Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1925-11-01 / 3. szám
1925. november hó. AZ ERŐ 63 Aztán nem is olyan munka ennek az anyagnak az összegyűjtése, amely, ha ma meg nem történhetik, ötven év múlva is elvégezhető, mert olyan könnyen illanó olaja a léleknek ez a sok minden drága kincs, mint a virágoknak a parfümé : elmúlik, elenyészik a semmibe, ha nem sietsz a foglyúlejtésével. Dalolni hiszen fognak a tanyákon száz esztendő múlva is, de nem ugyanazokat a szép nótákat, mint ma. S ha a városok divatja nehezen talál is utat a pusztai karámba, mégis odaér egyszer: akkor aztán az válik szokásává, divatjává, második természetévé a föld népének, ami felülről jött. Mi pedig a régit, az ősidőkből származót, az alapot keressük. Ki bírja aztán széjjelválogatni a két nem egyformát egymástól, ha mindakettőt egyformává koptatta az idő ? Ez a munka sürgős, szorgos. Hamarosan kellene hozzá sok ember. Hol vegyünk hamarjában olyan csapat embert, akinek erre: a) szakértelme, b) kedve, c) komolysága, d) ideje és e) pénze is van ? (Ezt a két utolsót úgy kell érteni, hogy szabadjon neki egy-két hónapot vidéken tölteni s ott kosztja és kvártélya biztosítva legyen. Felnőtt embert nem ereszt a hivatása, vakációs diák készen kapja a szülőfalujában mind a kettőt.) Azután meg: felnőtt embernek csak akkor van ehhez szakértelme is, kedve is egyaránt, ha tudós is egyúttal. Ez pedig ennél a munkánál öreg hiba. Mert: a) ilyen ember bevés van. Az a kevés meg nem szentelhet minden falunak elegendő időt s azt, amit meghall és megfigyel, nem hallhatja, nem figyelheti elégszer. b) Nem elég elfogulatlan az ilyen ember. Az már előre keres valamit s önkénytelenül válogat benne, amit talál. Sokszor változtat is. anélkül, hogy tudná. (Szegény Thaly Kálmán történettudósunk változtatott úgy is, hogy tudta, mit csinál : maga készített egy pár kuruc balladát, hogy annál teljesebb legyen a gyűjtemény.) A diákok meg azt jegyzik meg és úgy gyűjtik össze, ami elébük kerül és ahogy rábukkantak. c) Urféle a hozzáértő felnőtt ember s legtöbbször idegen. Nem szívesen nyílnak a szívek és az ajkak fülehallatára. Nem biztos, hogy mindent meghallott, mindent ST meglátott, mindent összegyüjthetett-e ? Aztán meg: nem is mindig sikerül a nótázás, beszélgetés parancsszóra, mikor úgy muszáj. Hát még ha az is zavarja az embereket, hogy az idegen úr gramofonnal babrál, gyorsírással piszmog. Diákgyerek ott lődörög, ott szemfüleskedik: ki törődik vele ? Gyorsíró jegyzetre sincs szüksége azoknak, akiknek még olyan jól fog az esze, akár a beretva. Ezért sikerült jobban a szalontai diákok gyűjtőmunkája, mint az eddigi gyűjtések. Neki feküdt egyetlenegy városnak egy nagy csapat diák és hallgatózott, settenkedett, lábatlankodott, fürmenderkedett, kérdezősködött, kíváncsiskodott és körmölt-körmölt magyar fiúknál szokatlan kitartással esztendőkig. Egyszer aztán nemcsak, hogy nem csurrant már a kiapadhatatlannak vélt forrás, de még nem is cseppent. Minden mesélő elmesélte mindenik meséjét, minden híres és nem híres nótás fiatalleány, öregnéni eldonolta mindenik nótáját, minden gyerek elverselte, eljátszotta, amit tudott. . . Befejeződött a nagyszalontai diákok gyönyörű munkája. És milyen szervezetten folyt ez a nagy munka 1 Voltak a gyerekek közt népdal-szakértők, lakodalmas speciálisták, gyerekvers