Az Ujság, 1951 (31. évfolyam, 25-35. szám)
1951-08-23 / 34. szám
n OLDAL AZ ÚJSÁG AUGOSTUS 23, 195t Az égő ház titka ; A KÉTARCÚ ASSZONY í James Brown jóízűen mosolygott. — Hogy neked milyen kívánságaid vannak, drága Kitty! — Haragszol? — Dehogy haragszom! És ezt a kívánságodat éppen úgy teljesíteni fogom, mintha egy gyöngysort kértél volna.... De az a bökkenő, hogy hol veszek most neked hirtelenében egy gyermeket. Nagyon jól tudod, hogy áruházam*, a Wanemaker, a világ legmodernebb és legnagyobb áruházzá, ahol a patkószegtől automobilig, harisnyakötőtől bundáig, cukorkától padlómázig mindent lehet kapni, de gyereket még a Wanamakerben sem árusítanak.... Mindhárman jót nevettek.------Azért említettem neked — szólalt meg újból Kitty— mert én már találtam egy gyermeket, akit örökbefogadhatnánk, rendkívül kedves aranyos kisgyerek, akit Máriával együtt nagyon megszerettünk és egész bizonyos vagyok benne, hogy te is nagyon meg fogod szeretni.... — Hát ki az a gyerek? Hol talltátok? Ki az apja? Mondjatok el róla már valamit! Most Mária vette át a szót és elmeséle délutáni kalandjukat az angolnát áruló halászasszonnyal, a kisgyermekkel s minden részletét az együttlétnek, amely alatt mindketten őszintén megszerették a kis Róbertét. James Brown nagy figyelemmel hallgatta végig Mária elbeszélését, azután igazi amerikai nyugalommal a kezét nyújtotta Kittynek s csak ennyit mondott: — All right! Majd megnézem a gyermeket.... Brown elhatározását örömtől sugárzó arccal fogadta Má- Brown tlhatározását örömtől scgárzó arccal fogadta Mária is. Az estét igy legkellemesebb hangulatban töltöttét el, majd Mária búcsúzott, mert elérkezettnek látta az időt arra, hogy nyugovóra térjen. Egyszer csak megszólalt Brown. — Én is tartogattam ám számodra egy érdekes hitt, Kittym! Az asszony érdeklődéssel fordult feléje. — Nos, mit? — Máriáról van szó. — Mi van Máriával? — Azt hiszem, kedvesem, mi egyformán megszerettük ezt a/jóravaló teremtést! Nagyon örülök, hogy annak idején megesett rajta a szived és elhatároztad, hogy a házunkba vesszük.... Most, hogy itt van, láthattod, úgy tekintem, mintha családtag lenne s elhatároztam, hog'y gondoskodni fogok a jövőjéről.... — Milyen drága ember vagy te! — mondta Kitty — elragadtatásasl. — És milyen formában gondoltál erre? — Férjhez fogom adni! — jelentette ki Brown Kitty nag'ly meglepetésére. srn — Már gondoltál valakire? — Igen! Még pedig olyan emberre, akinek nagyszerű társadalmi állása s amellett tekintélyes vagyona is van. Mária tehát mindenképpen jó pártit fog csinálni! — B ki lenne az? — Black, a bankár! Kitty arcán a meglepetés suhant végig. Brown jól tudott felesége arcából olvasni s mindjárt megkérdezte: — Nincs Ínyedre talán a választás? Kitty őszintén válaszolt: — Nincs. — S miért nem? — Elsősorban azért, mert Black már idős Máriához képest.... — És másodsorban? r — Másodsorban azért, mert mister Black évei ellenére is javíthatatlan szoknyavadász.... Emlékezz csal vissza, még hónapokkal ezelőtt történt, hogy egy összejö vetel alkalmával elmesélte egy kalandfát, amelyen eg: hajóskapitány házában ment keresztül..,. Nevetve mond tő. el, hogy a férj le akarta lőni, de ekkor egy fiatal lánfy közbevetette magát és megmentette.... Más ember az ilyet esetről hallgat, Black eldicsekedett vele.... Túlságos ko molytalannak tartom tehát a házassághoz.... James Brown nevetett: — De hiszen éppen azért akarom megnősiteni, hogy végre megkomolyodjék.... Különben egyelőre ez csak terv Blacknak csupán annyit emlitettém, hogy egy aranyos é gyönyörű teremtés él most a házamban, akiből neki vak felesége lenne.... Mária uganis egész bizonyosan ráncbtudná szedni ezt a javithatalan vén szoknyavadászt...... Mária említésével sikerült is felkeltenem Black kiváncsi ságát, aki megígérte, hogy a legközelebbi hetekben, he lesz szabad ideje, leruccan, hogy megismerkedjék azzaa leánnyal, akiről annyi szépet és jót meséltem neki Mindenesetre várjuk, mig megismerkednek! — Ez lesz a legjobb! Addig Máriának sem kell emli tést tenni! — Úgy lesz, ahogy akarod! — mondta Brown megelégedéssel. Nemsokára azután pihenni tért a Brown-házaspár is Csend borultfc a kecses villára, csak a tenger moraj ló mu zsikéfa hallatszott a szép nyári éjszakában.... ÖTVENNEGYEDIK FEJEZET A meglepetés. James Brownt igaz örömmel töltette el, hogy megint a kedvében járhat Kittynek, mert jól tudta, hogy ezzel : cselekedetével még szorosabbra láncolja magához az asz szonyt. És az ötlet ellen sem volt kifogása, mindig csen des volt a Brown-palota, épp elég csendes ahhoz, hogy hogy jóleső gyermeklárma keletkezzék benne. Most méf valamennyire csak vidám volt a ház, amióta Mária hozzájuk költözött!, mi lesz azonban akkor, ha Mária egy szép nap elkerül, Kittynek megint egyedül kell majd töltenie a napjait, amig őt üzleti ügyei távol tartják a családi otthontól. Miért ne fogadjon hát házába egy gyermeket, akiben biztosan gönyörüségge telik magának is.... Reggel már eszébe jutott a Kittynek tett igére11, sietve felkelt tehát, hogy égy meglepetést készítsen éjlő az aszszonykának. A villa néger inasa, amikor meglátta, ugyancsak elcsodálkozott és meglepetten kiáltott fel: — Mister Brown ilyen korán felkelni!? — Csitt, Sam! Nem kell megmondanod senkinek, hogy már eltávoztam a villából.... Az inas engedelmesen bólintott^ Brown pedig ment tovább.... ! Mária amikor a halászasszonnyal való megismerkeiését elmondta, pontosan megmagyarázta azt is, hogy hol van iSchmidték halászkunyhója, Brown számára tehát nem jelentett különösebb feladatot, hogy eltaláljon oda. A kis halászcsalád meglepetéssel fagadta a kora •eggeli órákban beállító előkelő urat. — Mivel lehetünk szolgálatára, mister? — kérdezte Schmidt, a halász és várakozással függesztette tekinteét előkelő vendégére. — Én vagyok annak a villának a tulajdonosa, ahol tegnap délután megjelent a felesége.... Erre elokerültt Schmidtné is, valahonnan a szoba mélyéből. — Kezét csókolom, nagyságos ur! Én voltam ott.... igenis....... és a szépséges nanysága meglátta a kis Róbertét.... tudod, Franzl.,.. hiszen mondtam neked, hogy irökbe szeretnénk fogadni..,. — Igen, igen — mondta a halász, — említette a feleségem ! — Hát; hol van az a gyerek?—érdeklődött Mr. Brown. — Róbert, gyere csak elő! — kiáltotta az asszony és v kiáltásra csakhamar elötőtyögött a csöpp gyerek s kedesen mosolygó arccal nézett. Nem volt meg? benne a gyernekek idegenekkel szemben érzett1» ösztönös félelme, mindért, odatipeggett Bronhoz, akit már az első pillanatban ílbájolt! a gyermeknek ez a keresetlen kedvességé. Barátságosan kezett nyújtott feléje: —Gyere, csak ide; Robby! — Tessék, bácsi? — Tudod-e, honnan jöttem én? — Nem! — Attól a két nénitől, akinél te tegnap délután voltál! Ahogy kimonda ezt Browrt, a gyerek arcán eggyszerre soldog örömpir sugárzott fel. Kis kézéit boldogan tapsia össze, egész lényén keresztül futott a boldogság. És kedveskedve kérdezte meg: — Mit csinál a két szép néni? — Rád gondolnak, kis fiacskám és várnak megint oyan jó uzsonnával, mint a milyet'tegnap kaptál! Jó lesz? A gyerek arca most még jobban felragyogott: — Jó! — Tehát szeretnéd újra a két nénit látni? — Bizony szeretném! — Miért, az uzsonnáért? SZÁMKIVETVE t Ha majd.teslem porlad számkivetve, , Apám, anyám, Erdély földjétől messze És jeltelen sírom felett leng a szél. Ibolyás tavasz, pipacsos nyár a tél Derűt és borút1 hoz az örök égre: Leszek-e valaki szivébe bevésve? Marad-e jel, otromba kődarab, Amely mellett valaki ha elhalad \ Megáll egy két nyugvó percre és sóhajt, Messze néz, felidéz egy szomorú dalt? Amely régi és nem is az utolsó. A dalt, amelyben annyi sok bujdosó Magyar könnye faragta a szöveget. A kínok kinj a csavarta könnyeket Annyi sok apró sir magába szívta! Mennyi könny és bu nincs megírva! j Mert azt eltemették ezren és ezren. Magukkal vitték hangtalan, csendesen. Hangtalan dalon, hangtalan rímeken Pihennek ők. A sirhantí'uk jeltelen. A költő, ki fellegek közt vitorlázott, Csillagok felett keresett! uj világot Tovább él, mert ő a szenvedő nemzet Könnyeiből gyöngysorokat szedett.... Szilágyi Efráim A gyereket meglepte ez a kérdés. Kis agya még nem :udta felfogni, hogy voltaképpen mit akar belőle kivenni most ez az idegen férfi, nem godolkozot'!, hogy mit mondón, hiezsn ahhoz még kicsi volt, hogy gondolkozzék, haíem csak ösztönösen válaszolt, úgy, ahogy a szive diktálta — Nem az uzsonnáért!, hanem azért, mert olyan kedvesek hozzám és u^y játszottak yelem..,. | — Hát szeretnél kis fiacskám — fplytat'h kérdése'* • tovább James Brown — mindig abban a szép vilában lakni? ' : vv.'. ' . .. A gyerek bólintott: , — Bizony szeretnék! James Brown a legnagyobb elragadtatással hallgatta kis fiú értelmes válaszait, a kedvessége meglepte s mi agadás, a kis Robbynak sikerült Brown ur szivébe fércöznie. — No jól van, kis fiacskám — mondotta, — ha meg- Téred, hogy jól visel'ed magadat mindig, akkor én is meg Térem, hogy elviszlek abba a gyönyörű házba, a két szép •énihez! — Jaj de jó lesz! — ujjongott a kis Robby. James Brown most a halászhoz fordult. — Jöjjön csak kérem, hogy megbeszéljük a dolgokat . Tehát hajlandó nekem Örökbe adni ezt a gyermeket? A halász bólintott. — Hajlandó vagyok, mert ilyenek a körülmények.... a,:nos, nagyon rossz viszonyok között élek, az a pénz, aíit a gyermekért kaptam, elfogyott az utazásunk alkalnával, azóta nem küldtek semmit s nekem, az a gyanúm, ogy az a titokzatos hölgy, aki azon a viharos éjszakán el ózta hozzám a gyermeket nem is fog többé jelentkezni.... — Hát jól van adok magának annyi pénzt, amennyitől csinálhat valami kis üzletet, amelyen keresztül jobb és yugodtabb megélhetést teremthet magának és családénak.... — Mennyi lesz az a pénz? — érdeklődött Schmidt, aiben most már felkerekedett az üzleti szellem. — Ötszáz dollár! A német halászt kellemesen lepte meg, hogy Brown nindjár az első Ígéretre azt az összeget mondta ki, amelye ő végeredményben számított, a meglepetését azonban sor, mégis megtorpant*, mert attól félt, hogy el találja rontani szerénytelenségével