Az Ujság, 1951 (31. évfolyam, 25-35. szám)
1951-08-30 / 35. szám
OL. XXXI. NO. 35. CLEVELAND, OHIO. THURSDAY.AUGUST 30. 1951. TEL. GA. 1-5656 Rovás OKORNY J. FERENCNEK - azt hisszük elég időt adtunk — a jogtalanul, hivatalával it visszaélés alapján felvett SO dollár kijárási költség isszafizetésére. Pokorny J. Ferenc nem íeri ezt az egy, visszaéléséel szerzett 250 dollárt visszaizetni, mert ugyanez történet más eseteivel is. Bizik Lausche kormányzó>an, hogy az megvédi őt még lisszaéléseiben is. Az ügy most már Lausche :ormányzó elé kerül. Ő az elő forum, amely dönteni fog, zabad volt-e Pokorny J. Ferencnek az államtól kiszámít 50 dolláros sör kiviteli engedélyért a saját zsebére elvenni még külön 250 dóiért? Tito-val való egyezség halálos csapás Stalinnak ti hozzá, akkor Stalin elveszti a csatát háború nélkül is. Nekünk, az Egyesült Álla- I moknak ies kitűnő lecke a Titóval való egyezség: int benlós országok kommunistái között egyre gyarapszik. Más vonatkozásban is lesújtó Stalinra a Titóval való egypzség: bebizoyitja, hogy lehet megegyezés a kommunista rendsz erű állami kapitalizmus és a kapitalista demokráciák között. Stalinnak sokkal komolyabban és sokkal őszintébben kell a Titóval való megegyezés után azzal foglakoznia, hogya egyezhet maga is a kapitalista deinokarta Egyesület Államikkal, a szocialista Angliával és a kispolgári Franciaországgal. |A három ország az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország megegyezett Juogszlávia támogatására vonatkozólag. A három ország 50 millió dollár segélyt folyósít Jugoszláviának. Ebből a segély öszegből az Egyesült Államok é29,800,000 vállalt, amely öszszegel az Egyesült Államok eddigi segélye eléri lá9 milliót. Ha Jugoszlávia talpra áll, —j- minden remény meg van ként fegyverrel megállíthatjuk a kommunizmus terjedését. Fegyverei a hódításait a kadályozhatjuk meg, de a terjedése, lélektani folyamat és nünket arra, hogy hagyjunk! annak egyetlen óvszere: a néefl azzal a rögeszmével, mi- j pék jóléte és szabadsága. Mivel védi A MAGYAR KORMÁNY a deportálásokat? Máté Bélát nagy részvéttel temették malacot, amelyet az Aggmenház ajándékozott a Szent István Műkedvelő és Dalkör bazárjára. Sok mindent játszottak ki, sokan nyertek, mégis mindenkit az érdekelt, ki nyeri meg a Ford autót. Végül annak a számát is kihúzta a bekötött szemű kis leányka. A nyertes: Hajdú Erzsébet, Lorenzo avenue. Még a húzás után is jöttek vendégek ,abban a higzemben, hogy elérik a húzást. Markovitz István a nehezen és lelkiismeretesen 3 napon át dolgozó bizottságnak és magának a közönségnek is köszönetét mondott és ezzel a sikeres bazár végeit ért.--------- •--------Nt. Csutoros Elekné visszaköltözött Californiába Csutoros Elekné, néhai Dr- Csutoros Elek nagyrabecsült özvegye, Nt. Csutoros István édes anyja egészségügyi okokból visszaköltözött Californiába, Vilma leányához, mert a Californiai éghajlat javára van. Nt. Csutoros Elekné lapunk utján köszönti a clevelandi magyarságot, minden jó isismerősét és jó barátját. Nt. Csutoros Elekné levélbe; li ígéretét bírjuk, hogy bővebb levélben számol be ma páról, mihelyt ereje megengedi. Reméljük, hogy ezt hamarosan megteheti, addig is több : száz clevelandi tisztelője névéiben kívánjuk, hogy a califor!niai éghajlat hamarosan ál- J litsa helyre egészségét. W. Averell Harriman, Trunan elnök baj elhárító nagykövete Iránból, ahol az angol §s iráni kormány között igyekezett egyezséget létrehozni, Jugoszláviába repült, hogy Titóval, Stalin dllenfelével tárgyaljon. A tárglás nagyon eredmény evsolt, mert