Az Ujság, 1959 (39. évfolyam, 2-51. szám)

1959-11-05 / 44. szám

* OLDAL AZ ÚJSÁG NOVEMBER 5. 1959 \ i Amerikai Leány I REGÉNY A gyalogosok előre menvén, ők maguk később kocsira ültek s szintén kihajtattak a vörös kereszthez, mely az er­dő szélén állott. Ebből azt következtették, hogy Rosty az erdőségben lappang. A vörös kereszthez érve, Köles Mátyás kijelentette, hogy Rosty a szénégető kunyhójában lappang. — Huj, — ötötte magát homlokon Molnár. — Miért nem jutott eszembe előbb? Pedig ki akartam oda menni! — Biztosítom, hogy nem akadt volna rá, — szólt erre Köles. — És igy sem fogják meg őt, ha nyíltan neki men­nek! Rosty vén róka, kit csak csellel lehet megejteni. Én előre megyek a szénégető kunyhójába s szóval tartom, ö­­nök ezealatt gyorsan és észrevétlenül bekerítik a kunyhót. Ekkor valamelyikük elsüti revolverét. E jeladásra Rosty kétségkívül meg fog ijedni, ezt én arra használom, hogy gyorsan kifutok azvajtón. ő kétségkívül utánam fog jönni s akkor elfoghatják. így is ki tudja megmenekedem-e? Há­romezer forint nem is sok, mert én igazán az életemmel játszom. — így igen, —szólt Csajthay. — Nem is mondom, hogy meg nem toldjuk a háromezer orintot, ha jól sikerül Rosty elfogása. Apró csoportokra oszolva lassan előrenyomultak a szénégető gunyhója felé. Midőn már oda értek, a többiek elrejtőztek a sűrűség­be és Köles Mátyás maga közelítette meg a gunyhót. A járást már tudta s egyenesen bement. De milyen nagy volt a csodálkozása, midőn Rostyt nem találta bent a kamrában. Szemét izgatottan járatta körül, megtapogatta az á­­gyat, alá ja is nézett. — Mi ez? — gondolta magában. — Rosty nem lenne itt? Mi lehet ez? Ezer villám, csak nem szökött meg? Átkutatták az egész kunyhót, de nem találtak rá. Tö­rök Kálmán járásbiró, aki szintén jelen volt haragosan rá­támadt :. — Köles Mátyás, úgy látszik tévútra akartál bennün­ket vezetni. — Igen, igen, — tette hozzá Molnár. Hitegettél ben­nünket, hogy ezáltal Rosty annál biztosabban elmenekül­hessen. — De itt volt, — erősítette Köles Mátyás. — Én aján­lottam neki ezt a büvóhelyet! Itt voltam nála kétszer is. Kérem hallgassák ki a szénégetőt! — Tudod-e még mit Ígértünk neked arra az esetre, ha felültetsz bennünket? Magad is mondtad, hogy kössünk fel a legközelebbi fára, ha nem igaz, amit mondasz, most ime bebizonyult, hogy hazudtál. A jelenlevő két rendőrhöz fordulva, hozzá tette: — Ragadjátok meg őt és kössétek fel! — Ohó, — kiáltott Köles Mátyás, — nem megy az o­­lyan könnyen! Engem ezért felkötni nem szabad! — Persze, jól tudod azt, gazember, hogy fel nem köt­hetünk, azért cselekedted azt! De várj! Büntetésedet azért ki nem kerülöd! — Őrmester ur tévedésben van, — jegyezte meg Köles Mátyás. — Én most is állítom, hogy Rosty itt volt. Hall­gassák ki kérem a szénégetőt! Vagy kutassanak át min­dent, bizonyára találni fognak valamit, ami bizonyítani fogja, hogy itt volt. Az őrmester roppant fplndulásban volt s oda szólt embereihez: i ' — Verjétek vasra a fickót! — Nincs ám nálunk billincs,— válaszolt az egyik rendőr. — De kötél csak van? — Igen, az van! — Kötözzétek meg hát kötéllel! Megállj nyomorult, — tette hozzá Köles Mátyást öklével megfenyegetve. — Megismered te most a magyarok istenét! Köles Matyi védekezni