az egész üzletet. S már azor a ponton volt, hogy beleegyezik az ötszáz dollárba, amiko? mégis felülkerekedett benne a bátorság és megszólalt: — Ezer dollár! h És nyomban utána mentegetődzési magyarázatba kéz dett. — Tetszik tudni, azért kell.... mert hiszen itt vannak az én gyermekeim is.... már iskolába járnak.... a legkisebbik az idén kerül be.... és.... Brown intett, hogy hagyja abba. — AH right! — mondta egyszerűen. — Ezer dollár. És már elővette a csekk-könyvéi1, az asztalra fektette előszedte a töltőtollát is, kitöltötte és odaadta. — Itt van, ezer dollár! A halász csak ámulf-bámult, a legjobban szeretett volna hangosan csodálkozni, hogy szinte egyik percről a másikba ezer dollár hullott az ölébe, ami’ valóban olyan tekintélyes összeg már, hogy a legjobban megalapozhatja a jövőjét. Csak nézte, ámuló, csodálkozó szemekkel meredt a papírlapra, mely olyan nagy összeget:, valóságos vagyont képviselt. A háttérben a felesége éppen igy hüledezett. C az imént már az ötszáz dollárnak is felettébb megörvendezel t, hát még most? Eddig nem sokat törődött a kis Tlobbyval, nem igen férkőzött közel a szivéhez, most azonban egyszerre nagy hálát érzett a kis gyerekkel szemben, aki ilyen nagy vagyonhoz jutatta őket. IS a megilletődöttség annyira erőt vett raj,fa, hogy könnyes szemekkel ment oda a kis gyerekhez. — Róbertke, hát elhagysz bennünket.'? Ó, mennyire sajnállak és milyen nagyon fogsz hiányozni! Isten veled, kedves Róbertke. James Brown odalépett a kisgyerekhez és igy szólt: — No, Robby, most szépen búcsúzz el a bácsitól, a nénitől és a pajtásaidtól, mert mindjárt tjössz velem. A gyerek engedelmeskedett, pár perc múlva aztán már Brown úrral bandukolt tovább Atlantic City hatalmas pálmákkal szegélyezett, gyönyörű, aszfaltos utján. Brown még tovább akart menni abbag a meglepetésben, amelyet a felesége számára tartogatott s a gyerekkel most a Wanemaker-áruház Atlantic Cityben levő fiókjához ment', ahol a hatalmas vállalkozás urát illő tisztelettel fogadták. Brown meghagyta, hogy a gyerekte tetőtől talr»ig öltöztessék fel a legszebb ruhákba, előzőleg még az áruházban levő borbélyüzletbe is bekerült, ahol egy kicsit rendbeszedték a haját s mire Brown ur várakoza alatt elolvasna a Newyork Times napilap repülőgépen érkezett reggeli kiadását, eléje vezetnék a kis Robbyt, aki olyan gyönyörű gyermekké változott, hogy Brown is alig ismer' rá. A toprongyos ruha, a viharedzett cipő úján, egyszerre gyönyörű matrózgalléros fehér ruha volt rajta, szép feber matrózsapka, fehér cipő, aranyos kis gyerek volt,, aki után, ahogy hazafele tartót1 ak, visszafordultak, a járókelők. ’_________ ____________________ .. ondosan titkolta, mert jól tudta, ahol elsőnek ennyit ijérnek, onnan ki lehet1 többet is préselni. Brown háta mögül az asszony lázasan integetett feéje, hogy fogadja el a felkínált ötszáz dollárt, ami valóágos vagyonnak tűnt fel előttük és sohasem remélhették, -.ogy valaha ilyen összeg felett fognak rendelkezni. Schmidt azonban ravasz volt és számitó. Megvakarta a füle tövét és kelletlenül mondta: — Bevallom, mister, én nagyon szeretem a kis gyermeket, úgyis úgy tartottam, mintha a sajátom lett volna, ’ájdalmas tehát megválni tőle.... De ha mégis meg kell álnom, akkor azt csak olyan összeg ellenében tehetem neg, amely valóban ,'jövőm megalapítását szolgálja s nem