Az Ujság, 1958 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1958-11-13 / 45. szám
NOVEMBER 13, 1958 AZ ÚJSÁG 3 OLDAL HORVÁTH BÉLA VERSEIBŐL (IMRÉDY BÉLA EMLÉKÉNEK) Testein merő seb. De élek- látok én valék erősebb. Nem hittél angyali szavamnak. És hallgatsz mo.il, a süket föld alatt vagy. Egy könyvet készítek, amelyből nincsen egy betű se. Az üres lapokat ügyesen egybeíüztem. Hogy tanúságot tegyenek az oktalan lapok: Ez. volt a kor. midőn a költő hallgatott. Vagy Írók majd egy könyvet én, ha még szabad. És betűrendben lesznek ott az oktalan szavak. Egy szótárt Írok, nehogy elkobozzák És benne lesz a bujdosó okosság. Mert minden szót leirok, ami csak van. És nem hagyok egy vesszőt sem Íratlan. Az igazságot bölcsen belerejtem, A zendülőt megölni lehetetlen. S ha már a nyelvem kitépik És müveinket tűzön égetik És csupa vér leszek- merő seb- Az utcán összeroskadok, akár az eszelősek S a porba irom haldokolva: Ha’ál a zsarnokokra! Ezt irom én a szivem szakadtáig És tiltakozni fogok mindhalálig. Horváth Béla személyét nem kell olvasóinknak bemutatni. A próféták haragjával és a szentek áhítatával Írott versei, cikkei, kritikái huszonöt éve hatnak nemcsak a magyar irodalomban, hanem a magyar közéletre is. Harcos, lángoló katolicizmusa szembe állította őt a harmincas és negyvenes évek magyar ellenforradalmával, Gömbösék áporodott fasizmusával éppúgy, mint a „barna gyilokkal”. Horváth Béla volt az, aki József Attila temetésén Balatonszárszón felolvasta felejthetetlen bátorságu lázitó versét a halott költőről. A magyar bíróságtól állandóan üldöztetve, mint a Szép Szó és a Vigilia főmunkatársa, az utolsó pillanatig harcolt eszméiért és az crszágvesztő nyilas banditizmus ellen. 1945 után az elsők közt vette fel a küzdelmet a vörös elnyomók ellen, majd az emigrációban, vigasztalta, bátorította a magyar népet és fenyegette ellenségeit, mint az igazság és a bosszú kérlelhetetlen pallosos angyala. E lángoló, lobogó demokratizmusa az első pillanattól fogva megértette a magyar forradalom szellemét, mert hiszen e szellem sajátja volt. (Az Irodalmi Újságból, London, Anglia.) A Kath. Elite Bál elnökei A Clevelandi Női Segély Egylet Kártya Partyja vasárnap a West Side-on Az Isteni Megváltó Aggmenház Segítő Bizottsága szerdán, november 5-ikén gyűlést tartott a Cleveland Hotelban, ahol február 1-én az Elite Bált tartják. A gyűlést Judge Petrsah főelnök vezette le. A gyűlés célja az volt hogy kiosszák a patron jegyeket az eladóknak és megválasszák az Elite Bál tisztikarát és funkciónárusait. A bizottság hálj át fejezte ki Szobonya Lászlónak és nejének a jegyekért, amelynek költségeit ők viselték. Az Elite Bál levezetésére a következőket választották a gyűlésen: A West Sidei bálelnök: Breznay József né és Mary Kish, az East Sidei bálelnökök: Livák Ferencné és Kocsis Istvánné, aki elnöke is volt az Aggmenház Bizottságnak. Abizottság elnöke a West Sideon Bálint Józsefné és az East Sideon Andrej kovies Józsefné. A patron jegyeket kivitték a tagok, akiket Judge Petrash buzdított arra, hogy éppen olyan lelkesedéssel dolgozzanak, mint a múlt esztendőben. Judge Petrásh beszédének | tapsokkal való visszhangja jarra biztat, hogy az Aggmenjház munkásai nem lankadnak [ és odaadással fognak hozzá a patronusok megszerzéséhez. Minden tagnak megvan a maga névsora és ha azonfelül még egy újat szerez, akkor a tavalyinál nagyobb lesz a siker. Ez kell is, mert az Aggmenház fentartási költségei is évről évre emelkednek —, a drágulás arányában. csak vendégeket verbuvált, hanem ajtódijakat is bőven szedett. A tagok többje is adott ajtódijat. Az uzsonna is kifogástlan lesz. Sonka szendvics, kávé és gömöri fánk. A hozzájárulás 75 cent. son ki velem Parkmanba és veszek maguknak olyan almát, hogy abból olyan almás rétest készítenek az asszonyok, amilyent még a Buckeye Roadon nem ettek. Horváth Sándor elfogadta az ajánlatot és hárman, ő, Mester Gyula és Lukács András elutaztak almát vásárolni. El kell ismernünk: fenséges volt az almás rétes a többféle finom rétes között. A közönség a lgtelj eseb elismeréssel jóizüen fogyasztotta j a finom rétest, amelynek mesterei voltak: Horváth Sándorné alelnök s vigalmi elnök, Tóth Sándorné, Salem Albertné pénzügyi titkár, Nagy Kálmánná jegyző, Mester Gyuláné, Vati Józsefné, Bodi Imréné, Kish Istvánná, Rischkó Józsefné, Harkai Jánosné és Horváth Gyuláné, a volt alelnök felesége. A többi munkás: a sorsolássi jegyeket árusították: Molnár Gézáné, Bodi Imréné és Riskó Józsefné. A belépő jegyeket kezelte: Mester Gyula és neje, a lunch tiketet árusította Tuboly Kálmán pénztárnok, a hűsítőket kezelte Tóth Sándor. Nagy elismerés jár Ifj. Tuboly Györgynek, aki szüleitől kapott jó nevelésében a idősebbek iránti tieszteletét azzal fejezte ki, hogy az asztalokat és székeket maga állította fel. Horváth Sándor az egyesület háláját fejezte ki az üzlet, embereknek, akik adtak doorl prize-okat. Kérte a közönséget, hogy pártolják azokat az üzletembereket, akiknek nevét 'említeni hallották. A közönség nagyon biztatta Horváth Sándort, hogy újra rendezzenek ilyen nagyszerű kártya partyt, szívesen pártolák. A West Sidei Dunántúliak s képviselve voltak: Németh József elnök, Bálint Pál alelnök és Weither Vilmos személyében. —-------- © --------------J. J. HORVÁTH ÁLLAMI KÉPVISELŐ levélben fejezte ki köszönetét Az Újság olvasóinak, akik valószínűleg mind rászavaztak és többen erősen dolgoztak az érdekében. — E támogatást —, mint általában minden támogatást —, írja J. J. Horváth —, azzal hálálok meg, hogy az egyenes utón haladok és a nép érdekét hűségesen képviselem minden 1 alkalommal és minden ügyben. | A nép érdeke szent előttem — fejezi be levelét J. J. Horváth. Amerikai vendégek elismerése az ifjúsági nőknek Kára Andrásné könnyebben érzi magát, hogy vasárnap, november 9-ikén az Ifjúsági Női osztálya kártya partyján megtelt a terem a közönséggel. Amikor megválasztották a kártya party elnökévé, Balogh Istvánná, a női osztály szigorú elnöke, aki mindig az egyleti érdeket tartja szem előtt, meghagyta: — Előre megmondom Anna, hogy semmi kifogást vagy mentséget sem, mert a kártya partynak sikerülnie kell. Kára Anna, mint pénzügyi titkár nagyon respektálja Balogh Istvánné utasitásait és olyan erősen dolgozott napokon át, hogy a legnagyobb elismerésre érdemes. Részben Fehér Istvánnévali, részben önmaga bejárta a magyar negyed üzleteit és nyalábnyi ajtódijat szerzett. A kártya megrendezésében is meglátszott Kára Anna gyakorlata és sok éves tapasztalata. Oly simán, oly pontosan és oly kedvesen ment végbe a kártya party, hogy minden egyes vendég jól érfezte magát az egész délután folyamán. A kártya partynak nehány amerikai vendége is volt, akiket Sedensky Jánosné hivott el, akinek amerikai körökben is sok barátja van. Mint a női osztály egyik alapitója egyenesen büszke volt arra, hogy amerikai vendégei a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak a kártya party közönségéről és viselkedéséről. Sok munkával járt a kártya party és a nagy munkát a következők végezték: Balogh Istvánná, Fehér Istvánné, Knoll Pálné, Livák Ferencné, Juriász Lajosné, Kocsis Istvánné, Kozsár Jánosné. Mrs. Domby, Molnár Jánosné. Dudás Pálné és Kára Anna, a bizottság feje. Bizonyosra vehetjük, hogji az anyagi siker sem marad el a nagy erkölcsi siker mellett.--------- • -------HELYREIGAZÍTÁS Legnagyobb sajnálatunkra az Ifjúsági Egylet női osztálya sikerült szüreti mulatsága I munkásainak névsorából kimaradt Kocsis Pálné neve, aki | pedig nemcsak dolgozott, de 25 font liesztet is ajándékozott a fánk sütéshez. Fehér Istvánné, a rendező bizottság elnöke utólag mond hálás köszönetét Kocsis Pálnénak.-------- • -------Szatmár m.-i Klub Hírei A Szamáar megyei Segélyző Klub novemberl5-én, szombaton este 7:0 kezdettel életbevágóan fontos havi gyűlést tart. A gyűlés az alapszabály módosítással foglalkozik. Az Első M. Presbyte- A Kremlin urai 9 rian Egyház Hírei (nyelven izgatnak ...... r~ w T. , Izrael ellen Kozin Ni. Csutoros W. Isivan, | i --------------------------------Egyhazunk Elöljárósága ionfos egyházgazdasági dátumként, ezidei bazárunk napjait Az E. Dunántúliak rétes-sikere A Clevelandi Magyar Női Segély Egylet —, bár mély gyásszal tartja nehány héttel elhunyt szeretett elnökének. Kolozsváry Kálmánnénak emlékét —, foltatja tevékenységeit, hogy karácsonykor némi segítséget nyújthasson a szűkölködő magyar családoknak. Vasárnap, november 16-án, délután 2 órai kezdettel segély akciós kártya partyt tart a Clevelandi Női Segély Egylet a West Side-on, a West Sidei E- vangélikus Teremben, West 98 és Denison Avenue sarok. A rendező bizottság a következőkből áll: Orosz Józsefné, alelnök, aki a jövő havi választásig elnöke a Női Segély Egyletnek. Orosz Józsefné nagy operáción esett át, de azért remélik, hogy már meg tud jelenni. Orz Emilné, Czibula Ferdinandné, Márton Jánosné, akik szivvel-lélekkel fáradoznak a Női Segély Egylet érdekében. Az East Sidei gárdából is segítséget kapnak: Barta Jánosné és Boros Istvánné, a két jó barát és Szabó Istvánné, a Női Segély Egylet pénztárnoka is ott lesz, hogy a West Sidei bizottsággal karöltve mindent megtegyenek a közönség kényelmére és kedvére. A bizottság sok szép ajtódéról gondoskodott és nagyon finom uzsonnát készít, még pedig sonka szendvicset, házi süteményeket és kávét. A hozzájárulás $1.00 A tiszta bevétel minden centjével a szűkölködő magyar családokat segítik. Ezért kell mindannyiunknak segítenünk e káryta partyt. TETŐJAVÍTÁS és UJ TETŐ KÉSZÍTÉSE, Csatornázás, kémény, és :erités beszerelése és javítása a LEGMÉLTÁNYOSABB ÁRON Díjmentes árlejtés KRIZSÁN ÁRPÁD 3UDAPESTI VÁLLALKOZÓ Mindenféle belső munkát vállalunk a házaknál: festést, avitást és szerelést. Mindenre van szakemberünk. 2168 FULTON ROAD Cleveland 13, Ohio Ha szolgálatunkra szükség van, hivja fel: OL 1-3789 UJ TAGOKAT AVATUNK A CLEVELANDI SZABOLCS MEGYEIEK — KLUBJÁNAK — KÁRTYA PARTYJÁN NOVEMBER 23-án, VASÁRNAP délután 2 órai kezdettel a WILLIAM PENN OTTHONBAN, 8637 Buckeye rd. Úgy lesz imponáló az UJ TAGOK beiktatása, ha a régi tagok nagy számban jelennek meg. — SOK ÉRTÉKES DOORPRIZE! — Uzsonnára Szabolcsi, könnyű fánkot és kávét szolgálunk fel —. eleget mindenkinek. A HOZZÁJÁRULÁS 75c Régi tagok, legyünk ott mindannyian! Vasárnap Gömőri kártya party A Gömör megyei Klub vasárnap, november 16-án, délután 2 órai kezdettel tartja őszi kártya partyját az Ifjúsági Hallban, 11213 Buckeye Road. A Gömöri Klub tisztikara nagy közönséget vár, mert a Gömöriek j elszava: — Gömöriek mutassuk meg, hogy a magyarok össze tudnál« tartani! A nyári piknik is megmutatta a Gömöri összetartást, ami abban nyilvánul meg, hogy szügség esetén a Gömöriek nem hagyják el, hanem segítik egymást. Bár a Gömöri Klub állandó, kikötött segélyt nem ad, de ha valamelyik tag olyan sajnálatos helyzetbe kerül, hogy segítségre van szügsége, akkor a Gömöriek megteszik kötelességüket, amire — több esetben —, bizonyítékát szolgáltattak. Amellett a Gömöriek látják és tudják, hogy a tisztikar nagyon önzetlenül munkálkodik és ez nagyon buzditólag hat minden tagra. A Gömöriek nagyon értenek ahhoz, hogy kellemessé tegyék a vasárapi délutánt, éppen ezért nagyon szívesen vesz részt a magyarság1 a Gömöriek káratya partyján. Megulesz Andrásné, a p. titkár nagyon sok jegyet adott el —, mint mindig és igy valószínű, hogy a Gömöri kártya party november 16-án nagy siker lesz. Megulesz Andrásné nem-A Dunántúli Magyarok Amerikai Egyesülete rétes délutánnal egybekötött kártya partyja az East Sidei Evangélikus Teremben november 2-ikán olyan jól sikerült, hogy Horváth Sándor elnök már amikor a terembe léptünk, ugyan szótlanul, de mégis hosszú mosollyal fogadott bennünket és .mintha ezt kérdezte volna.: — Mit szól ehhez a szép közönséghez? Nagyon jól esett látnunk, hogy a Dunántúli Magyarok Amerikai Egyesületének oly sok jó tagja és oly sok jó barátja van. Ragaszkodnak az alapelvekhez A vendégekkel) zsúfolásig megtelt teremben egy politikust sem láttunk és e tény megállapításával mi tettük fel a kérdést: — Mr. Horváth, kedden lesz a választás és egy jelöltet sem látok itten. — Nem is fog —, mondja Horváth Sándor. Önnek tudnia kell, hogy alapszabályunk sem a politikát, sem a vallási kapcsolatot nem engedi meg. Az egylet alapitói, különben Domby Mihály nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy a Dulántuli Magyarok Amerikai Egyesülete politikai és vallás nentes legyen. Domby Mihály annak idején erős meggyőződéssel kifejtette: — Minden tag úgy politzál a zegyleten kívül, ahogy érdeke vagy felfogása megkívánja és ahhoz az egyházhoz tartozik, amelyikhez szive vonzza, de az egyesület maga semmiféle politikai vagy valllási ügyet vagy célt sem támogathat. A Dunántúliak betartják ez alapelvüket. Milyen volt a rétes? Lukács András, a nyugalomba vonult borbélymester félt elmenni a Dunántúli kártya partyra, mert a West Side-ki nek ítélte meg a babért a rétes csinálásban Hogy ezért megrovást ne kapjon, izent Mester Gyulával Horváth Sándor elnöknek, hogy látni akarja. Horváth Sándor jelentkezett az üzenetre. Lukács Andrásnál, aki felajánlotta, hogy ő veszi meg az almát a réteshez. — Maguk nem tudják, miyen alma kell a réteshez. Hajtnovember 15, 16 és 17-ik napjára tűzte ki. Régi és közismert szólásmondás: — “Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra!” A Bazár jegyeinek eladása, a beküldésre váró tárgyak mielőbbi bejelentése, s általában Bazárunk körüli tevékenységünk évek óta lankadó magatartásunkra talán felvillanyozólag hat. Már pedig ez a kis pezsgető buzditás —, úgy érezzük —, nagyban mozditani fogja sikereinket. Éppen a legjobbkor. AZ ÉNEKKAR Cleveland határain túl is jólismert énekkarunk már megkezdte gyakorló óráit. A további próbák minden keddi napon este 7 órakor kezdődnek. Egyházi életünk nem nem csupán imádkozásban és biblia ismeretben nyilvánul meg, hanem zsoltárok éneklésében is. Ez utóbbi célt szlgálja Énekkarunk müvésezi szereplése is, aminek sikerét évek óta biztosítja Egyházunk népének mindjobban fokozodó művészi részvétele. Akinek zenei hajlama és jó énekhangja van, jelentkezzék minden kedd este 7 órakor Énekkarunk vezetőjénél, próbaéneklésre. '3SZÍ MUNKAREND Régi, jólbevált és a belterjes egyházi munkára legjobban megfelelő időszak az ősz és tél. Az aranysugáru, vakációs boldog pihenő hetei szinte kívánatossá teszik az egyházépités lelketemelő buzgalmat. Vasárnapi iskolánk kitárta kapuit és kédves gyermekzsivajtól hangosak tantermeink falai. Szülők, akik eddig elfeledkeztek Egyházunknak eme hasznos tevékenységéről, siessenek bepótolni az elmulasztottakat és jelentkezzenek gyermekeikkel. Ugyancsak folynak már minden pénteken esti 7 órai kezdettel a “Konfirmációs Előkószitések” hitet és szeretetet ismertető, a élek fejlődésére szinte elengedhetetlenül fontos órái. Aki még nem jelentkezett, jelentkezzék.-------- • -------A november 23-iki„ vasárnapi kártya party egyik legfonosabb eseménye a Szabolcsiaknak, ugyanis e kártya paryt keretében iktatják be az uj tagokat. A Szabolcsiak egyre-másra kapnak tagokat, vonza őket az a testvéri szellem, amelynek követésével és gyakorlásával a Szabolcs megyei Klub működik. STEVEN'S FLOWERS Vtríta mliuira tScdomr* 12525 Buckeye Rd. A Buckeye és E. 126 sarkán Ijetivel Janón tn Cnipf'An S lemér tulajdonosok vVA 14461 United Nations, N. Y. jelentik. A Szoviet-union erősen folytatja Izrael elleni izgatásait. A Szoviet kiadásában megjelenő “New Times” (Uj Idők) folyóirat 9 különböző nyelvi kiadásában úgy állítja be Izraelt, mint a nyugati imperialisták eszközét, amelyet Nyugati hatalmak beékeltek az arab államok közzé ,hogy azoknak nemzeti aspirációit megakadályozzák. A Szoviet union, hogy jobban ingerelhesse az arabokat a zsidók ellen, azt hangoztatja, hogy az arabok a zsidók terrorja elől menekültek Palesztinából. ! Végül, hogy biztossá tegye az arabok heccelésének és iz'gatásának eíkeréty Jordán krízisét is Izrael ellen fordítja. ' Azzal ijesztgeti a Szoviet Union az arabokat, hogy a Nyugati hatalmak fel akarják darabolni Jordánt, hogy a Jordán folyó nyugati partját is Izraelnek adhassák, Jordán többi területét felosztanák I- raq, Saudi Arabia és a United Arab Republic között. ( Ezt —, ahogy a Szoviet propagandisták kifejtik —, azért tervezik a Nyugati hatalmak, |hogy Izraelt, imperializmusuk ‘bástyáját a Közép-Keleten megerősítsék. Olasz vélemény Izraelről HALOTTAINK Gyógyszereket az óhazába csők c SAJÓ PATIKÄVAI küldőn! SAJÓ SÁNDOR aklirtllw GYÓGYSZERÉSZ 3824 Lorain A*'« Telefon: WO 1-8Í3S ÍZLETES, friss lacipecsenye fánkkal és kávéval várja közönségünket uzsonnára A WILLIAM PENN 45 (Verhovay) FIÓKJA KÁRTYA PARTYJÁN 1958, NOVEMBER 23-án, Vasár. A WEST SIDEI EVANGÉLIKUS TEREMBEN, West 98 és Denison Avenue sarok Nagyon kellemes szórakozás — Jó társaság! • ÉRTÉKES AJTÓDIJAK! A hozzájárulás $1.00 Kezdete 2-kor Hivja el barátatit, hálásak lesznek Somoru hirt közöl velünk a Clevealndból Huntington Park, Calif.-ba költözött Mrs. Kish. Szomorú sorai igy szólnak: — "Szomorú szívvel tudatom, hogy Mrs. Juila Kertész eltávozott az élők sorából tegnap, azaz november 5-én, a Community kórházban. Mrs. Julia Kertész 71 éves volt. Tisztelettel Mrs. S. Kish ' Mrs. Julia Kertész is clevelandi lakos volt, mielőtt Californiába költözött. Nagyon sek jó barátja él Clevelandban, akiket a szomorú hir éppen úgy lesújt, mint bennünket. Három év előtt nehány hetet Clevelandban töltött Mrs. Julia Kertész, hogy barátait meglátogathassa. Ha nincs, aki főzzör ét önmaga sem főzhet va&i pihenőt tart a főzésben, dt 'mégis elvan ételt kivén élve tetei ét egészséggel elf» ggasztsmt, amiigent otthat f8**ek akkor keresse fel a RICE RESTAURANT AZ UJ HELYEN 12521 BUCKEYE ROAD IttiiStt káposzta mlndsa haza vrmjtE Ss. Kisfa, Romából jelentik: Randolfo Pacciardi, az ojlasz republikánus párt vezére I tanulmányúton volt a Közép- i Keleten és meglátogatta a küílönböző országok fővárosait lés igy Jeruzsálemet is. Beszélgetést folytatott David Ben Gurionnal, Izrael miniszterjelnökével és megállapította e (beszélgetés alapján, hogy Izrael hajlandó nagy pénzügyi áldozattal elősegíteni az arab (menekültek elhelyezésének nagyon sulyis problémáját. . Izrael arra is hajlandó, hogy a saját határain belül letelepítsen nehány ezer arab menekültet, ha megegyezés létesül közte és az arabok között. ! De Ben Gurion —, ahogy Randolfo Pacciardi kifejtette 1—, nem osztja azt a felfogást, hogy az arabok tömeges viszszatelepitése Izraelbe megoldásra vezetne, mert földbirtokaik vissza nem adhatók és igy rá lennének utalva arra, hogy úttörő munkát végezzenek. 150 ezer zsidó katona a U. S.-ben New Yorkból jelentik A National Jewish Wdfare Board azt a jelentést tette, hogy ez időszerint 15C ezer zsidó szolgál az amerikai hadseregben. HA GYÁSZ ÉRI A A CSALÁDOT minden szükséges intézkedést hűségesen és lelkismereiesen elvégzi a legméliányosabb díjszabások melleit MAGYAR TEMETÉS RENDEZŐ JOHN J. RICZO Lukács István, Licensed — KÉT TEMETKEZÉSI INTÉZET — 12519 Buckeye Road LO 1-2030 17504 Harvar SK 1-8900 Tisztelettel tudomására adjuk a magyarságnak, hogy 12519 Buckeye Rod megnyílt uJ TMETKEZÉSI INTÉZETÜNK KÉT modernül berendezeiii káopnával és a gyászolók részére minden kényelmi helyiséggel. $ * s* I S > I s s * S s 'i