Az Ujság, 1969 (49. évfolyam, 4-49. szám)
1969-07-17 / 29. szám
4. OLDAL as tfjiza 1969. JULIUS 17. HÁZASSÁGI FORRADALOM Irta: Kemény Julia — Folytatás — Az első két hónap minden zavar és szóváltás nélkül múlt £ el. Egy este azonban Iván azt mondta: — Ma este tanítói összejövetel van és arról nem hiányozhatok. Te csak feküdj le nyugodtan, majd én igyekszem korán j hazajönni... — hajnali három óra lett mire hazaért és csak e úgy dőlt belőle a szesz. Mariska nem szólt egy szót sem. Ezek f a tanítói összejövetelek azonban hétről-hetre megismétlődtek és egy napon Iván azzal állt elő, hogy a legközelebbi összejőve- t tel náluk lesz. — Hányán jönnek? Mit adjak enni és mit adjak inni? — kérdezte Mariska. 1 — Leszünk vagy tizenöt-huszan! Persze kell, hogy főzzél egy nagy bográcsban gulyást és kell megfelelő ital, sör, bor, pa- 1 linka... Tudod, lelkem, mi sem maradhatunk el a többiektől... t Mariska engedelmesen megfőzte a nagy bográcsban a gu- £ lyást, beszerezte a szükséges italokat és mindent előkészített c a nagy társaság részére. Iván a szokottnál hamarabb jött haza és azt mondta Mariskának: 1 — Látom, hogy mindent előkészítettél és van étel, ital s bőven. Nem kell, hogy fennmaradj és megvárd, hogy mikor 1 mennek el, lefekhetsz még mielőtt jönnek... t Mariska ebből megértette, hogy férje nem akarja az ő jelenlétét, csupán a munkáját és szépen, engedelmesen bement c a hálószobába és lefeküdt. A nagy lármától természetesen haj- í nalig nem tudott aludni, de világért nem jött volna ki. Rájött 1 arra, hogy férje szégyeli őt. Persze, ő csak falusiasán járt, a “ta- í nitó ur” szégyelte a feleségét. , 1 Másnap volt azután mit takarítania. Az egész lakás fel volt 1 fordítva és minden dohányfüst és alkohol szagu volt. Minden ablakot kinyitott és alapos kereszthuzatot csinált. Legnagyobb ; bánata az volt, hogy valaki a sáros lábával rálépett az egyik i szép világos karosszékére és leszakította az egyik függönyszár- : nyat. De azért nem szólt semmit Ivánnak. ' Néhány nappal később az utcán találkozott Nancsival. Na- 1 gyón megörültek egymásnak és Nancsi rögtön meghívta magá- i hoz barátnőjét. Mariska örült, hogy valaki, aki neki gyermek- i kori játszótársa volt, itt él a városban. Annyi-annyi beszélni- : valójuk volt. A jó barátnő elmondta, hogy milyen jó férjet kapott és bevallotta azt is, hogy fájt neki, hogy Lidi elcsalta Mariska részére Ivánt, de a jó Isten őt jobban kárpótolta. Azután beszélgettek a mindennapi életről és Nancsi megmagyarázta Mariskának, hogy az ő szép falusi szoknyája, blúza és otthoni viselete nagyon jó volt falu, de azt ajánlotta, hogy vásároljon Mariska olyan holmit, ami egy városi tanító feleségéhez illik. Mariska hálás volt Nancsinak tanácsáért. A hét végén Ivánnal hazamentek a falura és Mariska megint csak Lidihez fordult tanácsért. Elmondta neki, hogy Iván meghívta barátait a házhoz és őt még csak be sem mutatta. Elpanaszolta továbbá, hogy az a vacsora, amelyen húsz személy vett részt és sok ételt és még több italt fogyasztott, felemésztette a teljes pénzt, amit az urától egész hónapra kapott. A jó Lidi gyorsan bement a “szép szobába”, amely minden falusi házban van és kivett a ládafiából száz pengőt és gyorsan Mariska kezébe csúsztatta, nehogy