megegyezést hozott létre. Jugoszláviával való., megegyezés halálos csapás Stalinra. Nem hajthatja végre Németországra vonatkozó terveit, mert nem nyomulhat job- ( ban előre, amig Jugoszlávián keresztül hátba támadható. | Nemcak haditaktikai szempontból súlyosítja Stalin hely-1 zetét a Marshall Titóval való egyezség, de azzal is vég-( zetes rája, hogy bebizonyosul, 1. Tito kommunista rend-, szert tud fentartani .anélkül, hogy Szoviet Oroszroszágnak és Stalin uralmának alávetné magát. Ennek a ténynek kiható következményei lesznek. Bármennyire is igyekszik Sta-' lin Titót gonosz terveinek meghiusitóját meggyülöltetni, Tito követőinek száma a csatigaz is volna, hogy csak a felsorolt kategóriákat deportálták és a megadott számban, akkor is nagy szégyen eiz a mai magyar kormányra, mert nem egyéni bűneikért vonja felelőssé a szerencsétleneket, hanem társadalmi helyzetükért, amelyet nem maguk választottak, hmem beleszülettek. A herceg, a a katona nem tehet arról, hogy a felsőbb osztály tagja lett, abban az osztályban született. Ez az osztály megszűnt és nem emberséges eljárás megfosztani Őket még környezetüktől is. Elismerjük, hogy mindenkinek dolgoznia kell megélhetéséért és senkisem élhet más munkája alapján a ’kommunist’ rendszerben. Emberr'-aes kímélettel ada^sév is aki kálóm mindenkinek, hogy becsületes munkával megszolgálhassa létfentartását, bármi is volt megelőzőleg. A magyar kormány a deportálásokkal nemcsak a legszentebb emberi jogokat tagadja meg, de magára a kommunizmusra is szégyent hoz kegyetlen eljárásával. iCask a vak, elvetemült ’stalinisták’ merik védeni vagy helyeselni az egyénileg ártatlan magyarnak deportálását ismeretlen helyre, elszakítva gyermekeitől—— 9----------------Szerdán este a Segély Bizottság gyűlést tart Az Egyesült Egyletek égisze alatt működő uj amerikás Segélyző Bizottság, mivel költözések miatt nincsen meg minden tagja helyes cime ez utón is értesíti tagjait, hogy szeptember 5-ikén, szerda este 7:30- kor rendkívüli gyűlés lesz a Szent János Magyar gk. templom alatti iskola teremben, 9510 Buckeye rd. A gyűlés tárgya: a szeptember 16-ikán tartandó szüreti mulatság minden részletének megtárgyalása. Pontos megjelenést kérünk, mert a gyűlés minden körülmények között pont 10 órakor befejeződik. Olexó Imre, elnök Szalay József, pénztárnok Tóth M. József trustee LUKÁCS ISTVÁN és LEÁNYA, HRICZÓ JÁNOSNÉ 1000 VENDÉGET VÁR AZ ALSÓ BUCKEYE-i UJ KÁPOLNA ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA MacARTHUR GENERALIST készülnek fogadni a varosban nagy pompával, de kevés meggondolisággal. Bennünket is meghívtak, de még ?. közelébe sem megyünk a fogadtatásnak es ünneplésnek, mert nem vagyunk kélszinüek, mint sokan .akik fogadják. Helyeseltük, hogy Truman elnök elmozdította rakoncátlan, engedetlen magatartáséért és nagyon kihívónak tartjuk szerepeltetését, amikor a koreai hadiszintér fegyverszünetéért tárgyalások folynak. MacArthurért csak azok lelkesedhetnek .akik a kis háborúból nagy háborút akarnak kifejleszteni — mi n béke hivei vagyunk mindaddig, amig csak parányi remény van ahhoz, hogy a háberu irtózatát elháríthatjuk. És van remény, hiába akarják MacArlhur felvonulókkal letapostatni.