Az Ujság, 1969 (49. évfolyam, 4-49. szám)

1969-10-30 / 42. szám

6. OLDAL

AZ ÚJSÁG

gsraaai

AZ ASSZONY ÖLNI KÉPES...

Irta: Kemény Julia — Folytatás —

Amikor Kuthy Győző két inasa reggel be akart menni a kerékgyártó műhelybe, az ajtót zárva találták. Nem tudták mire vélni a dolgot, mert gazdájuk egy szóval sem emlitette, hogy elmegy. Előbb csak zörgettek, de azután, amidőn senki sem nyitott ki, hazamentek. Azt gondolták, hogy talán valami váratlan dolog történt és Kuthyéknak el kellett menniök temetésre, vagy máshova a szomszéd községbe. De bizony Kuthyékról többé senki sem hallott Orosházán.

Müller Franci is hallott Kuthyék eltűnéséről. Ördögi vigyorgással vette tázozásukat tudomásul. Biztosra vette, hogy az osztrák tiszt, aki előzőleg nála járt, letartóztatta Kuthy Győzőt, az asszony pedig a gyermekekkel valami rokonnál húzódik meg. Nem volt szivében más, csak bosszúvágy. Egy csepp szánalmat sem érzett volt imádottja iránt.

Schwarzenberg báró csupán a Kuthy családdal törődött eddig, de amikor már hazafelé indult, akkor okosan kellett kiagyalnia, hogy milyen jelentést fog tenni feletteseinek. Bécsbe érkezve Írásban számolt be arról, hogy Kuthy Győzőt, aki ellen feljelentés érkezett, nem találta Orosházán, mert a kerékgyártó már korábban családostól elköltözött a városból. Kutatta hollétét, de nem tudott nyomára akadni. Azt gondolta, hogy ezzel az ügy már végleg elintézést nyert.

Johannt magyarországi utazása, ott átélt tapasztalata teljesen megváltoztatta. Már nem volt olyan otthonos a kaszinóban, ahol Walter gróffal kártyázgatott és a bécsi bálok sem kötötték le annyira, mint azelőtt.

Mint diplomáciai tiszt, nagy jövőt jósoltak neki. Jó megjelenése, kitűnő modora is előnyére vált. Haynau újabb megbízatást szánt neki és kényes kémügyekkel kívánta megbízni, amelynek sikeres elvégzése után kapitányi rang és 500 arany forint jutalom várt reá. Elérkezett a nagy nap, amikor indulnia kellett, de ekkor kínos meglepetés érte. Walter gróf látogatta őt meg és elmondta, hogy a katonai hatóságokhoz feljelentés érkezett Orosházáról őellene, amelyben egy Müller Franz nevű egyén őt azzal vádolja, hogy összeesküvőkkel szövetkezve, elősegítette Kuthy Győző kém és családja szökését, akikről az a hir jött Orosházára, hogy Erdélyen keresztül Törökországba menekültek.

Johann nem vesztette el hidegvérét és azt mondta Walternek, hogy valami tévedés van a dologban és ő azonnal jelentkezik kihallgatásra ezredesénél és tisztázza a helyzetet. Annyira nyugodtan fogadta a hirt, hogy Walter gróf pillanatig sem kételkedett barátjában és kézfogással távozott.

Amikor a gróf elment, Johann érezte, hogy ég a föld a talpa alatt. Azt sem tudta, mit csináljon. 24 éves volt. Jól képzett katona és diplomata. Tudta, hogy a franciák, az angolok és a poroszok keresnek és jól fizetnek zsoldos katonatiszteket és ezért szökésre határozta el magát. Polgári ruhát öltött és kocsit fogadott, de nem mert nyugat felé haladni, inkább a magyar határhoz ment és átkerülve magyar földre, hirtelen Tasnády Mária jutott eszébe. Az a bánatos, szép asszony, akinek kúriáján néhány órát töltött, amikor zivatar érte utol.

Sehol nem tartoztatták fel. A határnál sem állították meg, hanem az osztrákok kiengedték és a magyarok sem szólították meg. Ugyanazon az ütőn haladt, mint amikor először járt Magyarországon és egyenesen a Tasnády kúria felé haladt. Amikor bejelentette magát Tasnádynénál, az asszony mély gyászban jött elébe. Fekete ruhájában, halvány arcával meginditóan szép volt. Azonnal megismerte az ifjú bárót.

— Mi szél hozta mifelénk? — kérdezte barátságosan.

— Sajnálom, asszonyom, hogy zavarnom kell, de ezúttal szükségem van az ön segítségére. Most nemcsak az eső elől, hanem sokkal nagyobb veszély elől menekültem a házába. Bajban vagyok! Az életem veszélyben forog és menekülnöm kell. Kérem, segítsen...

— Mondja csak el bátran, miben segíthetek. Én csak egy szomorú özvegy vagyok, aki elvesztette imádott férjét. Gyermekem nincs, szüleim nincsenek és magam is csak gyenge aszszony vagyok, de ha segíthetek, boldogan megteszem...

Johann őszintén elmondta Mária asszonynak, hogy milyen megbízatással küldte őt a bécsi katonai kormány Orosházára. Mindent elmondott ennek az idegen asszonynak, akit előzőleg csak egyszer látott életében, de mégis úgy érezte, hogy Tasnádyné segíteni tud rajta.

— Mit tehetek én, mi módon segíthetek önnek? — kérdezte igaz részvéttel. Nagyon meghatotta az, hogy ez az osztrák tiszt élete és karrierje veszélyeztetésével segítette elő egy magyar család menekülését.

— Nagyon könnyen reám akadhatnak, még ha polgári ruhában járok is. Nekem mielőbb nyugatra kell jutnom. Szeretném, ha nagyságod valamelyik férfi cselédjének ruháját szerezné meg nekem, amely illik a termetemre. Ha paraszti ruhában leszek, akkor könnyebben el tudom érni valahol a határt. Talán jó lenne, ha én is Törökországba mennék előbb és onnan azután már szabad utam van a nyugati országokba.

Mária ránézett Johannra. Ő négy esztendővel volt idősebb a fiatal bárónál és saját fiatal életére gondolt. Tasnády István, az ő szeretett férje már a negyvenes években járt és koránál'

*«• tmn

,vy-> -íf ~ ~ í^<sná

ANGÉLÁT AUTO BODY

6817 Lorain Ave. 96D4725

Cleveland nyugati olaalának. legrégibb magyar autójavító üzeme.

Magyar tulajdonos: MAXIM ERNŐ

^■'3G®0ffl®®E'3S®0ai0®«.a©aiB«30©5»>'3r-;

SZAKÁCS R. JÓZSEF

2924 Corydon Cleveland Ht».

~ PLUMBING AND HEATING -Mindenfajta SZERELŐ és FŰTÉSI MUNKA Javítás és UJ munka egyaránt.

Telefon: 932-8510

M

fogva az atyja lehetett volna Johannák. Amióta özvegységre i jutott, mindig csak idősebb emberekkel találkozott, Johann volt az első, aki szép volt és fiatal. Úgy érezte, hogy ezt az ifjút neki meg kell mentenie.

—■ Tudja mit? Azt ajánlom, hogy egy időre tegye félre a gondot! Az én házamban nem fogja magát senki sem keresni. Van itt elég vendégszoba, majd kinyittatok magának egyet és ha kipihente az ut fáradalmait, majd kigondolunk. együtt valami I módot arra, hogy megmenekülhessen.

Johann otthonosan élt Tasnády Istvánná házában. Mária még a gondolatát is leste és az együtt töltött napok közelebb ! hozták a két magányos lelket. Mária soha nem beszélt a jövőről, de álmatlan éjszakákon törte a fejét azon, hogy mit tehetne, hogy Johannt megmentse. Egyszer azután arra a gondolatra jutott, hogy az ő jó Pistája még halálában is jót tehet egy olyan t emberrel, aki a magyar ügyért áldozta fel magát. Alaposan át! gondolta a dolgot és azt mondta Johannák:

— Maga már egészen jól megtanult magyarul. Jól megérti j azt, amit magának mondanak és helyesen ki is tudja fejezni

magyarul a gondolatait. Senki sem kételkedne benne, hogy maga magyar, legfeljebb azt hinnék, hogy valamelyik német vidékről való.

— Nagyon örülök, hogy ezt mondja, mert én nagyon szeretem a magyarokat és mindig kegyelettel és szeretettel gondolok magyar nagyanyámra. Szívesen vállalom azt, hogy magyar vagyok. De mit érek vele? Hiszen a magyarokat még jobban üldözik, mint az osztrákot.

— Azt ajánlom, hogy növesszen szakállt és bajuszt, hogy ne lássák olyan nagyon fiatalnak. Azután én odaadom magának az uram iratait és maga folytathatja útját mint Tasnády István. Azzal nem vétünk a megboldogult ellen, akiről azt sem tudom, hogy hol esett el, hol van eltemetve. Ő olyan nemes gondolkodású ember volt, hogy bizonyára nem bánná, ha irataival és személyazonosságával egy tisztességes emberen segít...

— Ilyen áldozatot én öntől nem fogadhatok el asszonyom. Máris sokkal többet tett értem, mint amit megérdemlek. De ezt nem fogadom el. Ha engem elfognak és nálam megtalálják az

í ön néhai férje iratait, akkor ön is bajba kerülhet. Nem, ezt | világért sem fogadnám el.

—■ Kedves báró, én nagyon hűséges voltam a férjemhez és még halálában is szeretem, de be kell vallanom őszintén, hogy magának innen el kell mennie, mert félek, hogy beleszerettem i magába és ez megzavarja a lelki nyugalmamat. Nincs is más gondolatom, mint maga ...

— Asszonyom, ha nem lennék ilyen szerencsétlen helyzetben, akkor bevallanám, hogy én is halálosan szeretem. De én egy hazátlan senki vagyok, akit ha megtalálnak, legjobb esetben fejbelőnek. Én nem vallhatok önnek szerelmet, pedig már akkor, amikor először láttam, éreztem, hogy maga az egyetlen nő az életemben.

— Most, hogy tudom, hogy viszonozza érzelmeimet, semmi szin alatt nem engedem, hogy magát veszélynek kitegye. Bérbeadóm ezt a birtokot és elmegyek innen magával együtt valahova, ahol nem ismernek bennünket és boldogan élhetünk mint Tasnády István és felesége. De hova mehetnénk? Nem akarom, hogy Törökországba menjen és én magam sem vágyom oda. Magyar szempontból az nem szerencsés hely. Annyi nagy magyar ment száműzetésbe a portához és egyiknek sem sikerült élete ...

— Mitevők legyünk? — kérdezte Johann, aki annyira tisztelte Máriát, hogy még közeledni is alig mert hozzá. A nemes magyar asszony ezt az úri tartózkodást nagyon értékelte. Másnap reggel befogadott és bement Gyöngyösre. Egyenesen a plébánoshoz hajtatott, aki régi lelki barátja volt. Mindent őszintén elmondott a jólelkü és megértő papnak, aki megígérte, hogy gondolkodni fog a dolgon és azután meglátogatja Máriát birtokán. Másnap délben Mária ebéddel várta a plébánost.

A gyöngyösi plébános nemcsak jó ember volt, de okos is. Nemcsak szavakkal, de tettekkel is segítette lelki gyermekeit. Két embert hozott magával a plébániáról és azt mondta Máriának, hogy legokosabb dolog, ha házasságot köt Johannái, Neki is nagyon tetszett az osztrák báró. Megkérdezte Johannt, hogy hajlandó-e bárói címét, osztrák mivoltát feladni a Tasnády István névért, amire Johann gondolkodás nélkül “igen’-nel felelt.

Furcsa, szokatlan esküvője volt az uj Tasnády Istvánnak özvegy Tasnády Istvánnéval. De nem volt idő tétovázásra. A plébános áldását adta az uj párra. Azután egy csomagot adott át Istvánnak azzal, hogy azt csak az ő távozása után bontsa ki és vegye hasznát.

A fiatal házasok boldogan ölelték meg egymást és úgy érezték, hogy egy életre szóló szerelmi házasságot kötöttek. Johann nem is gondolt már arra a veszélyre, amely életét fenyegette. Úgy érezte, hogy a Gondviselés keze áldóan van a feje fölött, hiszen megtalálta azt az asszonyt, akit szeretett és bízott benne, hogy ki fog menekülni abból az egércsapdából, amelybe belekerült. Nem sajnálta egy percig sem, hogy Kuthy Győzőn segített. Érezte, hogy helyes dolgot cselekedett, amikor a bitang Müller Franci aknamunkáját megakadályozta.

A nagy boldogságában az uj Tasnády István elfeledkezett a plébános ajándékáról, de másnap mégis kibontotta a titokzatos csomagot. Majd elájult csodálkozásában, amikor a csomagban egy teljes papi öltözéket talált. Egy cédula is volt benne, azzal a felirattal: “Csak okosan, édes fiam!”

Amikor Johann, vagyis most már István, magára öltötte a papi palástot, Mária csodálkozva látta, milyen méltóságteljesen és paposán viseli azt. Senki a világon nem mondta volna, hogy nem az Isten szolgája áll előtte.

Tasnády István papi ruhában hagyta el Magyarországot és Ausztrián át utazott Németországba, majd Franciaországba és Párizsban várta meg feleségét. A plébános ellátta a szükséges iratokkal, de arra nem is volt szükség, mert útjában senki meg nem állította és szerencsésen elérte a francia fővárost. Mária közben elintézte birtoka bérbeadását és összecsomagolta holmiját és boldogan indult el férje után.

Mária magánvagyonából sikerült egy franciaországi kisbirtokot vásárolni és a Tasnády házaspár végleg Lion közelében telepedett le. Boldogságukat fokozta ifjabb Tasnády István születése. Nem voltak gazdagok, de megelégedettek és nagyon boldogok.

Már két éve éltek birtokukon, amikor vendég érkezett házukba. Gróf Czerny Walter osztrák őrnagy jött hozzájuk. A bécsi katonai parancsnokság ugyanis hosszas kémkedés után megtalálta Johann von Schwarzenberg nyomát és a kivallatott cselédség mondásai alapján ráakadtak a báró tartózkodási helyére. Tasnády István nagyon meglepődött régi barátja megjelenésén és egyenes jellemű ember lévén, nem tagadta személyazonosságát. Walter megmondta, hogy ő azzal a megbízatással jött, hogy Johannt visszavigye Bécsbe és ott katonai törvényszék elé állítsa. Ehhez a francia hatóságok engedélyét és hozzájárulását kérte és a francia-osztrák fogolycsere megállapodás alapján meg is kapta. Előre bejelentette, hogy egyelőre csak mint vendég tartózkodik a házban, de csupán két szabad í napot engedélyez Johannák, mert a harmadik napon már á j francia zsandárokkal fog megjelenni és őt megbilincselve magá- i val viszi. A két napot csak a régi barátságra való tekintettel engedélyezi neki.

Amikor ezen az estén Johann feleségével visszavonult hálószobájába, Mária asszony azt mondta:

— Ez a véreb, ez az úgynevezett barát, nem fog téged innen elvinni. Most már végre nyugodtan élhetünk és ezt a mi

boldogságunkat senki, de senki nem fogja megzavarni. Majd én megmutatom neked, drága férjem, hogy én ezt az embert elintézem. Egy asszony, aki szereti a férjét, ölni képes... — Johann csak hallgatta asszonya keserű kifakadását és arra gondolt, hogy már csak két nap a szabad világ. Mária kifakadását egyáltalában nem vette komolyan.

Másnap reggel Mária a reggeliző asztalnál szórakoztatta a vendéget. Reggeli után meghívta őt, hogy tekintse meg a gazdaságot. Be is ült Walterrel a könnyű kis kétkerekű kocsiba és kihajtottak együtt. Johann nyugtalan volt és bajt szimatolt. Félt, hogy felesége súlyosbítja az amúgy is szerencsétlen helyzetet. Lóra ült és kilovagolt utánuk. Rossz előérzete volt.

