Az Ujság, 1963 (43. évfolyam, 1-40. szám)
1963-10-17 / 39. szám
ji.lt Ai* AZ VJBAU OCTOBER 17. 1963 REJTELMEK REGÉNY — És ezzel fojtogat téged is — gondolta Staire, h'rtelen oldalt pillantva a barátjára. Ronald olyan volt, mint a nagybeteg. Megörege detf, a ha’a mogsztirla.lt, mély árnyékok ültek beesett szeme kői dl és puha szája mellett kimélyültek a redők — Vájjon tudja-e az az asszony, hogy mit szenved miatta, hogy résztvesz gyötrő fájdalmában? Sejti-e, mit él át az élettársa, aki olyan mélységes szerelemmel és odaadássá tart ki. mellette?.... — Beletelik pár hónapba, amig kiheverjük, mi? — próbálta Fedor szóra bírni. — Nyilván, igen. Es te.... te, Fedor? Ma is ép vagy, erős és nyugodt? — Akár legjobb napjaimban, vagy még inkább.... Tudod, ráértem megemészteni a dolgokat—. Hát itt laktok Aranyos kis fészek! Maagas fal mögött takaros k;s kert közepén állt a házikó- Vadv'rág tarkította a zöld völgyet, ahová a kilátás nyit. Késsé távolabb látszottak a község kis csúcsos tetői, amelyek fölött fönségesen emelkedett a Mont Blanc nagy fehér orma. Szebbet képzelni se lehetett. Elrejtett nyugalmas szöglet, a havasok vérlö ölében. fStaire vágyva gondolt rá bárcsak ő is találna ilyet, Tóni és a maga számára.... Ronnie körülvezette a k esi terrasz fe’é ér .beszólt: — ITtt vagyunk, Greta! Percnyi pontossággal érkezett a vonat. Kísérteties alak emelkedett fel a nádszékből és Fedor fájdalmas meglepetéssel ismert rá az asszonyra. Szép volt igv ír, de hihetetlenül vékony. A szeme körül li.akarikák. hajának aranya megsápadt,- area * ajka, mint a viaszk. kikészítésének nyoma se rajta.... Egy percig szólni se tudott, aztán Greta felé nyitotta mindkét kezét. — Greta- .Maga ittt éhező kúrát tart.... Tréfás hangon mon "'.a, de mégis a részvét gyenge árnyalatával. Magában pedig azt gondolta, olyan, mint a hazajáró lélek— Greta tompán felelt: — Nincs semmi bajom, mindig vékony voltam.... A szeme is élettelen volt, mint a hangja. Akár a bóditószerekkel elmérgezett szervezett úgy hatott. Fedorra. Megértette a gyötrődést Ronald arcán és a gondos elzárkózásukat minden látogató elől. — Tetsz'k egy csésze tea? —- kérdezte az asszony, ugyanazon a monoton hangon. — Azonnal behozatom. -— Nem, dehogy, majd én magam.... Ronald kétségbeesett pillantást vetett a barátjára. — Most látod, hogy van — súgta barátjának és Staire rábő! intett. — Ezen segíteni kell. — Micsoda kitátásuk van — forault Gretdhoz mikor az asszony visszajött a szobái ba. — Hogyar. kutatták fel ezt a dicső helyet? — Rrpnie fedezte fel, — felelte Greta és rejtélyes pillantást vetett az urára. — Tudta, hogy teljesen eldugott helyre kívánkozom. i — És itt maradnak nyár végéig? — Tudja Isten — feelte Ronald — Astley a hónap végére yáv,. aztán, talán áthelyez vaami más városbeli szerkesztőségbe- Szeretném, ha Greta tovább is maiadnak T éhét; hógy lady Alice eljön hozzá, j, Bizonyosan- Rágyujtfíafok?v Döcögve folyt a beszélgetés. Staire nagy nehezen tovább szőtte azt, amig a teával végeztek, aztán nekiczánta magát és kirukkolt a mondani való jával. — Greta... Ronald.... azért jöttem, hogy megmondjam- ami volt, az elmúlt. Föl kell újítani a barátságunkat