Az Ujság, 1956 (36. évfolyam, 1-49. szám)

1956-07-26 / 30. szám

JULY 26. 1956. AM UJBA9 Renegáta (TÁRCA. — KÉT FOLYTATÁSBAN. IRTA: VADNAI KÁROLY (Ujabbkori história.) Pár év előtt, — orvosom ta­nácsára,—egyik erdélyi für­dőbe mentem csuzbajomat gyógyítani. Találtam ott jó ásványvizet, rossz konyhát s egy kisszámú társaságban o­­lyan két társadalmat, amely­­lyek egymástól., teljesen. el voltak szigetelve. Sajnos, de úgy hallottam,., hogy Erdély­ben az uóbbi időkben minde­nütt igy van, ahol csak ma­gyar értelmiség nagy szám­mal lakik együtt. Azzal mu­tatják ki erejüket, hogy erő­szakosan ketté szakítják azt, aminek egynek kellene lenni. Régebben természetes volt ez a szakadék, mert a magyar nemesség kiváltságolt, több­nyire tanult emberekből, sok helyen valóságos kiskirályok­ból állt, mig a román lakosság nem volt egyéb, mint tanulat­lan (misera plebs.). De e század második felé­ben sok változás történt, a mi közelebb hozhata volna ezt a két elemet. A kis-királyok utódjai közül nagyon sokan elszegényedtek, a románság igyekvőbb része pedig mivelődött és vagyono­sodon. A mieink azonban jó­formán ma is oly konokul ra­gaszkodnak az elavult hagyo­mányokhoz, minha ez a ma­gyar nemzetnek valami külö­nös érdekében állna- Az elő­ítélettel elkülönözött román érelmiség pedig — hajszolva a lenézéstől éppen úgy, mint a gyökereién ábrándoktól — évről-évre könnyebben el tud lenni a maga zárt körében, mert ez a kör egyre nagyob­bodik. A kis fürdőben nagyon kiri­­vólag tűn föl nekem ez a két­felé válás müveit emberek kö­zött. Magyart soha nem lát­tam románok, valamint ro­mánt sem magyarok társasá­gában. Külön vendéglőben et­tek, más órákban fürődtek, sőt a zenét is a sétánynak egy­mástól jó messze eső padjairól hallgatták. A román dallamo­kat csak a románok, a magyar csárdásokat csak a magyarok tapsolták, még pedig tüntető­leg. Mintha nem is mulató fürdőben, hanem valami vér­­telen harcmezőre - kerültem volna: néha úgy tetszett ne­kem. Én tudtam gyönyörködni mind a kétféle népzene költői termékeiben s rosszul esett látnom az egymást lenéző, le­kicsinylő ellenkezést, mert hisz végre is egy föld termett bennünket s egy égalj borul fölénk. Na meg azt kívánná a közjó is, hogy csak anyanyel­vűnkben különbözzünk, ne pedig érzésben s érzületben is. / Nem egyszer kedvetlenül beszélgettem erről szomszé­dommal: Bizseky Zoltánnal, ki az igazságügyi tárca fiatal, müveit, szeretetreméltó titká­ra. Szép szál leegény, férfias arcú, mosolygó szemű, dis­­tingvált beszédű, mozgású és komoly gondolkodású. Ő is kárhoztatta az" idejét múlt elő iéleteket és, az idejüket soha el nem érhető nemzetiségi áb­rándokat, néha meg próbál­ta kapacitálni a deli magyar nőket és tekintélyes öreg urakat. —Lenézéssel soha nem tess­­szük őket barátainkká — — mondta nekik. — Közeled ni kellene hozzájuk a társas életben. Mert mit értünk el eddig a lenézéssel? Azt hogy ők csináltak maguk­nak külön egyleteket, ahol jól mulatnak a magánélet­ben s egyre inkább elvadul­nak tőlünk a* politkában. — Ha azt hiszi, — felelt« erre egy deli báróné, —hogj lehet ő hozzájuk közeledni' Hisz ők néznek le bennünket mint a történelem jött-ment jeit, akik betolakodtunk ős földjükre. A rómaiasá] szörnyen elszéditette a fejő­ket. Decenál dák királyt és Traján római császárt tart­ják őseiknek, noha maguk e' régi nagy urak kérlelhetetle nül öldösték egymást, a­­mikor éltek. De most e kele-r ti rómaiak fantáziájában egy törzsfa testvérei lettek. — Ismerem ez üres kép­zelgéseket, báróné, de azt hiszem, hogy kévésé foglal­koznának ők maguk is velők, ha a társaséletben szíveseb­bek volnánk hozzájuk. Több szerett mellet kevesebb ba­junk lenne velők. De biz e szép szó mit sem változtatott a mi kis für­dőnk társas életén. — Tudja mit, fiatal bará­tom! — mondtam egy heg­gel a titkárnak. — Kezdjük meg mi, fővárosiak, a köze­ledést hozzájuk. Ismerked­jünk meg egy pár idősb ro­mán vendéggel. Talán meg­tudjuk, hogy gyűlölködésük csakugyan olyan intenzív e­­rej ü parázshalmaz-e, mely­ből egy jöhető fergeteg sze­le tűzi veszedelmet fujhat, vagy csak dacosan tüntető szereplés, melynek nagyobb a füstje, mint a tüze. Elő­ször is menjünk ma az ő* vendéglőjükbe ebédelni. Mikor beléptünk, az asz­talok körüli vidám zaj egy­szerre elnémult. Ifjak és öre­gek, leányok és asszonyok ránk bámultak: vájjon mit kereshet ez a két magyar ven­dég e helyen, melyet a többi úgy kerül, mintha valami ra gály fészke volna. Mikpr udvariasan köszön­tünk nekik, mind nyájasan billentették meg fejőket, ki­véve a fiatal legényeket. E- béd közben a nők néha felénk tekintgettek. Igazábban szól­va, a deli termetű titkár felé, ki midőn a románok már tá­voztak s egy öreg nő a fe­jünk fölötti fogasról le akarta venni kalapját, hirtelen fel­ugrottá átadta a kalapot ud­varias mosollyal­— Köszönöm-----mondta a nő magyarul, s alkalmasint ez volt a legelső magyar szó, mely itt a sason kezdete óta román ajakról kiröppent. — Bravo! — jegyzém meg. — A hódítás gyorsan megy. Csak tovább. A délutáni zene mellett kap­tunk már idősebb férfiaktól egy-egy kalapemelést is, vi­szonzásul azért, mert az ebéd­nél mi köszöntöttük őket elő szőr, noha velők ismeretlenek valánk. Csak egy kis, jelen­téktelen lépés tettünk felé­jük s már is — haladtunk. Másnap reggel meg a tükör­fürdőben egy p-i tanár, (ro­konszenves, mélabus arcú, barna férfi,) magyar szókkal fordult felém. — A viz ma kellemes....... így ereszkedtünk lassan az ismerkedésbe, öt nap múlva már a sétányon nem egygyel állhatunk szóba. Mikor én e­­gyenkint társalogtam az idő­sebbekkel: egyik sem látszott kérlelhetetlen antagonistának. — Tessék elhinni, — mond ta például a cs—i kövér város biró, — nem követelünk mi Tartson a házánál készenlétben CHEF HORVÁTH kitűnő izü, teljesen elkészített és éppen csak 10 percnyi me­legítést igénylő* magyar étel készítményeiből Vendégei érkeznek vagy bármi oknál fogva nem főz­het, nagyon kapóra jön- ha van a házánál Chef Horváth készítette: Corned Beef, Chili Con Came, Gulyás, Borjú pörkölt. Csirke paprikás és Töltött káposzta Korona Food Products, Inc. i '.2115 Abbey Ave SU 1-2731 tuságosakat. Csak azt, a mi méltányos, Szolgabiró uramék meg ne basáskodjanak úgy a népünkkel, mint apáink ide­jén. Meg fiaink, kiket tanitat­tunk, kapjanak itthon állást s ne legyenek kénytelenek Bu­karestbe kivándorolni. No meg a gyermekeinkre ne tuk­málják minden áron a ma-i gyár szót. Az effélékre könnyű volt nyugodtan megfelelni. De mikor többen voltak együtt, mindjár följebb feszítették a hurt. Kivált a fiatalok rögtön neki hevültek. Majd eljön az ő idejűk is! Mellettük szól a néptöbbség és a történelmi jog. Ha a magyarok le tudták rázni a zsarnoki igát, le tud­ják majd ők is. Csak várni kell! Mosolyogtam e héven. Ju­ventus ven tus! De nem tet­szett nekem, hogy az egyen­ként oly mérsékelt urak sem szóltak e fenyegetődzések el­len s mosolyogva hallgatták- Zoltán barátom ilyenkor tűz­be jött. — Nem a népszám dönt, — mondta az ifjaknak de a szellemi erő, amely alkotni bir. Higyjék meg a fiatal u­­rak, mi is rögtön meg fogunki szeppenni, ha önök Balázs­­falvából Budapestet fognak csinálni, a Marost haj ókázha­tó Dunává teszik s olyan lel­kesítő nagyjaik támadnak, mint Széchenyi, Deák, Petőfi Eötvös! Költőnk van már nem egy! — replikázott hirtelen egy Trajánus nevű fiatal ur. — Direanuból is az lesz, csak szabaduljon ki a börtönből, hova a magyar kormány zsarnokilag záratta. Megtudtuk, hogy ki ez a Direanu. Jó módú t—i ügy­véd, ki a "Tribuná-”ban ‘,na gyón kereken megmondta az igazat.” Vagyis: lázitott a kor­mány, a megyei hatóság, az állameszme és minden ellen, a HALLGASSA ME'’ /u4raap • WVOK. 1260 d Amerikában a leghosszabb magyar miisor — «Ln. 1-tl 3 órái» Hirdetések ügyében hlrle Tel. LO 1-5524 SZAPPANOS FERI 3046 East 123 St MINDEN HÉTFŐIN ESTE 7-től 7:30-lg hallgassa meg KÁLLAY ELEMÉR Válogatott Magyer Progra* Ját W D O K (1260) Hirdetés vagy üdvözlet army egyleti bejelentés ügyébee ' Tel. RA 1-0146 Lakcím: 2861 East 112 RELLA ROSE DR. HALLEP ISTVÁN Hungarian Radio PROGRAMJA Dr. HALLER M. ISTVÁN, Igazgató vezetésével MINDEN VASARNA? délelőtt 10-151 10i3S lg WDOK — 1280 Duí HIRDETÉSEK, ÜDVÖZLE­TEK és KÖSZÖNTÖK ügyében hívja fel e száméi GA 1-3443 UJ LAKCÍM és telefon 10602 SHAKER BLVD. mi magyar. Az esküdszék bí­rósága ezért ítélte el három hóra. Tehát mártír — az ol­­csóbbjából. Egyszersmind a legutóbbi időből költő is, aki tavasszal irt egy olyan ^hús­véti költeményt melyet azóta minden román társaskörben hangversenyen, iskolában lel­kesen szavalnak. — Ha ön azt ismerné! —ki­­áltá lelkesülten Trajánus. — Látszólag a húsvéti hit igéje hangzik belőle, de tartalmá­nak mélyéből a nemzeti fel­támadás reménye szól a szív­hez. A ki egy ilyen verset irt, fog az írni még több száz ha­sonlót s a mi Petőfink lesz. Mosolyogtunk mind a ket­ten e tulvérmes jóslaton. — Holnap,— folytatta a lel­kesült ifjú, önök is meglát­hatják e mártír bus hitvesét s e költő gyönyörű leányát, mert három hétre ide jönnek fürdeni. Természetesen, nagy tisztelettel fogjuk fogadni. Csakugyan másnap délfelé ott volt már nagy csoportban minden román vendég a fürdő bejáratánál, dagadó kebellel, feszült várakozással és sok virágbokrétával- Ott volt a zenekar is, vasárnapi ruhá­jában. A magyar vendégek közül csak mi ketten. Zoltán barátom nem hagyott békét, hogy nézzük meg azt a szép ‘'fátá”-t kiről Zsuma Trajánus (harmadéves joghallgató) teg­nap azt állította, nagy pátosz szál, hogy Transilvánia való­ságos földi csillaga, mire Di­­mitru Claudianus (negyed­éves joghallgató) följebb lici­tált: —Több, ő a mi nemze­tünk hajnalfénye! Nem sokáig kellett vár­nunk e hajnalfény sugaraira. Az orszáut kanyarulatánál fel tűnt a kocsijok. A láz kitört. Magyar népzenészeink