Az Ujság, 1973 (53. évfolyam, 24-50. szám)
1973-10-04 / 38. szám
1973. OKTÓBER 4. AZ ÚJSÁG * 5. OLD AT Rózsa László: PILLANTÁS A NAGYVILÁGBA A BOLHASZAKÉRTŐ BANKÁRLÁNY, a 65 esztendős Marianne Rothschild rövidesen előadást tart az angol királyi Természettudományi Társaságban. A bankár lány ugyanis, nemzetközileg elismert bolhaszakértő. A hagyományok azt mondják, hogy a bolha a szegénység szülötte és ezzel kapcsolatban íőleg az érdekli az angol bogarászokat, hogy milyen fejlődésen ment át évmilliók során a bolha, mielőtt elvesztette szárnyát és ugrálásra kényszerült. * * * BERCELONA város közelében, barlangok mélyén I őskori falfestményekre bukkantak a régészek. Megállapítot J ták, hogy a rajzok a kőkorszakban készültek. Többségük i állatokat ábrázol. * * * 1 TÍZEZER DOLLÁR A HASBAN. Madridban 10 hónappal ezelőtt megoperáltak egy 50 esztendős asszonyt. A műtét, az orvosok szerint, jól sikerült, ennek ellenére a beteg változatlanul fájdalmakra panaszkodott. Tíz hónappal a műtét után az egyik orvos röntgenfelvétel készítetett és megállapította, hogy a sebész az asszony Kasában felejtett egy fogót. Az elviselhetetlen fájdalmakért most 10 ezer dolláros kártérítési keresetet nyújtott be a spanyol asszony, ennyit kér ugyanis a felelőtlen sebésztől. * * * UGYANCSAK EGY MADRIDBÓL érkezett hír arról számol be, hogy az ottani nemzetközi filmfesztivál kő zönsége kifütyülte és nem éppen hízelgő kiállításokkal fo gadta a félórát késő, isteni Liz Taylort. Liz mentegetőzve fordult az újságírók felé: nem te hetek a késésről, nagyon nehezen készüli el az arcápolásom és ezért nem tudtam előbb jönni . * * * / DÉLKOREÁBAN KAMPÁNYT INDÍTOTTAK a hipík ellen. A rendőrség 15 ezer fiatalember haját nyírta meg. Egy 19 éves fiú azt állította, hogy azért van hosszú Kaja, mert ő — lány! Erre a rendőrség orvosi vizsgálatot rendelt el, az eredmény: lenyírták a haját. * * * A NYUGATNÉMETEK legkedveltebb beszédtémája, a meztelen nő. A statisztikusok most kiadott jelentése Szerint minden másodpercben készül egy aktfelvétel Nyu gainémetország területén. * * * EGY £E1Áj)A TUDÓS; üres ('íróiban azt elemezte ki, hogy az egyes színeket nem szerető embereknek milyen a jellemük. I Aki nem szereli a sárgát, annál, általában, nincsenek rendben az,embertársaihoz fűződő kapcsolatai. Ami azt is jelenti, hogy magányosnak, elkeseredellnek érzi magat és hajlamos a redukációra. Aki ellenszenvesnek találja a zöldet: az minden idég-S.zálával tiltakozik a házassági közösség ellen. A zöldeskék elutasítása azt jelenti, hogy ők mások tapasztalatain, kívánnak okulni és sajál biztonságukat mások felemelkedéséhez, vagy bukásához próbálják igazítani. ,, A kék ellenségei: tekintet nélkül bármire és bárkire, haladnak előre a kitűzött cél felé. Akik nem szeretik a pink szint, azok attól tartanak, hogy szentimentálisnak, vagy nőiesnek tartják őket embertársaik. A férfiaknál ezt nem kell bővebben magyarázni, az ilyen nők azonban igyekeznek fiúsán viselkedni. Ugyanakkor azonban szeretik a céltudatos és határozott férfiakat. Egészen mást jelent, ha valaki nem szereti a vöröset. Ezek valami lelkifélelemtől reszketnek, valószínűleg nagyobb megrázkódtatásom estek keresztül. Rendszerint rendezetlen családi körülményeik miatt szenvednek, vagy súlyos csalódás érte őket a házasságban. Ezeknél még az egészséggel is bajok vannak. A fekete ellenségei valami félelmet szeretnének eltitkolni és bár hajlamosak az utolsó konzekvenciákat levonni mások számára, ugyanakkor saját maguk esetében, nem tudnak dönteni. Akik nem bírják a fehér színt, különösen nagy súlyt helyeznek reális értékekre és nehezen tudnak egy anyagi veszteséget elviselni. * * * AZ EGYIK SZICÍLIAI PLÉBÁNOS évek óta hiába hívta fel a városatyák figyelmét a templom freskója restaurálásának szükségességére, nem történt semmi sem. Ezután a derék plébános az értékes freskó egyenként lehulló törmelékeit becsomagolta és postán elküldte a városatyáknak. Arról nem érkezeti jelentés, hogy ezekután a városatyák megszavazták e a freskó restaurálására fordítandó összeget, vagy sem . . . * * * AZ ÖREG ÚR ÉS AZ AMAZON TENISZEZŐ CSATÁJA. Az elmúlt héten, több mint 50 ezer néző gyűlt össze a houstoni Asztrodóm sportcsarnokában, hogy egy 55 éves volt teniszbajnok és egy 29 éves bajnoknő mérkőzését végig nézzék. A bajnokot Bobby Riggs nek, a bajnoknőt Billie Jean King nek hívták. A mérkőzés tulajdonképpen már hónapokkal ezelőtt elkezdődött. Egy májusi vasárnap, Anyák napján, amikor Bobby lemosta az ausztrál Margaret Courtot a pályáról. A férfiteniszező azt akarta a világnak bebizonyítani, hogy a lérfiak magasan fölötte állnak a női teniszezőknek. Riggs, a fáradt öreg ember, aki az utolsó nemzetközi bajnokságát 1959 ben nyerte, féllábbal a tolókocsiban, féllábbal a teniszpályán állva számos nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy könnyen intézi el a világ legjobb női teniszezőjét, Billie Jean Kinget. Court esetében a bizonyítási folyamat jól sikerült, mondhatnók, túl jól sikerült. Csütörtökön este annál kevésbé. A mérkőzést hatalmas sajtó, televíziós hadjárat vezette be, sőt Bobby Riggs maga is vezetett egy hirdetési kampányt, méghozzá városokban, falukban és hálószobákban. A nagy találkozó cirkuszi mutatványhoz hasonlóan kezdődött. Billie, Cleopatra.szerű hordágyon jött be a porondra, Bobby viszont cézárt kocsin érkezett meg a játéktérre. A találkozón a sport- és a iilm-világ apraja-nagyja is megjelent. A nézőközönség jórésze Biííie-nek szurkolt. Mrs. King, amikor elfogadta Riggs kihívását, azt mondotta: meg fogom gyilkolni! Csütörtökön este, a mérkőzés folyamán voltak pillarmtok, amikor attól féltünk, hogy Billie beváltja 1 ígéretét. Persze, ez a fogadalom, kizárólag a teniszpálya területére volt érvényes. A mérkőzés előtt felvert publicitás nyomában számos televíziós reklámon megjelent a két ellenlábas. Sőt, egy elektromos hajszárító gépnek a hírverésénél ketten együtt is szerepelnek. Főszerepben Billie Jean King, mellékszerepben Bobby Riggs. Ez a szereposztás aztán Houstonban sem változott. Sem a napi nyilatkozatok, sem a 450 vitamin tabletta bekebelezése sem változtatott a tényen, hogy Riggs 55 éves és hogy régimódi teniszt játszik, alapvonal játékos, sem a röptéi, sem a lecsapásai nem elég erősek ahhoz, hogy a hálónál szerezzen pontokat. Ezzel szemben, hogy úgy mondjuk. Mrs. King férlias teniszt játszott. Erős adogatás után a hálóhoz rohant és éles ütésekkel az oldalvonalak mellé, vagy a sarokba, vagy üresen hagyott pályarészre, vagy Bobby lábai közé ütötte a labdát. Billie játéka, akár egy férfíjátékosnak is a dicséretére vált Volna. Persze, ez nem jelenti azt, hogy Riggs rosszul játszott. Nem, öreg urasán játszott, egy ügyes és rendkívül lehetséges amazon ellen. Labdái puhák voltak, rendszerint Billie feati King kezére játszotta őket. Adogatásaival is bajb an volt Riggs. Sok kettős hibát vétett és az első adogatásai 95%-ban nem jöttek be. A mérkőzésen végén azonban átugrotta a hálót, átkarolta Billie Jean vállát és így mentek le a irályáról. * * * HAJSZA AZ AGGANCSOS menekülő után. Az egyik nyugatberlini parkolóhelyen az autók között váratta nul feltűnt egy jólfejlett szarvas. A rendőrség, tűzoltóság, az erdészeti' hivatal alkalmazottai és az állatorvosok kara üldözőbe vették az állatot, hogy kiszabadítsák, a nagyváros lüktető forgatagából. Mielőtt azonban ez megtörtént, váratlan fordulat állt be. Ellentétben a már megszokott menekülő forgalommal, amely keletről nyugatra vezet, a szarvas Keletberl in felé ira rnodott. Hogy azonban biztonságba megérkezett e, arról nincsen jelentés. * * * AZ EGYESÜLT NEMZETEK élelmezési mező és gazdasági szervezete jelentést adott ki arról, hogy az elmúlt tíz esztendő alatt az emberiség. 50%-kal többet dohányzott, mint a megelőző évtizedben. Úgy látszik még mindig áll az a régi tétel: jobban csábít az, ami tilos, vagy veszélyes. * * •*• CIGARETTÁÉRT EGYHÓNAPI BÖRTÖN. Lón donban egy bíró egy hónapi börtönre Ítélt égy fiatalembert azért, mert az utcán egy ismeretlentől cigarettát kért. 7828 ban hozták clzl a törvényt, amely bortöribüntetéssel sújtotta azokat, akik alamizsnát koldultak. A vádlott, az ítélet kihirdetése után hiába hivatkozott arra, hogy Angliában a dohányzás csak az 1850 es évek közepén vezették be, a bíró úgy döntött, hogy kéregetésnek számít az is, ha valaki néhány fillér helyett cigarettái kér. * * * AZ EGYIPTOMI LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG ECAIK BIRÁJÁNAK a lelesége névszerint, Rased Elra séd Cián né egy londoni árúházban eltulajdonított egy nyakláncot. Értéke 2 és fél fontsterling volt. Az an goi bíró nem törődött azzal, hogy a legfelsőbb bíróság egyik tagjának a lelesége áll előtte, 50 napi elzárásra és 250 lonlsterling fizetésére ítélte a megtévedt aszszonyt. i . * * * ; ! AKIT EGY KIÜTÉS TETT MILLIÁRDOSSÁ. f élreértés ne essék, nem bőrkiütésről van szó, hanem egy knock out ról, amelyet 50- esztendővel ezelőtt helyezett Jack Dempsey nehézsúlyú ökölvívó világbajnok egy Carl Beatty, akkor még 50 esztendős fiatalember állára. Beatty barátunk 80. születési évfordulóját az egyik London melleti kastélyában ünnepelték meg. Beatty 50 évvel ezelőtt arra gondolt, hogy profi boxoló lesz, Jack Demp sey vei edzősködölt, s az egyik barátságos mérkőzés alkui mával a világbajnok kiütötte a szorítóból. Beatty ekkor ott hagyta az ökölvívást és az olajban keresett uípaszf. Rövidesen milliomos lett, majd később, mint az már az olajszakmában lenni szokott, milliárdossá lépett elő. Persze, mint mondotta, ez nem jelenti azt, hogy mindenkit, akit állott vágnak, dúsgüzdag lesz. * * * A GÁBORLÁNYOK ÚJABB FUTÓSZALAG HÁZASSÁGA. Néhány hónap eltelt azóta, hogy a világsajtó nem számolhatott be se Gábor Zsazsa, sem Gábor Éva, de még Gáb or Magda újabb házasságáról sem. Szerencsére vége az uborkaszezonnak: Gábor Éva ismét férjhez megy, egy losangelesi üzletemberhez. A negyvenhuteszlendős Gábor Évának ez az ötödik házassága. * * * MILYEN SORS VÁR GRÉTA GARBÓRA? Ha hinni lehet az angol királyi udvari fényképészének, Sir Cecil Duncannuk, akkor a 50 as évek felejthetetlen filmsztárja, Gréta Garbó szomorú jövő elé néz. Az isteni Gréta életrajza most jelent meg könyvaluk ban, Izgalmas élet cím alatt. Ebben Sir Cecil leírja, hogy egy életen át volt kísérője Garbónak, többször megkérte kezét, de minden alkalommal kosarat kapott.-Ha nem történeik csoda ,— mondotta az udvari fényképész —- akkor Garbó öregségére egyedül, boldogtalanul és lélekben üresen várja majd a távozását ebből az árnyék világból. Kérdés: vajon Cecil Duncan ugyanezt írta volna, ha történetesen nem kosarazták volna ki ő Cecilségét? BESZÁMOLÓ A VOLT MAO ISTÁK KOPPENHÁGAI TALÁLKOZÓJÁRÓL Inotay Zoltán barátom, Ígéretéhez híven, az alábbiakban számolt be a volt MAC-isták koppenházai találkozó járói: Kedves Lacii Ez az összejövetel ifjúságunk delelőjére emlékeztetett, gyökerei ugyanis oda nyúlnak vissza, hiszen, barátságunk és ismerettségürik is azokból az időkből fakadnak . . . Azokból a továszállt szép és küzdelmes évekből, amikor még a zöld gyepen, a vörös salakon, az uszodák medencéjében, vagy mint én is, a vén Dunán vetélkedtem a győzelem édes, mámorító érzéséért. Becsületes, nyílt és igazi versengések voltak ezek az összecsapások, minden ellenséges érzés nélkül. Jó barátok, vagy pestiesen kifejezve, haverok voltunk, mind a versenyek előtt, mind pedig annak a befejezése után is. .. Hogyan is versenyeztünk? Nyíltan, szívvel lélekkel, magáért a sportért. Nagy Palávernek (portugál szó) neveztük el a koppenhágai találkozót. Az indiánok, ezek a tisztajellemü harcosok meghirdették a vének találkozóját. A nagy találkozó alkalmából elmondták ügyes-bajos dolgaikat és utána viszszaemlékeztek a továszállt ifjúságukra. A tűz melege, s a felettük elmúlt idő lazította fel a szíveket és a lelkeket. Midőn a három napig égő, lángoló tűz kialudt, a vének megölelték egymást, elbúcsúztak, miközben a könnyeik potyogtak, mert tudták, érezték az elmúlás közelségét. Ezért is rohantak a nagy Palavér helyére, hogy még egyszer az életben összetalálkozzanak ellenfeleikkel, barátaikkal. Ebben a szellemben és gondolatban hívtuk össze a MAC i’énjeit .— magunkat. Fájó azonban, hogy sok barátunk nem tudott eljönni, a sz ívet lelket melegítő, baráti tűzhöz. Farkas Matyi, akinek arcára a 70 év már rányomta a bélyegét érkezeti meg elsőnek, Budapestről. És utána jöttek egymás után: Zsuffka Viktor, Balatony Levente, Budai Frici feleségével, Liala Feri, Kauser Pista, Meleghy Gyuszi, Szabó Bandi, a 83 éves Déván Pista, Somogyvár Feri fele ségével és azok a régi gárdisták, akik levélben vagy táviratban üdvözölték a koppenhágai összejövetelen megjelent griff madarasokat. , Örömkönnyek, baráti kézszorítás, vállveregetés mindenfelé. Majd, amikor jó kikönnyeztük magunkat, rengeteg, szinte már már elfelejtett barát, klubtárs neve bukkant fel a múlt ködéből. Az elhunytak: Pillér Gyurka, Kulcsár 1st ván, Egri Kálmán, Donogán István, a két Gáspár, Jenő és Dezső, Kehrl ing Béla, Kelenfy Gyű la, Papolczai Elemér, Kelemen Aurél, Veres Imre, Vangel Gyula és a többiek. Az élők közül: Somfay Elemér, Szepes Béla, Darányi Jó zséf, Csapiár András, ¥ ói Mihály, Szabó Miklós, Szívós István, Hazai (Hanzelman) Kálmán, Zombori Ödön, Püs pöky Tibor, Szerb Elek, Vadas Iván, Gyenes Gyuszi, Somló Lajos, Gyuricza István és még sok-sok klubtárs és jóbarát. Utolsónak Farkas Matyitől vettem búcsút a rejrülőté ren. Megvártam, amíg a gép felemelkedik és akkor éreztem újra, azt az egyedüllétet, amelyben élek, itt az idegenben. Napokba tellett, amíg újra magamhoz tértem. Ismét egyedül maradtam, mindért barát és honfüárs nélkül . . . Szeretettel üdvözöl: Zoltán. BOBBY RIGGS NEM UGRIK A volt wimbledoni győztes, még sem ugrik le az arizonai öngyilkosok hídjáró!, mint ahogy azt, nagy melldöngetéssel ígérgette — veresége esetére. Meggondoltam a dolgot —< mondotta Bobby — a híd alatt 1 méter 90 cm mély a víz és ez az én 1 méter 69 cm-es alakomhoz kissé kevés. Egyébként Riggs kihívta Billie feant egy visszavágó mérkőzésre. A győzles bajnoknő kijelentette: r— Margaret Court kinyitotta az ajtót Bobby-nak, viszont én végleg becsuktam azt Houstonban . . . HALADUNK A KORRAL Hetz ezüstérmes nyugatnémet úszóedző, furcsa javaslatot tett az 1976. évi olimpiai szervező bizottságnak. Azt kérte, hogy Montrealban engedjék az úszókat trikó, illetve nadrág nélkül versenyezni. Hetz bizonyos kísérletekre hivatkozott, miszerint a versenyzők ádámkösztümben két-három másodperccel gyorsabban szelik a vizet. Lehet, hogy Európában sem a sportolók, sem a közönség körében nem kelt visszatetszést az úszók meztelen szereplése i— írták válaszukba a szervezők —, de ugyanez Amierikában, jelen esetben Kanadában botrányt okozna. Ezért a javaslatot elvetjük, bármilyen forradalminak is ta láljuk. • KANADA SPORTJA • Még egy remek kanadai úszóeredmény, mégpedig Londonból, a most lefolyt öttusa világbajnokságokról. A fiatal kanadai öttusázók a magyar Bocskó edző tanítványai, tanulni mentek Londonba és végső összesítésben nem is szerepeltek jól, de az 300 méteres úszást a kanadai Ale xander nyerte 1288 pontos világcsúcseredménnyel. * * * Moritreálban a hagyományos Ember és Világ nemzetközi vívóversenyen, a newyorki Gál Csaba végzett az első helyen kardvívásban. A FERENCVÁROS, HONVÉD ÉS A VASAS vereséget szenvedett a labdarúgóbajnokság VII. fordulójában és, csak az Újpestnek sikerült győznie a nagycsapatok közül. A részletes eredmények: Szombaton: > Rába ETO Honvéd 2:1. Kispest. Salgótarján t—> Vasas 1:0. Fáy-út. Vasárnap: Zalaegerszeg Ferencváros 1:0 (0:0). Zalaegerszeg. A 73. percben az újonc Kelemen lőtte a zalaegerszegiek győztes gólját. Géczy-t, a Ferencváros válogatott kapuvédőjét, súlyos vállsérüléssel hordágyon vitték le a pályáról. Helyére, a fiatal, újonc Dómján állt be, aki a Pénzügyőröktől került a Fradiba. Újpest Szeged 1:0 (í:0). Szeged. Gólszerző: Fazekas. Haladás — Dorog 1:0 (0:0). Dorog. Gólszerző: Fehérvári. Tatabánya — Csepel 1:0. Csepel. Pécs <—> Videoton 1:1 (1:0). Székesfehérvár. MTK ,—- Egyetértés 5:0 (1:0). Hungária-út. A bajnokság állása: 1. Újpest 12, 2. Salgótarján, 3. Rába ETO 10-10 ponttal, 4. Tatabánya 