és elfelejteni, ami történt. Meg kell tennünk azoknak a kedvéért, akik szeretnek. Igaz? Rona'd hirtelen felkelt és hátat fordított nekik, a ter-rasz kőkorlátjára könyökölt és kinézett a viruló völgyre. Greta nem mozdult, a szeme se rebbent. — Greta — folytatta Fedor, a hangja nyugodt volt,, de megindulás rezgett benffe — arra' Kérem, törülje ki az emlékazetéből ezeket a szerencsétlen hónapokat- Ezt kérem csak, semmi egyebet.... Megpróbálja? Az asszony fáradtan nézett rá, de a szemébe lassan szomorú kifejezés gyűlt, valami tompa szenvedésféle. — Ezt k?ri tőlem?— Maga kér erre? — suttogta. — Miért’.... És miért jött ide - egyáltaalán? — — Azért, iiogy erre megkérjem, Ronald kedvéért, önmagamert, Tóniért és az édesanyjukért.... Gréta.... ígérje meg nekem Nem felel-1 csak azt kérdezte alig hallhatóan: — Nem gvülöl? — Nem, Greta.... nem gyűlölöm! Azt akarom, hogy felejtsük el. Az Ígéretét, a szavát akarom,. Jogom van hozzá. — Mit Ígérhetek, mit tehetek én?.... Semmit! És nincs is miért... z — Nagyon is van miért!— mondta komoran Fedor es Rónáidra nézett, aki szótlanul állt a kerítésnél- Hangosan fordult hozzá: — Négyszem közt szeretnék beszélni egy kicsit Gretával. Lehet?.... — Kérlek.... úgyis el kell intéznem egy-két levelet /--------------------------------------------------------------------\-TELEPHONECleveland Crust WHEN MONEY IS A MUST MA-1-1660 PHONE ABOUT LOANS DAY OR NIGHT Che Cleveland Crust Company 72 Convenient, Complete Banks — felelt Ronrie — majd megírom addig. Egyedül maradtak. Staire nem tudta, hogyan fog- j jón hozzá, hogyan közelítse meg ezt az apátiába súly- , íyedt,, magába zárkózott lelket. Látta, hogy a büszke- ! sege megtört, az érzése megmerevedett, még uralkodó tulajdonsága, a hiúsága is, mintha meghalt volna —legalább is a külseje ezt mutatta. Mint akit lassú méreg öl, aléltan, hangtalanul ült és Fedornak sajgott a szive, ha barátjának kínszenvedésére gondolt. — Hallgasson meg, Greta.... jól sejtem én, milyen gyötrelmeket élt át és él át még ma is- Értem, hogy úgy érzi, hogy vége az életének, mert azt, ami volt, nem lehet elfelejteni, nem lehet k.heverni soha. Hát gaz, ma még talán nem tudjuk elfelejteni egyikünk se. De most Rónáidról van szó. Szereti magát, olyan hűséges érzéssel, ahogy kevés asszonyt szerettek még a földön. Az Isten áldja meg, Greta, szedje össze magát, gondoljon őrá és az ő gyötrődésére. Vegyen erőt a kábulatán és keményítse meg az akaratát. Ezt lehet, mert kell... kell: értse meg! Greta arckifejezése nem változott— Ronald nagyon jó, de nem szeret úgy, ahogy maga hiszi. Nem is lehet engem szeretni — mondta megtörtén. — Nem szereti?.... Hát én jobban tudom. Ronaldot a pokol minden kínja égeti és abból a pokolból nem mentheti ki senki más, csak maga. Akarja megtenni? Akarja vagy nem? A — Én semmit sem tehetek — suttogta Greta tompán — ér már senkinek se lehetek hasznára. Mintha köddel kellene küzdenie, olyan fojtogató volt ez a letnagia, olyan hozzáférhetettlenül elvonult a világból, hogy nem járhatott el hozzá a szó hatalma — Ronald szereti — folytatta Fedor. — Egyébre sem gondol, mint arra, hogyan tudja visszaszerezni a boldogságát.... maga pedig nem gondol másra, csak j önmagára, szüntelenül- Hallotta valaha Ronaldot pa-j naszkodm, siránkozn'?.... Nem , ugy-e? Mert sose a saját nyomorúsága foglalkoztatja, hanem m ndig a másé, Maga éveken át játszott a szerelmével, Greta, mindent megtett, hogy megtörje á szivét, pedig a legkülönb férfiak egyike, akit a föld a hátán hord. És most is ül és azt hajtogatja, hogy igy nem szereti, úgy nem szereti Sohase fog hát ráébredni a valóságra? így akarja ezt csinálni, amig elveszti öt is? — Elvestem?.... — Most már megélénkült a szeme ■ és a hangja. — Elvesztem?.. Hogy érti ezt? — Szó szerint. Nem úgy, hogy más asszonyhoz pártol- Ó, Rrnald nem az a fajta. Hanem egyszerűen j bele fog pusztulni. Hát nem látja, milyen beteg-.. Meg; hasad a szive. Vannak emberek, akik beiehalnak az i- I i lyesmibe, akármilyen néven nevezik is betegségüket a I | doktorok’.... J | l Az asszony fölegyenesedett a székén- Még sápad-, • tabb volt most a szeme sötét. Ronald beteg?.... Nekem sose mondta!.... Miért nem mondta? ! — M;ért mondta volna? Van oka hinni, hogy maga j törődik vMe? — Nem igaz, hogy nem törődöm vele. Hogy beszélhet ilvet. Ez kegyetlenség! Maga nem ért engem. — Sőt, azért jöttem ide, mert igenis értem. Ha nem változik meg, Ronald tönkre megy! Éppen eleget vétett azok ellen, ak’k szeretik, Greta! Ne terhelje meg lelkét még Ronald haláával is. Most ellevenére talált végre- Az asszony szeme villámlott, az arca fellángolt. Olyan energiával ugdott talpra, aminőt Fedor öt perccel ezelőtt még fel se tett volna róla. — Kegyetlen, kegyetlen! — lihegte. — Beállít ide, jósággal, bocsánattal és aztán kisül, hogy csak Rónáiddal törődik Rám hárít minden vádat. Én vagyok felelős azért, ha Ronald beteg, én leszek az oka ha meghal Ronald.... ha Ronald meghal, akkor meghalok én is. Akkor megölöm magam! Nem akarok nélküle élni!. .. Vadul kiáltotta a világba ezt a vallomást- Rázta a zokogás és Ronald berohant a másik szobából. Gréta' a karjába futott, arcát ráemelte és patakzó könnyek között kapaszkodott a vállába. — Ronald.... Rónád!.... Nem igaz, amit mond. Nem 'gaz. Szeretlek.... nem tudok élni nélküled! Beszélj velem. segíts nekem.... és küldd el őt! Gyönyörű, zilált haja fölött találkozott a két férfi pillantása. Ronald védve magához ölelte az asszonyt. Fedor pedig markon fordult, lement a keskeny kerti utón, ki a kiskapun és elindult a meredek hegyi ösvényen Cesarina felé. Elvégezte a dolgát és jól végezte el-XXXIII. FEJE'ZET. Staire nemi talált vonatot aznap este, se bérelhető TETŐ — CSATORNA és KÉMÉNY JA VITAS ART'S RESIDENTIAL ROOFING UJ TELEFONUNK: 247-7722 ART SEGEDY. tulaj, házi tel. Kingswood 3-4403 MINDEN MUNKÁÉRT SZAVATOLUNK. Esküvőkre, lakodalmakra és minden más alkalomra a legszebb virágokat köpje Orban's Flowers 11520 Buckeye Rd. RA 1-1500 ■—fclyi TAflr t«i«*•» wmrátMmkTm. ARAIN«: SOHASEM APjUATMAK PANASZRA egei. ki. gépkocsit. Megvacsorált a kezdetleges kis korcsmában és kiment a szabadba. A csillagok egymásután gyultak ki a szafir égbolton és az ujhold ezüstösen emelkedett a Mont Blanc hatalmas válla fölött. Éles, tiszta volt a levegő és csodálatos derűt árasztott. Elűzött minden vdági és zavaios képzeletet, fölemelt a szellem világába, ahol megnyilatkozik az élet bonyodalmai és nyomorúsága mögött élő hatalom, ahol nyugodt bizaloml mai várjuk az inteni szándék megvalósulását, a ‘megigazult lelkek d;icső szabadságát....’ Mikor Fecíor a félhomályos pályaudvarra érkezett Párisban, már késő volt arra, hogy Tónit felhívja- E- gyenesen a lakására hajtott és isteni szép reggelre ébredt. Ablaka ak'.tt langyos déli szélben rügyeztek a fák ts a madarak lármásan gyülekeztek a fiatal gallyakon. A1 g készült el és fejezte be a reggelijét, csöngettek és Franc ás inas tolta be az ajtón kissé aggódó ábrázatát. — Berton kisasszony akar bejönni, titkár ur. Azt mondja, látnia kell egy pillanatra. Mondtam, hogy korán lesz egv kicsit, de nem tágít. — Rendben van Francois, csak ereszd be-Ggi belibben frissen, mint a tavasz és Staire kinvujtott tézzel sietett eléje. — Jó reggelt, Gigi — mosolygott rá. — Neked köszönöm, hogy itt vagyok.... nem is tudom szóval megköszönni. Gig\ t ketódia nélkül csókra nyújtotta az arcát. — Igen. Hazajöttél és most egyenesbe vagyunk•’Ouite suare’ — igy valahogy mondjátok ti angolul- — Furcsán, kedvesen törte az idegen szót és Fedor nevetve csókolta mep még egyszer és leültette. — E:y csésze kávét, Gigi, igen?— Nem valami bőségesen reggelizhettél ma. Rossz bőrben vagy, gyermek. Na, maradj csak ülve szépen, mindjárt hozatok még egy csészét. De Gigi a fejét razta. — Nem kell. Jó lösz a tied is- — Hát szóval itt vagy megint, Fedor, ó, tudtam, én, Ravel is, meg én isi l ogy haza kerülsz, de elég időbe került.... Akarod tudni _ éli, dehogy — legyintett — eleget hallottól róla, m.t törödöl most már a sok bajjal, ami, elmúlt. Boldogok lesztek, te meg Toni.... Lállam nemrég, nagyon edes, aranyos volt velem, ő is, meg az anyja is. Megelégedetten mosolygott, megrázta szép vörös haját. — Nagy boldogság lesz. Mikor esküdtök?.... Jövő héten, hein-Staire nevetett. — Talán . meg előbb. Eleget vártam. i — Dick Herbert? — szólt hitetlenül. — Hogy merészel idejönni? Magától értetődik, rogy semmi körülmények között sem beszélek vele egy percre sem! ! Felkelt és szikráz) szemmel nézett a nyilván megdöbbent sobaleányra. — Mondja meg Herbert urnák — mondta aztán I Dolly hangosan — mondja meg, hogy — hogy azonnal ^ lemegyek! I VIII. FEJEZET AZ ARANYTÁNYÉROKAT ÚJRA ELLOPJAK I Meredith ur dühösen kiment a szobából s igy Dick Herbert egydeü1 volt, am'kor Dolly büszke, mint egy királynő és mély megvetést tükröző arckifejezéssel sebesen belépett. Dick gyorsan felugrott, amikor megpillantotta — Dolly! — kiáltotta hevesen — Kérem, beszélni óhajtott velem Herbert ur? — feleit a leány hideg nangon és helyet foglalt. D'cket különben nem lehetett egykönnyen kihozni a sodrából, de a leány hideg hangjára és tartózkodó rnágav seletére csaknem inába szállt a bátorsága. Mereven a leány szemébe nézett aztán elkezdte: — Azért jöttem, hogy megmagyarázzam, miért nem találkozhattam veled a Randolphék álarcosbálján, mint Dolly Vőlegénye — KIS REGÉNY — Richard Hamilton Herbert neve voit olvasható. Meredith ur felháborodással olvasta ezt a nevet, de mégis átment a fogadószobába. Dick fölkelt, hogy üdvözölje és kezet nyújtott neki, de Meredith szándékosan nem vette észre. — Csak azt akarom öntől kérdezni Meredith ur — kezdte jéghideg hangon Dick — miért ellenzi az én figyelmességeimet leányával szemben? — Azt ön nagyon jól tudja! — szólt dühösen az öreg ur. — Bizonyára azokra a kellemetlen ügyeimre gondol még mindig, amelyek az ön fiával, Harry vált voltak mikor együtt diákoskodtunk a gimnáziumban — ő tehet amit akar — de hát ez az egyedüli oka a haragjának és ez már mindig igy lesz? — Ön bebizonyította akkor, hogy nem becsületes ember — mondta izgatottan az öreg ur — s én nem veszem önt komolyan, uram ! ‘Hd on .történetesen‘nem atinak á‘Hölgynek az atyja, akit szeretek és nagyra becsülök, akkor most kézzel foghatóan adnám meg a méltó választ erre — felelte Dick csaknem ünnepélyesen- — Hol van most a fia? Van-e rá mód. hogy kellőleg tisztázzam magam az ön szemében? — Nem! — szólt mennydörgő hangon Meredith. —A mentegetödzés az ön részéről csak becstelenségének beismerését jelenthetné. Dick elfúlt a dühtől, de mégis sikerült megőriznie a nyugalmát szerelmesének atyjával szemben. — Tud a leánya a dologról? — Nem, magától értetődik, hogy nem! — Hol van most a fia? — Ez egyáltalán nem tartozik önre, uram.! — Azt hiszem, tisztában van azzal, hogy szeretem a leányát? — Nagyon érthetőnek tartom, hogy csodálja a lányomat — fe’elte az öreg ur higgadtan — mert mindenki csodálja aki csak érintkezik vele. — És talán azt is tudja, hogy Dolly kisasszony az ellenzése dacára is egész szivéből viszonozza érzelmeimet? — folytatta a fiatalember zavartalanul. Meredith csak a vállát vonogatta. — Beszélhetné néhány pillanatra Meredith kisaszszonnyal? — folytatta Dick— A leányom bizonyára nem fogadja önt. Éppen tegnap este mondta nekem, hogy bár sose kerülne ön többé a szeme elé! — Engedje meg, hogy beszélhessek vele itt, — feltéve, hogy fogadni akar? — kérte álhatatossan Dick. — Mondtam, hogy a leányom nem akar önnel beszélni. — Fe'küldhetem neki. a névjegyemet? — A leányomnak semmi dolga sincs önnel — ismételte konokul Meredith. Dick kiment az előcsarnokba és behívta a szobaleányt. — Kérem, kézbesítse Meredith kisasszonynak a névjegyemet — parancsolta. A szobaleány vállat vonva átvette a névjegyet és fölment a lépcsőn-Meredith kisasszony közönyös arccal vette kezébe a kártyát, rátekintett és bosszúsan felugrott. , azt tórvevtük. — Hogy miért nem találkozott velem? — kérdezte Dolly hihetetlenül és jéghideg hangon. Ön nem találkozott volna velem? — M'ndenffeetre kérnem kell, hidd el, hogy lehetetlen volt betartani az Ígéretemet és nem jelenhettem meg a bá.on — folytatta Dick zavartalanul- — Előtte való este történt valami, ami — nem engedett választást. Meg tudom érteni felháborodásodat és csalódásodat, amikor hiába vártál, de sajnos, sem aznap este, sem azóta nem b:rtam veled ér.ntkezésbe lépni és csak ez előtt agy órával tudtam meg, hogy tegnap este visz-i tértél. Azelőtt csak annyit tudtam, hogy eltűntél. Dolly a csodálkozástól tágra nyitotta kék szemét és olyan tekintetet vetett a fiatalemberre, mintha kételkednék ép 'lméjében. — (Szabadna tudakozódnom e tréfás szavak oka felől? — mondta végre a leány, amikor