--- •--Székely gyűlés szombat este A Clevelandi Magyar és Székely Szövetség rendes, szeptember havi gyűlését most szombaton, szeptember lj-én este 8 órai kezdettel tartja a Murar Hallban,, 3930 Lorain avenue. A gyűlés egyik tárgya a másnapi, családi kirándulás ismertetése, részleteinek megbeszélése. Egyéb közérdekű tárgy is megvitatásra és határozatra vár és csak akkor nyerhet közmegelégedésre való helyes elintézést, ha a tagok szép számban határozatképesen jelennek meg a gyűlésen. Szabó Ezsaiás elnök ama nézetének adott kifejezést, hogy minden jó székelynek egy estét a székelyek közös ügyének kell áldoznia. Remélhető is, hogy a Székely Szövetség tagjai kellő számban jelennek meg a gyűlésen. Lukács István, temetés rendező, minden magyarnak jó barátja felvidult arccal mutatkozik a magyar negyed központjaiban. Nagy örömre van oka. Végre elkészült az alsó magyar negyedben a Lukács István és Ifj. Hriczó J. János uj kápolnája, a régi Kovácsféle vaskereskedés helyén, 9412 Buckeye road. A nagy költséggel minden kényelemre berendezett kápolna ünnepélyes megnyitása szeptember 9-ikén, vasárnap Lukács Istyán (délután 1 órától kezdődőleg (este 10-ig lesz Open House . keretében. , Lukács István — ahogy mon : dotta két okból rendezi a meg- i nyitást: 1. be akarom mutatni az unokámat, — folytatta Lukács István, akire nagyon büszke vagyok, mert John J. Hriczó, jr., aki éppen 10 év előtt kezdte meg temetésreh- dezési és balzsamazó pályafutását, négy évig mint repülő szolgálta végig a háborút. Kapitányi ranggal jött haza és három kitüntetéssel. A Pacific , Theatreban megkapta a 7 í battles stars, az American Defense with one battle star és! végül az Air Medal with one! cluster kitüntetéseket Édes anyját a magyarság nagyrésze ismeri, felejthetetlen jó feleségem halála után Hriczó Jánosné vett részt a jótékonysági és egyházi mozgalmakban. 2. második okom pedig az, Hogy szeptember 9-ike, vasárnap a kápolna a közszolgálatba való megnyitása előtti utolsó nap, amelyen mi rendelkezhetünk, mi történjék, mert hétfőtől, szeptember 10-ikétől fogva a gyászbaborult családok óhaja szerint történik’ minden az uj kápolnánkban.) Ezt az utolsó szabad napot! arra akarom felhasználni,hogy a bennünket megtisztelő ismerősök és jóbaratok jól érezzék magukat körünkben. Ldányom, Hriczó Jánosné, Ifj. Hriczó J. János édes anyja barátai segítségével gondoskodik jó szendvicsekről, hűsítő italokról és finom süteményekről, mdg kávéról. — A pénzét — mondotta Lukács István — mindenki otthon hagyhatja, mert,, hiába is hozza el bárki is a pénzét, senkitől sem fogadunk el a megnyitás napján. Ifj. Hriczó J. János 1946- ban kapta meg Ohio Államtól a hivatalos és törvényes engedelmett a temetés rendezéshez és balzsamozáshoz. Az uj kápolnának, 9412 Buckeye Road nagy előnye, hogy tágas udvarán sokan parkolhatnak, a Buckeye Roadi mentén és a szomszéd uccák-ban is lehet parkolni. Lukács István és leánya, Ifj. Hriczó Jánosné 1000 vendégre készüld TELEFONtfNK : GAr. 1-5658 RA. 1-5699 LONDONBÓL jelentik: i Az utolsó nehány hónapban; több mint 15 ezer középosz-j tálybeli és felsőbb osztálybeli! magyart szakítottak ki vá- j rosi otthonukból és mint a nyájat terelték őket össze az állami farmokon rabszolga sorsra kárhoztatva — ahogy a Londonban megjelenő Economist Írja. A csatlós Magyarország orosz urai e tömeges deportálással két célt óhajtanak elérni. Az egyik: ki akarják küszöbölni a megelőzőleg befolyásos és még mindig intellektuáils elemeket, akiket nem tudtak eléggé megnyerni ahhoz, hogy lemondjanak a régi rendszerről és szabadságukról. A másik: az egykor gazdag deportáltak otthonait és ingóságait jutalomképpen adhatják oda a szoviet tisztviselőknek, a még mindig elégedetlen stakhanovitáknak és élmunkásoknak. A tömeges deportálásokat május 20-ikán éjjel kezdték meg. A budapesti titkos rendőrség nehány száz családot terelt össze, csak a legszükségesebb cikkeket engedték nekik