Az Ujság, 1974 (54. évfolyam, 1-50. szám)

1974-09-19 / 36. szám

1974. SZEPTEMBER 19. AZ Ü J S A G 5. OLDAL dr. Molnár Zsigmond: A VILÁGOSI FEGYVERLETÉTEL Világosról jön egy fekete ló, Rajta honvéd ül véresen tépve . . . Az én kedvesem. Oh mondd el, drágám, kardod hová leit . . Világos mellett muszkák kezébe Van az letéve. Betiltott dal a 48 ns szabadságharc leverése utáni időkből. * * * A napokban kezembe került egy magyar nyelvű és kiadású kitűnő könyv, amely a legendásan szép, de szo­morú emlékű 48-as szabadságharcunknak az idegennyelvű világirodalomra és képzőművészetekre való hatásával fog­lalkozik. A könyvet borító színes ledől apón láttam egy olaj­festmény kicsinyített másolatát, amelynek a címe: A vilá­gosi fegyverletétel. A képet Wincenty Smokovszky lengyel festő festette, aki 1797 és 1876 között élt. E megrázó kép hatása alatt jöttek az idők mélyéből szerény történelmi is­mereteim ... és jött felém egy családi vonatkozású emlék és rege is a 48-as tragikus dicsőségünk e szomorú napjá­ról.. . amikor anyai dédapám, a 48-as huszár nem kapi­tulált és nem tette le a kardját Világosnál. * * * Most, augusztus 13-án volt e dicső küzdelem végső epizódjának, a világosi fegyverletételnek 125-ik évforduló­ja. A Habsburg Ház segélykiáltására a muszka cár 200 ezer főnyi serege a vereckei és erdélyi hágókon át úgy ön­tötte el Erdélyt és országunk keleti részeit, mint egy sötét sáskajárás. Kossuth nemzeti forradalmi kormánya már menekülő­ben volt a Balkánon át I örökország felé, Szemere valahol Orsovánál elásta a Szent Koronát és Haynau táborszer­nagy, a megtépázott osztrák seregek főparancsnoka,, a bresciai hiéna , már készült a vérbosszúra. Komárom vára azonban, az egész világ elképedésére és ámulatára, még tartotta magát Klapka parancsnoksága alatt. A menekülő Kossuth Görgeyl, a honvédsereg fiatal főparancsnokát az ország teljhatalmú diktátorává nevezte ki azzal, hogy min­den hatalmát és tehetségét a Haza jobblétére használja. A szegény Görgeynek tehetsége volt. ugyan, mégpediglen óriási, hatalma azonban már semmi, csak egy 36 ezer főre bolvadt, elcsigázott és leharcolt honvéd serege. Így a csak­nem tízszeres túlerővel szemben, a felesleges vérontás el­kerülése végett a muszka előtt letette a fegyvert Világosnál, amiért haláláig (1916) az áruló bélyegét hordozta magán. Mivej nem vagyok sem politikai sem hadtörténész, így a Görgey kérdéshez nem nyúlhatok hozzá. Ezt már letárgyalta a hivatalos magyar történelem írás és tudtommal Görgey javára. Görgey Arthur örök katonabecsületére és tisztességére legyen Írandó azon mondása, hogy az utolsó golyóig és hon­védig harcolunk és meghalunk mindegyszálig, ha a legy­­vert az .osztrák császár előtt kell letennünk. Így Görgey Világosnál csakis a cári hadak előtt kapitulált. * * * A Habsburg kérésre beavatkozó cári seregek főpa­rancsnoka Paskieviqs varsói orosz herceg volt, akiben még volt némi katonabecsület és lovagiasság, nem úgy mint a lenini-sztálini késő utódaiban. Paskievics főhadiszállása va­lahol Arad megyében egy magyar főúri kastélyban volt. ahol, amikor megtudta, hogy Haynau a magyar táborno­kokat az aradi vár kazamatáiban nem hadifogolyként ke­zeli, hanem mint közönséges útszéli betyárokat láncraveret­­le őket, ezt azonnal jelentette a cárnak. A cárban a legyőzött ellenféllel szemben ugyancsak volt lovagiasság s ezért a magyar tábornokok ügyében