terülhetek többé olyan nyomorúságos helyzetbe,, mint amilyenben most vagyok.... Egy kis szén és faüzletet szedetnék nyitni, az, azt hiszem, nyugodt megélhetést teremtene én és a családom számára... James Brown igazi amerikai üzletember volt. Nem szerette a sok beszédet, utálta az alkudozást, hosszú tárgyalások után, vitatkozások helyett percek alatt szerette elintézni az ügyeit. Most is igy gondolkozott és amikor a német halász már nagyon belemelegr»ett a magyarázgatásba, hirtelen megszakította a beszédet: — Mennyi az az összeg, amit kér? A német halász most nagy zavarba került. Szájáén volt, hogy kimondja, de mikor a beszédre került volna á TUDOMÁSUL ADOM minden barátomnak, jó ismerősömnek és általában a magyarságnak, hogy átvettem a MORELAND DELICATESSEN jól berendezett és felszerelt üzletet 11721 Buckeye rd. az E. 118 sarkán Telefon: LO 1-9848 A legnagyobb készséggel állok a magyarság szolgálatára mindig barátsággal és jószándékkal ÜZLETEMBEN KAPHATÓ: ÚJSÁGOK — magyar és angol nyelvű FOLYÓIRATOK és KÖNYVEK ÉDES ITALOK, üzletben való fogyasztásra és hazavitelre is. BOR ÉS SÖR — csakis hazavitelre SZIVAR és CIGARETTA FINOM HIDEG FELVÁGOTT TEJ, VAJ. TÚRÓ és SAJT — KENYÉR GROCERY és KANNÁS FŐZELÉK és KANNÁS GYÜMÖLCS ORVOSSSÁGOK az első segélyhez BOROTVA KÉSZÜLÉKEK és BLADE-k SZAPPANOK és MOSÓ POROK A magyarság bizalmát és támogatását kérem s rendelését — bármily csekély is szivesen házhoz szállítjuk naponta egyszer \ NYÁRI LAJOS 11721 Buckeye rd LO 1-9848 BESZÉLŐ KÖNTÖS — Mikszáth Kálmán kis regénye. — Magyarázat: A kecskeméti ember minden messzelynél egy gombot old ki a mellényén, hogy az összeszámolásnál!! 7 kocsmáros rá ne szedje. (De jó lesz ő még igy is.) Korda Istvánt és mivelhogy a főbíró uram törököt is mondott, mgával hozta a nagyszakállu Mollah Cselebit Budáról, aki asztrakán prémeket árult és a poklok mélyére kívánta* az olyan várost, ahol kötéllel fogják a kádit. (Bírót). Ekképpen végezvén a dolgát, bement a városháza istállójába, megvakarta, kifésülte a Rárót, megetette egy kis zabbal, aztán felcsatolván a nyerget;, átüzent Lestyák ókhoz, hogy az öreg ur jöhet már. Lestyák Mátyás uram virgonc léptekkel sietett a városházára, hol már össze volt gyűlve a fogott bíróság, kikhez azonfelül két ítélő szenátort osztott be a főbíró, Porosznoki Gábort és Ágoston Kristóf uraimékat, ő maga elnökölvén hetediknek. Meglátván édes apját, elküldte Pintyőt a város pecsétjével Cinnához a kulcsért, aztán kiemelvén a köntöst a vas ládából, sajátkezüleg, két ott álló szenátor rásegítette az iregre. Ez volt a hivatalos ceremónia. — Menjen kend Isten hírével! Lestyák Mátyás hetykén rakta be lábait a kengyelbe, mellét kidüllesztvén, fejét hátra vetette daliásán, mint igy igazi levente. Az idegen vásárosok kíváncsian futottak össze látni a íatalmas főbíró apját, kinek vézna tagjain a tavaszi széljen csillogva hullámzott a világhírű köntös. A kecskeméti ^ivisek mosolyogva emelgették előtte a kalapjaikat. — Vivaf, vivat,Lestyák bácsi! Némelyek irigykedve suttogták: — Boldog apa, boldog ember!, Valóban boldog volt most. Tele tüdővel szíttá be a mlzsamos levegőt. A Ráró kevélyen ficánkolt alatta. A há íak előtti kis kertekből nyíló jázminok és liliomok nevettek .