elvinni és Debrecenbe szállították őket — ahogy az Economist írja. A gyermekeket itt elkülönítették a szülőktől. A felnőtteket truckokra rakták és észak-keleti irányba szállították. Azóta egyáltalában nem érkezett hir róluk. A deportáltak második karavánja május 23-ikán hagyta el Budapestet és azóta hetenként háromszor történik a fővárosban deportálás. Más városokban is rendszeresen történnek deportálások. A titkos rendőrség éjjel érkezik meg "a kiutasítás értesítésével" és a kiutasítottak 20 perctől 24 óráig terjedő időt kapnak otthonaik elhagyására — talán örökre. Azután a vasútállomásra hajtják őket és truckokra rakják. A deportálást junius 15-én, beismerték, amikor a kormány szószója azzal dicsekedett, hogy 924 családot deportáltak. Ezek a kormány embere szerint a következők: 6 volt herceg, 25 volt gróf, 10 volt Horthyista miniszter, 12 állam titkár,, 85 generális, 324 más hadseregbeli tiszt, 67 rendőr tiszt, 30 ipari vállalkozó, 45 bankár, 53 gyári vezető, 93 nagybani kereskedő, 105 volt földesur és azoknak családtagjai. Eddig szól a Lodonban megjelenő Economist cikke» amelyből kiviláglik, hogy a magyar kormány azzal akarja szépíteni a deportálásokat, hogy kimutatása szerint a deportáltak nem végeznek hasznos munkát és a .régi társadalmi rendszer maradványai. Ha legteljesebb mértékben ' A Verhovay 361. női fiók kedden tartja gyűlését A Verhovay Segély Egylet 361-ik női fiókja értesíti tagjait, hogy a szeptember havi gyűlése nem hétfőn, szeptem|ber 3-ikán lesz megtartva, ha'nem kedden, szeptember 4- ikén. Hétfőn van a hivatalos Labor Day, sokan elhagyják a várost e hét végén és csak Labor Day után érkeznek vissza. Kedden jóval többen jelenj hetnek meg a gyűlésen és Do- I mokos Józsefné elnök és Gál Imréné titkár kéri is a tago| kát, hogy minél számosabban jelenjék meg. A gyűlés a Verhovay Otthon női szobájában az emeleten lesz megtartva. A Pro-Hungaria kártya partyja Hajdú Erzsébet nyerte meg a Ford autót a bazáron ] A Szent István Műkedvelő és Dalkör három napos évi bazárjára ezren és ezren figyeltek, nemcsak magyarok, de amerikaiak is. Ez évben először a Szent István Műkedvelő és Dalkör a bazárban érdekeltté tett több magyar egyletet és intézményt is, úgy, hogy a kisorolt automobil jegyek eladásáért haszorrészesedést biziosott a jegyeket árusító egyletnek. A Clevelandi Magyar Ifjúsági Egylet amerikai osztályának fáradhatatlan titkára, az Ifjúsági betdglátogató j ának, Nagy Sándornak unokája, Ifj. Dobos Ferenc, amikor megkaphatta a kisorsolandó Ford autót kiült jegyet árusítani Üveges Mihály nagy Sunoco Service stationjára, East 116 és Shaker Hghts sarok. Fodor Józsefné és férje, az Aggmenház utolérhetetlen két munkása vasárnapokat töltöttek katholikus templomok e! lőtt, nagyon sok jegyet adtak el a Kinsman roadon a St. Ce- 1 cilia templomnál. Az Aggmen- I ház Fodor József és neje autóticket eladásából 208 dollárt I k ^pott. | így jóval több jegy kelt el, mint megelőző években. Mind a három nap szépen, kellemesen tölt el, csak az u- I tolsó estét ,a vasárnap estét ' zavarta meg az eső, éppen húzás előtt esett. I Elég jó volt azért a hangulat, .mindenki talált szórako. zást. ' Kovách Jimmy a kacsákra karikázott.. Az első nap nem nyert, najgyon kétségbe volt esve, mert I tudomására adták, hogy Ko- Jren Pista Hungária Caféjában ne is muatkozzék, ha legalább . két kacsát ki nem karikázik. 