többé remény,

Eöljajdult az ének: Boldogasszony Anyánkl

Nagy Ínségben lévén stb.

Nem tudok gondolni szép hazám sorsára, ; Hogy még ne induljon könnyeimnek árja. Á-h ‘

S ekkor, mint az elmúlt idők szellemének Bús hangja, megzendül szívemben az ének.

Keseregve zengem: "Boldogasszony Anyánk! Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk: Magyarországról, romlott hazánkról, (

Ne feledkezzél el szegény magyarokról.

CORIOLÁN

Átok reád, viszály hona!

Már nem vagyok fiad;

Átok reád igaztalan ítéleted miatt.

E sebhelyek, az ég s a föld Tanúk, 1 íogy hű valók;

Most számkivetsz, de él bosszúm,

S te Iéssz a martalék!

1 ■ »y•

Még dörg az átok mennyköve A hon határinál.

Megy, fut, rohan a száműzött,

Majd visszanéz s megáll.

Halálos; bosszúvágy tanyáz Szétdúlt vonósain,

Szemében káröröm ragyog,

Szitok kel ajkain.

Nézzétek a hiénafajt, ' •

Az. átkozott kajánt,

Mint szór honára átkokat,

Halljátok Eoriolánt.

Még egyszer bosszút esküszik,

Még egyszer visszanéz;

S miként a dúló förgeteg.

A messzeségbe vész.

Dühös haraggal ront elő Égy bérlett hadsereg,

Bosszút s ha Iáit visz fegyverén.

Nyomán a föld remeg.

Elül egy óriás ragyog,

A termetes vezér, 1

Honára villog fegyvere,

Hév szomja honfivér.

Táborba szállá már Tibér Partján, s ostromra int,

S a lázadó csoportokon Őrszemmel áttekint.

Mór megriadt, már zúg a kürt,

A zaj magasbra nőtt. . .

De ím, egy gyászos, ősz anya Áll a vezér előtt

Körötte nők és gyermekek, \ -A zaj lecsendesüit,

A hölgyek bátor arcain Magas önérzet ült.

Ing, sápad a kemény jjezér S leejti fegyverét:

"Anyám! kiált s az agg fel Terjeszti vaskezét.

A tisztes asszony visszalép,

A hős eltántorul.

Kehi ében a fölzaklatott Érzelmek harca dúl.

Megállj, vezér! Még nem tudom.

Fiamhoz jöttem-e?

Fiam vagy-e, #— így szól az agg <—

Vagy Róma ellene?

* Hagyd tudnom: rabnő, vagy szülőd.

Ki most előtted áll?

Reá öröm, vagy a bilincs Halálos átka vár? —

Azért őszült meg agg fejem Oly számos év alatt,

Hogy téged majd száműzve, most Mint ellent lássalak?

. . I " " ■

. Folytatás 5. oldal első hasábján <—<