Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1925-11-01 / 3. szám
50 AZ ERŐ 1925. november hó. A nagy kazánfűtő. Luther (visszalépve) : „De holnap újra szítom, a tüzet“... (Madách : Az ember tragédiája falanszter jelenetéből.) Zug a Falanszter. Vészt bőg száz szelep. Sikítnak izzást fújtató szelek. A gépkerekekben már rémes a forgás. És csattog a gépszíj, a rabszolga-korbács. # Csikorogva nyöszörgnek bomlott eresztékek. Őrült kohókban veszett tüzek égnek. Vad lángbetük írják a véget, a véget! Az irdatlan kazánba’ Bömbölve forr a láva Szikra sziszeg és sír a salak, Gyehenna nyílt meg a katlan alatt. Fölkelt a vész és nincs ki visszaüzze. Egy ember áll ott és — még rak a tűzre 8 néz a kirontó sziporka-rajokba; 3 a tűzvarázs az arcát beragyogja. És robbanásig lázad már a katlan. A Fütő ott áll megmozdíthatatlan, Száz mohó magja nyelve rásziszeg — Ö a helyén áll s szítja a tüzet. Mikor sötétben bujdokolt a Hit; Látta a Pokol pásztor-lángjait; Látta a Sátán hazug örök mécsét Es szólt a Fütő: „Ne légyen sötétség!“ Csóvákba csavarta a lelkek tiszta lángját 8 a Fárosz-fényre elhamvadtak a máglyák. És lön világosság és lön meleg. És jöttek böjti, tisztító szelek. Hamuba haltak trónok, tiarák 8 ott állt elszántan a gyújtó barát Egy világ kevés volt, hogy visszaűzze Megállt szilárdan és — rakott a tűzre. Nem félt a vésztől. Nem foghatta máglya, Az ö tüze a csipkebokor lángja: Az ő kohója: Dániel-kemence; A füstölgése: tiszta Ábel-oltár; Pünkösdi igék kettős tüzes-nyelve Illés-szekér és lángírású zsoltár; Az ő mécse az örök-égő Élet; Zsarátnoka a tudás melegsége. Ott lobognak az örök fényességek; Az evangéliumnak teljessége. Szövetneke: a Szellem égi lángja A hittel élő lélek szabadsága Egyetlen nemes, termő ős-elem,: Emberszeretet, Istenfélelem; Igazság, élő, mely nem oltható Egy sznt új, örök Reformáció! Vér zápor verte, zord szél ráfuvalt: A tiszta láng hamvába sohse’ halt Sújthatták átkok, vérnászok, babonák: A lángoszlop csők lobogott tovább. A tűzőrzök elomlottak, lesújtva: Olthatlan láng volt, Isten lelke fújta. Es üszkök ormán, pernyék özönéből Kiragyogott a nagy Fütő szeméből, 8 jöhet száz vésszel vemhes fergeteg, Ö mindig áll s — szítja a tüzet! * S most. egy szétmarcangolt oltár felett Itt állunk romon: osztályos felek; Elcsuklott lelkek, könnymarta szemek; Koldussá fosztott, csonka életek, Kihűlt kazánnak csüggedt örizöi És nem, tudunk az új próbáig nőni. Lövőnkben egész pogány-falka ingat S egymás ellen gyújtsuk oltárainkat? És futnánk, testvérharcba állani Egy testamentum tanítványai? Most, most kell hinni, jönni tiszta lángnak, A tűzböl megszülemlő új világnak! Jövel, nagy Fütő, lánggal prédikátor! Szent tűz sáfárja, örök Reformátor! Tíz oltáron, de egy tüzet rakunk; Tíz sátorban, de egy hiten vagyunk! Mert protestáns lett most minden magyar: — Egy világ ellen együtt protestálunk. Aki .magyar: együtt a szívünk — vállunk. De míg így nem lesz egy hitünk, hazánk: Mi addig szítjuk, fütjük a kazánt! ♦ Nem tehetünk máskép! Itt állunk! Szilágyi Dezső.