1 A második nap megmentet’ te Kovách Jimmy hírnevét mégis nyert két kacsát. Vasárnap veszélyes ellenfele akadt Jimmynak. Megjelent a bazáron Szobonya László éí ' neje, Rózsa László és neje társaságában, amely Lengyel Lászlónéval, a három Lászlós család lalálkozója lett. Alig voltak a bazáron a kacsák körül, Szobonya Lászlóné hangosan mondja férjének: — Laci, szeretnék egy kacsát. Laci azonban vonakodott és csak a harmadik kérésre ad! ta rá magát a kacsa karikával ' való céllővésére. Szobonya László könnyedén kapta el a kacsákat. Minden hat dobásra egy kacsa. Amikor a második kacsa nyakába akadt karikája, a kacsa osztály vékony, de vastag hangú főnöke, Kleir^ holz Miklós elkiáltotta: — No more duck így Szobonya Lászlónénak meg kellett elégednie két kacsával. Rövidre ezután Markovitz István a kör agilis elnöke megkezdte a nyeremény tárgyak sorsolását. Sok mindent kisorsoltak. Kleinholz Miklóst is kárpótolta a szerencse. Vezetése alatt mások kacsát ! nyertok, ő meg megnyerte a SEGÍTSÜK A COMMUNITY FUNDOT A Pro-Hungaria magyar jótékonysági egylet szeptember 2-ikán vasárnap kártya par- 1 tyt rendez Fodó Borbála virágos kertjében, 1832 West 58 Street. Kezdete délután 2:30- kor.. Ü'tő Árpádné, a Pro-Hungaria elnöke nagyon kéri a tagok és jóbarátok támogatását. Máté Beta, közismert magyar a Republic Steel 35 éves munkása hosszú szenvedés után, hétfőin reggel elköltözött az élők sorából. Akronban, O. lakó Béla fia egyenes kívánságára a 8820 E- uclid Avenunen a Lawrence Wells temetkezési intézetben helyezték ravatalra. Ravatalánál gyermekei nagy ismeretségénél fogva százává] fordultak meg a részvét-nyilatkozók, magyarok és amerikaiak egyaránt. Annyi volt a látogató, hogy nem is fértek el a halottas teremben. A temetés szerdán délutár 3 órakor ment végbe. Nt. Dr Szabó István, az Első Magyar Református Egyház lelkésze végezte magyar és angol nyelven. A temetésen képviselve voll a Verhovay Segély Egylet V fiókja és a Rákóczi 43 osztálya amely egyleteknek régi tagje volt. A két egylet, a család tagok rokonok és barátok virágo helyeztek a ravatalra, többer virágmegváltás címén — bár i család nem kívánta, sem nen szorul rá — pénzt adtak át Máté Béla a Gömör megye IjJást.;! született 1882 ipájiis 15 ikén, 1900-ban érkezett az E gyesült Államokba. Mindig be csületes munkával tartotta e családját. Tagja volt az Els; Magyar Református Égyház nak. Négy éve betegeskedett é gyermekei mindent megtettel érte. Nőm volt olyan kivánsá ga, amelyet ne teljesítettel volna. • Nagy öröme volt unokáiba! is, közvetlen halála előtt i egyik unokáját, Srgt. Arthu: Sonkolyt emlegette, aki nag' apja temetésére katonai re pülőgépen repült haza Okla homa-ból Máté Bélát gyászolják gyér j mekei: Zsófia, férj. Kresny Lajosné és családja, Piroske férj. Gázsonyi Jánosné és csa ládja Margit, férj. Sonkol Gáborné és katona fia, Srgt Arthur Sonkoly, Béla és csa ládja, Akron, Ohio, Goldie férj. Mrs. Rhodes Rand 10 u nokája és 5 dédunokája.---- o ----A Wests idei Ref. Férfi ét Női Bs. egylet gyűlése. \ Szeptember 9-ikén, vasár nap d. u. 2:30 kezdette tartja a nyári szünet utár első havi gyűlését a templom alatti iskola helyiségben, a W. 32 és Carrol Ave sarok. Nagy Pál elnök és Bőszlay András jegyző nagyor kéri a tagokat, hogy vegyenek részt az első őszi gyűlésen, amely az elmaradt gyűléseket is pótolja. ---o---— Havas Károly, a West Si dera költözött hazai mechani kus augusztus 9-ikén uj fii unokát kapott. Helen leányt férjét, Frank Wolfot a Szén John kórházban megajándé kozta egy újszülött, harma dik fiúval. Az első Frank, í második Kenneth, a harma dik a keresztelésre vár. Fokozza Havas Karoly nagyapa örömét, hogy a harmadil unoka nagyon hasonlít elhunyt nejéhez, szül. Szany Rozáliához.