Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1925-12-01 / 4. szám
1925. december hó. AZ ERŐ 87 télén messzi, Földünkről soha nem látott és örökre láthatatlan tejút-rendszerek milliónyi napjai körül épp úgy keringenek bolygók, mint a mi Napunk körül, e bolygók legtöbbjén épp úgy laknak élőlények, mint a mi Földünkön, s ez élőlények között bizonyára vannak, akik az értelmesség hasonlíthatatlanul magasabb fokán állanak, mint a „teremtés koronája“, az ember, és az értelmes lények talán általiunk el sem képzelhető tökéletességű eszközökkel kutatják át a mindenséget. De reánk nem akadnak. És el sem tudják gondolni, hogy itt valahol, tőlük végtelen távol, ogy hitvány sárgolyón apró férgecskék élnek, akik. oly különös gondolatokkal vannak eltelve saját személyük jelentőségét illetőleg! ... . , Repülnénk még tovább is, de fantáziánk sasszárnya fáradtan hanyatlik alá. Gondolatunk mérhetetlen utakat bekalandozott, és mégis hol vagyunk? Egy csekély lépéssel sem jutottunk közelebb a mindenség határaihoz; hiszen ily határok nincsenek is! A tér végtelen, a végtelen tér betöltve egymástól el sem képzelhető távolságban álló tejútakkal, s a tejútak végtelenségig tartó halmazát a fantázia semmiféle erőfeszítéssel áttörni nem bírja. Csüggedten fordulunk vissza, menekülve a végtelenség kínzó gondolata elöl; vissza a tér mélységeibe hanyatlott csillag-hazánkba, vissza az arasznyi lét honába, a Földre, hol égi utazásunk után úgy érezzük magunkat, mint az óriások honából visszatérő Gulliver, kinek rettentő méretekhez szokott szeme eltörpülni látja a saját hazája teremtményeit. Itthon vagyunk!... s a végtelenség csillagtengeróben megfürdött fantáziával üldögélve udvarunkon a csöndes éjszakában: bámuló szemekkel és vágyakozó szívvel tekintünk föl <a csillagokkal teliszórt sötétkék égboltozatra, az örök béke igazi, fenséges honára! Yckerdi Béla. Anonymus leleplezése. Szobra ott áll bús egyedüli valóságban a pesti Vajda- Hunyad-vár udvarán. Kámzsája mélyen arcába huzva, mintha mondaná: ne háborgassatok, nem fontos, ki vagyok. A középkor névtelen napszámosának: a szemében úgy sem számít az egyén . . . De a huszadik század napszámosának a szemében annál inkább számít. És ha a középkor krónikásának szabad volt elmesélni a magyar elődök dicső tetteit és ha ö a maga módja szerint kíméletlenül megrostálhatta a hegedősök csácsogását szavahihetőségük szerint, mert belső hang súgta neki, hogy így kell tennie, — hát most tűrnie kell, ha a huszadik század modern krónikása a technika minden segédeszközével megy neki a titoknak és merészen föllebbenti sűrű fátyolét. Belső hang parancsolja neki, hogy ezt kell cselekednie. Gyertek, lessük meg, hogy csinálja? Ali a probléma? 1. Anonymust azért hívják ilyen furcsán, mert krónikájában nem nevezi meg magát. 2. Üres lappal kezdődik a krónika, erre az üres lapra akarta felírni vagy felíratni az akkori idők divatja szerint cifra szép hetükkel műve címét és a maga nevét, 3. Éppen ezért az első teleírott lap már így kezdődik: Pdictus magister, ami ennek a rövidítése: praedictus magister, ami viszont azt jelenti: az előbb (= az előző lapon) megnevezett mester. A probléma eddigi állása. 1. Mindez olyan nyilvánvaló, hogy ezt a krónika első kiadója, Schwandtner, első fordítója Szabó Károly, sőt a régi írások olvasásának volt egyetemi professzora, Fejérpataky is így tudják. 2. Csak Kollár Ádám bécsi udvari könyvtárőr bélyegezte ezt a tudományt turpis errornak. Szerinte pdictus így olvasandó: P. (névrövidítés) dictus magister = P. az állítólagos, az úgynevezett mester. A hires történetíró, Pray György is azt hiszi, hogy a P. = sigla, vagyis névkezdőbetü. Mit mond a jelenkor történettudósa? 1. Ha annyiban maradunk, mint az eddigiek, nem fogunk többet tudni mi sem náluknál. 2. Hagyjuk el hát az eddigi csapást s induljunk el ezen a kevésbé kitaposott úton. 3. Lehet-e Kolláréknak igaza? Lehet, mert középkori emberről feltételezhető ilyesfajta szerénység, mint az a dictus magister. (Hiszen még ma is mondja az ember magáról, hogy „csekélységem“, „szerény személyem“, „az önök alázatos szolgája', stb.). 4. De hátha akkor még nem volt divat? No, ennek utánanézhetünk. Ha megtesszük, kisül, hogy divat volt. Uros dictus abbas sancti Martini de sacro monte Pannóniáé, fráter Blondellus dictus abbas, stb., stb., szintén így nevezik önmagukat. 5. Ez azonban még mindig csak annyit mondana, hogy a krónika kezdőszavát így is olvashatni, meg úgy is. Hej, az az első lap! Hja azt tudnánk, hogy arra mit akart írni szegény jó öreg Anonymus, milyen könynyű volna most a dolgunk! 6. Igaz is, a tisztán maradt sárgáié első levél ? Vájjon megnéztek-e téged az elöidők tudómi úgy, ahogy dukál? Meg, meg. Várjunk csak! A két látószemükkel bizonyára megnéztek, mert az volt nekik i®. De megnéztek-e ultraviolett sugarakkal? Lefényképeztek-e már higanylámpás, kvarcprizmás módszerrel? Úgy, ahogy Rafael Kögel wassobrunni bencés atya szokta vallatni az egymás hegyébe írt palimpszesztus régi kódexeket? 7. Ugy-e nem? Nohát, akkor hadd nézzelek meg én .Úgyis van rajtad egy-két vakarás, amit szabad szemmel is jól láthatni. Nézzük csak! Nini, hiszen te rád már írt volt valaki. Nem is vagy olyan makulátlan, amilyennek eddig tartottak. Egy, kettő, három, négy.. . harmincnégy sor írás . .. Vájjon mi? . . . dictus magister... ugyanaz, ami a második lapon, csak sok hibával. Bizony ezt ajánlatos volt kivakarni s hiba nélkül lemásolni újra. 8. Igen ám, de ami a második lapon még olvasható prae-nek, ha az ember odaképzeli a dolgot az első lapra is, az első lapon már csak P. dictus lehet! Tehát mégis Kolláréknak van igaza.