kezdett:: — Őrmester ur, ne tegye ezt velem! Én ebben tel­jesen ártatlan vagyok! Hiszen anélkül is vesztek pár ezer forintot! A gazember engem is becsapott! Nyilván észre­vette,, el akarom őt árulni s megszökött. De ne töltsék most haszontalanul az időt. Talán még el lehet őt csípni, gyott régi erdészlakban egy török öltözéket is mutatott, ha rögtön megteszik a szükséges intézkedéseket. Az elha­­zöld turbánnal. Azt mondta, hogy abban fog elmenekülni, ha szorul a kapca! Sürgönyözzenek gyorsan mindenfelé, hátha még el lehet őt fogni. — Gazember, — támadt rá Molnár, — alighanem ez­zel is lóvá akarsz tenni bennünket! — No hát ha nem hisznek nekem, csináljanak velem a­­mit akarnak! Én egy szót se szólok többet! Molnár mégis meggondolta a dolgot s hamarosan a renőrök egyikét beszalasztotta a rendőrkapitányhoz az­zal a kéréssel, hogy köröztesse Rostyt, ki minden valószí­nűség szerint török ruhában, zöld turbánnal a fején, szö­kött meg. | Ők maguk is kutattak s a szemöldök párját megtalálták, amelyet Rosty, mint szükségtelent nem vitt magával, miu­tán a másikat már előbb elvesztette. De talán az is lehetséges, hogy ezeket a szemöldököket Köles Mátyás hullatta el oly célból, hogy annál sikereseb­ben félrevezethesse a nyomozást. Előbb előakarták keríteni a szénégetőt. Tőröl-hegyre ki kell kérdezni, hogy volt-e nála Rostyhoz hasonló lakó és mi célból jött ide? Patkósné éppen jött az erdőből. A járásbiró iziben elővette az asszonyt, ki a hivatalos személyek láttára nem kevéssé meg volt ijedve. — Menjünk csak nénémasszony a házba,—szólt Molnár. — Nagy beszédünk lesz most magával. Mi van a batyujá­ban? — Füvet hoztam a tehénkének, instálom. — Tegye csak le, hadd lássuk, igaz-e? Az asszony letette batyuját a földre s felbontotta. Il­latos réti fü volt benne. Molnár turkált benne a kezével, hogy nincs-e alatta, vagy közte valami egyéb is. — Vesse a jászolba aztán jöjjön vissza, de szaporán. A szénégetőné már sejtette, hogy alighanem amitt az ismeretlen ur miatt jöttek ide a hivatalos személyek. így volt ez akkor is, mikor az a bizonyos öreg ur itt lakott. Ak­kor is szegről végre kérdeztek mindent és nem lett semmi bajuk! Bizonyára nem lesz most se! Miért is lenne? Mit tudják ők, ki volt, mi volt az az ur, és miért jött ide? Bér­be adták neki a kamrát, mi rossz van ebben? , A jászolba vetette a füvet s vissza tért az urakhoz, kik­kel aztán bement a gunyhóba. A járásbiró rögtön elővette őt: — Mindenekelőtt mondja meg nekem, mi a neve? — Patkósné, instállom. — Mi a foglalkozásuk? — .Szegény szénégető az uram! Molnár türelmetlenül izgett-mozgott. ö bár a dolog velejére szeretett volna áttérni, ámde Török Kálmán, ki a szénégetőket nyilván még nem ismerte, elölről kezdett mindent. — Lakott-e maguknál egy idegen ur? — Már ezelőtt is lakott itt egy, instálom. — Az az öreg Keresztszeghy volt, — szólt közbe Mol­nár türelmetlenül. — Arra feleljen, vájjon most legalább lakott-e itt valaki? — Igen is lakott, instálom! — írja le, hogyan nézett ki? — Azt biz bajosan tudnám, uram! — Volt-e hosszú szakála? — Nem volt, instálom! — Nem vöröses volt a haja? — De igen 1 — És jó tagbaszakadt ember volt? — Igen, igen! Félelmes nézése is volt neki! Nem mer­tem ránézni soha! — Minek fogadták