pénz-gondjai legyenek. Mariska hálás volt neki nagyon, hiszen mindent neki köszönhetett Azután elmondta azt, amit Nancsi mondott, hogy nem öltözhet Kecskeméten úgy, mint a faluban, mert egy városi tanító feleségétől elvárják a divatos ruhát. Lidi igazat adott Nancsinak és azt mondta Mariskának, hogy ne resteljen tőle pénzt elfogadni, hiszen ez a Falábú család pénze és ha neki kell, akkor csak kérjen tőle. Felkereste Nancsit és kérte, jöjjön vele ruhát venni. El is ment a két barátnő és együtt választottak ki ízléses két egyszerű ruhát, olyant, amilyet a kecskeméti uriasszonyok viseltek. Azután Nancsi azt mondta Mariskának, hogy ne viselje á haját falusiasán, hanem férülködjék divatosan. Megtanította Mariskát, hogyan kell a haját göndöríteni és fésülni. Amikor azután Mariska hazament és Iván meglátta őt uj ruhájában, uj frizurájával, akkor kiabálni kezdett: — Mi jutott neked eszedbe, hogy igy kiöltöztél, meg micsoda frizurát csináltál magadnak!? Talán bizony valami rosszon töröd a fejed! Talán ki akarsz valakivel kezdeni? Én nem azért vettem el vidéki leányt, hogy ilyenné váljon... — Ha neked nem tetszik drágám, akkor visszatérek a régi frizurámhoz és a régi ruhámhoz... Nekem nem fontos más, csak te... , Iván ránézett Mariskára és látta, hogy milyen szép és milyen előnyösen áll rajta a ruha, meg az uj hajviselet, igy egyet legyintett és azt mondta: — Most már ne csináld vissza ezt a bolondságot, ha már j ANGÉLÁT AUTO BODY 6M7 Lorain Ave. 961-4725 Cleveland nyugati oldalának legrégibb magyar í autójavító üzeme. Magyar tulajdonos: MAXIM ERNŐ SZAKÁCS R. JÓZSEF 2$24 Corydon Cleveland His. — PLUMBING AND HEATING -Mindenfajta SZERELŐ és FŰTÉSI MUNKA Javítás és UJ munka egyaránt. Telefoni 932-8510 í*»oo«oes«Qa©e©*‘*e©cs©sscMo«soe igyszer elkövetted, — de Mariska a könnyein keresztül laua, hogy férjének mennyire tetszik. Azután többször találkozott még Nancsival és egy délután a Nancsi felhívta őt telefonon és megkérdezte, hogy mikor jö- 0i hetne el férjével együtt egy este vacsora után egy kis beszélgetésre. Amikor Mariska ezt megemlítette Ivánnak, a férj dü- te hősen azt mondta: n — Semmi szükségünk nincs uj ismeretségekre... Maradjanak ott, ahol eddig voltak! Én nem vagyok kiváncsi Nancsira, i elég ha az iskolában találkozom vele, mint kolleganőmmel. A n férjét pedig ki nem állhatom! — Nancsi nem uj ismeretség! ő nekem gyermekkori ba- b rátnőm és szeretném, ha a férjével összebarátkoznátok... ^ — Nem és nem! Megértetted? — kiabálta dühösen. a — Igen! — mondta Mariska sirvá és azon törte a fejét, k hogyan fogja ezt Nancsinak megmondani. b Azután múltak a hetek és ismét eljöttek a barátok. Ezúttal ® Iván nagykegyesen megengedte Mariskának, hogy a vacsorát b ő tálalja fel és megismerkedjék barátaival, de vacsora után azonnal visszavonult, mert a férfiak kártyázni és adomákat mondani kezdtek... Ez nem volt asszonyi füleknek való. Nancsi okos asszony volt. Megértette Mariska hallgatásé- 11 ból, hogy férje nem óhajtja látogatásukat és igy ők ketten asz- b szonyok találkoztak néha a sétatéren, vagy a cukrászdában, ha Cl Mariska ráért. Mert bizony nem tartott bejárónőt és maga tartóttá rendben a ngy lakást, főzött, takarított, mosott. Egy napon Iván bejelentette, hogy egy rokona, egy