azonnal levelet írt Ferenc Jó­zsefnek, amit a nagyobb, nyomaték kedvéért a trónörökös nagyherceg személyesen vitt Bécsbe. A bosszúért lihegő osztrák kamarilla nyomására, de legfőképpen azért, hogy Görgey nem az osztrák hadak előtti kapitulált, Ferenc Jó­zsef hidegen elutasította a cár kérését. Az ezt követő októ­ber 6-ára, valamint az osztrák katonai megszállás rémural­mának közismert történelmi lényére e rövid írás keretében nem térhetek ki. A kapitulált 48-as honvédsereg tagjait ... a tiszteket is . . . közlegényként besorozták a galíciai és olaszországi osztrák sor-ezredekbe . . ; sokakat a visszavonuló cári se­regek hurcoltak el Szibériába ... az elmenekültek és kézre nem kerültek ellen viszont megindult az iszonyú hajtóva­dászat. Az árva magyar égre, mint mindig, most is felvetült a szabadságküzdelmeink szomorú mementója, a börtön és a bitó. Görgeyt in temólták Klá genfurt várába, ahonnan 18 évi fogság után, csak az 1867-es kiegyezéskor szabadult. * * * Egy 48 -as huszárkapitánynak, aki később ugyancsak közhuszárként szolgált Radetczky tábornagy itáliai osztrák seregében, ... a régi Hadtörténelmi Múzeum 48as okmány­tárában elfekvő sárgult és töredezett naplójának egy része így emlékezik meg a magyarság e gyászos napjáról. 1849 augusztus 13. Itt á llunk Arad alatt a világosi síkon, Pankota mellett. Ma lészen fegyverletételünk. Úgy haliánk, Görgey megegyezők Paskieviccsel, hogy a honvéd­sereg csak előtte teszi le a fegyvert. Az osztrák ellen azon­ban harcolunk mindhalálig. Egyetlen feltételünket az orosz elfogadá. Paskievics herceg Rüdi ger tábornokát bízta meg lefegyverzésünkkel. Hűvös, esős nyár van, még az ég is bá­natot lehel. A huszárok ázottak, fáradtak, a lovak agyon­hajszoltak és kimerültek. Idegesen horkantva rágják a zab­iát, s nyerítve vágják az ázott talajt. Napok óta sem za­­bolás, sem itatás, sem Ienyergelés. Szekérzögés, lónyerítés és egy-egy távoli dob tompa pergése vegyül a hajnali csöndbe. A sok csatában kicsorbult huszárkardok hidegen verődnek a sáros kengyelvasakhoz. Külön csapatjaikban so­­rakozának fel a vörössapkás gyalogság, majd a tüzérek a lövegeikkel. Ismét külön rendekben a málhás szekerészek és a műszaki katonaság ... és végezetül mi, a huszárok svadronjai. Némé lyh uszár a lova nyakára borulva a nye­regben alszik; más "elkeseredetten káromkodik, ismét mások egykedvűen pipáznak a szétszórt tábortüzek mellett. Kö­rülöttünk most fejlődik fel könnyű ügetésben az orosz lo­vasság. Bozontos doni és kubáni kozákok, félvad kalmükök és vörhenyes cserkeszek. Hosszú hegyes pikáikon fekete és piros zászlócskákat lenget a híves hajnali szél. Sötéten kon­dit az aradi vár öreg tornya, a szél idáig hozza a hang foszlányokat. Egyszeriben lovascsapat jön sebes vágtatva a pankotai szöllők felől. Orosz lovastisztek és Görgey, osztrák dragonyos kísérettel. Görgey Rüdiger balján... a tábori és hadi élettől szikár és merev arccal, hatalmas csontos lo­ván szinte a nyereghez nőtten. A kozák tisztek csípőből himbálózva, ázsiai módon ülnek. A dragonyosok vértjein hidegen villan meg az előtörő nap első sugara. Kürtszó, ve­zényszavak. A vasas németek tőlünk néhány jó kődobás­­nyira leállónak. Görgey lovas ordenáncával hivatja Árvay ezredest, a svadronok parancsnokát. Aztán körülöttünk bezárnia a kör, a kozákság lóról szállá. 1849 augusztus 13. Tegnap lerakónk a fegyvereket és az annyi dicsőséget látott hadilobogókat. Ma már foglyok valónk mindahányan. A rongyos zászlókat összetörve és megtépve hányta halomba a muszka. Sokan belőlük levá­­gának és darabjaikat a dolmányok alá rejték. Volt, aki sírva előbb a lovát, majd saját magát lőtte főbe. Mások nagy ke­servükben a kardjukra hágván azt összetörték. Az osztrák ármódiabeli volt császári tiszteket egy külön bizottmány válogató ki és az aradi sáncokra hajtották el őket. Csüg­gedten várjuk jövendőnket, amely még bizonytalan. N eme­­lyek szerint közlegényként soroznának bennünket itáliai és galíciai osztrák sorezreredekhez, mások szerint vártogság vagy sáncmunka jutna osztályrészül Hazánk iránti hősé­günkért. Eddig egy rész egy .48 as huszárkapitány elsárgult és töredezett naplójából. * * * Anyai dédnagyapám, Kötöny Hörömpő Sándor 48-as közhuszár nem kapitulált és nem rakta le a fegyvert és a hadiszert Világosnál. Ezen vitézlő dédapám 1829-ben szü­letett a kiskunsági nagyabonyi határban, s amikor 1848 szeptember 24-én Kossuth hadbahívó szava először hangzott eJ a ceglédi piacon az öregtemplom előtt, az elsők között jelentkezett Kossuth honvéd zászlaja a Iá. Mint liatal hu­­szár résztvett a szabadságharc sok véres lovasrohamában, valahol vágott fejsebet is kapott, majd a világosi fegyverle­tétel idején Görgey “stáb' -jában szolgált, mint jelentéseket vivő-hozó lovas futár, lovas ordenánc. így feltételezhetően a legkitűnőbb lovat adták alá. A fegyverletétel éjszakáján lóval és teljes hadiszerrel káromkodva kitört az osztrák sva­­lizsérek és kozákok gyűrűjéből, majd eltűnve a pankotai szöllők között, nekivágott a I isza irányának. Egy két vasas német üldözte egy darabig, de aztán nyomát vesztették és jé) futó lován eltűnt a sötét és esős éjszakában, * * * A családi rege szerint 1849 szeptemberében egy csil­­lagtalan éjszakán lódobogás és a kutyák iszonyú üvöltése verte fel széapámnak a nagyabonyi határban lévő tanyá­jának a csöndjét. Agyonhajszolt és kimerült lováról Sándor, a legényliú, későbbi dédapám fordult le a tanyaház akácfái alatt. Pár nap alatt lábrakapott. Apja, anyja, testvérei búj­tatták és rejtegették a padláson, a szénaboglyóban és a kukoricásban, a nyergei és a huszáreókmókot elásták. Déd­nagyapám azonban, amikor már elúnta a rejtőzködést, s valahogy már biztonságban is érezhette magát, így elő-elő gyüvögetett holmi tanya krjrüli mezei munkára és a huszár lova is . . . szégyen ide-oda . . . beállott szántó-vető lónak. Dédnagyapám arról még a család előtt sem beszélt akkor, hogy ő Világosról szökött, sőt már házasodni is akart vala­mi jó belevaló és célirányos leányzóval. 1850-ben azonban egy kapa-kasza kerülő pusztai csavargó egy pipa dohányért eladta dédapámat az osztrák cserepároknak, akik egy éj­szakán rajtaütöttek a tanyán . . . s bár a Sánd or legény ke­ményen védekezett a vasvillóval, de mégis csak elnyomták ... és iszonyúan összeverve, mint bujkáló volt 48-as huszárt, lóhoz kötve már vitték is. Később Radetczky tábornagy itá­liai osztrák hadseregébe sorozták kényszerszolgálatra fehér­dolmányos császári huszárnak. A sarzsi lova nyakára bo­rulva itt dúdolhatta az itáliai magyar huszárok egykori nó­táját hogy Messzi van Nagyabony, de a két szemem látja Hogy a babám ott sír ta templom padjába . . . A sarzsi lovain sejhaj a Pó vizét issza Szép s/ölke babám, jutok-e még vissza. * * * Dicső dédnagyapám visszajutott, mert 1863 