Az Ujság, 1973 (53. évfolyam, 24-50. szám)
1973-10-04 / 38. szám
4. OLDAL AZ ÚJSÁG 1973. OKTÓBER 4. ANGELAT AUTO BODY 6817 LORAIN AVE. Phone: 961-4725 Cleveland nyugati oldalának legrégibb magyar autójavitó üzeme. Magyar tulajdonos: MAXIM ERNŐ MENYHÁRT PLUMBING, HEATING & SUPPLY CO. AN OHIO CORPORATION PLUMBING - HEATING - SUPPLIES 6304 LORAIN AVE. 631-5519 CLEVELAND, OHIO 44102 BOWM SZAKÁCS P.. JÓZSEF 2942 CORYDON CLEVELAND HTS. • PLUMBING AND HEATING • Mindenfajta SZERELŐ és FŰTÉSI MUNKA Javítás ét UJ munka egyaránt. Telefon: 932-8510 HALLGASSA! AZ ÉSZAK-OHIO MAGYAROK LEGKEDVESEBB MAGYAR RÁDIÓMŰSORÁT: Észak-Ohio Magyar Hangját MELYET ESTÉNKÉNT 7:30 ÓRAKOR CLEVELANDBÓL SUGÁRZUNK A WZAK—FM RÁDIÓ 93.1 MC-ÁN ■■■■» é.r: . Esténkint jelentkezünk Magyar Szívek Muzsikájával és a magyar szellemerkölcsi értékek őszinte tolmácsolásával. Munkatársak: Kossányi, Mária, Kossányi Miklós. — Nt. Dömötör Tibor, Fáy Ferenc, Kálnoki-Kis Tibor, Kossányi József, Ft. Kővári Károly, Márfy Lóránt, Dr. Nádas János, Nebéz Ferenc, Prof. Oszlányi Róbert, Szeleczky Zita, Wass Albert.- FIZESSEN ELŐ! -AZ ÚJSÁG betenkint jelenik meg. _________- ITT VÁGJA KI ÉS KÜLDJE BE -Mellékeltem küldök-----------dollárt AZ ÚJSÁG előfizetésére. Előfizetésem lejár: 19------év-----------bó------------n Előfizetés egy évre $10.00, félévre $6.00 Régi előfizető El Üj előfizető O f Jevem: ............................................................................... Utca, házszám: ........................................................................... Város: ............................................................................................. Állam:............................................ Zipcode:............. • Kérjük pontosan és olvashatóan kitölteni NAPLÓM 1944 OKTÓBER 14 - 1947 MÁJUS 29-IG P. Király Kelemen O.F.M. — Folytatás i « A rendház lakói és a község népe aggodalommal nézett a jövőbe, a közelharcra. Biztosra vették, bogy az emelkedett helyen álló templomból és kolostorból romhalmaz marad a közelharc után. A rendház lakói (egy idős testvért kivéve) a hívek pincéiben húzták meg magukat. Csodák csodája, a templom és kolostor épen maradt. A nép váltig emlegeti: a Szent Szűz oltalmazta meg a templomot, rendházat és községet. Tény, hogy a községben egyetlen ember sem esett áldozatul. A templomban történt esetről a következő fejezetben emlékezem meg. Miután a Balaton keleti oldala legnagyobbrészt elpusztult, egészen rendkívüli eset volt Andocs megmenekülése. A rendtagok és hívek nem győztek a jó Istennek, és közbenjárójuknak, a Szent Szűznek hálálkodni. Káptalaniilredre. Andocsról a Káptalanfüredre való jutás ma még igen körülményes, hiszen át kell mennünk a Balatonon és annak túloldalán kell az északnyugati csücskére jutnunk. A házfőnök kocsit szerzett és vitt le a vasútállomásra. Innen a lassan döcögő vonaton a Sióig jutottunk. A németek robbantották fel a hidat. A töltésről jórészt gurulóssal értünk le az összetákolt hídig, s azon üggyel-bajjal a túloldalra. Itt rossz gebékkel kocsik vártak az utasokra. Cigány kocsissal olcsón megalkudtunk. Különleges értékbecslését külön kell feljegyeznem: a csomagok után 20-20 pengőt kért, kettőnkért viszont csupán 10-et: tehát összesen ötven pengőért vitt el az elég messze fekvő hajóállomásra. Miután a hajócska indulásáig hosszú időnk maradt, távolabbra, szép helyen megfürödtünk a tükörsima, s nem a hullámzó Balatonban. A Balaton keleti része szinte teljes egészében áldozatul esett a háborúnak, a hidakat a németek robbantották fel; a községeket s a Balaton körüli villákat a közelharcban dúlták fel. 1 elefonhálózatból villanyvezetékből semmi sem maradt meg. Utóbbi jelentett számomra nagy szerencsét, miként erről későbbi fejezetben megemlékezem. Kis hajócskánk talán a menetrendnél valamivel előbb indult el. Ugyanis a háttérben égiháború tartott a Balaton felé. Kicsigőzösünk a lehető leggyorsabban szelte a hullámokat. Bámultam, hogy a simatükrű Balaton egyszerre magasra verte fel sötétté vált hullámait. Nem értünk még a túlsó partra, mikor elkapott bennünket a vihar: a hullám végig vágott a fedélzeten. Mégis — örömünkre — idejében besiklott a balatonfüredi kikötőbe. Szerencsétlenségünkre a vonat pontosan érkezett s orrunk előtt száguldott el. Felkerestük M. páter közeli rokonát, Rozi Nénit, a rend jótevőjét: minden jóval elhalmozott bennünket. Azonkívül megfürödtünk a híres szénsavas fürdőben és az esti vonattal jutottunk Káptalanfüredre. Másnap, vasárnap volt a vizita. Káptalanfüred a rendtartomány új helye, amellyel az elöljáróknak igen nagy terveik vannak. A Balaton fölött fekvő kies vidékét búcsújáróhellyé akarják avatni és külön helyen lelkigyakorlatos házat óhajtanak építeni. A nagy terveket lassan és gondosan akarják kidolgozni. De ki Iát ma a jövőbe? Mit hoz a háború befejezését követő időszak? Abból, amit Teherán és Jalta nyomán tudunk, nem nagy reményekkel nézhetünk a jövőbe. Ma még jó, hogy biztosat nem tudunk. Tomsa Ambrus, az új letelepülés házfőnöke rendkívüli egyéniség. Nyitrán született. Már fiatalkorában sajátította el a magyar és szlovák nyelvek mellett a németet. Mint felszentelt pap az Egyesült Államokban és Kanadában működött, s tanult meg angolul. Ö indította el az USA- ban a szlovák kommisszariátot. Vizitátor generális is volt. Tiszteletet parancsoló egyéniség. Nyílt oktató beszédet tartott az oroszokhoz, saját nyelvükön, ostorozta brutalitásukat, embertelenségüket. Valósággal megszeppentek és ezentúl pápának nevezték el. Itt jónak kell lenni — mondta orosz katona ,— nem haragíthatjuk meg a pápát . Feladatunk jelvégzése után sétát tettünk a kies vidéken és még egyszer gyönyörködtünk a Balaton, a magyar tenger szépségén. Veszprémbe. Június 25-én, a szentmise után indultunk az apostolok lován Veszprémbe. Dolgainkkal és a tarisznyával hátunkon. A 15 kilométeres úton egyetlen jövőmenő kocsival sem találkoztunk. Errefelé nagy csaták dúlhattak: tankok, ágyúk sokasága ment át a vidéken. Sok felé fekszenek még kilőtt tankok, ágyúk a földeken. Vajmi nehéz lesz a kevés megmaradt búzát lekaszálni. A mindig melegebben tűző napsugárban siettettük lépteinket és a déli harangszóra értünk a székesegyházhoz, majd a közeli kolostorba. A székesegyház előtt találkoztunk a püspöki titkárral, akitől azonnal kihallgatást kértem. A kihallgatásról, mint életem egyik legértékesebb élményéről részletesen számolok be . . . A rend veszprémi temploma és rendháza kevés kárt szenvedett, azon kívül, hogy az oroszok kirabolták a koloslort. A közelharc idején sokszáz egyén talált menedéket a kolostor pincéjében és menedékhelyén, s 5-600 személy számára főztek a testvérek heteken át. A menekültek között voltak a város szegénygondozó nővérei; több protestáns lelkész is számos hívükkel, sőt voltak csongrádi tisztviselők is, akikről a csongrádi élmények leírásában emlékeztem: Veszprémig jutottak menekülésük közben. Egyesek innen tovább, a külföldre menekültek. Veszprém után került volna sor a székesfehérvári rendház meglátogatására, azonban a vizita elindulásakor vesztettünk el egy napot, a másodikat pedig útközben a mostoha közlekedés miatt. Székesfehérvárat tehát el kellett hagynunk, mert június 28-ára vissza kellett- mennünk Budára: 29-én van a Delegátus Generális, P. Schrotty Pál névnapja, miután pedig tőle kaptam kinevezésemet, ünnepségére vissza kellett térnem Budára. Ez az utunk is fölötte kalandos volt. Június 27-én kora hajnalban félhárom órakor indultunk az állomásra, de a vonat, mely előző este hagyta el Szombathelyt, csak reggel nyolc óra felé ért Veszprémbe. Nagyobb baj volt a túlzsúfoltság. A teherkocsikban egyetlen helyet sem tudtunk találni. Nem maradt más hátra, mint a kakasülőre , azaz a vonat tetejére felkapaszkodni. Ügy vélem, hogy rendünk történetében az első (és valószínűleg utolsó) vizitátor generális voltam, aki marhavagon tetején utaztam a hivatalos vizitai körút alkalmával. A nép valósággal megbarátkozott már ezzel a végső utazási lehetőséggel. Magam biztonság kedvéért kordámmal megkötöttem magam: zökkenők alkalmával nem óhajtottam legurulni és kezet-lábat tömi. Akik már megszokták ezt az utazási módott. nyugodtan sétálnak kocsik tetején s látogatnak meg ismerősöket. Mondják, hogy első alkalommal, az cúközbeni alagút több álló utast lesöpört. Ma már mindenki tudja, mikor jön az alagút. Székesfehérvárott túlsokáig álltunk. Ezért csak éiiel 1 1 órakor értünk Nagytéténvre s innen reggel négykor Budafokra. Itt értésünkre adták: Kelenföld nem tudia beengedni vonatunkat. Leszálltunk a magasból, a Hévvel mentünk a felrobbantott hídig, onnan gyalog a forgalmi telepre, majd ismét Hévvel a Körtérig, innen végül villamoson Budára. Ez az út kissé több volt kalandnál. Az ünnepelt nem sejtette milyen változatos volt vizitai utunk, mert különben letiltotta volna hazamenetelünket. Székesfehérvárra. Július 1 -én féltízkor indultunk el a Keleti pályaudvarról. Nehezen lehetett ezt indulásnak nevezni: délután félháromra értünk csak a ferencvárosi pályaudvarra, ahonnan lassú döcögéssel este nyolc órára értünk Székesfehérvárra. Tehát a 70 kilométeres utat 12 óra alatt tettük meg. Szék esfehérvárott még erős a munka, romeltakarítás. A várost a németek visszafoglalták az oroszoktól, de később újra az oroszok kezébe került: a városon tehát három esetben csapott végig a háború borzalma. Számos fiatalember elvesztette idegzetét és szaladt őrült módjára a városban. Még a kolostor fiatal páterjei közül is többen elvesztették idegzetüket, mikor bomba hullott a kolostorra és az ebédlőben több menekültet megölt. Nem bírták el a harmadszori közelharcot, hanem elmenekültek. A Szűz Máriáiéi nevezett provinciában tehát egyedül a székesfehérvári kolostorból menekült el néhány páter; a mondottak után menekülésük indokolt volt. Az idős házfőnök többed magával visszamaradt. Egyebekben a kolostornak magának is voltak áldozatai: a három katonalelkészből egy fogságba esett, egy testvér pedig a mai napig nem tért vissza. Megnéztük a város nevezetességeit, köztük Prohászka Ottokár püspök emlékére emelt bazilikát, melyet bombatalálat felgyújtott és benne nagy kárt okozott. (Mai napig sajnálom, hogy a magyar katolikusság nem szorgalmazta egy emberként az igazán szentéletű s a nagyvilág előtt is ismert püspökünk boldoggá, szentté avatását.) Visszautazásunk alkalmával a heringszerű álldogálásokon, átszállásokon kívül új változatban is volt részünk: Kelenföldig deszkákkal szinültig megrakott kocsi tetején utaztunk. Vizita a pesti rendházban. I örténelmi körülmények csatolták a pesti kolostort a Szűz Máriáról nevezett dunán-. túli provinciához, a budait pedig a Szent Kapisztránéhoz. A pesti rendház évszázadokon át nagyfontosságú hivatást töltött be a főváros katolikus életében. Számos esetben még politikai vonalon is. Példának említem a 48-as szabadságharcot. Tudjuk, hogy gróf Batthány Lajost, a felelős magyar kormány miniszterelnökét az osztrákok kivégezték, de azt kevesen tudják, hogy a pesti rendház kiváló szónoka, házfőnöke, Dank Agáp, a holttestet a templom kriptájában rejtette el és addig őrizte, míg az elkészített mauzóleumban eltemethették. Pestre megüzenhettük érkezésünk idejét: második alkalommal fogadott bennünket a rendi család, tertiáriusok és számos hívő a templom ajtajánál. A jelen háború áldozataiból a pesti kolostor lakói erejükön felül kivették részüket. A testvérek közül kilenc teljesített katonai szolgálatot: eddig csak öten tértek vissza; egy meghalt, bárom eltűnt. A templom és rendház tetőzete nagyrészt elpusztult; a templom ablakai betörtek (pesti utaim alkalmával én is miséztem a templomban, mikor a szél befújta az esőt a mellékoltárra). Az atyák az ostrom és bombázások ideje alatt 23 helyen miséztek, betegeket látogattak és számos halottat temettek. Pesti utaim alkalmával szóltam a kolostor tűzoltógárdája tevékenységéről,, valamint arról, hogy a piarista gimnázium tanárai laktak hosszabb ideig az ebédlőben. Még hozzátesszük: naponkint átlag 500-nak főztek a rendházban s az angolkissasszonyokat és értékeiket megmentették. Esztergomba. Vége jó, minden jó mondhattuk a -kömondással: Esztergomba utazásunk volt a legjobb a vizita alatt. Július 6-án reggel öt órakor indultunk el személyvonaton, melyben ülőhelyet is kaptunk. Egyszer sem kellett kiszállunk vagy átszállnunk. A menetidő ugyan még a békeidő kétszerese volt, de az alagút után vonatunk a régi gyorsasággal száguldott. A németeknek ezen a szakaszon nem volt idejük a hidak felrobbantására. Esztergom a rendtartomány legnagyobb háza, mert azt a provincia gimnáziummá alakította át: két emeletet emeltek az első emelet fölé a vastag falakra. A gimnazisták nagyobb része a rend internátusában él. Esztergom szintén háromszor élte át a közelharcot, mert egyszer a németek visszafoglalták. A kolostorban és rendházban nagy volt a kár. A kolostor óvóhelyén és a templom száraz kriptájában nyolcszáz személy talált menedéket. Nagyobb részüket a kolostor élelmezte. A nagy és erős épületben igen sok család értékét helyezték el és mentették meg. Ebben az időben a provinciához tartozott az Érsekújvár-i és a Szent Antal kolostor. Csehszlovákiától azonban nem kaptunk beutazási engedélyt. A két kolostorról a Káptalanra jött házfőnökök számoltak be. Ugyanazokon a szenvedéseken mentek át, mint a dunántúli testvérek. Hasonlóképpen sokak életét mentették meg a kolostorok pincéjében, óvóhelyén. (Érsekújváron számuk meghaladta a bétszázat, akiket élelmeztek is.) Az esztergomi vizita után visszatértünk Budára és készültünk elő a provinciái káptalanra, amelyen P. Burka Kelement választották tartományfőnökké. Folytatjuk i—i KOS KÁROLY: AZ ORSZÁGÉPITÖ Folytatás >-> NEGYEDIK FEJEZET Egész héten borús, hűvös idő járt, de szél indult s az eső nem esett. S vasárnap is csak ilyen idő volt. De soha azért annyi nép nem gyűlt a várba be, mint ezen a napon. És Gellért püspök minden papjaival akkor keresztelte meg a vár piacán az egész besenyő népet, az embereket, asszonyokat és gyermekeket, mert közöttük eddig egyetlenegy sem volt Krisztus hitén való. István király pedig kegyes volt hozzájuk, két vezért adott nekik a főemberekből és az egyik a nép felével a Körösi szálláson parancsolt, a másik a temesi szálláson. A két gyermeknek pedig a király volt a keresztapja és keresztanyja az egyiknek a vajda özvegye, a másiknak Csanád felesége. Azután Gellért püspökre bízta őket, hogy papokat neveljen belőlük. De a besenyőkön kívül tengernyi más nép is gyűlt akkor Marosvárra, és számosán az Ond törzsbeli urak, háznépestől és szolgáló népeikkel. A besenyőkön kívül azon a vasárnapon Gellért püspök és papjai háromezer új bárányt soroztak be Krisztus urunk magyar turmájába .. . * '•'•ítf ' »>••>• ' ’• ■ . , ■ st/Vráji Más héten azt mondotta a király Gellért püspöknek: — Most induljunk és nézzük meg együtt a tartományokat és a népek, meg urak szállásait; s bátran mehetünk most és had nélkül. Te megnézed a templomok és plébá- ■ niák és temetők helyét, és megszenteled ott a földet, és én megnézem a várakat és ispánokat és igazságot tészék urak s népek között. És Imre herceg velünk jön. Bejárták akkor Aradot, Bihart, Szatmárt, Szolnokot és Iennt Temest, meg Karassót, le a kévéi várig. Amikor Marosvárába visszaérkeztek, mindszentek hava utolsó napja volt és a fákról pergett a sárga levél. De kedves, verőfényes őszi idő volt azért. Egyetlen napot szánt pihenésre a király, és akkor reggel megnézte a püspöki templom építését. A fundamentumok mindenütt ki voltak falazva és kereken a padló felett nőttek szaporán felfelé a falak. S két annyi kőműves faragta a követ most. A király megdicsérte Walter mestert és pénzt osztott ki a mesterek és pallérok, fuvarozók, ácsok és minden dolgozó népek között. S amikor megtudta, hogy a gyermek, akit a páncélos katona bántott volt, meggyógyult, a veresszakállas rabnak egy bizánci aranyat ajándékozott és a rabságból megszabadította. Délebéd végeztével szállására' hivta Imre herceget és azt mondotta neki: ’ ' — Megjártam veled most a Tiszántúli földet 6ß megösmerhetted a király várait, a tartományokat és a szabad nemzetségeket is. De nem ösmered még az erdőelvi földet és Gyulafehérvárát, meg a 'bányákat, akik a királynak sót, aranyat, meg ezüstöt adnak. Oda indulunk holnaR sereggel és megösmerd azt is, mert úgy akarom: Te légy a király vajdája a Tiszántúli földön és Erdőéivé»!. Azután Gellért urnák mondta: — Te is velem jösz holnap az erdőelvi földre, mert amíg oda püspököt tehetek, az is a Te tartományod. De éccaka napnyugati szél indult és reggelre zuhogott az eső. S nem indult senki Erdőelvére, sem sehová, mert a királynak a Iába fájt, s csak ült egész nap szállásán a házban, s jórészt a tűzhely előtt, ahol most lobogó tűz égett és füstölgött. Másnap reggel is még szitált az eső, de délfelé megritkultak a fellegek. Az eső elállott és kisütött a nap. A király a nyitott ablaknál ült és a nap reá sütött. Imre herceg fordult ki a házból, hogy a hadat mustrálja, amelyik most a Maros partján, a vár alatt táborozott. Mert a király másnap indulni készült, ha az idő kedvez. A herceg kiment a házból s a király süttette. hátát a nappal és akkor különös, idegen beszéd hangja éri a fülét. A szót nem érti, de a beszéd muzsikája ösmerős. S nem tudja miért, s honnan, de régesrégi álmok villannak agyába, zavarosan és érthetetlenül. Nem moccan, csak ül és gondolkozik; keresgél, járja visszafelé az élet útját, esztendpt esztendő után takarít el; és ássa, fúrja magát befelé mind mélyebbre, erőlködve, kínlódva, hogy verejtékes lesz a homloka. És nem tudja megtalálni a megsötétedett halott múltakban azt a lágy muzsikát, ami olyan édes és szomorú, s mégis olyan kimondhatatlanul jó, hogy sirni tud az ember attól. Feláll a székről és a Iába most nem fáj. Megfordul s kitekint az ablakon. S elfehéredik s érzi. hogy minden vére a szivére fut: emlékezik a király. Az ablak alatt szelíden Iankásodó elkerített füves domboldalon szépen rendbe ültetett fák és a fákon itt-ott aranyosan sárga gyümölcs. Ezt látta már egyszer, de emlékezik, — akkor több levél Volt a fákon, mint most. És hallja a beszédet, s az a beszéd is az, akit régen hallott egyszer, s most sem érti, de a beszéd lágy és szelíd és különös beszéd, akinek a muzsikáját ösmeri és tudja már, hogy görög beszéd az. Azután meglátja a padot, s azon egy asszony ül talpig feketében. A pad mellett almafa, a fához támasztva lajtorja, és a lajtorján másik asszony hajadonfővel, s kosárba szedi az almát a fáról. A két asszony beszélget egymással s a királynak fáj a szive, ahogy hallgatja. Megfordul hirtelen, kézbe veszi botját, s megy ki a házból a kertbe, ahol olyan jó melegen süt a szelíden szomorkás, búcsúzásra hajló, kedves, őszi nap. Lassú lépésekkel megyen a király és Iába alatt az esőtől megpuhult sárga levél nem zörög. A pádhoz megy és az asszony akkor veszi észre csak, amikor leül a padra, s akkor tágranyilt, ijedt szemmel bámul reá, s ugrana fel. — Miért ijedtél meg, asszonyom? Avagy nem kellett volna idejönnöm most? De olyan jól idesüt a nap, s hallottalak beszélgetni és jól esik a görög szót hallanom. — Folytatjuk —