rázen­dítették a legrománabb üd­vözlő dallamot, a Trajánusok éktelen hévvel szetreászkáz­­tak és a begördülő kocsi haí­­mar megtelt a bedobált virág bokrétákkal. A költő lánya u­­gyancsak kapkodta bájos fe­jét, nehogy csupamerő hódo­lattal agyonüssék. Mama s lánya néhány perc­re felfüggesztették arcuk gyászát s nagyon nyájasai* mosolyogtak. De midőn Cla­­udiánus urfi eldeklamálta a verses üdvözletét, emlékezve a család három havi nagy martiriumáról, a mama szeme megtelt könnyel. A mama, e piros arcú, zömök termetű, még eléggé fiatal asszony, tal­pig gyászba volt öltözve, a— mintez egy mártír hitveséhez illik. Fekete fátyolét arcára vonta, midőn a cs—i tekinté­lyes városbiró karon fogta. aVolumnia kisasszony pedig a b—i tanár karját fogadta el. Tehát a mi “'mérsékelteink’ vitték az ünneplés főszerepét némán. A román király diadal in­dulója mellett, hódolva ki­sérték a hölgyeket lakásukra mely el volt halmozva mezei virágok tarkaságával. — Nos! — kérdeztem fia­tal barátomat, — hogy tet­szik a fiatalabb római nő? — Volumnia kisasszony? Megvallom, e névhez kissé tragikusabb alakot vártam, különben igen csinos és ke­dves. De egyben én rómaibb vagyok ő nála. Az ő orrocs­kája fitos, az enyém a római sas-orr. — Se baj! Francziás orrocska, s ők a kelet francziáinak nevezik magukat. Jól megnézve, a lányka ér­dekes volt. Nem valami nyú­lánk, de arányosan termett alak, elefántcsont szinü arcz, piros szájjal, nagy fekete szemmel és gazdag, sötét hajjal. Modernizált népvise­letben jött, sötétszinü ka­­trinczában, diskrét himzetü szegélyzettel, a karcsú deré­kon szalmaszin sárga öv, a kis lábon fénymázas topán, a szalmakalapon sárga sza­lag. Nem volt sem csillag, sem hajnalfény, hanem meg­nyerőén kecses, fiatal lány. Kellemmel tudott mosolyog­ni, kaczagni, midőn Trajá­nus, Claudiánus és más ősró­mai nevű urfiakkal évődött. S tudott egyebet is. A folyo­só verandáján esténkint na­gyon szépen cziterázott ro­mán dallamokat, nappal pedig csinosan rajzolgatta le a nem valami festői táj kiválóbb pontjait. — A mártír, — jegyző meg Zoltán, — elég jól ne­veltette leányát. Másnap megkérdezte Tra­­jánustól, hogy Volumnia kisasszony vájjon tud-e ma­gyarul? Az ifjü ötölt-hatolt. — Magyarul? Azt hiszem, hogy magyarul csak hall­gatni szeret. A “Feltámadás költőjének leánya nagy hon­leány. Zoltán annyit hallott már a hires költeményről, hogy megkérte Trajánust, ma­­gyaráza meg a szövegét. Trajánus kihúzta a zsebéből s elkezdte prózában fordíta­ni s aztán várta a nagy ha­tást. Zoltán pedig hidegvérüleg mondta: — Én ezt a verset már rég ismerem magyarban. —Az nem lehet, mert csald husvétkor jelent meg. —De magyarban már har­minchárom évvel ezelőtt je­lent meg, épp egy szép hus­­vét-napon, a Bach- rendszer vége felé. Nagyon népszerű volt akkor nálunk. Nem Pe­tőfi irta, hanem Dalmady K LEGJOBB IDŐBEN MINDEN VASARNAP déli 12 órától 1 óráig A WSRS ÁLLOMÁSRÓL 1490 DIALON Hallhatja a Hudák Testvérek Rádió Órát Hirdetéseket és köszöntést két elfogadunk 1X914 GHIFFING AVENUE Tel. SK 1-5085 GA 1-6434 Hudák Inure. Braá és Ittrii Ha nincs, aki főzzön és önmaga sem főzhet vagy pihenőt tart a főzésben, de mégis olyan ételt kíván élve tetei és egészséggel elf* gpasztanl, amilyent otthon főznek akkor