•á, saját ablakukból Cinna integetett neki fehér kendóVel. Minden nyugtalansága elmúlt, se bátyadt nem volt, *e izgatott. A katona csataelőtti tremája megszűnik a csapban. S ő most ott volt, a tűzben volt, szinte hallani vfcóltte a levegő halk rezgésében láthatatlan trombiták vérpezsdítő harsogását: — ’Előre, fel a diadalra.!’ Mig az ő alakja eltűnt az ub porában a szenátorok és i főbíró ezalatt nyugodtán ültek a fogott bírák közt, hallgatván a tényálladékot, a kalgai szultán birkanyájának el haj‘fásáról, a tanuk s a vádlottak nagy feneket kerítő unál más előadását. A sok zagyva beszédbe nem ritkán vegyült ?gy-egy ásitás is a tekintélyes szájakból. Az ugyan egy ■söppet sem infestálta ő kegyelmeiket, hogy a város előtt ■saroló, éhes ellenség áll. Csigavér! Az ellenség műét csak épen olyan közönséges ’folyó ügy’, mintha egy meg*dühödt tojásáruló kofát kell a piacon ráncbaszedni. Eh-* hez kell, meg, egy mogyorófabot, amahhoz pedig szintén egy ember, meg egy köntös. Csak á főbíró uram feszengett a széken kényelmetlenül, mióta a teremben megjelent a kalgai szultán képviseletében Ólaíj bég s körülhordozván héja tekintetét az érdemes birákon, megütődve kérdé, melyik legyen közülök a hires főbíró: Lestyák Mihály, —mire Ágoston Krís-' tóf uram odamutafott könyökével az asztalfőre. — Nem lehet az — mormogta Olaj bég élénk fejráJ zással. — Pedig én vagyok Lestyák Mihály — bizonykodott a főbíró érctelen hangon. A nagytermetű bég bosszúsan mordult fel: — Vagy az én szemem káprázott harmadfélév előtt, mikor táboromban találkoztunk, vagy a kelmed feje cserélődött ki azóta. — Öregszik az ember, hiába. , — Egyébiránt levelet hoztam kegyelmednek. A levelet a kalgai szultán irta, majdnem mézes náddal: ”Édes fiam, vitéz Lestyák Mihály! Büntesd meg kérlek e gonosz farkasokat, mert ha elrettentő példát nem szolgáltatsz, hidd meg, embereid még a turbánomat is lelopják a fejemről, Szeretném, ha egy kosár fejet küldenél ( a tolvajokból kitelik kettővel is.) Régen nem gyönyörködtem már levágott kecskeméti fejekben. i Emberemet, Olaj béget, aki megadja nektek a szükséges felvilágosításokat, nagy tisztességben lássátok. Maradok a te hatalmas urad és bardíod, a krimai vice-khan (kalgai szultán.) \ Lestyák zavartan szórakozottan futotta át a levelet, aztán odatolta sorba a bíráknak, hadd lássák, vigyék szét a hírét, hogy a kecskeméti főbíróval milyen szőrmentében beszélgetnek a nagyurak. Eközben fülig elvörösödve vette észre az Olaij bég vizsga, fürkésző tekintetét, mely még mindig rajta nyugszik. Tűkön ült, kellemetlen érzések közt, ehhez járult az j órákig tartó vallomásözön, a terembeli gőz; a szédület j környékezte más s éppen átadni készült az elnökletet Po; rosznokinak, körülbelül déltájban, midőn a rémület ordítása hangzott, hömpölygőit az utcákon, mindig közelebbközelebb, megreszkettetvén az ablakt'áblákat. ! A bírák megriadva rohantak az ablakhoz és holtra sápadva tántorodának vissza. A Ráró nyargalt sziláján, megvadulva a városház felé, rajta ült odakötözve az öreg Lestyák a kaftányban — de fő nélkül. A csonka, kísérteties törzsből a vér csepegett. A paripa, a kaftány befecskendezve piroslott messziről. KILENCEDIK FEJEZET. Az ítélet napja. Porosznoki minden hajszála az égnek meredt. — Irtóztató! A főbíró leborult az asztalra és zokogott, — Megfoghatatlan»! -f jjégyeZzéjineg- Olaj bég, .topon megmagyaráztak néki, hogy tez öreg Küldetésben volt a nagyvezér egy csapatánál a kaftányban.