elején, a császár kenyerének 12 évig való élése után elobsítolták. A nagy huszár obsítját, a tőle való egyetlen emlékemet meg­­hatottan és kegyelettel őriztem a valamikori pesti lakásom dolgozó szobájának falán, ami azonban lakásommal és a nagy gonddal gyűjtött könyvtárammal együtt a felszabadító derék szovjet testvéreink kultúr és közmívelődési szórójának esett áldozatul 1945-ben. Elobsítolása előtt 1859-ben, mint osztrák huszár, ott rohamozott az itáliai Solferinónál, s igazán nem tehetett róla, hogy az egyesült olasz-francia seregek irgalmatlanul elpáholták az osztrákokat. A sors különös iróniája folytán a volt 48-as Kossuth huszár az osztrák zsarnokság oldalán volt kénytelen küzdeni az olasz szabadság ellen. * * * Hazakerülése után 33 éves korában elvette a nálánál 14 évvel fiatalabb dédanyámat a szép Szalkay Tóth Bor­bálát és korkülönbség ide vagy oda, 8 fiú gyerekükkel ala­posan elszaporodtak a Kiskunságban. Dédnagyapám legfia­talabb öccse volt ama bizonyos mexikós Hörömpő, akiről a közelmúltban írtam e helyen. A 12 éves itáliai hadiélet után dédnagyapómnak már nem nagyon füllött s foga a paraszti munkához, ellenben messzeföldön híres lószakértő volt. 1868-ban a kecskeméti tavaszi zöld vásáron a lócsiszárok az ő szakirányítása mel­lett szedték a remondának való csikókat a francia dragonyo­sok részére. Itt találkozott dédapámmal Beretvás Zsigmond kecske­méti öreg földbirtokos úr, aki felfogadta a tetétlen-pusztai csikóméneséhez ménesmesternek. Az öreg huszár vagy 2 évtizedig itt uralkodott aztán a ménes felett. Vaszary Gábor: MAGYAR DICSŐSÉG NAGYANYÁIM Egyik nagyanyám magas növésű, egyenes tartású volt, a másik kistermetű, hajlott hátú és eleíántcsontnyelű bottal járt. Mi gyerekek az egyiket nagy nagymamának, a má­sikat kis nagymamának hívtuk, megkülönböztetésül, ha róluk esett szó. Mind a ketten nagyon vallásosak voltak. Nagy nagymama vallásossága határozott volt és önérzetes, kis nagymamáé alázatos és béketűrő. Az egyik sohasem volt beheg, és nem szeretett az ágy­ban feküdni, inkább egy öreg karosszékben bóbisko It élete utolsó esztendejében. A másik sokat betegeskedett, és ha éjszakánként csendesen az ágyához léptek, tekintetével ta­lálkozott a tekintetünk. Nagy nagymama kis kerek asztalán Mária-szobor előtt örökmécses égett. Kis nagymama fekete, nagyszemű rózsa­­lüzére ott volt az éjjeli szekrényén. Egyszer az orvosságos üvegek után nyúlt reszkető, tétova kezekkel, másszor a ró­zsafüzére után tapogatódzott, beletörődve hosszú évek óta tartó kínos betegségébe. Egyik nagymamáról se hittük, hogy valaha fiatal is lehetett volna. Öregségük valahogy adva volt, épp úgy, mint a szél, az eső, a napfény; öregek voltak, amikor meg­ismertük őket, nehéz is lett volna máskép elképzelni. Amikor régi képeken fiatalon láthattuk őket, egyszerre eszünkbe jutott az is, hogy mi is megöregszünk majd egy­szer. Régi halottak emléke ritkán kisért, és most mégis eszembe jutott az egyik. Csontnyelű fekete botja előkerült, sok más hasznát vesztett limlom között. A megholt újra itt volt a közelemben; régi botjával ko­pogva egyik szobából a másikba bándorolt a bútorok szé­leibe kapaszkodva. A lépteit sohasem hallottunk, csak a botja kopogását. —- A nagymama már megint mászkál, «—> mondották ilyenkor. Csodálatosan megérezte, ha a távoli szobában egy öreg szekrény szélén megült a por. Ellensége volt minden rendetlenségnek és hanyagságnak; fáradhatatlanul megin­dult, kereste, és ellenőrizte a rendet. A szobák voltak egyet­len birodalma a nagyvilágból. Már eseményszámba ment egyikből a másikba vándorolnia: kip, köp . . . A tekintete eleven volt és kutató, a legkisebb neszre is felkapta a fejét, tétova, remegő kezekkel nyúlt csontnyelű botja után, és megindult. Ha rajtakapták, amikor a szobákban vándorolt, meg­szidták érte, hogy megerőlteti magát. Ilyenkor lehúnyta a szerűét, és hallgatott. Csak akkor figyelt fel megint, ha egye­dül maradt. Az öreg, csontnyelű botot az asztal sarkának támasz­tottam, és-megfeledkeztem róla. Ebéd utón az öreg óra ketyegésével átszőtt csendbe beledübörgött egy teherautó, amint elhaladt a ház előtt, és megrezzentette az asztalt, eldőlt az öreg bot. A koppanását úgy hallottam, mintha a nagymama kiáltott volna fel, ahogy életében szokta, ha a lábába erősen belement a fájdalom. Az öreg bot hosszában elrepedt. Valaha egy volt nagyma­mával, nélküle nem lehetett sohasem látni. Nem lesz mór belőle rendes bot soha többé. Elmúlott ez is. Kint csúnya őszi idő járja, az esőszagú szél befúj a kéményeken. Ilyenkor fázósan gondol az ember az elmú­lásra, és bűnbánóan lehajtja a fejét. Van miért. Szegény kis nagymama. Már azt sem tudom, hány éve halott. Gyermekkoromban szerettem hallgatni, amikor a múlt­ról mesélt; a régi Pest-Budáról, a várbeli alagútakról, teker­­venyes útjukat senki meg nem járta még; kincseiket oda­­rejtege'tték a gazdagok a törökök elől. Mesélt az Élli kis­asszonyokról, akiknek rengeteg macskájuk volt. A kis inas­ról, aki nagyapámnál szolgált, egy télen hazagyalogolt a falujába Karácsony ünnepére, és útközben megfagyott. Új cipőjét levetett az úton, elfáradt úgy találták meg egy fa­törzsnek dűlve holtan. Nyár volt, amikor erről mesélt a nagymama, a lehú­zott redőnyök közül éles csikót vágott a szoba félhomályába a napfény, és apró porszemecskék kavarogtak benne. A nagymama összehúzott szemöldökkel nézte a fény­sávban kavargó porzsemeket. — Ugyan honnan jön ez a pori »—< mondta és csont­nyelű fekete botja után nyúlt, hogy utána nézzen. Gyűlölte a port, és most maga is por lett szegény. Ál­dott legyen az emléke, és békés az álma. Ajándéknak, minden alkalomra vegye meg HÁMÖRY VÁRNAGY PÁLMA kiváló irónö HOLDRAKETA cimü, elbeszéléseket tartalmazó könyvét. Megrendelhető 6.50 $ előzetes beküldésével Musik Studio Marl 437 Marl, Wiener Str. 45. Erdg. 3. West Germany — Europe 1909-ben halt meg. Édesanyám szerint, mint járni ta­nuló, totyogó kisgyerek, még sokat ültem az ölében . . . s most, a világosi fegyverletétel szomorú évfordulóján büszke vagyok arra, hogy megsimogatott és fejemen pihent az a kéz, amely 125 évvel ezelőtt nem hagyta ott a lovát és nem tette le a kardját Világosnál és nem kapitulált sem az oszt­rák, sem a muszka előtt. A Maryland Egyetemen augusztusban megrendezett IV. Nemzetközi Zongora-verseny első díját Szász Tibor er­délyi származású, Bostonban élő, fiatal zongorista nyerte. Szász 1 ibor Kolozsvárott született és ott kezdte zenei tanul­mányait. 16 éves korában már szólistaként lépett fel a Ko­lozsvári Filharmonikus Zenekarral és több nemzetközi ver­senynek' volt díjazottja. 1968-ban második helyen végzett a Szófiai Nemzetközi Zongora-versenyen. 1970-ben jött Ame­rikába és a New England Conservatory ösztöndíjával foly­tatta tanulmányait. Főbbek között Schwalb Miklós is tanára volt. Később Leon Heischernél tanult és számos koncertet adott szerte Amerikában. Szász Tibor a magyar zene avatott és lelkes tolmácsolója. Liszt és Bartók interpretációját nagy elismeréssel méltatta a sajtó és rádió. Tr. Király Kelemen: NAPLÓM című könyvéről. A szerző ama kevesek közé tartozik, akik a háború alatt rendszeresen naplót vezettek és sikerült kéziratát ki­menteni Amerikába. A jövendő történetírói nagyon hálásak lehetnek neki, mert a krónikás hűségével jegyezte fel az orosz megszállás eseményeit, előbb a Félegyháza és Csong­­rád közti arcvonalon; majd az orosz áttörés után az egész országban. Jogosan mondhatjuk, hogy az egész gazdag ide­vágó irodalomban éppen ez hányzott idáig. Mi menekültek mindnyájan csak a saját kis vagy nagy egyéni tragédiánkat fektettük le könyvekben s legfeljebb lélektani színekkel fes­tettük alá, de maga az a szerencsétlen háborús szerepünk és a szörnyűséges orosz megszállás objektiv részleteit elha­nyagoltuk, illetve célunktól messze esett. Akik mégis töre­dékeiben valamit adtak, az csak visszaemlékezés volt. Már pedig a visszaemlékezés nem napló, nem történelmi doku­mentum, mely az eseményeket a maguk történelmi keretei­ben rögzítené le, hanem legfeljebb irodalmi mű. A könyv hangja is az a tiszta, zavartalan, nemes emberi hang, mely nem túloz, nem szenvedélyeskedik, de épp hűvös tárgyi­lagosságában a legnagyobb vádirat minden idők legvadabb megszállója ellen. Nyisztor Zoltán Nyisztor Zoltán prelátus az emigráció legnagyobb pap-író. A Napló kapható lapunk kiadóhivatalában és Fr. Király Kelemennél 8423 South St. Detroit, Mich. 48209. A SAJTÓALAPRA ADAKOZTAK Tomaschek László A., Lakewood, Ohio $5.00 Kovách István, Boynton Beach, Fl. $1.00 Kaloczy Mary, Cleveland, Oh. $2.00 Prof. Oszlányi Róbert, Cleveland, Ob. $10.00 William Penn Fraternális Egyesület 56. sz. Fiók, Detroit $10.00 Peter Yuhász, Dearborn, Mich. $3.00 Hálásan köszönjük a megértő támogatást. FELJELENTETTE AZ ÉDESAPJÁT A delawarei Wilmingtonban különös eset foglalkoz­tatta a hatóságokat. A 26 éves Breen Richard feljelentette édesapját, aki több mint egy évvel ezelőtt meggyilkolta fele­ségét, a feljelentő mostohaanyját. A feljelentés megtételével anionban több mint egy hónapig várt. Csak akkor jelent­kezett a hatóságoknál, amikor 56 éves édesapja, aki bűn­tettét részegen közölte vele, már öngyilkosságot követett el. A megölt asszony testét a kezek és lábak kivételével mű­anyagból készült zsákban találták meg a ház pincéjének befalazott fülkéjében. A feljelentő fiú ellen nem indítanak '— késedelme címén ,— bűnvádi eljárást. GOLD COINS FOR SALE NO SALES TAX OR COMMISSION FOR OUT OF STATES RESIDENTS Austrian 100 korona Austrian 4 Ducat Austrian 1 Ducat Mexican 50 Pesos .9802 Gold Content .4438 Gold Content .1109 Gold Content 1.2056 Gold Content All orders of 10 Coins or more shipped postage and insurance paid. — Orders less than 10 Coins add $5.00 for handling. All orders will he shipped same day IF CASHIERS CHECK OR MONEY ORDER IS SENT. PERSONAL CHECKS MUST CLEAR BEFORE ORDER IS SHIPPED. — CALL US FOR DAILY QUOTES — CALL COLLECT TO PLACE ORDERS ONLY! Members of A.N.A & NATIONAL NUMISMATIC NETWORK GOLD & SILVER COIN CORP, 24901 NORTWESTERN SUITE 126 SOUTHFIELD, MICH. 48075 313-355-0630 Coins Stored at FIDELITY BANK OF SOUTHFIELD

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents