Az Ujság, 1971 (51. évfolyam, 43. szám)
1971-11-11 / 43. szám
1971. NOVEMBER 11. AZ ÚJSÁG KŐVÁRI KÁROLY S. J.: A SZEPLŐTELEN LOVAGJA BOLDOG KOLBE MAXIMILIAN , Folytatás — Lassú, kínos halál A 13. számú tömi), amely a halálraítéltek számára készült, hat méter magas fallal volt körülvéve. Onnan senki sem menekült meg. Csak holtan hozták ki, mikor a halottégetőbe vitték. Amint Krisztust megfosztották ruháitól keresztrefeszítése előtt, úgy a halálraítélteknek is ruhátlanul kellett bevonulniuk a 15, számú tömbbe. ) A halálra ítéltek épülete A cellák föld alatt voltak. Amikor az őr bevágta mögöttük az- ajtót, gúnyosan megjegyezte: Ügy fogtok itt elhervadni, mint a tulipánok. A foglyok a halál nak ettől a nemétől féltek a legjobban. Az éhség és főleg s szomjúság oly gyötrő kínokat okozott, hogy még a vastag falakon is kihallútszott a' szenvedők üvöltése. Amikor naponta az SS legények elleúőrizték őket, könyörögtek élelemért, de azok beléjük rúgtak. A cella egyetlen berendezése egy piszkos vödör volt, de azt sem kellett sohasem kiüríteni, mert maró éhségükben és kínzó szomjukban a haldokló k magukhoz vették annak tartalmát. Mindezt az oda beosztott lengyel tolmács és hullaszállító mondta el. Tőle tudjuk, hogy Kolbe atya csoportjánál más volt a helyzet. Az ő cellájukból üvöltés helyett a rózsafüzért imádkozó és szent himnuszokat éneklő foglyok hangja hallatszott ki. Inkább kápolnának tűnt fel, mint börtönnek. Hamarosan csatlakoztak hozzájuk a többi cellákban haldoklók is. A cella falán még ma is látható a Szűzanya körvonala, amelyet Kolbe atya a körmével karmolt a falba. Az imába és énekbe annyira elmerültek, hogy néha még azt sem vették észre, hogy megérkeztek az SS legények a napi ellenőrzésre. Kőibe atyát gyakran térdelve találták, vagy állva fogadta őket. Még ezek is megjegyezték: Ez a pap- igazán kiváló fernher. Ilyen foglyunk még sohasem volt. A halöttegető, ahol Kolbe atya holttestét elhamvasztották Lassan azonban elhalkult az ima és az ének, amint a logl> ok elerőtlenedlck és egymásután meghaltak. Két hét múlva már, csak Kolbe atya és három társa voltak életben. A cellára azonban szükség volt, újabb, áldozatok számára. Azért megjelent a börtönorvos és egyetlen karbolsavas injekcióval azonnal kioltotta életüket. Kolbe atya maga nyújtotta feléje karját, miközben az utolsó Üdvözlégy Máriát rebegte ajka. A lengyel tolmács elfordult, ezt nem tudta végignézni. Mikor visszatért, Kolbe atya már halott volt. Nagy tisztelettel faládába helyezte testét. Ö volt az egyetlen halott, akinek legalább ilyen koporsó jutott. Utána elégették a halottégetőben, úgyhogy földi maradványai nem maradtak ránk. Ránk maradt azonban Szűzanya-szeretetetének és önfeláldozó felebaráti szeretetének gyönyörű példája , és hatalmas közbenjárót nyertünk benne a mennyben. Megdicsőülés Maximilián atya önfeláldozásának híre bejárta az egész világot. Sokan fordultak hozzá, és csodák történtek közbenjárására. A boldoggáavatáshoz szükséges két csodát a Szentszék vizsgálóbizottsága 1971. április 27-én elismerte, és június 2-án az újabb bizottság kijelentette, hogy semmi akadálya sincs a boldoggáavatésnak. 1917. október 17-én alapította meg Rómában Maximilián atya a Szeplőtelen Szűz Hadseregét. Ennek évfordulóján, s alig 30 évvel halála után, 1971. október 17-én írta be őt a Szentatya a boldogok égi hadseregének tagjai közé. Nem sokkal ezélőtt Gajowniczek Ferenc, akiért Kolbe atya felajánlotta életét, elzarándokolt Auschwitzbe és ott felelevenítette a számára oly fájdal más emlékeket. Bevallotta, hogy Ielkiismeretfurdalást érzett, amikor megtudta hogy Kolbe atya jelentkezett helyette, de megvigasztalta öl a gondolat, hogy egy ilyen szentéletű ember nem is teheleti volna másképpen, s az ő jelenléte nagy lelki segítséget és erőt jelentett azok számára, akiket vele együtt ítéltek halálra. EURÓPÁBAN VOLTUNK... El indult velünk a repülőgép és elhagytuk Rómát, s amíg néztem az Adria kékesen csillogó vizét a repülőgép ablakából, egyre arra gondoltam, hogy milyen érdekes, Rómából az Örök városból, Nándorfehérvárra repülünk. S milyen furcsa is, az van a repülőjegyen, hogy Beograd. Nándorfehérvár, ahol Hunyadi János 1456 július 21- 22-én legnagyobb diadalát aratta a törökön. A magyar hadsereg harcolt itt: Hunyadi Jánostól vezetett és Kapisztránoi Szent Jánostól lelkesített katonák. Ez a győzelem akkor az egész keresztény világot mentette meg a legnagyobb veszedelemtől. Magyarország számára pedig 70 évre elhárította a török veszedelmet. Az egész keresztény világ hálás ünnepléssel fordult ekkor a magyarság és nagy vezére felé. A pápa a győzelem emlékére rendelte el a déli harangszót, amely azóta is annyi század elmúltával is hirdeti az egész világon: Magyarország a kereszténységért megtette a kötelességét. S amint néztem az utasokat, arra gondoltam, ezek bizonyára nem tudnak erről semmit, mert ez aztán nincs benne a turistáknak szánt kis füzetkében, hiába is lapozok benne. Hamarosan meg is érkeztünk. A vám és útlevél vizsgálaton is túl voltunk és vártunk a bérelt autóra. Figyeltem az embereket, szerbül, angolul, németül beszélgettek. Végre megkaptuk az autót és megmutatták az utat. Elindultunk Délvidék felé. A híres nemzetközi út nem tartott sokáig, alig tettünk meg pár kilométert már szűkülni kezdett s minduntalan lassítani kellett a sok szekértől, a kerékpározóktól. Amint Újvidék felé közeledtünk, az út két oldalán ringó búzakalászok, kukoricások, legelők terültek el. Igen, a jó, termékeny délvidéki föld már az őskor embereit is vonzotta. Az ásatások során számos őskori, kőkori és bronzkori leletre bukkantak itt. A rómaiak összekötő, átvonuló területnek rendezték be Pannónia és Dácia között, de csak a déli részét, amelyet a római sáncok vonala jelez. Bodrog vármegyét 1729-ben egyesítették Báccsal és így lett Bács-Bodrog vármegye. Itt említem meg, hogv a Ferenc-csatorna, a Dunát a Tiszával összekötő egyetlen csatorna 1795-1801 között épült. Bezdánnál szakad ki a Dunából és a Tisza felé lejtve Törökbecse alatt torkol be. Már a Délvidéken voltunk, Újvidék környékén, egy kerékpározó bácsit megkérdezett az uram. hogy jó irányban megyünk-e Péterréve felé. A bácsi leszállt a kerékpárról és intett, hogy nem érti a szerb beszédet, de annál jobban a magyart, mert az volt. Folytatt uk utunkat, de lassan haladtunk csak, mert egy autóbusz olyan sebesen száguldott el mellettünk (ezek amint hallottuk, a normát akarják túlteljesíteni akkora port vert fel, hogy szemünk-szánk megtelt porral. Aztán minduntalan jól megrakott szénás szekerek állták el utunkat, meg kellett várni, míg eltérnek. Gajowniczek Ferenc, akiért Kolbe atya