hát be? — -lói fizetett instálom és mi szegény emberek va­gyunk. — Ugyan mit fizetett? — Forintot napjára, kérem. — Meddig lakott itt? Tan három napig instálom. Tegnap azonban úgy eltűnt, hogy azt sem mondta: befellegzett! — Mit hozott i'e! arra nézve okul, hogy ide jött lakni? Ázt, hogy itt nagyon jó levegő van s pár napot teljes visszavonultságban akar tölteni. A szoba árát egy hétre előre letette e mi többet nem foglalkoztunk vele. _— Hallja-e Patkósné, maga mulasztást követett el az által, hogy ezt a rendőrségnek nem jelentette be. GOLD STAR NAPOK Gáz készülékek DEALERJÉNÉL SIESSEN! NÉZZZE MEG! GOLD STAR-ral jutalmazott GÁZ KÁLYHÁT ÖNMŰKÖDŐ ESZES égővel — Én istenem, — szólt Patkósné,— ezt én nem tudtam, — De azt csak gondolhatta, hogy puszta kedvtelésből senki se jön ide lakni. Az egy gonosz ember volt, aki itt lakott. És hogy megszökhetett, annak maga az oka. Ezért maga igen könnyen vizsgálat alá kerülhet. Az asszony elrémült. — Teremtő isten, — kiáltott fel kezeit összecsapva. A járásbiró most igy szólt Molnárhoz: — A szénégetőt is ide kell hozni, őt is ki fogjuk hall­gatni és ha vallomásaik nem egyeznek, akkor aztán nagy bajba jönnek ám. A szénégetőt elhozták. Felesége kezeit tördelve akart eléje menni, de a rendőrök nem engedték. — Nem szabad összebeszélni, — mondotta Molnár. — Sőt még nézni se szabad egymásra. Patkóson látszott, hogy meg van rökönyödve. De már a következő percben összedte magát s mérges arcot csinált — Már megint mi baj van? — kérdezte bosszúsan. — Itt úgy látom, már soha se hágnák békét az embernek. — Nem ám, mert mindig olyat csinálnak, ami a tör­vénybe ütközik, — felelte Molnár. — Egyébiránt figyel­meztetem magát Patkós, viselje magát velünk szemben úgy, amint illik, mert különben igen könnyen megeshetnék hogy a mai éjsazkát nem itthon töltené. — Mit akarnak velem az urak? — Az idegen urat keresik, — szól közbe Patkósné. — Maga ne beszéljen, — szólt rá a járásbiró . — Az ura tőlünk fogja megtudni, mi járatban vagynk. Mi meg tőle akarjuk megtudni, hogy áll a dolog azzal az ismeret­lennel. Patkóshoz fordulva hozzátette: — Patkós idegenül nézett rá, mintha nem tudná megérteni, hogy ugyan miért olyan kiváncsi a járásbiró ur, vagy mi gyanús lenet abban, ha valaki ide jön lakni, mikor olyan szép az erdő. — Maga is megértette? — kérdezte a járásbiró Patkósné­­hoz fordulva. — Igenis megértettem biró ur, — volt a válasz. A hivatalos küldöttség tehát befejezte itteni működé­sét és indult visszafelé. — Uraim, — szólalt meg Köles Mátyás, — nem lennének szívesek feloldozni a köteléket? Az hiszem, semmiféle szük­ség nem kívánja, hogy engem megkötözve vigyenek be. Nem szököm én meg, se galibát nem csinálok, sőt azt hiszem, jó szolgálatot tettem azzal, hogy 'rámutattam, milyen ruhában szökhetett rheg Rosty. Török Kálmán lágyszívű ember létére, megkönyörült rajta s feloldoztatta kezeit, ámbár Molnár nagyon szerette volna még rajta hagyni a köteleket. Mert hátha cnakugyan ludas a fickó, A városba érve, Török Kálmán járásbiró azonnal felke­reste a rendőrkapitjnyt s értekezett vele a további teendők felől. — Sajnos, az ügyben vajmi keveset tehetünk, — szólt a! kapitány. — De a távirati értesítések már' szétmentek, nemde? — Oh igen. Rögtön intézkedtem, amint megkaptam az ön üzenetét. Nem hiszem hogy sikere legyen. Rosty egy rendkívül ravasz ember, ha csakugyan ő az. — Csakis ő lehet, — jegyezte meg a járásbiró. — Köles Mátyás állítása, hogy Rosty a szénégető kunyhójában lakott, valónak bizonyult. A szénégető nejétől kapott személyleirás — Ki volt az a bizonyos, aki itt lappangott maguknál? — Azt én nem tudom, uram. Jóformán nem is láttam. — De tudomással birt róla, hogy itt volt? — Hogyne bírnék. Az anyjukom beszélt róla valamit, de biz én nem sokat törődtem vele. Egész nap nem vagyok itthon: kora reggel megyek, késő este jövök haza s akkor az az első hogy lenyugodjam. Amit tudok róla, azt is az asszonytól tudom. — Fiat mit tud róla? — Csak annyit, hogy egy hétre lefizette a szoba árát és hogy tegnap ismét eltűnt. — Milyen volt a külseje? — Biz ezt én nem tudom. A feleségem látta el őt a szükségesekkel, én abba bele nem szóltam. — Eszerint maga semmit sem akar tudni Patkós? — Nem is tudok uram? Én csak a pénznek örültem, amit kaptunk. Úgy volt, hogy vásárkor egy pár malacot veszünk rajta. A járásbiró önkénytelenül elmosolyogta magát. — Nem gondolta, hogy az az ember gyanús? — Én istenem , én azt sem tudom, van-e rosszaság a világon. Embert hétszámra nem látok. Itt öregedtem meg az erdőben. Ezek a fák, itt az én egyedüli ismerőseim, a dalos madarak az én jóbarátaim, a ragadozó farkas az én e­­gvedüli ellenségem. Az erdőn kívül más világot nem isme­rek és nem keresek. — Boldog ember, — gondolta magában Török Kálmán, kibe nagy hajlandóság volt a szentimentalizmushoz. De szóljon, nem találta különösnek, hogy egy úri ember ide ki jön lakni ebbe a vadonba? Patkós vállat vont. — Mit tudom én uram? Nekem ez nem vadon, azt hittem másnak sem az. Jámbor és naiv mivoltából meggyőződött a járásbiró, hogy ebben az emberben csakugyan nincs rosszaság. — Most hallgasson ide Patkós figyelje meg, amit mondok. Ha mégegyszer valaki ide találna jönni magához és szobát bé­relje, ezt nekem azonnal jelentse, de úgy, hogy az illető erről ne tudjon. Én a keresztszeghy járásbiró vagyok. Ebből meg­értheti, hogy szükség esetében hol kell engem keresni. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Nem hagyhatom szónélkül azt a sok kedvességet és figyelmességet, amelyben több hetes betegségem alatt, a Lutheran kórházban barátaim részéről ré­szesültem. így köszönettel és hálával adózóm mind­azoknak, akik a kórházban meglátogattak, virágot küldtek, férjem vagy leányom, Marikát, Szabó Sándornét felhívták és érdeklődtek hogylétem i— ránt. Külön is köszönetem fejezem ki az önképzőkör Női osztálya tagjai iránt, akik közös kártyával biz­tosítottak barátságukról és a Magyar Amerikai Da­lárda női osztályának, amely oly kedves és figyel­mes volt irántam. Maradtam szerátettel BOLLINGER BORISRA Szakács József ÓHAZAI PLUMBER ÉS SZERELŐ MESTER 3097 Ashwood Rd. SK 1-1479 A csatornái ásás nélkül VILLANYGÉPPEL ttsztitjuk Uj munkái és javítási egyaránt vállalunk HA GYÁSZ ÉRI A CSALADOT nagy szükség van a Jo BARA7RA .aki ■ fagap róbb mesi«i sírig «ddoígwaa a VÉGTISZTESSÉG ADAS mtuet&ii tervet — a csciad jóvibiwgyéeávaL Minden mlázkodé* ngj történik, hogy a grasw ló car 'id zavartalant] adkaaaa áv magéi utal** nicsu nagyoa n«h«i perceinek. ■«oLfjÄJj»*«®' trA»*»** él) Bodnár A. Lajos ÉS FIA IFJ. LAJOS Temetésrendezők és Balzsamozók 3929 Lo-ain A ve ME 1-1075 tökéletesen ráillik. KÖZSÖNETNYILVÁNITÁS Nagy szomorúságomban és fájdalmamban né­mi enyhülést kellett elérnem, hogy eleget tehessek kötelességemnek, amely szerint hálával és köszö­nettel viszonozzam azt a jóakaratot, amely irán­tam és sógornőm, Stefán Ándrásné, szűk Szigeti Szathmáry Boriska iránt vigasztaló szándékkal meg­nyilvánult drága jó feleségem, a legjobb testvér, szerető rokon és jóbarát, a Lasztócon, Zemplém megyében született és Clevelandban, O., október 17-én, a St. Alexis kórházban elhunyt FENCZIK GYULÁNÉ, szül. Szigeti Szathmáry Erzsébet 2655 Est 93-ik uccai lakos ravatalánál a RICZÓ FU­NERAL HOME-ban, 12519 Buckeye Rd. és okt. 20- án, kedd d. u. l:30-kor a RICZO FUNERAL HO­ME-ban kezdődött, az Első Magyar Presbyterián Egyház templomában folytatott s a Highland Parki városi temetőben befejeződött végtisztességadásan. Szeretet-teljes hálával mondok köszönetét a rokonoknak, a jóbarátoknak, a volt és jelenlegi szomszédoknak, akik drága halottunk ravatalára a magunk virágai mellé koszorút helyeztek és au­tóikat is rendelkezésünkre bocsátották, hogy a gyászoló közönséget szállíthassuk-Ez általános köszönetünkön kívül névszerint is meg kívánunk emlékezni Nt. Csutoros W. Ist­vánról, az Első Magyar Prtsbyterián Egyház sze­retett lelkészéről, akinek vasárnapi prédikációját vagy a templomban vagy a rádió leadásában min­den vasárnap drága feleségemmel együtt hallgat­tuk, — azért a magasztos, magasan szárnyaló, vi­gasztaló beszédért, amellyel fájdalmunkat enyhí­teni igyekezett. A legnagyobb elismeréssel kell megemlékezünk JOHN J. RICZO, temetkezési vállalkozóról, aki oly kegyeletesen rendezte meg a temetést, hogy azt tökéletesnek mondhaiuk, a gyászoló közönség fo­gadásában hálára kötelezett bennünket édes any­ja, Id. Hriczó Jánosné is és nagyapja, jóbarátunk, Lukács István temetés rendező is. Fogadják ők is őszinte elismerésünket. Nagy fájdalmunkban nagyon jól esett, hogy a Ladies Garment Workers Union, amelynek drága feleségem hűséges, megértő tagja volt és a magam unionja, a CIO-UAW. Van Dorn gyár képviseltette magát és koszorút is helyezett a ravatalra. A Van Dorn gyár, amelynek nyugalmazott munkása va­gyok, ugyancsak képviseltette magát, amiért hálás köszönetem fejezem ki. NYUGODJÉK BÉKÉBEN! EMLÉKE ÖRÖKKÉ VELEM ÉL! Cleveland, O., 1959, okt. 30. GYÁSZOLÓ FÉRJE: Fenczik Gyula. f Esküvőkre, lakodalmakra és j S minden más alkalomra \ j a legszebb virágokat kapp S | személyes vagy telefon rendelésére. \ } ARAINK SOHASEM ADHATNAK ) \ PANASZRA OKOT. ( j Orban's Flowei - ! | 11520 Buckeye Rd. RA 1-1500 j \ Ha Floridában készül letelepedni, \ ^ forduljon teljes bizalommal a $ i PRAGER JENŐ ) j ENGEDÉLYEZETT ÉS MEGBÍZHATÓ S j ingatlanforgalmi irodájához. s ) JÓNEVÜ ÉS MEGBÍZHATÓ MAGYAR SALES > manek Állanak a magyarság \ s SZOLGÁLATÁRA ' s £ A Floridai életnek megfelelő szép, kényelemre be- S ^ rendezett laKÓházak vagy nagyobb, jövedelmező S • több szobás és több lakásos épületek. > J EUGENE PRAGER. REALTOR í ; 3161 S. W. 8-ik ucca Tel. HIGHLAND 6-6483 • ; MIAMI. FLA. •

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents