Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-01-01 / 5. szám
1926. január hó. AZ ERŐ 121 foghatja az ö csúfol óját. Végre felért a dombtetőre, hallotta, hogy valajki a bokrok között bujdosik s ismét hallja „me-e-e-e.“ Hirtelen ott terein, szétválasztja a bokrokat e ott lát egy valóságos kecskét. Rögtön bement a tanári szobába s elmondta, menynyire bántja az öt, hogy az előbb meggyanúsította szeretett diákjait. * Az iskolában tiltva volt a dohányzás. S az öreg ezt szigorúan szokta büntetni. Egyik nap igen jó kedvében volt. Sétálása közben észreveszi, hogy az egyik fiú a kertben cigarettázik. Megy tehát felé gyors léptekkel. A fiú pedig a cigarettát kezében tartva, hirtelen zsebredugja kezét. A tanár úr hozzá megy s mintha észre sem vette volna, beszélgetni kezd vele: — Hát, hogy vagy, édes fiam? De régen láttalak. Olyan régen beszéltem veled. Hogy vannak szüleid? Nem esik-e rosszul a távoliét tőlük? Mi hirt kaptál felőlük ? Közben a cigaretta a zsebét kezdte égetni. De az öreg csak tovább beszélt: — Hogy sikerült az aratás? Volt-e jó termés otthon? Készülnek-e már a szüretre? Mi hírt. kaptál róla hazulról? No meg, majd elfelejtem, hát a testvéreiddel mi van? Hová járnak iskolába? Hogy tanulnak? Piát a legkisebb fejlődik-e már? Hisz már nemsokára ő is iskolába fog járni. Hát az öreg Jóska bácsi hogy van? Tud-o még járni? Meg az öreg Kati néni? Beszélj már róluk egy kicsit! A fiú csak irul t-pirult, izgett-mozgott s válaszolt a rengeteg kérdésre. A cigaretta pedig tovább égetett. Már az egész nadrágot afégette s mind nagyobb lett a lyuk. De az öreg csak tovább kérdezgetett. S végre, mikor már tenyérnyi lyuk lett a nadrágján, meg a testét is kezdte égetni, akkor búcsúzott: — No jól van, fiacskám. írd meg szüleidnek, hogy minden jót kívánok nekik s üdvözlöm őket. * Ez az anekdota Sz .. . ben történt. A hittant V. J. tanította. (Most már nem tanít, elhagyta a papi pályát, s banktisztviselő lett belőle}. Az volt a szokása, hogy mindig rímekben beszólt. S ha látott valamit, amit ritkán szokott látni, azon elmorfondirozoti napokig s mindig csak arra gondolt, ha másról beszólt is. Egyszer egy szép nemzeti ünnepet nézett végig március 15-ikén. Nagyon tetszett neki a feldíszített bejárás, a gyönyörű kapuk, amelyek tárva voltak s fogadták be a hallgató közönséget, bent a szép nemzeti lobogók s a hazafias beszédek. Másnap az iskolában természetesen még mindig ez járt a fejében. Elkezdett feleltetni: Nyitva áll a kapu, Feleljen hát Paku,. Lobogjon a magyar zászló, Feleljen Makay László. A szónok gyönyörű szókat hint, Feleljen Nagyimre Bálint. Máskor megint színházban volt, másnap ilyen hangulatban szólította fel a diákokat: Megdrágult a színházpáholy, Feleljen hát a Rácz Károly. Minden madár azt csevegi, Hogy feleljen a Gsemegi. Néha a primadonna bereked, Feleljen Kubinyi Benedek. De ha nem volt benne semmilyen hangulat, akkor is tudott rímeket mondani: Látom, hogy felelni kíván, No, feleljen Varga István. Leolvasom az orráról, Hogy felelni kész Oláh Károly. Van egy fiú, igen barna, Úgy hívják, hogy Török Barna, Feleljen csak iziben. Beküldte: S. Z. (Budapest)). * A pápai kollégiumban az egyes osztályok főnökei — more patrio — t an évközben*111 eg-meglá toga tják növendékeiket a lakásukon. Rosszmájú diákok szeretik razziának minősíteni, azonban ez inkább csak olyan „vizit“-féle. S. P., az I. a) főnöke, éppen most megy erélyes léptekkel az egyik diák-ház folyosóján. A léptek zajára a kis Jenő („főgimn. (!) I. a. o. t.“) hirtelen ruhaszekrényébe bújik, azt gondolván, hogy egyik lakótársa jön és majd alaposan megtréfálja. De bezzeg, megfagyott benne a vér, midőn meghallotta a másik, otthon levő lakótársa hódolatteljes köszöntését és osztályfőnöke szavát, aki éppen felőle érdeklődik: — Mondd csak, fiacskám, hol van a Jenő? — Tanár úr kérem, a Jenő ... a sze . .. nincs... nem tudom, hol van, — dadogta a lojális lakótárs. Az osztályfőnök, úr megnézi a könyvespolcot, hogy nem uralkodik-e ott költői rendetlenség. Azután annak az óhajának ad kifejezést, hogy a ruhaszekrényt is szeretné látni. (Oh, irgalom atyja, ne hagyj el!) Jenő látva, hogy a veszély kikerülhetetlen, merészen (remegtek a térdei) kiront az ostrommal fenyegetett várból (az osztályfőnök nem kis meglepetésére) s illedelmesen meghajtja magát: alászolgája. •— Iíát te mit kerestél itt a szekrényben? — Ta . .. tanár úr, kérem, — zsebkendőt kerestem, — vágja ki magát a megrémült kisdiák. * A katona-diákok, (vagy ha tetszik: diák-katonák) laktanyai szobájába belép egy közvitéz. Tiszteleg. — önkéntes uraknak alásan jelentem, Molnár önkéntes úr kéreti az önkéntes urakat, hogy a Bakter urat küldjék át ö hozzá. A diák-önkéntesek összenéznek. — De hát ki a csuda az a Bakter úr, mi még hírét se hallottuk. — Jelentem alásan, én sem tudom. A közvitéz távozik, a katona-diákok hosszasan tanácskoznak Bakter úr b. személyisége felett, míg végre beront önkéntestársuk és jól összeteremti őket, hogy miért nem küldték el neki & latin-baktert. — Hja, persze, te azt gondolod, mindenki Pápán járt iskolába, — nevetik szegényt a mindenünnen összesereglett többiek, akik nem bánják, ha soha bak tért nem látnak, csak a puska, meg a füstös ki ne menjen a divatból, míg a világ világ, vagy legalább, míg az érettségi vizsga le nem zajlott.