k ssé magához tért csodálkozásából. — Kedves DoVy én égésén komolyan beszélek — biztosította őt Dick ■— és csak azt szeretném, hogy ne kételkedj a szavaimban. A leány türelmetlenül vonogatta a vállát, de Dick nem engedte magát oyan könnyen leinteni, hanem tovább folytatta a beszédet— Mar a*ra is gondoltam, hogy valami szemé’yoli tévedés tcrténhelet s ezért kérlek, hallgass meg nyugodtan. Dol’v és ne szaladj el. Én nem voltam ott Randolphék álarcos bálján, amikor te ott voltál. Te automobilon távoztál az álarcos bálról, amint megbeszéltük, de mm velem. Valaki mással mentél el az automobilon azzal az emberrel, aki valóban ellopta az arar.yedényeket. Dolly már éppen felelni akart, de Dick a szavába vágott. — Még egy pillanatnyi türelmet kérek — kérte a leányt. -— Te más férfivel csevegtél, mialatt meg voltál győződve, hogy velem beszélsz. Az illető előttem is| meretlen okbó’ meg tudott téveszteni téged és te elszöktél vele az automobilban, amelyben az aranytányérok is ott voltak- Ami azután történt, arról sejtelmem sincs, csak annyit tudok, hogy te voltál az a titokzatos nő, aki a betörővel együtt eltűnt. Dolly nem tudott már uralkodni az izgatottságán, az arca k pirult a haragtól és kék szeme villámokat lövelt — Herbert ur — mondta végül méltóságteljesen — nem tudom-, hogy korlátoltnak vagy csak gyemeknek tart-e mert akinek mind az öt érzéke ép, nem adhat hitelt az ön szavainak. Én jól tudomi, hogy önnel együtt távoztam el Seven Oaksból automobilon, tudom, hogy -ön volt az -a férik aki ellopta az -aranyedényeket, tudom, hogyan kapta a sebet a jobbvállán, emlékszem arra is, hogy hogyan szidott az utón, hogy rám rivallt s aztán é'ájuH a vérveszteségtől. Emlékszem, arra is, hogy kötöttem be a sebét és emékszem egy sereg más doogra is.... A lányból csak úgy ömlött a szó, úgy, hogy nagyot kellett lélekzerde; hogy folytassa a beszédet. Dick szótlanul hallgatta és éppen közbe akart vágni, amiko1’ a leány ujoó! elkezdte. — Én felismertem önt, furcsa öltözete ellenére is az ál Ián levő sebhelyről. “Dick’-nek szólítottam és ön válaszolt nekem- Magkérdeztem, hogy megkapta-e az ékszerdobozt és ön azt felelte: “igen’.. Világosan emlékszem közön és borzalmas utazásunkra, emlékszem, hogy vettem magamhoz az aranytányérokkal telt zsákot és hogy futottam el vele, hogy bolyongtam egész éjszakán át, mig teljesen kimerültem le nem roskadtam. Minderre világosan emlékszem és arra is emlékszem, hogy ’••ellett azután hazudnom és csalnom, hogy valamenynyim> is hitelre találjanak a szavaim az embereknél. Mindezt csak azért tettem, hogy megóvjan önt saját magától és rossz szellemétől és most azzal az állítással lép elém, hogy ebből egy szó sémi igaz! Dolly hirtelen könnyekben tört ki és Dick kísérletet sem tett, hegy tagadjon- Az arca nem, árult el boszszuságot, csak mély szomorúságot. Fölkelt az ablakhoz lépett és az ürességbe bámult. — Ó, ér. mindent tudok — folytatta Dolly zokogva----- csak azt rém tudom elgondolni, miért lopta el azokat az utálatos ócska tányérokat? | GYŐZŐDJEK MEG: J \ MINDENFAJTA BIZTOSÍTÁS, ( | amelyet ÁLTALUNK eszközöl | j pénzt takarít meg az ön számára \ S ROBERT D. LAVDIS ‘'^"w uw' J