szakmunkások, találósmese monopóliummal dicsekvők. Időnkint összehasonlították, selejtezték, leltározták az anyagot, ki-ki elmesélte a többieknek tapasztalatait, munkaközben feltalált mesterfogásait. Felosztották a munkamezőt, nehogy feltűnő legyen egyikmásik néni vagy legény ismételt zaklatása. Igazi katonák voltak, no. Nem Copiae, hanem exercitus. A készemberek, a felnőtt tudósvilág megjegyezte magának a Szendrey Zsigmond nevét ; azét az egyetlen tudósét, aki a diákmunkát megkezdte, irányította és tudományosan feldolgozta. Ti magyar diákok ezt a gyűjtőfogalmat zárjátok a szívetekbe: szalontai diákok. Derék munkájuk messzevilágító fáklyafényénél azt kérdezem a többiektől: hát csak Nagyszalontán teremhetnek ilyenek ? Az imént titkos erőről beszélgettünk. Nagyszalonta nevezetes város. . . A Csonkatoronyban ott virraszt Arany János szelleme. . . Talán ezért! ? . . . De hiszen Arany János szelleme minden magyar diákot egyformán átvilágít és felhevít — úgyebár ? —--------........ —..............------------------------------------------------A tejút. Irta : VEKERDI BÉLA. II. Félre kell most dobnunk egy bosszú időn át használt helytelen elnevezést, vagy legalább is meg kell fosztanunk a használt szót bet/üszerinti jelentésétől. „Állócsillagok“ nincsenek 1 A száz- meg százmilliónyi csillag között, amelyek a tejútnak szép fehér fátyollá mosódó rendszerét alkotják, egyetlenegy sincs, amely mozdulatlanul állana. Őrült gyorsasággal száguldanak tova a világűrben, negyvenszer, százszor, sőt ezerszer is gyorsabban a kilőtt ágyúgolyónál. S hogy mi e mozgást közvetlenül nem észlelhetjük, hogy a csillagok egymáshoz viszonyított helyzetében változást nem tapasztalunk, hogy a Göncöl szekerét vagy a Fiastyúkot ma is olyannak látjuk, mint tegnap, s utódaink fogják látni száz óv múlva, mint elődeink látták egy évszázaddal ezelőtt: annak oka éppen az égitestek végtelen nagy távolságában rejlik. A kilométerek milliárd,jai, mit a tovaszáguldó csillagok évenkint maguk mögött hagynak: ily képzelhetetlen nagy távolságból nézve, észre som vehető kicsiségekké zsugorodnak, s csak a legújabb idők pontos és finom műszereinek sikerült mozgásukról a titok leplét lerántani. Valóban különös dolog elgondolni, hogy a méltóság'os fénnyel ragyogó Szinusz csillag minden órában 25.000 kilométerrel közeledik naprendszerünk felé. Fölizgatott képzeletünkkel látni véljük, amint e Napunknál sokszorta nagyobb égitest az évek folyamán egyre fényesebb és fényesebb lesz, ragyogó csillagból fénylő napkoronggá válik, bevilágítja éjjeleinket, még tovább nő, korongja óriási lesz, fény és hőség elviseletetlen özönével árasztja el a földet, kiölve rajta minden életet s végezetre, miután peihelyként magával seperte az útjába eső bolygókat: belerohan a Napba, s a két világóriás összerobbanásából fejlődött rettentő hőség sok ezer hőfokú izzó gázzá változtatja mindkettőnek anyagát, s a mérhetetlen kiterjedésű újszülött világködben gázatomokra bomolva lebeg megsemmisülten minden, amit a büszke emberi elme évezredeken át kigondolt és megalkotott! Üres képzelgés! Mire ia Sziriusz csillag ideért, ahol most Napunk áll, akkorra a Földön már régen kihalt minden emberi és állati élet. Óránkint 25.000 kilométerrel közeledve, egy millió év múlva jut csak el ide! De hol lesz már akkor a mi Napunk! Másodper-