fiatal b özvegyasszony, tiz éves gyermekével hozzájuk jön látogatóba az ő falujából és egy hétig ott fog maradni. Mariska meg volt lepve, mert a levél, amelyben a látogatást á rokon bejelentette, i‘ nem a lakás címére, hanem az iskolába érkezett. Minthogy a lakásuk elég nagy volt, nem emelt kifogást az özvegy rokon látogatása ellen. Két nappal később Malvina, Iván unokatestvére megérke- n zett. Mariska egész más nőt várt. Nem egy bánatos özvegy, ha- n nem egy felcicomázott, kifestett és hencegő asszony érkezett v meg a kisleányával, akinek gyűrűs loknis fején virág kalap volt v és szája állandó nyafogásra állt Malvina kijelentette, hogy ő vajmi keveset fog itthon tartózkodni, mert neki nagyon sok r ismerőse van Kecskeméten és megengedi, hogy amig ő el lesz, addig Mariska ügyeljen az ő kis Violácskájára, akit a világért 1' sem bízna másra. Amikor Mariska a gyermekhez közeledett, az egyszerűen í leköpte és ordítani kezdett: . — Mit akarsz tőlem? Utállak, gyűlöllek! Nem akartam idejönni, de ez az én hülye anyám ideráncigált... Azt hiszi hogy majd veled leszek egész nap! Olyan nincs! Vissza akarok menni Kanizsára! Vissza akarok menni Kanizsára! Mariska azt sem tudta mitevő legyen, de meg akarta békiteni a haragvó gyermeket, kiment a konyhába és behozott egy marék diót: — Itt van, kedvesem! — mondta szívélyesen, odányujtva kezét a kisleány felé. A gyermek felütötte a kezet és a dió százfelé repült. Mariska most már tovább nem próbálkozott, csupán azon csodálkozott, hogy sem Iván, sem a gyermek anyja, egy szót sem szólt a rakoncátlan kölyöknek. Malvina egy hétre érkezett Kecskemétre. Ezalatt az idő alatt csak akkor volt otthon, ha Iván is otthon volt Amikor Iván elment akkor ő is felöltözött és elment egész nap egyedül hagyva Mariskát Violával, aki olyan kibírhatatlanul rakoncátlan és rossz volt hogy szegény Mariska már azt sem tudta, i mitévő legyen. A gyerek valóban gonosz volt és bár elég esze volt ahhoz, hogy lássa Mariska igyekezetét, hogy kedvében . óhajt járni, nyelvét öltötte, szamárfület csinált és leköpte, sőt egyszer oly erősen megcsípte a combját hogy kék-zöld folt ma! radt utána Valahogyan, keservesen elmúlt a hét és Malvina és Violácska elbúcsúzott Ivántól és Mariskától. Mariska fellélegzett t és boldog volt Most tudta csak meg igazán, hogy mit jelent az . alkalmatlan vendég. Amikor másnap reggel Iván elment Ma- i riska lement valamiért a pincébe és ott legnagyobb meglepe. tésére Malvina kofferjeit találta. Majd elájult á csodálkozástól Amikor azután délután hazajött a férje az iskolából, megkér. dezte: ! — Miért hagyta itt Malvina a kofferjeit? Hiszen minden t holmija abban van! ' — Óh, hát Malvina nem ment el véglegesen! ő szombaton i már megint itt lesz, mert itt akar állást vállalni és itt akar < végleg maradni nálunk. Neked is jó segítség lesz és a gyerek * is jó a háznál! — Úgy, — és te erről nekem egy szót sem szóltál? No, t nem baj! Te aljas! Azzal Mariska sarkonfordult és ment be a hálószobába. . Magára fordította a kulcsot és befeküdt az ágyba. Iván az ajtón dörömbölt — Elment az eszed! — kiabálta. — Nem, éppen most jött meg! — ordította torkaszakadtából Mariska. — Ez házasság neked? Ha, ha, ha! Csak. várd meg a drágalátos rokonodat meg a komisz