9, 5. Honvéd, 6. Ferencváros, 7. Pécs 8-8, 8. MTK, 9. Videoton 7-7, 10. Szeged, 11. Zalaegerszeg 6-6, 12. Vasas, 13. Haladás 5-5, 14. Csepel, 15. Dorog 4-4, 16. Egyetértés 3. * * * Major István 2.24 cm-re javította a magyar magasúgró csúcsot. A kitűnő formában levő Major teljesítménye eddig a legjobb európai eredmény a magasugrásban. * * * Nagyezsda Csizsova, szovjet olimpiai bajnoknő, a Várnában megrendezésre került nemzetközi atlétikai versenyen 21 méter 45 cm-re javította, az idén felállított saját 21.20 cm-es női világrekordját a súlylökésben. * * * Mii ánóban az olasz nemzeti válogatott 2:0 arányban győzött Svédország együttese ellen. A két gólos győzelem ellenére igen gyenge játékot mutató olasz válogatott utolsó VB selejtező mAkőzését Svájc ellen játsza Bernben. Az olaszok ezen a mérkőzésen egy döntetlennel is biztosíthatják a jövőévi világbajnokságon való részvételüket. * * * A csilei válogatott, szenzációsnak mondható, 5:0-ás vereséget szenvedett az első osztályú FC Pariét csapatától Párizsban. Mint ismeretes a csilei válogatott egy héttel ezelőtt Moszkvában, az első VB selejtező. 0:0 arányú eredményt ért el az esélyesnek kikiáltott szovjet válogatott ellen. DÖNTETLEN A BELGRÁDI MAGYAR JUGOSZLÁV TALÁLKOZÓ Jugoszlávia — Magyarország 1 :J (1:0). Belgrád, barátságos mérkőzés. Az első félidő 16. percében a jugoszlávok szerezték meg a vezetést. Szünet után Bene révén kiegyenlítettünk. * * # VB selejtező mérkőzések: Szovjetunió — Csile 0:0. Moszk va. A Szovjetunió esélyei a 16-os döntőben egyre halványabbak lesznek. A visszavágó mérkőzés ugyanis Santiagoban kerül sorra november 21 -én. Keletnémetország ,—■ Románia 2:0. A IV. csoportból minden valószínűség szerint, a keletnémetek kerülnek a 16-os VB döntőjébe. Az V. csoportban Lengyelország 5:0 arányban győzött a walesiek ellen. Északírország — Bulgária 0:0. A bolgárok esélye nagyon megnövekedett. Csehszlovákia Skócia 1:1. * * * A hivatásos amerikai Atlétikai Szövetség elnöke Dél- Kalifomiában TV -nyilatkozatot adott. Kiértékelte a szövetség rövid működésének történetét és a jövőre nézve is tájékoztatót adott. Az elnök őszintén bevallotta, hogy minden a várakozásnak megfelelően alakult. Elmondta, hogy a hivatásos atlétika életképes, vonzza a közönséget és ha az eddigi kitaposott úton járnak, akkor a további fejlődés sem maradhat el. Az elnök nem tagadta, hogy a világ legjobb atlétái közül többet el szeretne szipkázni az amatőrök táborából. Ennek érdekében augusztus 27 és szeptember 1 között a kalifomia Santa Barbarában értekezletet tartanak. Hogy milyen eredménnyel, az egyelőre még a jövő titka. * * * E hét végén kezdődik a kaliforniai Alamoban az Egyesült Államok és Románia Davis Kupa-mérkőzésének a küzdelme. Az összecsapás érdekessége elsősorban az, hogy a Davis Kupa küzdelmek első, illetve második helyezettje nem a döntőben, hanem a döntőbejutásért csap össze. 1937 óta egyébként ez lesz az első alkalom, hogy Kaliforniában Davis Kupa mérkőzést bonyolítanak le. Mind a két csapat a legjobb összeállításban lép a pályára. Amerika részéről az egyes mérkőzésket Stan Smith és a párost Van Dillen játsza. Románia válogatott sztárja Ilié Nastase, aki Smith mögött a világ második legjobb teniszezője.