Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1925-12-01 / 4. szám
80 AZ ERŐ 1925. december hó. zakból, az egész könnyeikről az udvarba csőd ültek a gyermekek és nézték, hogy mi történik. Az ács gyermekei, a szőke Palkó és a pici Juliska papát-mamát játszottak. Kihozták az udvarra a bölcsöt, amelyben csecsemőkorukban ringatták őket és a bölcsőibe belefektették rögtönzött háziasságuk váratlanul gyors eredményét, az újszülött babát. A babának ugyan szép gesztenyebarna szakálla volt, de ezzel nem törődtek. A babának a keblére piros, lángoló és vérző szív volt festve, .a tenyerébe és a lábára pedig véres lyuk volt fúrva és a feje körül aranykarika pompázott.-Bebugyelálták tarka rongvokba, hogy sebei meggyógyuljanak. Aztán a baba éhes lett és a papa-mama pogácsát dagasztottak neki az utca sarából. De a baba nem akart enni és ezért kissé meg kellett verni az ülőkéjét. A harangozó fia boszusan nézte mindezt, mert irigyelte az ács gyermekeit, hogy oly boldogan játszhattak. Neki már nem volt szabad, mert iskolába járt és tudta, hogy az Isten megbünteti azokat, akik csúfságot tesznek vele, lakik sárpogácsát adnak neki enni és akik porolják az ülőkéjét. Az öreg pap pedig már az utca feléről közeledett és az útszéli virágokat kaszabolta a botjával, amikor egyszerre csak észrevette, bogy egy csomó ember, parasztgazdák és parasztasszonyok állnak az ácsók udvara előtt. Amint egész közel ért hozzájuk, hallotta a szörnyüködő, fenyegető szavaikat: — Istenverte kölykeil Majd megfizet ezért nektek az Isten! — Gyűjjék csak apátok haza, majd megtanuljátok a Miatyánkot! — Még romlást hoznak ezek a vásott kölykök a városunkra ! Az öreg pap előtt mindnyájan útat nyitottak. Az ajkak elnémultak, csak a szemek beszéltek fenyegetően, boszúállóan. A plébános megállt a bölcső előtt, feli ebben tette a függönyét és elsápadt és gyorsan keresztet vetett magára. Rongyokba pólyázva, sárral bemaszatolva ott feküdt a városka csodatevő Krisztusa, a sok százéves, a megtartó és elhárító, az igazak megáldója, a bűnösök vigasztalója, a meddők bősége, a szegények irgalmazója, a betegek istápolója .. . A pap fehér arcát az égnek emelte és hangosan, hogy a gyülekezet is hallja, szólt: — Megátkozom az ács gyermekeit és megátkozom az ácsot. Imádkozzatok emberele az egy igaz élő Istenhez, hogy megtartson benneteket az ördög kísértésétől. A pap keskeny ajka elhallgatott. Letérdelt a bölcső előtt és magában inémán imádkozott. Mikor felállt, újra szólt az emberekhez: — Senki se nyúljon a bölcsőhöz, míg Isten haragja ki nincs engesztelve. Átok van a házon és átok annak a kezén, aki a bölcsőhöz nyuilni merészel. * Nagy penitenciák és egyheti ájtatos böjt után a csodatevő Krisztust visszavitték a templomba. Az ünnepies menetben a püspök is résztvett. Ő szentelte be újra a csodatevő Krisztust, amely új feszületre került. A feszü'etet a püspök adományozta és a megyei székvárosból küldte el híveinek. Az ács házát pedig minden istenfélő ember messze elkerülte. Akik közelebb merészkedtek hozzá, azt mondták, hogy a házban ördögök nyivákolnak, üvöltenek és lenyúzzák az ácsról az eleven bőrt. Odabenn pedig az ács nagyokat ivott, aztán elővette a gyermekeit és végignáspángolta őket, aztán megint ivott, vág is erőt gyűjtött és megint elnadrágolta a gyerekeket. És ez így ment napróinapra. Az ács ivott és verekedett, ütött és ivott és folyton azt hajtogatta: — Kiverem belőletek az ördögöt, ha addig élek is. * És történt, hogy az öreg papot egy éjjel álmából riasztják fel. Egy idegen kopogott az ajtón. — Bocsáson meg, főtisztelendőséged, — szólt az idegen, — de a kocsim kereke eltört és ebben a viharos Ítéletidőben nem merek tovább menni és ezért fötisztelendöségéhez jöttem. A püspök ajánlólevele van a zsebemben. Mikor az idegen belépett, épp villám cikkázott és megdördült az ég. Az öreg pap kidörgölte az álmot a szeméből, okulá rét tett fel és elolvasta az idegen ajánlólevelét. Nyomban kinyittatta a vendég iszámára a legszebb szobáját, szívesen marasztalta és megkérte, hogy vesse le a megázott köpönyegét. De az idegen nem akarta levetni köpönyegét. — Talán befüttessek, — kérdezte alázatosan az öreg pap, — hogy méltóságod ruhája megszáradjon? Az idegen tagadói a g rázta a fejét. •— Talán jó meleg italt hozzak? — Nem, — szólt- halkan a vendég, akinek nagyon sápadt volt az arca. —- Talán megéhezett méltóságod az utón? Az idegen ráhagyólag bólintott a fejével. A jó öreg szaladt a konyhába, felkeltette a szakácsnőt és a szakácsnő neki állt sütni-főzni. Közben ő maga lement a pincébe és pókhálós palackokat hozott fel onnan. A vendég pedig ült szomorúan az asztal előtt és nem vetette le a köpönyegét és nem nyúlt a pohárhoz ée nem nyúlt a sült malacpecsenyéhez és a legomlósabb kalács ott volt mellette töretlen és a legvénebb bor palackja pedig bontatlan. — Édes. jó uram, — kérdezte a lelkész, — mi bántja méltóságodat? Miért utasítja el szerény házam legízesebb falatját és legtüzesebb borait? Keresztényi jó szívvel adok mindent és még többet adnék, ha tudnám, hogy méltóságod mit kivan? Az idegen az égre emelte ,a szemét és halkan, alázatosan szólt r — Nem illet meg engem ez a lakoma. Én a nélkülözések országútját járom és az Isten magányos vándora vagyok. Forrásból oltom a szomjuaágomat és fákról csillapítom az éhségemet. — Hogy ez nem jutott hamarább az eszembe! — mondotta a szegény öreg. —- Tüstént szaladok a kertbe és legédesebb almámat szedem le.