kölykét. Most már jöhet és hozhatja a gyereket. Nekem már elég volt ebből... Tévedsz, ha azt hiszed, hogy engem itt tudsz tartani. Még száz csendőr sem tarthat itt. Én megyek, megyek, amilyen gyorsan csak tudok. A férfi az ajtót feszegette, de az erős tölgyfa nem engedett és a zár is erős volt. Végül tehetetlen dühében két márkával ütni kezdte az ajtót és úgy ordította: — Gyere ki! Azonnal engedj be! — a hang parancsoló, követelő és szigorú volt. A tanító megszokta a parancsolást az iskolában és Mariska hozzászoktatta otthonában is. De ezúttal nem engedett — Nem! — mondta Mariska most már rendkívül nyugodtan és határozottan. — Ha nem jösz ki, betöröm az ajtót! — mondta a férj. — Azt próbáld meg, olyan botrányt csinálok, amilyet még Kecskemét nem hallott. — Erre azután újabb dörömbölés hallatszott az ajtón és olyan káromkodás, amilyen még egy jóravaló kocsisnak is dicsőségére válnék. Végül Ivánnak kiállt a lélegzete és Mariska teljesen megkönnyebbült Ilyen könnyünek, ilyen boldognak nem érezte magát hónapok óta. Először életében érezte, hogy felszabadult a férfi parancsnokság alól. Apja jutott az eszébe, akivel soha nem mert volna szembeszállni, de talán azért, mert anyja is mindenben igazat adott férjének. Árrá gondolt hogy kétféle zsarnok van: Egyik, aki szigorral, de igazsággal kormányoz, a másik, aki elvakult Az apja soha nem vétett az anyja ellen, de az ő férje nagyot vétett őellene. Gondolkodott. Arra gondolt hogy be van zárva á hálószobába és onnan nem tud háborítatlanul kimenni. Egyelőre ez olyan, mintha börtönbe lenne. Node majd csak kilopódzik valahogyan. Az egész szabad világ vár reá. Hiszen ő még fiatal. Szerelem, becsület engedelmesség? — mindezek csak szavak. Azután egy hangra lett figyelmes, amely kintről szólt: — Mariska! — a hang inkább suttogás volt. — Menj el! — mondta a fiatal asszony. Azután hallotta a férfi mély lélegzetét és azt hogy lehajolt a kulcslyukhoz és onnan beszélt: — Csak azt mondd meg... — azután hatalmasat tüsszentett és kissé remegő hangon mondta: — Csurom vizes vagyok, még megfázom itt... — Menj a fürdőszobába, ott van elég törülköző... — Mit követtem én el, ami oly szörnyű? Miért volt oly nagy bűn, hogy Malvina visszatértéről nem szóltam... — Malvina! — kiabálta Mariska haragosan. — ő csak a betetőzése a dolgoknak. Egy asszony feleség, tehát a házasság fele őt illeti, de te az egészet akartad. Csak amit te óhajtsz, amit te szeretsz! Én nem szeretem a kofboj filmeket, de a te kedvedért nekem azt kellett megnézni, de te soha nem kérdezted, hogy én mit szeretek. Az én barátaim nem kellenek neked és meg sem hívhattam őket, de te idehoztad Malvinét és Violácskát. Nohát tartsd meg őket... — Drágám, kedvesem! Hallgass ide... — Ne becézz engem! Nem vagyok tőle meghatva, nem is érdekel. Te sem érdekelsz. — Az elkeseredett fiatal asszony mindkét kezével befogta a fülét és nem is akart már semmit hallani, de amikor kivette az ujját a füléből, megijedt a halálos csendtől. Csendesen odalopakodott az ajtóhoz és lassan megforgatta a kilincset. Arra nem számított, ami történt Iván háttal az ajtónak .nekitámaszkodva a földön ült és a kinyílt ajtón beesett a szobába. — Te itt voltál egész idő alatt! Te aljas... — Ugylátszik neked örömöd telik abban, hogy engem aljasnak nevezel. — Az vagy, az vagy! — kiáltotta az asszony haragosan. Iván nagy kezét Mariska szájára tette és azt mondta: — No, most már elég lesz! Fogdd be a szád és hallgass meg engem is... — azután magához ölelte Mariskát és azt mondta: — No kedvesem, te alaposan megmondtad nekem a véleményedet! Nem mondom, hogy nincs igazad! No most meg vagy elégedve... ? — végre elengedte az asszony száját: — Nem! Hogyan legyek megelégedve, ha Malvina a porontyával visszajön? ... — Majd vasúton visszaküldjük neki a holmiját és expresszlevélben megírom neki, hogy nálunk nincs hely... — Nem, nálunk nincs hely, mert nekünk magunknak is lesz gyermekünk és a hely annak kell... — Igazán? Igazán? — Ez még egyelőre titok! Hogyan találja meg barátait A telefonkönyv utján. Ez a legbiztosabb, legkényelmesebb módja, hogy megtalálja a telefonszámokat. A legtöbbet ismeri is már. Nézzen a könyvbe is, ha információra van szüksége körzeti szám, “emergency” szám, távolsági hívás olcsó időszaka miatt. Sok más okból is. Jó ezt elolvasni, ha szüksége van valamire. Ohio Bell (Vége) VISSZAÉLÉS A BIZALOMMAL Jackie Onassis Kennedy, a meggyilkolt John F. Kennedy özvegyének titkárnője, könyvet adott ki, ameyl “bestseller” lett A könyv kiteregeti a volt elnökné gyenge oldalait, a legbizalmasabb családi ügyeit és olyan dolgokat hoz nyilvánosságra, amelyek kellemetlenek lehetnek Jackienek. Nem óhajtunk könyvkritikát Írni, csupán leszögezzük azt a tényt, hogy a bizalommal való visszaélés aljas dolog. Ahogyan az orvost kötelezi a titoktartás hivatásában és az ügyvédet, éppen úgy kellene, hogy minden alkalmazottat kötelezzen. Furcsa és Ízléstelen dolog az, hogy valaki rendes fizetést húzzon egy felelősségteljes állásban és azután, amikor állását elhagyja, volt munkaadójának minden szennyesét kiteregesse. Sajnos a mai világban, amidőn a legfelsőbb bíróság még a gyilkosokkal és a gonsoztevőkkel szemben is elnézést gyakorol, valószínűleg hiába perelne a sértett, a volt munkaadó és különben is megszokott dolog az, hogy a közönség éppen a piszkos dolgokra kiváncsi. Sztálin orosz diktátorról mindenki tudja, hogy szadista hajlamú volt és a saját környezetében is megbocsáthatatlan kegyetlenségge lirtott ki mindenkit, aki útjában volt Nem csodálkozott a közönség azon, amikor megjelent róla olyan könyv (bestseller), amely valódi képében festi le a véreskedü diktátort, de mégis furcsa, hogy éppen a saját leánya, a saját neve alatt irta azt meg. De a mai világban az emberek már semmin nem csodálkoznak ... Dr. Sam Sheppard, aki előzőleg feleséggyilkosságért életfogytiglani szabadságvesztésre volt Ítélve, majd kiváló jogászi munkával felmentést nyert, Németországban felkeltette egy aszszony érdeklődését, aki Amerikába jött utána és itt házasságot kötött vele. A házasság nem volt boldog és nem is volt tartós; természetesen válással végződött Most, a válás után a lapokban megjelent cikkekben az elvált feleség megírja, hogy milyen szörnyű élete volt dr. Sheppard mellett. Hír szerint könyvet ad ki szenvedéseiről, amelyeket kénytelen volt házassága alatt eltűrni. Ha a könyvben elég szennyet tud összehordani, akkor bizonyára bestseller lesz belőle és el fogják kapkodni.. . Jellemző a mostani időkre, hogy úgy a mosdatlanság általában divatba jött és fiataljaink és felnőtteink között nagyon sok fésületlen, mosdatlan egyén akad, éppen úgy “irodalmunk” én TV, rádió és filmszórakozásunk nagyrésze mosdatlan és szennyes. UTAZÁS KÍNÁBA Herbert Weichmann, Hamburg, északnémet kikötőváros polgármesterének beszédét egy balszélsőséges egyetemi diákcsoport állandóan “Mao-Mao-Mao” közbekiabálással zavarta meg. A polgármester megszakította beszédét és felajánlotta a rendzavaró diákoknak, hogy “ingyenes utazást nyújt nekik a vörös Kínába, hogy a helyszínen ismerhessék meg azt, hogy mi az ottani demokrácia!” Több mint száz jelentkező volt, aki azonnal rezervációt kért az utazásra. A város" vezetősége úgy nyilatkozott, hogy az ajánlat “komoly” volt és az illetékes városi hivatal tanulmányozza a költségét az egyszeri odautazásnak a Kínába vágyakozó egyetemi hallgatók részére... Mindenki helyesli, hogy aki nincs megelégedve á helyi viszonyokkal, menjen oda, ahova vágyik. Amerikában is jó lenne, ha hajóra szállnának és távoznának azok, akik nincsenek megelégedve a rendszerrel. Az is helyes, hogy csakis odafelé fedezik költségeiket, hogy ne álljon módúkban csalódásuk után “szánombánommal” ide visszatérni. INVERNESS, Skó.cia — Egy törpe amerikai tengeralattjáró is résztvett a Loch Ness szörny vadászatban és keddi jelentés szerint a vizimü kilyukadt. Egy vizsgáló bizottság, amely amerikaiakból és angolokból áll, keresi a szörnyet. Dan Taylor, 28 éves Atlanta, Ga.-i hajóépítő készítette a tengeralattjárót és amikor figyelmeztették a veszélyre, azt mondta, hogy a szörny nem létezik és csupán a turisták vonzására találták ki. Most azonban megjavította a vizalatti jármüvet és folytatja a kutatást a szörny után. AZ UTOLSÓ SANSON A párizsi hóhérdinasztia utolsó tagja, Henri Sanson, berendezett egy múzeumot városszéli urilakában. A család emléktárgyai voltak benne láthatók: különféle kinzószerszámok, vérpadi kellékek, történelmi nevezetességű pallosok. S az ereklyék között egy nevezetes használati tárgy is: a guillotine. Kinzóeszközök gyűjteménye nem megy ritkaságszámba. A nürnbergi várban a Folterkammer látogatói szemet-lelket gyönyörködtető kinzószerszámok egész tömegén merenghetnek el. De a guillotine! Hagyján, ha valaki csupán színről színre akarja látni a büntető igazságszolgáltatásnak ezt a félelmetes kellékét. De azt is végignézni, hogy működik! Sanson ezt az idegcsiklandó látványosságot a jól fizető látogatóknak tartogatta. Segédei egy szalmabábut szijaztak a csapódeszkához (bascule), ezt lebillentették, odaguritották a nyakszoritó ala, a mester meghúzta a zsinórt s az alázuhanó bárd a bábu fejét lenyissantotta. Beteg idegzetű és egészséges pénzű angolok számára a halálgépet az udvaron állították fel, s a véres műveletet egy eleven birkán mutatták be. Ez az utolsó Sanson egyébiránt magánéletében az előkelő gavallért szerette adni. Divatosan öltözködött, kocsit és lovakat tartott, hintójára nemesi címert festetett. Kifürkészett egy régi nemesi Sanson-családot, s a névhasonlatosság alapján megtette magát atyafinak. A címer ugyan kissé furcsa volt: egy repedt harang. (Szójáték a családnévvel: Sans son: hang nélkül) Egyszóval, nagy lábon élt, akkorán, hogy bele is botlott. A pénzdobálásnak az lett a