keresse fel a RICE RESTAURANT 12628 Buckeye Road Finom töltött káposzta mindez nap HAZA VITELRE is. Elizabeth Kish, túl'Monos MINDENKI JEGYEZZE MEG ha kis vagy nagyobb baja van A Televisionna! (bármely gyártmányú le) teljes garancia mellett megjavítjuk. Steve G. Szabó B, F. G. - TV iskolázott és szakképzett television-j avitó SW. 1-4544 Műhely: 2664 Grand Ave. Gyógyszereket az óhazába csak a SAJÓ PATIKÁVAL küldünl SAJÓ SÁNDOR oMevtfles GYÓGYSZERÉSZ 3824 Lorain Ave Telefon WO 1-8488 50-néi többféle söi van mindig készenlétben RUDY TAVERN 5710 Lorain Avenue Tel. WO 1-9586 Ha partyja van házánál ragy kirándulásra megy csa­ládjával és barálaivaL olyan kedvezményes áron kap sört, hogy érdemes hozzánk elhaj­­ania. Breznay Rudolf, tulaj AZ ÚJSÁG ÉS A NYOMDA TELEFONJA: GA 1-5658, LAKÁS: FA 1-1154 Győző, a ki kedves dalno­kunk, de nem Petőfi. Trajánus elképedt s aztán felfortyant. — Mit beszél ön? — Azt, hogy ez a román vers lopott fény a mi iro­dalmunkból. — Az ilyn merész állítást be is kellene ám bizonytani. — Megtehetem, ha kíván­ja. — Követelem, uram! Ötöd napon már a Dalma­dy Győző első kadásu vers­gyűjteménye ott forgott a magyarul is tudó román vendégek kezén. Mind bosz­­szankodtak, haragudtak, röstelkedtek, mert azt nem lehetett eltagadniok, hogy a román “Feltámadás” gondo­lata és érzés és formája ve­szedelmesen hasonlított a magyar “Feltámadunk”-hoz Egy fecsegő urfi cévén Vo­lumnia kisasszony is neszét vette a kellemetlen hirnek. Fel volt háborodva, arca ki­pirult, s dacosan mondta is­merőseinek : * — Sok költő találkozott már gondolatban egymással, a nélkül, hhoggy egymás lé­tezéséről csak valami is tud­tak volna. És hátha papa j szándékosan tett úgy, mint' a vitéz katona, ki az ellenség ágyúját elfoglalja, hogy ab­ból lőj jön rá vissza. —Az biz úgy lehet, —mond ták rá a jó barátok s ezentúl ebben a maggyarázatbar lelkesedtek a költeményért. VÉGE KÖVETKEZŐ SZÁMUNKBAN. AZ ÖNHITTSÉG TOVÁBB JA. Hölgy: Milyen szépen csattog a fülemile! Nem ta­lálja ön is szépnek, főhad­nagy ur? Főhadnagy: Ebben a te­kintetben kissé követelő va­gyok, mert magam is éneke­lek! CSÁRDÁS KÖZBEN. — Ah, bárónő, mily leir­­hatlan boldogság ilyen közéi lenni önhöz! — Hát még — közelebb! A MÉZESHETEKBEN. — Alszol, Gyulám? — Mit akarsz, angyalom? — Csak éppen azt akar«» tam mondani, hogy én még1 ébren vagygok. Ö hozza életre a házát. Egy uj ház léleknélküli tárgy — amig Leonard Kvacek nem érkezik meg. Len az Illumirfating Co. szolgá­lati beszerelője. Az ő feladata az uj otthonokba életet varázsolni villanyossággal. Jóval előbb, mint az ön háza felépül, az Illuminating Company előre megalkotta terveit. A,mi vo­nalaink a legközelebbi mellék­­állomástól házához közeleső hely­re futnak be. Len, vagy egyik se­gítőtársa csinálja meg az utolsó összekötést. Amikor már kész arra, hogy be­költözzék, az uj háza már életre kelt. A kapcsoló érintésével meg­kapja a alacsony áru villanyossá­­got, amely a világításhoz, a fű­téshez, otthona hűvössé tételéhez és háztartása apró-cseprő munkái­hoz szükséges-Len szereti a munkáját. Miért is ne szeretné? Ez a feladata, mint az Illuminating Company népének, segiteni jobb élethez a villanyos­sággal. /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents