Az Ujság, 1970 (50. évfolyam, 7-51. szám)
1970-12-31 / 51. szám
6. OLDAE AZ ÚJSÁG T97Ö. DECEMBER 5T. Móra. Ferenc: KALCINÁLT SZÓDA Mindeneinél; ád a sors fiatalkorában olyan kalandot, amire még öregen is szívdobogva gondol vissza. Az én fiatalságomnak w a felejthetetlen kalandja, bogy egy esztendeig inasiskolai tanító voltam. Álmomban még ma is megesik, bogy az vagyok, s olyankor mindig átverejtékesedik a fejem alatt a kisVánkos. Fiatal újságíró voltam akkoriban, s elég emberségesen megfizettek: kaptam egy hónapra száz koronát. Ez sokkal több volt ugyan, mint amennyit öreg újságíró koromban keresek, de azért ei lehetett költeni ezt is. Rámfért volna még valami mellékstallum. Legalább olyan, amelyiknek a jövedelméből részletfizetésre megrendelhettem volna a Klasszikus Regénytárt. (Havi részlet öt korona.) Mindig kedveltje voltam a sorsnak, s mint szolid és jóerkölcsű ifjú, előkelő protektorokkal is rendelkeztem. Bejuttattak az inasiskolába havidíjas tanítónak. Tanítottam heti egy órát, minden kedden este hattól hétig, és azért kaptam a város pénztárából havi tíz koronát. — Közismeretet fog tanítani — mondta az igazgató, ahogy bemutatkoztam neki, és ideadta az előírt tankönyvet is. Nagyon érdekes könyv volt, találtatott benne csillagos ég, váltóismeret, községi autonómia, légtünetek. Dugonics Titusz, baromorvoslás és északamerikai szabadságharc. Mindjárt láttam, ahogy átlapoztam, hogy nagy tudós lehetett, aki csinálta, csak éppen vidéki inasiskolában nem tanított soha. Jól is sejtettem: a könyvet maga az iparoktatási főmufti írta. <— Nono, hiszen nem a könyv a lényeg az inasiskolában, hanem a fegyelem, a fegyelem! — adja a használati utasítást az igazgató, különben érdemes öreg pedagógus és nekem mindmáig igaz jó barátom. ■«-' Fegyelmezni, fegyelmezni: ez a fő! — mind ezt mondták a többi kollégák is. Voltak vagy húszán, elemi tanítók, középiskolai tanárok, valamennyien edzett hősei az inasoktatásnak. Volt, aki megtapogatta a karomat, és aggodalmasa csóválta meg a fejét, mert vékonyallotta. Volt, aki azt tapasztalta, hogy a sétapálcával is lehet boldogulni, de akik legtöbb jóakarattal voltak hozzám, azok a méterrudat ajánlották. Tudniillik, hogy amint az osztályba belépek, a méterrudat kell találomra az inasok közé vágnom, akkor csönd lesz. Húsz esztendő távlatából visszanézve, a gyakorlatiasság pálmáját a méterrudasoknak kell adnom. Azonban én húsz esztendővel ezelőtt se voltam gyakorlati ember. Én tanítani akartam, nem fegyelmezni. Azt hittem, azért fizetik nekem közpénzből a havi tíz koronát, hogy segítsek az Istennek embert teremteni abból a csordából, \-rmit úgy hívtak, hogy inasiskola. Nem tudom, hogy Dániel mit érezhetett az oroszlánok vermében, de az valami olyasféle lehetett, mint ami az én torkomat szorongatta, mikor először léptem az inasok közé. Bőgés, nyerítés, mekegés, kukorékolás, nyávogás fogadott, és a minden bűzök közi a leginfernálisabb emberbűz. Negyven inasom volt mindenféle szakmából, a szennynek, a testi-lelki elhagyatóttságnak, a magától való és tenyésztett durvaságnak olyan hadserege, hogy nagyon vakmerő fiatal úrnak kellett nekem lennem, ha egy esztendeig kibírtam köztük. Pedig kibírtam, mégpedig úgy, hogy se én nem tettem kárt őbennük, se ők énbennem. És nem kellett hozzá méterrúd se, csak éppen az kellett, hogy ne nyúljunk hozzá a “közismerethez”, mert attól mindnyájan elkárhoztunk volna. Egyszer vaktában kinyitottam a könyvet valahol: A szóda című olvasmányra nyitottam. Aztán vaktában rámutattam egy egérképű inasra: — No, olvasd! A gyerek addig olvasott, bogy a szóda legfinomabb fajtája a kalcinált szóda. Ezt aztán olvasta kanciláltnak, kancsináltnak, és csak azért nem tört ki a nyelve szegénynek, mert engem elfutott a düh. — Milyen inas vagy te, fiam? — Szabóinas. Hát keserves poncius-pilátusát annak a m. kir. állami iparoktatási szaktudománynak! Én tanultam az egyetemen természethistóriát, nyelvtudományt, csillagászatot, művelődéstörténetet, esztétikát, politikát, de a kaiéinál szódának a nevével soha ebben az éleben nem találkoztam. Hát minek kelljen azt tudni egy istenadta szabóinasnak, amit az egész magyar képviselőház és főrendiház együtt se tud! Máskor az alkotmánytannal teltein próbát. Úgy kezdődött az olvasmányunk, hogy “a legelső magyar ember a király . Ahogy a végére értünk, vállon fogok egy buflifejű kamaszt. Mocskos, fehér kötője s a derékmadzagjárr lógó fenőacél mutatták, bogy a vérben dolgozó iparral jár jegyben. Magyarul: mészárosinas. — Miről olvastunk most, fiam? — A királrul. — Mit olvastunk róla? — Nem lom. — Hál hogyne tudnád. Miféle ember az a király? — A kirái? A királ az királ. Az nem embör. — Nem? Hát mi a csuda? —' A királ? A királ, az csak egy katona. Mármost azt mondjam neki, hogy “szamár vagy, fiam ? De akkor én hazudok, azt pedig én az iskolában szégyenleném. Inkább lemondok az alkotmánytanról. Majd tanítanak azt a buflifejűnek a katonaságnál. A pragmatica sanctio-ról is is volt egy szép olvasmányunk, mert az is beletartozik az inasi közismeretbe. Alighanem valami akadémikusból lehetett kinyírva, mert egy csöppet értelmetlen volt. (De csak éppen annyira, amennyire a tudomány komolysága megkívánja.) Megpróbáltam a nevezetes és költséges törvényt a gyerekeimnek elmagyarázni a maguk nyelvén. Aki nem aludt, vagy legyet nem fogdosott, az hallgatta is türelmesen. —- No, fiam — simogatom ki egy bét múlva egy hóka gyereknek a haját a gyulladásos szeméből —', hát tudod-e még, miről meséltem a múltkor? Szelíd képű, csendes, jó gyerek volt, mindig végigaludta az órát. Most is elásitotta a felelet felét, belepislogva a könyvbe: ^ A ... a ticáról. — Ne beszélj csacsiságokat, te. Mi az a tica? •— Vagy izé ... a cicáról. — Mi a mesterséged? — emeltem föl az állát. — Pék vagyok. — Hány órakor feküdtél le az éjszaka? — Háromkor. — Mikor keltél fel? — Fél hétkor. »— Mikor fekszel le ma? ^ — Megint háromkor. <—1 No jól van, kisfiam, feküdj rá szépen a karodra, és aludj egyet hét óráig. Máig is azt hiszem, hogy ezért a bűnömért száz esztendőt j elenged nekem a jó Isten a purgatóriumban. Viszont külön szurokfürdőt érdemelnék azért, ha lett volna lelkem tovább nyaggatni a pragma cicával egy tizenegy éves gyereket, aki naponta negyedfélórát alszik. És máig se teszek szemrehányást magamnak érte, hogy önhatalmúlag megreformáltam az inasoktatást, kidobtam a tantervből a közismeretet, és negyven inasgyereknek az Ezeregyéjszakát adtam elő heti egy órában. Ez is ért annyit, mint a méterrúd. Míg a többi osztályokban egész esztendőn át csattogva, pufogva. ordítva, jajgatva folyt az emberszelídítés, minálunk olyan csönd volt, amilyen csak egy kirgiz jurtában lehet, mikor az egész sátoralja gyerek körülüli a mesemondót. Az ám, csakhogy a jurtában nincs vizsga, az inasiskolában meg van. Ügy kívánja a törvény, hogy olyankor felüljön a katedrára egy iparoskeblű honfitárs, és az számon vegye a tanítótól, mit adott tíz hónapon keresztül tízszer tíz koronáért. Az én vizsgabiztosom nagyon tekintélyes ember volt. Nagy basa, aranylánca akkora, hogy megbírná a kútostorfát, s tán három háza is a Belvárosban, gyulladásos szemű kis inasok téglává vált álmaiból. Azonfelül valami adócsalási ügye is volt akkoriban, s azt az újságírók piszkálták ki, mert már akkor is minden rosszai azok követtek el. Egyszóval egészen rendén való volt, hogy mérgesen nézzen rám a vizsgabiztos, és Ieszamarazzon az inasaimon keresztül. Hiszen a szó köztünk maradjon, meg is érdemeltük. Ha Ali babát és a negyven rablót adhattam volna föl vagy Aladdint és a xaxabarlangi lakatot, akkor nem lelt volna semmi baj. De így bizony nemcsak a gyerekek ökögtekbakogtak, hanem nekem is égett mind a két fülem. A váratlan fordulatot maga a vizsgabiztos provokálta ki, aki nagy emberek szokása szerint elkapalta magát a hatalom által. Valamelyik suszterinasommal számlát írattam a nagy táblára. Legnagyobb meglepetésemre egész rendesen megcsinálta. Gyanakodtam ugyan, hogy nem éntőlem tanulta, de hát ahhoz a nagyhasú őmagasságának semmi köze. — Derék gyerek vagy — veregettem meg a fiú ragadós képét. — Szamár vagy —< harsogott le ránk a tekintély a katedráról. — Mért írtad a májust kis m-vel? Még azt se tudod, hogy a személneveket nagy betűvel írják? Addig csak keresztben feküdt bennem az ördög, de most már talpra ugrott. Hát te akarsz nekem imponálni, te arannyal megpántolt kukoricagombóc? No, majd imponálok én neked úgy, hogy megrepedsz bele! Kiintettem egy szemfüles borbélyinast. — Te tudod, mi az a kalcinált szoda ugye? — néztem rá erősen. A gyerek rám bámult, de ahogy a szemem sarkával odavágtam neki, bátran megfelelt: —' Tudom. Az az erős szóda. — Ügy van — bólintottam rá. — Hát mi csinálnak abból az erős szódából? Magam is kíváncsi voltam rá, mi a fütyülő fülemülét lehet erre felelni. El,voltam rá készülve, hogy mindent ráhagyok, akármit talál ki. — Spirituszt. —- Bravó! — hajolt előre a katedráról a nagy ember. Tudtomra akarta adni, hogy ő is tudja ám ezt. , Erre aztán egészen vérszemet kaptam. — No most már írjuk föl a spiritusz vegyképletét. C2 . . . Szómmal írd a kettőt, te kófic. A gyerek fölírta a C2-t, aztán rám nézett. — Na tovább, ahogy következik! — D... — A számot is mellé, ahogy következik! — D3 E4 F5 16 . .. —, Elég, mehetsz a helyedre — vágtam közbe, mert attób féltem, ki fog derülni, hogy a kalcinált szóda tudósa nem egészen biztos az ábécében. A csatát megnyertem. A nagy ember lejött a katedráról, és amennyire nagy hasa és kurta karjai engedték, megölelt az inasaim szeme láttára. — Tanár úr, engedje meg, hogy elragadtatásomnak eleget teliessek. Húsz éve járok inasiskolai vizsgákra, de szavamra mondom, ilyen művelkedést még nem tapasztaltam. Szerényen meghajoltam, és minden érdemet az inasokra hárítottam. Ilyen nagyszerű anyaggal könnyű boldogulni. — Nem, nem kérem — tiltakozott a vizsgabiztosom —, higgye el, a tálentom teszi az egészet. Igazán nem tehetek róla, hogy talentumom hírével egyszerre lelekürtölte a szakköröket, s mikor másnap leköszöntem az állásomról, küldöttséget vezetett hozzám, hogy vonjam vissza a lemondásomat. De mivel hajthatatlan voltam, legalább díszdiplomát adtak róla, hogy az inasoktatás ügye legfőbb oszlopát vesztette el bennem. Ezt a diplomát ma is őrzöm, mert nem sok kilátásom van rá, hogy egyéb hivatalos elismerést hagyhassak az utódaimra. FOGYÓKÚRA Egy régen látott barátnő vacsora közben odaszól a ház aszszonyóhoz: —■ Mi az, kedvesem, diétán vagy? Sokkal soványabb vagy, mióta utoljára láttalak. —■> Nem . . . Csak annyi bajom van az uj bejárónőmmel. — Miért nem küldöd el? —> Majd elküldöm, de még várok. —> Mire? —• Arra, hogy Ieidegesitsen rólam még legalább 10 fontot! MEGNYERTE Két atyafi viccelődik az egyik báré mellett: —> Fogadjunk, hogy én 100 embertől ugyanazt kérdezem s mind a száz ugyanazt fogja rá felelni — mondja az egyik. — Hát az hogy lehet? —• Egyszerű: mindenkitől azt kérdezem: ‘‘Hallotta, hogy Kovács autóbalesetben súlyosan megsérült?” És mind a 100 ugyanazt fogja visszakérdezni: “Melyik Kovács?” * * * — Mit kell tennünk, hogy a mennyországba jussunk, fiacskám? — kérdi a falusi doktor. — Meg kell halnunk! — Jó-jó, —' de előbb . . . ? i— Betegnek kell lennünk .. . — A matematika tanárunk eljegyzésének fuccs! — Nem csoda! Culika kiszámíthatatlan nő . . . I <— Mit kapnánk azért a gyémántgyűrűért, ott, a kirakatban? —< kérdi egyik betörő a másiktól. — Buta kérdés! Tisztára a bírótól füg. .. <— Jól ütők? — kérdi szünetben az edzőjétől a boxoló. — Nana! — feleli amaz. — Ha továbbra is olyanokat csapsz a levegőbe, akkor az ellenfeled a huzattól náthát kap . .. * * * — Üjonc! Mi ellen kapott ma oltást? <— Akaratom ellenére, őrmester úr! — n — — Ez a parfőm olyan erős, hogy puhára főzi a férfiakat, — mondja az eladó, — éppen ezért csak külön orvosi rendeletre használható . . . — Hiányoztam neked, szívem, — kérdi a férj tíznapos üzleti útjáról hazatérve. — Az asszony egy könyvet olvas és felnéz: — Ugyan?] Odavoltál? Egy atyafi minden este beállít a “báréba” és két féldeci pálinkát iszik. Azzal magyarázta, hogy a másodikat barátja egészségére issza. Aztán már csak egy féldecit kért, nem kettőt. A bőrtender’ érdeklődésére így felelt : “Tudja, én Ieszkotam az ivásról .. .” MÓKÁS SIR VERSEK E sirhant takarja Vitézlő Kiss Johant, Ki a másvilágra Hanyat-homlok rohant. * * * Itt nyugszik N. N. Akarata ellen. * # * Még szerdán vígan ette a tököt, Szegény mégse érte meg a csütörtököt. * * * Itt, ezalatt a fa alatt Jancsi ette a sült halat. Nem vigyázott a szálkára, Lhen ment a másvilágra. * * * Itt nyugszik Tóth Kata, Siratja egy baka (Hogyha soká nem is, Csak mig jön a Maris.)-------□-------— Nagyszerű szabású ruhád van. Add meg nekem a szabód címét! — Megmondom, — csak te ne mondd meg neki az én új címemet...-------□-------— Szóval, gyerekek, mint mondtam: a cet emlős vízi állat, tehát nem hall! Most pedig felelés lesz! Nos, kisfiam! Miért nem hal a cet? — Mert süket! <— felelte a kérdezett nebuló. KI MICSODA? Moszkva egyik kerületébe bizottság száll ki, hogy a lakosság foglalkozási statisztikájához adatokat gyűjtsön. Sorra behívják a kerület lakóit és felveszik adataikat. . . — Mi a maga foglalkozása? — kérdi a bizottság elnöke egy férfitől. — Meteorológus vagyok! — hangzik a válasz. —- Ne beszéljen össze-vissza! — kiált rá az elnök. — Mondja meg. mit csinál egész nap? — Hát ... az időjárást figyelem és jelentem, hogy eső lesz-e, vagy szél, vagy napsütés. — Értem! — mondja az elnök és odafordul az adatokat igyező tisztviselőhöz. — írja be, elvtárs ... Foglalkozása: semmitevő. A következő ügyfél csinos, fiatal lány. *— Mi a foglalkozása? — kérdi az elnök. — Hát .. . — feleli a lány, kis zavarral, — ez igy nehéz meg mendani... —1 írja körül! Mit csinál egész nap? — Hát . . . délelőtt alszom, egész délután öt-fél hatig .. . Akkor felöltözöm és kimegyek sétálni az utcára. —< Micsoda? —' mered rá az elnök. — És ebből él? ' Igen. Megállók az egyik lámpaoszlop alatt — ott állok egy kis ideig, aztán szép lassan lesétálok a következő lámpaoszlopig és ott is megállók és— — Elég! — vág