vége, hogy adósságokba keveredett, nem birt fizetni, s végezetül betessékelték az adósok börtönébe. Fizetési fogadkozásaira a hitelezők immár nem adtak semmit. Biztosítékot követeltek. Meg is mondták, hogy mit. Adja zálogba a nyaktilót, akkor kieresztik. Könnyelmű emberek nem szoktak sokat habozni, ha torkukon van a kés. Homályos bizakodás él bennük, hogy majd csak hull valami manna az égből és az ügy elrendeződik. Sanson ráállt, a hitelezők a nyaktilót elszállították s a Clichy kapuit megnyitották. De az égből nem manna hullott, hanem jégeső. Nem sokára rá esedékes lett egy halálos Ítélet végrehajtása. Sanson megkapta az ügyészségtől az utasítást. Halálos rémülettel futkosott i pénzért mindenfelé, de nem volt már semmi hitele. ígért a hitelezőknek hetet-havat, de nem adtak a szavára semmit. Könyörgött, hogy legalább kölcsön adják ki egy napra a nyaktilóját —, a keményszívű hitelezők azonban ridegen elutasították. Az ügyészség dult-fult. Merő képtelenségnek látszott, hogy egy törvényes eljárást ilyen furcsa okból elhalassztanak s szégyenszemre valahonnan vidékről kerítsenek elő egy ócska guillotine-t. A kormány kénytelen-kelletlen kiutalt 3000 frankot, a hitelezőket kifizették, a guillotine-t visszaadták és Sanson elvégezhette a végső műveletet. Azonban a repedt harang ezúttal az ő lélekharangját jelentette. Mire hazaért, már várta az ügyészség értesítése, hogy hóhéri hivatalából azonnali hatállyal elcsapatik. Nem tudni, ezután miből élt, hogyan élt —, csupán 16 év múlva került neve megint a nyilvánosság elé. 1863-ban egy hatkötetes könyv jelent meg ezzel a csalogató címmel: Egy hóhércsalád hét nemzedéke, 1688-1817. A Sansonok emlékiratai. Rendezte, szerkesztette és kiadta H. Sanson, a végső műveletek volt végrehajtója a párizsi törvényszéknél. Az illusztrált kiadás 80.000 példányban kelt el. A hátborzongató jelenetekben kéjelgő közönség falta az egymást követő köteteket. Végre valahára nem kitalált mesékkel bolonditják el, hanem valósággal megtörtént, hivatalos személyek által hitelesített eseményekről van szó, s az olvasó haja törvényesen meredhet az égnek. A pompázatos címből azonban egy szó sem igaz. Henri Sanson nem szedett rendbe semmit és nem adott ki semmit. Az ötlet egy Olbreuse nevű iró és egy Dupray nevű nyomdász elméjében fogamzott meg. Tudták, hogy a Sanson családnak nincs semmiféle naplója, de ez nem is volt fontos, nekik csupán a hóhér neve kellett. A többit majd egy hozzáértő Íróra bízzák, aki jobban tudja, mit vár a párizsi olvasó a hóhértól, mint maga a hóhér. Felkeresték Henri Sansont és 30.000 frankot kínáltak neki a puszta nevéért. Persze, hogy kapott rajta. Átengedte nekik a szerzői jogot, s még arra is kötelezte magát, hogy kiegészítő ) jegyzetekkel fogja gazdagítani a nagy müvet. Ebből ugyan nem 3 lett semmi; a pénzt felvette, de nem irt egy árva sort sem. Nem sokat törődtek vele. A hozzáértő embert megtalálták , egy simatollu regényíró személyében. Nevét persze eltitkolták; 3 csak utólag sült ki annyi, hogy munkájáért 12.500 frankot kapott. Ügyes hamisítvány került ki a keze alól; krónikákból és t emlékiratokból kiszedett adatokat fűzött egybe és ügyesen t csempészte a hóhér-elődök szájába. Valahol az ismeretlenségben pusztult el — sans son.