Nem csatlakozott hozzájuk, csak távolból figyelte őket. Mária élénken magyarázott a vendégnek és valamit mutatott neki a távolban. Johann látta, hogy a férfi élvezi Mária társaságát. Egyszerre csak arra lett figyelmes, hogy mialatt Walter a tájat fürkészi, Mária hirtelen egy fához lép, amelyhez egy sarló van támasztva. Az asszony megfogta a borotvaéles gazdasági szerszámot és azt magasra emelte, hogy hátulról a mit sem sejtő Walterre lesújtson. Johann megijedt. Ilyen áron nem akart az alkalmatlan vendégtől szabadulni és rákiáltott feleségére:

— Mária! Az Istenért, mit akarsz tenni! Nem, ezt nem engedem!

Az asszony szó nélkül letette a gyilkos szerszámot és haragosan fordult férjéhez:

— Miért akadályoztad meg, hogy megöljem? Hiszen ő a te életedre tör!

— Nem engedhettem meg, hogy megöld! Ha bűnhődnöm kell, hát bűnhődjek, de nem akarok gyilkosság árán szabadulni!

— Óh, én már megbeszéltem a gazdatiszttel, hogy elássuk őt, ha meghalt. Senki a világon nem sejtette volna, hogy itt mi történt. Miért nem engedted, hogy megöljem? Hiszen ő a te hóhérod, ilyen messzire követett téged és két év után most reádtalált...

— Igaz, igaz, de én soha nem engedhetnék neked ilyen tettet! Különben is keresnék őt és pedig éppen itt keresnék és nemcsak én, hanem te kerülnél bajba ...

Walter földbe gyökeredzett lábakkal hallgatta a házastársak beszédét. Megborzadt arra a gondolatra, hogy milyen közel állt a halálhoz. Arra, hogy az asszony ilyen tettre vetemedjék, ő sohse gondolt.

Hárman együtt mentek vissza a házba. Alig beszéltek útközben. Amikor hazaértek, Márián idegláz tört ki és Johann orvost hivatott hozzá, aki csillapító gyógyszert adott neki és kérte, ne zavarják, hagyják aludni.

Amikor a két barát magára maradt, Johann azt mondta Walternek:

— Veled megyek és talán öt vagy tiz évi várfogsággal megúszom ezt a szerencsétlen ügyet. Hiszen az évek múlnak és talán a bírák is megenyhültek kissé. Menj és feküdj le, én nem szököm meg, itt foglak reggel várni.

— Köszönöm! — mondta Walter, aki tudta, hogy életét barátjának köszönheti.

Másnap reggel Máriának elmúlt rosszulléte és mindhárman megjelentek a reggeliző asztalnál. Johann halálsápadt volt, s arra gondolt, hogy Máriától és kis fiától el kell válnia. Walter szótlan volt. Nem látszott haragosnak és Mária sírva mondta neki: ■

— Nem haragudhat reám azért, mert meg akartam ölni! Én nagyon szeretem az én jó uramat és minden percben magam is kész lennék meghalni érte. Egy asszony, aki úgy szereti a férjét, mint én, mindenre képes. Még gyilkosságra is. De ő olyan becsületes, igaz ember, hogy ezt nem tűrte el. Kérem, az ő kedvéért bocsásson meg nekem ...

— Asszonyom! — mondta Walter, — én nem haragudtam egy percig sem önre. Amikor gyilkos szándékát észrevettem, amelyet férje megakadályozott, igazán megdöbbentem egy kicsit Hirtelen azonban arra kellett gondolnom, hogy mennyivel szerencsésebb ember az ön férje, mint én vagyok!

— Miért? — kérdezte Mária csodálkozva.

— Az én feleségem engem hütlenül elhagyott, maga pedig ölni akart azért, hogy a férjét magának megtarthassa. Bevallom, igaza volt! Nekem nincs és nem is volt jogom Tasnády Istvánt letartóztatni. Az én parancsom arra szól, hogy Johann von Schwarzenberg bárót, az áruló osztrák katonatisztet letartóztassam és bilincsekben hazavigyem. Őt kerestem, de nem találtam. Ő már nincs. Meghalt. Jelentést teszek a parancsnokságnak, hogy a báró két év előtt meghalt. Egy halottat nem tartóztathatok le. Nem igaz?