közbe az elnök és odaszól a tisztviselőnek, — írja be . . . foglalkozása villanyszerelő ... . _________ , _ * * * NEHÉZ IDŐK... p. A mai Budapesten valami kommunista ünnepség van, “diszitik” a házakat, utcákat, tereket mindenféle zászlókkal, feliratokkal, képekkel. Egy körúti házmegbizott kirakta a kapura az összes nagyságokat. Egy arrajáró ÁVH kopó berobog a házmegbizotthoz s felordit: i— Maga szerencsétlen! Kit telt ki a kapu fölé? Szegény remegve nézi végig a képeket: Kruscsev, Kádár, Szta,Iin, Lenin, Minnich, Dobi, stb. Az ÁVH tiszt ráüvölt: — Azonnal vegye le azt a gazembert! Mire a házmegbizott szolgálatkészen tovább reszket, felnéz és kérdi: <— Melyiket? BÖLCS MONDÁSOK “A nő és a házasság olyan, mint az atombomba. Mindenki fél tőle és mégis mindenki kísérletezik vele.” — Colliers. “A legszerencsétlenebb házasság az, ahol a férfi buta és az asszony tudja ezt. ’ — Readers Digest. “Egy hernyó számára a fecske veszedelmesebb, mint a tigris.” —' Voix. “Boldog és boldogtalan házasság között a különbség gyakran csak abban rejlik, hogy az előbbiben a házastársak naponta 5-4 gondolatukat nem mondták ki. ” “A nőt nem olyannak látjuk, mint amilyen, hanem amilyennek képzeljük.” I BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN | I BALATON ÉTTEREM £ m özv. NÉ VERY TIVADARNÉ, tulajdonos jjfc Ü AZ ÉTTEREM KÜLÖNLEGESSÉGE; || j? — A BÉCSI SZELET ÉS A PALACSINTA — É É MEGNAGYOBBÍTOTT, MODERN ÉTTEREM, J| H PARTIK RENDEZÉSE & | 12521 Buckeye Rd. - Tel.: 921-9691 H I BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN § I GAYER-FANCHALY FLORIST | P GYÖNYÖRŰ MELLCSOKROK, ÍZLÉSES g af Cserepes virágok nagy választékban. g W ASZTALDISZITÉSEK. g M PONTOS HÁZH03SZALLITAS H 4714 Lorain Avenue — 631-1882 ifrsaa e-fftsfra g-<a aas-safrana «»a a>ft tijjür BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK FRANK’S AUTOSERVICE Tulajdonos: Vucskó Ferenc Volkswagen specialista 22425 Aurora Rd. Bedford Hts., Ohio Telefon: 475-7595 Wft gaa BWr BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK Parma Motors' VOLSKSWAGEN Co. ^ Kis lefizetés Könnyű részletek GERZSENYI ERNŐ, tulajdoné» '"N GERZSENYI REUBEN, sales manager) Használt Autók Központja Magyar Autó Cég - Magyarul beszélünk 7115 Brookpark Rd. Tel. 749-2525 7811 Brookpark Rd. Tel. 741-1474 BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN KAY'S BEAUTY SALON 4109 Lorain Ave. 651-7175 BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN BAKOS BÉLA óhazai FODRÁSZ mester 2818 Lorain Ave. 281-3533 BIZALMASAN... A magyar Néphadsereg egyik alakulat céllövő gyakorlatot tart. Az ezredes is ott van és megdöbbenve látja, hogy egyetlen katona sem találja el a célpontot. — Nem szégyelitek magatokat? — kiáltja dühösen és válogatott szidalmakat szór a honvédekre. Egyszercsak odalép hozzá egy kanász, aki eddig szótlanul őrizte a közelben a disznókat. — Megengedi, hogy én is megpróbáljam? — kérdi az eziedestől. Adnak neki egy puskát és, csodák csodája, hat lövés közül hatszor talál a cél kellős közepébe. — Hát ez nagyszerű?! — lelkendezi az ezredes. — Hogy csinálta ezt? A kanász csak a vállát vonogatja. Az ezredes erre közele bb lép hozzá és halkan odasúgja: — Nekem megmondhatja nyugodtan . . . azelőtt én is kanász voltam. Mire a kanász: — Én meg ezredes. FUTBALLPÉLYÁN — Kit szid a tömeg, kérem? — Azt az embert, aki egy téglát dobott a bíróra. — De hiszen nem találta el. — Azért szidják! "Kitetlék a holttestet az udvarra!” — (Amikor Sztálin kilakolatták, ezt muzsikálták Pesten.)