felajánlotta életét, még ma is él. Boldog Kolbe Maximilián bensőséges Mária tisztelete és a Szeplőtelen érdekében kifejtett munkásságának rendkívüli eredményei, valamint a reá nehezedő keresztek, főként a félreértés és üldöztetés alakjában, eszünkbe juttatják, a több mint két évszázada élt, és 1947-ben oltárra emelt Montforti Szent Lajos jövendölését: Leginká bb az utolsó idők szentjeinek, akik a világ vége felé élnek, van szükségük Szűz Máriára, mert ezek felül fogják múlni az előző korok szentjeit. Ezek a nagy lelkek szembeszállnak Isten ellenségeivel, akik minden felől támadják őket. Mária, aki iránt rendkívüli odaadással viseltetnek, meg fogja világítani őket, erőt ad nekik, vezeti őket, és védelmet nyújt számukra. Ezek harcolni fognak a tévtanítók ellen, s ugyanakkor építeni fogják Isten országát a lelkekben. Példájukkal és szavukkal az egész világot Mária igazi tiszteletére buzdítják. Emiatt sok ellenségük lesz, de nagy győzelmet is fognak aratni és megdicsőítik Istent. Ez a jövendölés jól ráillik Boldog Kolbe Maximiliánra, aki életével és halálával elnyerte mindkét koronát, amelyet neki gyermekkoréban a Szűzanya felajánlott: mint a Szeplőtelen Lovagja tisztán élt, és a szeretet vértanújaként halt meg. — Folytatjuk i—> Itt tűntek fel a szerb és magyar felírások, jelezve az egyes falvakat, városokat. Sok üzlet felirata is magyar volt.. Amint figyeltem és kerestem a magyar felírásokat, egyszer csak felkiáltottam: jé Péterréve! Ez is ki van írva magyarul is. Megérkeztünk az uram szülőfalujába. Csak kevés ember járt az utcán, munkaidő volt. Nemsokára befordultunk a magyar katolikus templom mellett és a negyedik ház előtt egy nagy eperfa alatt maszatos cigány gyermekek szedték az epret. A régi kapu nyikorogva nyílt, mert ritkán használják. Julia sógornőm egyedül él a nagy szülői házban. Ott várt ránk a sok virág között, botjára támaszkodva, az árván maradt jó testvér. Könnyek között csókolták egymást és percekig nem is jutottak szóhoz . . . Hosszú idő 26 év, a háború vihara itt is végig szántott, hiányzott a régi házból a jó szülő, sógor, rokon . . . Első utunk az akácos, kakukkfüves temetőbe vitt, s virágokkal díszítettük a sírokat. A néma sírhantok az idők múlásáról beszéltek. A sírkövek meg magyar halottakról. A nevek mindennél jobban igazolják, hogy ennek a földnek lakói többségben magyarok. A szerbek először nagyobb tömegeken a XVI században, a török elöl menekülve telepedtek le Bácskába. Másnap vasárnap lévén, már korán volt az ébresztő, a 9 órai misére mentünk. Igen, ha az éjjel aludni lehetett volna. A közeli kis korcsmában vígan voltak az emberek. A cigány majdnem 2 óráig húzta a szebbnél-szebb magyar nótákat, köztük katona nótákat is. Ez is bizonyítja, hogy most sokkal több van megengedve a magyarságnak az autonom területen, mint a Karagyorgyevics éra alatt. Amint hallottuk több magyar nyelvű iskola van és lehet magyar nyelven hivatalos kérvényeket is beadni és a hivatalos ügyeket elintézni. A háborút követő időkben itt is, mint Erdélyben és a Felvidé ken, sok bántodása volt a magyarságnak. Szomorúan hallottuk amikor egy Magyarországról jött emberrel beszélgettünk, azt mondta, hogy itt jobb sorsuk van, több a szabadságuk a magyaroknak, mint a saját hazájukban, Csonka-Magyarországon. Már a másodikat harangozták amikor elindultunk a Mindenszentekről elnevezett katolikus templomba. A templom előtt nagy kőkereszt, belevésbe az uram dédszüleinek a neve, mint a család ajándéka. A templom már félig tele volt. A fiatalság és gyermekek álltak. Itt nagy a tisztelet az idősebbekkel szemben. A templom majdnem zsúfo i tnak mondható a sok szobor, kép, zászlótól. Különösen szép és művészi a mennyezeti freskó. Az egyik Szent István ábrázolja amint felajánlja a Szűzanyánknak a Szent Koronát. A másik nagy méretű freskó Szent Lászlót, amint vizet fakaszt a sziklából. A szentmisét a világháborút járt, fogságot szenvedett plébános. Hegyi Péter mondta. A kórus régi vajdasági egyházi énekeket énekelt orgona kisérettel. Szentmise után megismerkedtünk a Plébánossal és a kedves nővérekkel, akik most nem tanítanak, hanem plébánián dolgoznak. A szemben levő rendházukban és iskolájukban mások tanítanak. A kedves nővérektől tudtam meg, hogy van egy kh. másfél méter nagyságú Csiksomlyói Mária szobruk. I J amit évekkel ezelőtt egy beteg székely faragott, rendkívüli 1 művészettel. Le is fényképeztem, a szinte műkincsnek szá! mító faszobrot, amit már nem is tudnak a templomban el: helyezni, mivel 3 Mária szobruk van, így a folyosón kapott helyett. Másnap elmentünk Becsére vásárolni. A piacon gyümölcs, tejtennék, virág, csirke, mindez a mi dollárunkhoz viszonyítva olcson. Becse szép kis város, sok magyar üzlettel és nagy árúházakkal. Ó-Becse már Szent István korában is magyar lakta terület volt. Innen küldtünk képeslapokat, különö sen Magyarossy Sándor vezérezredes úrnak, hisz a Sándor bácsi Ó-Becsei születésű. Itt is voltak harcok, amikor Péterváradot védték a Perczel Mór által vezetett seregek. Bementünk a Forum könyvesboltba, ahol Jugoszláviában és Magyarországon megjelent könyvek kaphatók. A Forum is ad ki könyveket és irodalmi pályadíjakat tűz ki. Ilyen pályadíjat nyert mű, az 1968-ban Tolnai Ottó: rovarház című munkája. Az ismertetőben a szerző a mai ember életét akarja érzékeltetni. Szerinte, ketrecbe élünk és a tárgyak fölénk nőnek. Azért vásárolta meg a Forum e művet és díjazta, mert az egész mű elejétől végig, 193 oldalon keresztül, kis betűkkel van írni, nincs egyetlen pont vagy vessző, az egész egy nagy mondat. Egyházi könyvek is jelennek meg, mint a Képes Biblia szemelvények, szentírási szövegek fiatalok részére. A szabadkai megyéspüspök jóváhagyásával. A Biblia-fordítás, eredeti amerikai kiadását a New Yorki Union Theological Seminary tanárai rendezték sajtó alá. Ezt a Bibliát ajándékozta nekünk a péterrévei plébános. Tőle kaptuk Az Apostolok cselekedetei ’ című kiskönytár kiadásában Tower Vilmos: Van Krisztusunk ”, Ez az Újvidéken kiadott 64 oldalas kis füzet a harmadik bővített kiadás. Az elsőt Budapesten adták ki 1936-ban, a másodikat Bécsben bővített kiadásban, 1958-ban függelékkel elsősorban Prohászka Ottokár születésének 100. évfordulóján, ezzel emlékeztek meg, és így kívánták leróni a kegyeletet. Ezt a kiadást bővítve adta ki az Újvidéki kiadó, a vajdasági hívek vallási érdeklődésének téve eleget, amikor Krisztus személyével és irá vonatkozó kútforrásokkal ellenvetésekre ad választ. Imakönyvek is jelentek meg, Szent vagy Uram bácskai énekek függelékével. Az én vasárnapom liturgikus misekönyv a hívek használatára. Van egy magyarnyelvű katolikus folyóiratuk a Hitélet”. I öbb helyről hallottam, hogy fiatalság el van ragadtatva Ladik Katalin költőtől, aki meztelenül szavalja cölteményeit. Nem láttuk, nem is olvastuk. Van még magyar egészségügyi és sportújságuk. Ennyi sok szellemi élmény után betértünk egy magyar vendéglőbe. Mit is rendelhettünk volna mást, mint a sokat emlegetett tiszai halpaprikást. Hozták is a szép paprikás lében úszó pontyot, harcsát s ha netán nem lenne elég csípős, még egy kis őrölt piros paprikát is. Nagy mosolyogva távozik a pincér. Megkóstolom, kijött a könnyem, olyan csípős volt. Bandinak ízlett, még az enyémet is elfogyasztotta. Nekem annál jobban ízlett a kirántott hal. Másnap Zentára mentünk, ahol először a gimnáziumot S. OLDAL néztük meg, bejártuk a termeket, ahol Bandi érettségire készült, meghúztuk a nagy csengőt. A régi iskolatársak szétszóródtak a nagyvilágban, vagy elköltöztek, meghaltak . . . Megnéztük a békésen folydogáló Tiszát, csak a kiáradt helyek mutatták áradását. Megmutatta a történelmi nevezeteségű Eugen szigetet ahol 1696-ban Savoyai Jenő nagy győzelemét aratott a törökön. A városháza újra fesve s tornyán ragyogott a vörös csillag. Másnap készültünk Szabadkára, az egyetlen jóbaráthoz, akivel az uram müncheni egyetemi éveket is együtt töltötte. Kikerülve az életbe továbbra is fenntartották kapcsolataikat. Mindketten boldogan várták 26 év után a találkozást de a jó Isten akarata kifürkészhetetlen, a legjobb barát ugyan azon a napon, mikor mi útra keltünk, hirtelen szívroham következtében felesége karjaiban meghalt. így Szabadkán a frissen hantolt sír előtt álltunk feleségével, lányával és vejével együtt. A szitáló esőben hulltak a könynyeink. Szabadkából így nem láttunk többet. Szomorú szívvel még aznap visszatértük Péterrévére. Útközben fájó lélekkel néztünk Horgos irányába, csak pár kilométer választott el Magyarországtól, ahová nem mentünk. Újvidéken egy napot töltöttünk megnéztük a főtéren álló nagy katolikus templomot, ahol Szent István, és Szent László szobrai díszítik az oltárokat. Innen Péterváradra mentünk, ez város és erősség. Vára 10,000 embert fogadhat be. Már a római időkben is szerepelt 1526-ban a törökök hatalmába került, tőlük 1688-ban Caprara és Miksa Emanuel egyesült serege végképp visszafoglalta. 1716-ban Savoyai Jenő herceg itt aratott fényes győzelmet Musztafa török seregén. A magas várfalakról gyönyörű kilátás nyílik a régi épületekre és a Dunára. Itt a várba van elhelyezve a Vajdasági Múzeum is, de sajnos csak bizonyos napokon van nyitva. Nekünk nem volt szerencsénk. Visszatérve Péterrévére az utolsó nap a falun keresztül folyó Tiszát tekintettük meg. Bizony nem volt szőke mint a nótában van, hanem még mindig zavaros és piszkos. Legkedvesebb emlékem egyike, amikor az öreg révész bácsi átvitt minket és a Terézkét a komppal a bánáti oldalra. Ott ismertem meg kedvenc nótám “rezgő nyárfáját”, le is szakítottam belőle emléknek. így búcsúztunk el a Tiszától, az akáclombos temetőtől, ahol két szál kakukk füvet szakítottunk, a kedves virágos udvartól, az érő gyümölcsfáktól melynek árnyékában olyan otthon éreztük magunkat és hallgattuk csendes délutáni beszélgetésünk alatt a vad galambok búgását s a szomszédházon fészkelő gólyák kelepelését. Hulltak a könnyeink a búcsúzáskor.. . Az út vissza Belgrádig sem volt jobb, de most már jobban ügyeltünk, hogy a normát túlteljesítő autóbuszok le ne taszítsanak bennünket az árokba. A szénás szekereket is tiszteletbe tartottuk. Igazuk van, minek siessenek, nincsenek Amerikában. Belgrádban közel a repülőtérhez egy modern hotelban szálltunk meg egy éjszakára. A hatodik emelet terasza a Dunára nyílott. Késő délután a naplemente visszaverődött a vizen, és sok-sok vitorlás, a szálloda fürdőző, napozó vendégei tarkították. Ez volt a legdrágább szállodai szobánk 28 dollárt fizettünk érte. Reggel indultunk repülővel Münchenbe. Alig egy órai út után leszállt velünk a gépünk Münchenben. A Balkán után a világváros. A zsibongó tömeg sokféle nyelvet beszélt. Minket emigrációs életünk első lelkipásztora P. Fekete Géza várt. MIÉRT SÁRGULNAK A FALAVELEK? Az 1971 -es ősz a nagyvárosok faállományára, a jelek szerint, a korábbi éveknél is kedvezetlenebb kihatást ígér. A lombos fák legújabban felfedezett ellenségei között emlegetik a levegő szennyeződöttségét, a hóolvadást elősegítő sózást, az élénk utcai világítást. A már ismert veszélyeken kívül, amelyeket a botanikusok így foglaltak össze: falánk rovarok, tápláléknélküli szegény talaj és nem utolsó sorban, a tiszteletlen kutyák. A szakértők vélemény szerint a fáknak meg kell fizetni az árat azért, hogy az emberek a szomszédai. A falevelek sok esetben, a szokottnál is korábban sárgulnak majd az idén, kivéve azokat a fákét, amelyek még a korábban felfedezett veszélyekkel is szembe mernek nézni. A fák lombozata szinte a szivárvány színeire változik ilyenkor, októberben. Erdészek, természetbarátok, botanikusok, a falevelek színeződését a korai fagynak tulajdonítják. Pedig Tél-Apónak vagy ahogy Amerikában hívják Jack Frost-nak, kevés köze van a gyönyörű sárga, barna, arany, narancs, bíbor színekhez, mert a dér, zúzmara, fagy, a zöld faleveleket egyszerre megbarnítja, hogy őszi, szép színekben pompáztassa. Amikor rövidebbek kezdenek lenni a napok, ezzel egyidőben kezdenek sárgulni a falevelek. A fa ugyanis fokozatosan megszűnik termelni a növényhormonokat és ezzel elzáródik a fatörzs és az ágak közötti cirkuláció. A faleveleket tápláló zöld pigment termelése véget ér és a sárga festőanyag veszi át a szerepet. Ez az anyag adja a karakterisztikus sárga színeket, a fűzfa, nyárfa, jegenye, bükk, szilfa és kőrisfa leveleinek. Jólehet az előbb említett keringés megszűnik a fatörzs és ágai között, a levelek nem képesek tovább adni cukortartalmukat, amelyeket a fák számára termelnek. A cukor felhalmozódik a falevelekben, amelyek veres pigmenteket termel és ezek szolgáltatják a jávorfa, galagonya, somfa csodálatosan szép, színes őszi öltözetét. Ugyanakkor az utcák mentén felsorakozott fák levelei, gyakran hosszabb ideig maradnak zöldek, mint az erdőben. Ennek okát azzal magyarázzák, hogy az utcai erős világítás nappali fénnyel árasztja el a lombokat. De a fáknak a legtöbb kárt mégis a gyárak, a szemétégető kemencék és zsúfolt autóforgalom levegőszennyeződése okozza. A füstök gázai szétrombolják a falevelek klorofil termelését és ennek következtében a levelek őszi pigmentjei korábban festik meg a fák lombjait. Ha, majd igazán harcot folytatnak a környezet szenynyeződése ellen és ez a küzdelem sikeres lesz, akkor remélhető csak, hogy az emberek a nyár végén hosszabb ideig élvezhetik majd a szép, zöld faleveleket.