(Vége)

HUGH CALKINS UJRAPÁLYÁZIK A CLEVELANDI ISKOLASZÉKHEZ

November 4-én, kedden a clevelandi választóknak módja lesz újra választani Hugh Calkinst az iskolaszékhez. Négy eve volt ebben a beosztásban és most újra pályázik. Erre ajánlják a legröbb újság és városi szervezetek.

Választási ígérete: Jobb iskolákat és az adófizetők pénzének helyes kezelését. Hugh Calkins dolgozott Columbusban és Washingtonban, hogy állami és federál pénzösszegek jöjjenek a clevelandi iskolák számára. Ez a törekvése a jövőben is, hogy megfelelő összegek álljanak rendelkezésre az itteni iskolák számára.

Hugh Calkinst támogatja a Plain Dealer, a Cleveland Press, AFL-CIO, Citizens League, Polish Alliance, Cosmopolitan Democratic League, Ohio Polish Americans Congress es meg sok már egyesület és szervezet.

Miért szükséges, hogy Cleveland polgármestere legyek?

Én hallom mindazt, amit mondanak és Ön is hallja. A nép azt mondja, hogy a városok irányithatatlanok.

Ezek azt mondják, hogy a városok elpusztulnak.

Hallom, hogy ezt mondják, de nem hiszem el azt.

Mert én hiszek Clevelandban.

És ez a hitem megvalósult az elmúlt két esztendő alatt.

Még többet kell tennem a megvalósítás érdekében a következő két év alatt. Ez az, amiért Cleveland polgármestere akarok lenni. Mielőtt elhatároztam, hogy újra pályázom, számadást végeztem. Hogyan lett jobb az ügyvezetés Clevelandban? Hogyan láttam azt... akkor 1967 októberében és most hogy látom Clevelandot 1967 szeptemberében?

Akkor láttam a várost, befagyasztva szövetségi kölcsönöktől, egy várost a tó végzetével. Kis pénzen fenntartott rendőrséget, korszerűtlen felszereléssel. Örököltem egy várost, amely nem vonzotta a minőségi hivatásokat, egy várost meg nem felelő egészségügyi felszereléssel. Itt nem volt összhangba hozva az emberi erő programja, a szegény háztartások szolgálata. Közösségi fejlődés volt egy vágóhíd, és az újságok magazinok rossz hírűvé tették a várost a vállalatok számára.

A város vezetését ostromolták mindig közvetlenül ezek a problémák.

Mi előre haladtunk.

Nekünk most 100 millió dolláros szövetségi tőkénk van Cleveland számára, megnagyobbított költségkeretünk a rendőrség számára, magas képzetségü hivatalnokok a hivatalokban. Cleveland belvárosában 224 millió dollár építkezés, a Manpower programban 3800 állással több van január elseje óta.

Ez az eredmény. Ez az eredmény rólam beszél.

Hiszem, hogy ez a vezetőség jól végezte a munkáját, jó volt a kezdés. Szükség van azonban a folytatásra, még többet cselekvésre, hogy minden terv meg valósulhasson.

Ez a valódi oka annak, hogy szükséges, hogy én legyek Cleveland polgármestere, hogy erről gondoskodhassam.

Gondoskodom, hogy mindez meglegyen a város és polgárság részére.

Hiszem, hogy a legnagyobb ajándék, amit egy ember adhat a családjának, hogy rendben felnevelhető legyen, büszke lehessen a városra, hogy egyenlő nevelési lehetőség van, alkalom és védettség.

Ez nem volt meg akkor Clevelandban.

Ez most lehetséges Clevelandban.

Erre szenteltem az életemet és munkásságomat.

Remélem, Ön is velem kíván dolgozni.

Ezért van szükségem az Ön segítségére.

Ezért szükséges az Ön szavazata.

Arnold R. Pinkney, Campaign Director, Hugh A. Corrigan, Co-Chairman, Rev. Emmanuel Branch, Co-Chairman,

1908 Euclid Ave. Cleveland, O. 44114