Az Ujság, 1970 (50. évfolyam, 7-51. szám)
1970-11-12 / 43. szám
VOLUME 50. ÉVFOLYAM - NO. 43. SZÁM 1970. NOVEMBER 12. EGYES SZÁM ÁRA: 20 cent. AZ EMIGRÁCIÓ FÜGGETLEN MAGYAR ISKOLÁJÁÉRT Cleveland és környéke magyar társadalmának színe-java november 7-én este a magyar evangélikus egyház nagytermében 500 terítékes vacsorára gyűlt össze, amelynek tiszta jövődelmét az emigíáció független iskolájának, a németországi Burg KastI magyar gimnáziumának támogatására fordítják. A vacsora jelentőségét különösképpen fokozza, bogy a hírhedtté vált debreceni nyelvművelő tanfolyam óta ez volt az első megmozdulás az emigráció részéről, amely nagy és szép szavak helyett komoly eredményt is hozott a külföldi magyar ifjúság érdekében. Külön ki kell emelnünk, hogy a clevelandi Magyar Iskola tanítónői maguk vállalták a sütésselfőzéssel, tálalással együttjáró rengeteg munkát és fáradságot, hogy ezzel is növelj ék a vacsora tiszta bevételét. Adományaikat azok is beküldték, akik személyesen megjelenni nem tudtak. Ez a két körülmény tette lehetővé, hogy Papp Gábor dr., a Központi Tankönyvbizottság elnöke, már a vacsorán 1000$-os csekket nyújthatott át a burg-kastli gimnázium körzeti megbízottjának, Dr. Batizy Gusztdunénak. Az adakozók közül példát mutatóan kiemelkedik a a burg-kastli gimnázium egyik volt növendékének, Matavovszky Évának 200 dolláros és dr Waczek Ferencnek a kaliforniai San Diego-ból küldött 100 $-os egyéni adománya. A vacsora nemcsak anyagilag, de erkölcsileg is a legteljesebb siker jegyében zajlott le. Fábry György tankönyvbizottsági alelnöl bevezető imája után Papp Gábor dr. üdvözölte a megjelenteket köztük a "Pro Hungária” és a “Zilahy Farnos Eszter” Nőegylet(k tagjait, valamint a burg kastli diákok szüleit. Az ízletes vacsora hivatásos szakácsok jóhírnevét is méltán növelte volna. A vacsora elfogyasztása után — Papp Gábor dr. szólt a megjelentek hez. Elmondta, hogy amikor a vacsora terve megszületett, csak a burg-kastli gimnázium árva és ellátatlan gyermekeinek megsegítésére gondoltak, azóta azonban megérkezett a gimnázium igazgatójának felkérése, amely a német állam részéről megkívánt építkezés költségeihez való tetemes hozzájárulás biztosítására irányul. A vacsora tehát jelentőségében túlnőtte önmagát. A hozzájárulás megszerzésére irányuló kampány megnyitójává lett. Az első 1000 $-os csekk ünnepélyes átnyújtása után örömmel közölte, bogy a "Pro Hungária” és a "Zilahy Farnos Eszter” Nőegyleteken kívül a Cserkészbarátok Köre is vállalta az adományok gyűjtését, amelyeknek összege az adóalapból levonható. Kegyelettel emlékezeti meg B. Kovács Prédáról, a Tankönyvbizottság alapitó elnökéről és nemes Halmay Tihamérról, akik egy évvel ezelőtt, a Magyár Iskola első érettségi bankettjén még jelen voltak. B. Kovács Préda érdemeinek rövid méltatása után azzal a kéréssel fordult a burgkastli építkezési alap megbízottjához, dr. Batizy Gusztávnéhoz, hogy áz első 1000 $-os adományt tekintsék nemes Halmay Tihamér emlékére dedikált összegnek és nevét a benefactorok közt véssék bronzba a gimnázium előcsarnokában elhelyezett emléktáblán. Azoknak, akiknek a magyar ifjúság valláserkölcsi és hazafias nevelése fáj, azt üzeni, hogy keresztény hitünket és abból származó szentistváni magyar örökségünket” még esetleges támadásaik esetében sem adjuk fel. Tovább dolgozunk a magyar ifjúságért nemcsak clevelandi, de világviszonylatban is. Azoknak, akik a Magyar Iskola tantestületében munkálkodtak, abban a sorrendben, amelyben csatlakoztak a Magyar Iskola nevelő és oktató tevékenységéhez, névszerint is köszönetét mond. Ezek a következők: Elek Kálmán, néhai Szabadkay Zsuzsi, Szent-Királly Árpád, Terézhalmy Géza, Rátonyi Nagy Tamás, Nagy Károlyné, Molner Józsefnél- Beodray Melinda, dr. Verbovszkyné Szigethy Eszter, Thurner Klári, Balázs Sándorné, Balázs Sándor, Papp Klári, Papp Éva, Papp Gaga, Tóth Jutka, Nagy Fruzsi, Stibert Lothar, dr. Somogyi Ferenc, nt. Bernhardt Béla, Fábry György, Könyves Mihályné, Skerl án Gyuláné, Daróczy Józsefné, Madzsar Györgyné, Lőrinczné Búzás Ágnes és Papp Zsuzsa. Köszönetéhez Papp Gábor dr. azt a megjegyzést fűzte, hogy a clevelandi Magyar Iskola tanítói kara az emigráció legfontosabb intézményének tartja Burg Kastl-t. Befejezésül Fábry György, a Tankönyvbizottság alelnöke, szi porkáző szellemességgel mondott el néhány humoros részletet az előkészítés lázas tevékenységéből, majd a sütés-főzés-tálalás körül szorgoskodó hölgyeknek s cserkészlányoknak mondott — névszerint kedves, közvetlen szavakkal köszönetét. Szándékosan hagytuk utoljára Batizy Gusztáv dr. akroni orvos ünnepi beszédét, amelyet Papp Gábor dr. elnök felkérésére mondott a vacsorán. A beszéd szövegét lapunk más helyén közöljük. Megállapításait a közönség általános nagy tetszéssel fogadta. Szónoklatát sokszor szakította meg a helyeslő taps és hosszan tartó, meleg ünneplés követte. Szeretnénk hinni, hogy mondanivalója szélesebb körökben is megértésre talál s a magyar emigráció burg. kastli szabad középiskolájának támogatása szempontjából még további eredményeket hoz. Somogyi Ferenc dr. AMMAN — C. L. Sulzberger tudósító azt írja, hogy a közelkeleti helyzetben Kina és a palesztinai gerillák szerepe jelen pillanatban nem sokat jelent. Hussein király győzelme is csak átmenetinek tekinthető és a sziriai tankoknak Jordánba való behatolása és visszaveretése, időleges presztízs emelkedés. A közelkeleti harcoknak négy főszereplője van: Oroszország, Amerika, Egyiptom és Izrael. A kibontakozás a jövő kérdése. NEW YORK <— Szombaton kegyetlen módon meggyilkolták a 22 éves Patrice Leary tanítónőt, aki a Smith Collegeban nyert oklevelet és szeptember óta egy előkelő magániskolában tanított, amelynek növendéke Caroline Kennedy is volt. Miss Learyt saját lakásában megfojtották és több szúrt sebet találtak rajta. A HÉT KOMMENTÁRJA CUSHING BÍBOROS HALÁLÁRA Richard Cushing halálának hírét nemcsak a katolikusok, hanem minden más felekezet tagjai mélységes szomorúsággal fogadták. A római katolikus egyház igen népszerű és hű fiát vesztette eí benne, akinek egyszerűsége, igazságszeretete példa-mutató volt. Cushing bíboros csak néhány héttel ezelőtt vonult vissza a bostoni érsekség vezetésétől, 26 éven át állt egyházmegyéje élén. Cushing bíborost egyik életrajzírója igy jellemezte: "Döntéseiben teljesen kiismerhetetlen, de végtelenül emberséges és a szeretet, megértés sugárzott belőle. Úgy is hívták, hogy a római katolikus egyház kis embereinek hercege.” És erre a címre volt életében a legbüszkébb. Ugyanakkor a legszorosabb baráti kapcsolatokat tartotta fent a gazdagokkal, akiknek barátsága révén jótékonycélokra a szegények, vagy az egyházközség megsegítésére perceken belül súlyos milliókat volt képes összegyűjteni. Meleg barátság fűzte a Kennedy-családhoz és ő eskette össze az elnöki házaspárt, majd John Kennedy elnöki beiktatásánál ő mondotta az ünnepi imát és ő temette el a meggyilkolt elnököt és az ugyancsak gyilkos golyó által megölt fivérét Kennedy-szenátort, végül a Kcnnedy-család megalapítóját, Joseph Kennedy-t, volt londoni-amerikai nagykövetet is. Cushing bíboros egyszerű ír bevándorlók gyermeke volt, Boston szegénynegyedében 1895 augusztus 24-én született, apja kovácsmester volt. Pappá szentelése után szókimondásával, és be csületes hitvallásával nemcsak hívei, hanem Róma figyelmét is korán magára vonta, 1944-ben lett Amerika második legnagyobb katolikus egyházmegyéjének az érseke. 1958-ban nevezte ki XXIII. János pápa bíborossá. Cushing bíboros az egyházmegyék közti megértésnek az apostola volt. Ö volt az, aki elsők között sürgette, hogy a katolikus egyház szüntesse be a különböző vallásfelekeze lekhez tartozók házasságkötését korlátozó rendelkezéseket. Cushing bíboros többször jelent meg a protestáns egyházak szószékein, ahol a testvériség és az összetartás igéit hirdette.' Amikor szeptemberben utódát beiktatták a beteg érsek e sza vakkal búcsúzott el híveitől: "Bármilyen kemény időket szán nekem a Mindenható, bármilyen szenvedések várnak még rám, szenvedésemet az egyházának ajánlom fel, ameiyct mélységesen szerettem és fél évszázadon át hűségesen próbáltam szolgálni”. Richard Cushing bíboros ravatala mellett az egész amerikai nép megilletődötten búcsúzik a katolikus egyház nagy fiától és egy példamutató amerikai vezető személyiségtől. * * * Svájcban, Schwartzenbach ijesztő parlamenti képviselő javaslattal állt elő a Zürichben. Nem ez az első eset, hogy kirohanást rendez az országban élő és dolgozó külföldiek ellen. Hivatkozva arra, hogyha így megy tovább akkor rövidesen Svájcban a svájciak lesznek kisebbségben. Ez a megállapítás egy kissé túlzott, de kétségtelen hogy a nagy munkaerő-hiány a Kantonok országát is sújtja és ezzel magyarázható, hogy a 6 millió Svájcban élőnek ma már 16%-a külföldi. És amikor a képviselő népszavazást követelt egy korábbi javaslata fölött, amely előírta volna hogy az egy millió külföldi számát 300.000-reI csökkenteni kellene, a szavazók nem támogatták kellően ezt a javaslatot és igy nem lett belőle semmi. Ennek ellenére a szavazatok meglehetős nagy száma megijesztette a kormányt — 45% szavazott a törvényjavaslat mellett — és azért rendelkezéseket léptettek életbe, melyek megnehezítik a külföldiek svájci letelepedését. Schwartzenbach új javaslata a svájci iparra hárítaná az új adó-terheket, arra hivatkozván, hogy elsősorban az ipar alkalmazza a vendégmunkásokat és az ipar felelős a külföldiek beáramlásáért. A javaslat szerint minden svájci munkaadó minden külföldi munkavállaló után a kifizetett bér 20—53 százalékát lenne köteles különadó formájában az államnak átutalni. Ebből az összegből utakat, kórházakat és iskolákat építenének, és hatásosabban küzdhetnének a környezet szennyeződése ellen. Ahhoz, hogy a javaslat népszavazásra kerüljön a képviselőnek 50 ezer aláírást kell gyűjtenie. Ennek a megszerzése nem látszik lehetetlennek, mert a sváj. ciak ellenszenve a külföldi vendégmunkások ellen egyre nagyobb méreteket ölt. A bürokrácia azonban Svájcban is bürokrácia, ott sem sietik el az ügyek intézését, s így szó sem lehet arról, hogy ez az újabb javaslat 3 évnél korábban a nép elé kerüljön. BIRKÓZÁS AZ ARÉNÁBAN Három főesemény lesz a wrestling mérkőzések alkalmával az Arénában (3717 Euclid Ave.) november 19-én, csütörtökön. Este 8 órakor kezdődik a műsor és a dinamikus Luis Martinez alkalmat kap arra, hogy összemérje erejét a Sheikkel és elvegye tőle az US nehézsúlyú bajnoki címet. Mát öt esztendeje tartja büszkén, ezt az értékes címét az arab. A második mérkőzés is felvillanyozza a nézőket, amikor az északamerikai bajnok,« Dick “Bulldog” Brower védi meg bajnoki címét a 620 fontos Haystacks Calhounnal szemben. A harmadik nagy összeütközés lesz: Kurt von Hess és The Executioner mérkőzése a Chief White Owl és a Mighty Igor ellen. Hans Schmidt, Tax McKenzie, Hank James Benton Harhorból mérkőzik az olaszországi Paoliból jött Dominic Denuccival. A belépőjegyek 4, 3, 2.50 és 2 dolláros áron előre is vásárolható az Aréna pénztáránál, vagy a Richman üzletben 736 Euclid Avenue-n. GERILLA TEVÉKENYSÉG J. Edgar Hoover, az FBI igazgatója, október 30-án beszámol arról, hogy milyen vakmerőén és félelemmentesen harcolnak az ország ellenségei Amerikában. A szélső baloldal (New Left), amely nemcsak hirdeti elveit, hanem romboló tevékenységre ser. kenti tagjait, a Students for a Democratic Society SDS . Az SDS az 1969 júniusi csikágói konvenciója után három csoportra oszlott; a Weatherman, a Revolutionary Youth Movement II és a Worker Student Alliance. 1970 május 25-én Bérnardine Dohrn egy három gépelt oldalas nyilatkozatban értesítette a sajtót, hogy a Weatherman csoport Háborút üzen az Egyesült Államoknak és felszólította a forradalmárokat és az ifjúságot, hogy csatlakozzék a Weatherman forradalomhoz. ... A Revolutionary Youth Movement II. Atlanta, Ga.-ban tartja főhadiszállását, de ez a kisebbségi csoport. A Worker Student Alliance vezetősége főleg a vörös kínaiak követőiből áll és ez a csoport tartja magát az igazi SDS alakulatnak. 1969 júniusában alakult meg a Venceremos Brigade (VB), amelynek tagjai diákok, akik a kubai kommunistákat támogatják és elhatározták, hogy segítik Fidel Castro cukoraratását sikeressé tenni. Mintegy 900 személy utazott Kubába a VB keretében és az első csoport 1969 november végén és december elején ért oda majd 1970 februárjában jöttek vissza Kanadán keresztül. Fidel Castro személyesen kereste fel a Brigád tagjait és ez év nyarán is többen utaztak Kubába, a citrus gyümölcs termelésnél segédkezni A segédkező amerikaiak rendszeres propaganda kiképzésben ré -szesülnek. A brigád minden tagja kiképzést nyer forradalmi módszerekből. Különféle ágazatok, különféle kommunista módszerekkel dolgozó-szélsőséges elemek nyernek utasításokat a szovjet és a kínai kommunista pártoktól és minden módszert felhasználnak arra, hogy beférkőzzenek az ifjúsági csoportokba, a főiskolákba és betanult módszereikkel, jelszavaikkal félrevezessék az amerikai fiatalságot és forradalomra, öldöklésre, gyújtogatásra, robbantásra uszítsanak. Az FBI beszámol a Black Panther pártról, amelynek jelszava: "Kill the Pigs”. A BPP vezetősége nem is tagadja, hogy célja az amerikai kormány megbuktatása és a vezetők meggyilkolása. A beszámoló félelmetes részleteket tartalmaz, amely bizonyító i a kommunista összefogásnak Amerika ellen. VÁLASZTÁS UTÁN Sokan örülnek, sokan búsulnak a választás kimenetelén. Ez is elmúlt. Az elnök és álelnök, sőt feleségeik is korteskedtek. A győztesek örülnek, a vesztések közül sokan igazságtalannak érzik, hogy kibuktak, de nagyrészük belenyugodott abba, hogy nem nyert. Tudják, hogy lesznek ismét választások és ami nem sikerült ma, sikerülhet 2 év múlva. Egyetlen fontos kérdés, hogy a választás szabad volt és a többség szava döntött. Mit éreznek azok, akiknek van választójoguk, de nem éltek vele és nem mentek szavazói? Ha az a jelölt és az a párt győzött, amelyiknek nyereségét nem kívánták, akkor sajátmagukat kell okolniok. Akkor meg kell tanulniok a leckét, hogy a nemzet azért adta nekik a választójogot, hogy éljenek vele. Aki nem ment szavazni, az egyik, vagy másik pártot, vagy jelöltet megrövidítette és nem érdemli meg, hogy a következő választáson szavazhasson. Jól tudjuk, hogy vánnak országok, ahol a szavazók kész listát kapnak és azon nincs módjukban változtatni. A parancsuralmi országban csupán egyetlen párt az úr és a szavazó nem változtathat a listán, nem törölhet ki egyetlen nevet sem és nem írhat hozzá egyetlen nevet sem. Nincs beleszólásuk a kormány rendeletéibe és a törvényhozásba. Az alkotmányos uralom megszűnt és a válasz: tás csupán szemfényvesztés a nép felé és a külvilág felé. Magyarország népe ezer éves múltja alatt sok-sok vért áldozott azért, hogy alkotmányos uralom alatt éljen. Az 1848-as tizenkét pont összefoglalja az alkotmányos nemzeti élet alapjait és a tizenhárom aradi vértanú is a szabad és független nemzeti életért ontotta vérét. Hazánk ma csatlós állam és alkalmazkodnia kell hatalmas szomszédjához, amely rövid idő előtt megmutatta Prágában, hogy mi történik azzal, aki szembeszáll a hóditóval. Amerikában jelen pillanatban szabad választási joga van a népnek, de ne kicsinyeljük le a belső ellenséget, amely szeretné ezt a nemzetet is a szolganépek és rabok csoportjába terelni. Ök nem tudják, mit csinálnak, mert nem ismerik a módszereket, amelyekkel a parancsuralmi országok dolgoznak. Mi, magyar menekültek ismerjük a jelszavakat, ismerjük a módszereket és félünk, mert féltjük új hazánk szabadságát és jövőjét. Ne legyünk meghunyászkodók és amikor találkozunk Amerika ellenségeivel, mondjuk ki nyíltan azt, hogy a szavazási és szabadság jogok olyan értékek, amelyeket ki kell érdemelni és meg kell becsülni. i rrf r> fBurfrfffffr““***“*********^*********“^***^^****^*** MAGYAR NYELVŰ TANFOLYAMOK CLEVELANDBAN Felnőttek részére (15 éven felüli korúak) Keleti oldalon: Csütörtök este 6:30—8:30 óráig. Harvey Rice könyvtárban, 116 és Buckeye Road. Tanító: Orosz Edward. Beiratkozás: 1970. november 19. Felvilágosításért: Hívják a Board of Education, Division of Adult Education, 696-2929 Ext. 217. Tandíj: $7.00 (clevelandi lakóknak). HITOKTATÁS KÉRDÉSE A . . MAGYAR-VATIKÁNI TÁRGYALÁSOK NAPIRENDJÉN Prantner József, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és helyettese, Balló János október 5 és 12. között Rómában tárgyalásokat folytatott Casaroli érsekkel, a Vatikán külügyi titkárságának vezetőjével a magyarországi katolikus egyház helyzetéről. Különösen aggasztja a Vatikánt a magyarországi hitoktatás kérdése és Prantner azzal a benyomással tért vissza Magyarországra, hogy ennek megtárgyalása nélkül aligha képzelhető el a Vatikán és a magyar kormány viszonyának rendezése. A rendszer minden erejével azon van, hogy a fiatalságot a templomtól távol tartsa, Írják Budapestről. A fővárosban és a nagyobb városokban, főleg a püspöki székhelyeken 1957 óta nincs igazi hitoktatás. Ugyanaz áll a járási, megyei székhelyeken is. Helyébe a békepapság” nagy vívmányaként engedélyezték az un. ‘templomi hitoktatást" heti kétszer 30 percben, vegyes csoportokban; ez kisebb városokban egy helyen, nagyobb városokban kéthárom helyen, Budapesten kerületenként egy templomban folyik. Elképzelhető, mit jelent heti kétszer harminc percben foglalkozni vegyes csoportokban, melyekben hattól tizenhat évesekig vannak. A pap csak előadhat, de nincs joga visszakérdezni, vagy a gyerekeknek kérdéseket feltenni. Az elsőáldozási oktatás ideje hat hét, heti kétszer harminc percben, a bérmálási oktatás három hét, heti kétszeri alkalommal. A falvakban és egyes kis városokban van még iskolai hitoktatás. A résztvevők létszáma a helyi lakosság összefogásától és a családtól függ. Beiratkozni az iskolai hitoktatásra csak évente egy szer, az utolsó percekben nyilvánosságra hozott napokon, rendszerint junius második felében lehet. A "lebeszélés” már a beiratás* megelőző napokban megkezdődik, amikor minden pedagógusnál ki van adva az igazgató és a pártitkár által, hogy hány családot kell “lejárnia”. A beiratkozásnál tovább folyik a lebeszélés. Hivatkoznak a szülők állására, a gyerekek továbbtanulási lehetőségére, stb. Azoknak, akik írásban küldik be jelentkezésüket a részvételre, mert mentesülni akarnak az inkviziciós kérdésektől, nagyon gyakran elvész a jelentkezési kérvényük. Utólagos reklamációnak helye nincs. Ha mindezek után a szülők, minden lebeszélés ellenére mégis iskolai hitoktatásra küldi gyereküket, kezdődik a lemorzsolódási hadjárat . A helyi párttitkár jelenti a szülők munkahelyén a gyerek beiratását.Ennek alapján a vállalati párttitkár, vagy személyzeti főnök és az igazgató hivatja az illetőt és kezdődik a személyes rábeszélés, hogy az illető meggondolván a dolgot, önként kérje a beiratás visszavonását. A “lemorzsolódási folyamat” a párt titkos utasításai alapján történik, panaszt nem lehet tenni ellene, mert az Egyházügyi Hivatal emberei bizonyítékokat kérnek, és ki az a szülő, aki állását kockáztatva bizonyítani meri, hogy nála megfélemlítést alkalmaztak? Legtöbbször olyan ügyesen fogalmaznak a “beszélgetések” során, hogy a megfélemlítés konkrétan nem is bizonyítható: “Szerettük volna kartársunkat ezen a poszton megtartani, dehát azt hisszük, hogy Szabó kartárs jobban el tudná látni ezt a feladatkört”. Ugyanakkor a papnak nincs joga a hitoktatás mellett agitálni, mert azonnal megvonják a működési engedélyt. Az október 1-én kezdődő hittan órákon, mely az állami rendelkezés értelmében vagy az első óra élőttre (azaz reggel 7—7.45-ig) vagy az utolsó óra utánra esik (tehát álmos vagy fáradt és éhes gyerekek kerülnek a hittan órára) csak a beíratott gyerekek vehetnek részt. A hittan órákat az igazgató és a megbízott pedagógusok kötelesek ellenőrizni és azt a munkanaplóba beírni. A hittan órák ról írásbeli jelentést kell készíteni. Ha az ellenőrzés alkalmából be nem íratott tanulókát fedeznek fel, megvonják a hitoktató működési engedélyét és ez esetben egy évig az iskolában nincs hitoktatás. Ahol az osztályból két-háromnál kevesebb tanuló iratkozott be, külön hittan óra nem tartható, hanem más osztályokkal kell összevonni. Van olyan vidéki iskola, ahol a heti engedélyezett óraszám 50 perc, a beiratkozott gyermekek kis létszáma miatt. A vidéki iskolák átlagában, ahol még van oktatás, a gyerekek tizenöt százaléka jár hittanra. Pedagógus, tanácsi, szövetkezeti, termelőszövetkezeti dolgozók és természetesen a párttagok gyerekei nem írathatók be hittanra. Pedagógusnak számit pl. az óvodai dada is. Pedagógusok és párttagok nem járhatnak templomba sem! Ezt ellenőrzik. A párt vigyáz tagjainak magánéletére. Ahol a pappal egy párttag valami módon jobb kapcsolatot tart fenn, bevádolják, hogy "felhigitja a párt szellemét”. Az igazgatók mindent megtesznek, felsőbb pártutasitásra, hogy a különböző különórákat, próbákat, stb. a hittan órák idejére tegyék. Ugyanígy járnak el az ünnepélyek időpontjával is a vasárnapi szentmisékkel kapcsolatban. A meghirdetett húsvéti lelkigyakorlat ideje alatt ingyen mozielőadás van a községi moziban. A párt kulturprogramjában állandóan szerepelnek egyház- és vallásellenes előadások. Rágalmazzák a papságot és az egyházat, ami ellen tiltakozni nem lehet. Tizennégy éves kornál idősebb korcsoportokkal az egyháznak semmiféle hivatalos kapcsolata nem lehet. Ha van, akkor a pap a fejével játszik. Ezeket a "forrófejű” papokat a püspöki,kar időnként elitéli, vagy mint ahogy most történt, az ávó letartóztatja. JEGYEZZE FEL UJ CÍMÜNKET! 1017 FAIRFIELD Ave., Cleveland, O. 44113 UJ TELEFONSZÁM: (216) 696-3635