Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1925-09-01 / 1. szám
1925. szeptember hó. AZ ERŐ O meg, amit mondott. A nő egy kicsit furcsának érezte, hogy ennek a jókedvű társaságnak komoly előadást tar; son, de aztán belement a dologba és elkezdte : — Igenis, úgy van, amint mondtam. Éppen megfordítva csinálják, mint ahogy kellene. Mindenki mindenáron valami álláshoz, vagyonhoz, birtokhoz akar jutni, még pedig minél előbb, lehetőleg nagyobb megerőltetés nélkül. Ha pedig sikerült magát biztosítani, akkor nem törődik többet semmivel, különösen a közérdekkel nem. Mert az semmi, ha szidják a közállapotokat. Ez — szerintem — nem méltó olyan emberhez, aki művelt ember módjára kifejlesztette gondolkozását. Aki a közállapotokkal törődik, az meglátja, hogy hol kell neki segíteni, és nem támadja, hanem megerősíti a közrendet. Magunkkal szemben gyakoroljunk kritikát és ne mindig a közállapotokat szidjuk ! Soha se szabad megállni a művelt embernek, mert ő a vezér és tízezer művelt embertől függ egy ország millióinak sorsa. Úgy bizony, uraim! Hogy ha hallani akarták, hát megmondtam ! Homoky, akit a jómód már kényelmessé tett, mosolygott az előadáson és poharát koccintásra emelte a feketeszemű asszony felé. De Laub, az Amerikát megjárt mérnök, helyeslőleg bólintott és megjegyezte, hogy Amerikában kevesebbet beszélnek a közügyekről, de többet törődnek vele, és különösen csodálatra méltó az áldozatkészség odaát. Itthon ennek nyoma sincsen. Hárman, négyen most egyszerre mondták el véleményüket és megint elkezdődött a zsongás az asztal fölött, mely virágok illatával, meleg nyári szellővel, jó borok hatásával félálomba ringatta a múltról ábrándozó iskolatársakat. Asztalt bontottak és a iekete-szemü asszony most már egészen lefoglalta a maga számára Fehér Sándor tanárt és Laub mérnököt, akik megígérték, hogy kimennek a hansági birtokra, de érdeklődéssel hallgatták az asszony okos előadását. Csakugyan kell ott valami figyelemreméltónak lenni, mert egész sereg jelenség erről tanuso dik. Tovább is beszéltek volna erről, de a földszinten megszólalt a cigány-zene. Homoky nem akarta, hogy az ebéd alatt a bizalmas társalgást zavarja a cigány, most azonban a hangulathoz jól illett a zene. A társaság csoportokra oszlott, a két asszonynak egész udvara volt és Homokyné nevetve mondta fekete-szemű vendégének: — Alattomos asszony vagy te, Zóra ! Itt komolykodói és most sül ki, hogy milyen jó társas lény vagy. Egész csomó embert el tudsz mulattatni. Jó fajta vagy, hogy ott a hansági magányban nem szárad beléd a lélek. — Azt mondom én, hogy nincs a világnak gyönyö rűbb színjátéka, mint a hansági levegő. Minden órában más a fénye. Hát még éjjel, milyen borzalmasan csodálatos ! A változatosság tartja frissen a lelket, és az én életemben elég a változatosság. A cigány játszott és Magoss Feri, a főszolgabíró, elébb csak úgy magában táncolt csendesen, aztán táncra kérte Zórát. Az asszony megköszönte szépen, de nem táncolt. Magossnak aztán megsúgták, hogy amióta megbénult az ura, Zóra nem táncol, pedig három vármegyében nem volt nálánál különb táncos asszony. A délután belenyúlt az alkonyatba és a régi pajtások felkészültek, hogy elválnak megint. Az egyik csoportban most hangos beszéd, méltatlankodás tört ki: — Ilyet ne mondj! Professzor! Ez képtelenség! Fehér tanár, a geológus, állt a csoport közepén és a nagy méltatlankodásra nyugodtan felelt: — Pedig határozottan állítom, mert tudományos igazság. Ha közép-Európa hőmérséklete csak öt fokkal is kevesebb lenne, újra jégkorszak borúina Európára, és ezt mesterségesen is elő lehet idézni. Csak azt kell tudni, hogy mi melegíti Európát. Télen a Szahara sivatag és a Golf-áram enyhíti a hideget. Nyáron, a Kárpátokkal körülvett magyar medence fűti Közép-Európát. Ha a magyar Alföldet tele ültetnénk fával, akkor nem tudna átmelegedni ez a kályha és nyár derekán is hó borítaná el Németországot, Lengyelországot, Romániát, a Balkánt. — No, professzor, — nevetett rá Magoss, — erről álmodom az éjjel. Szerencse, hogy nem lesz belőle semmi. Amikor oszladozott a társaság, Zóra félre vonta a geológust és csillogó szemmel nézett rá, mikor kérdezte: •— Biztos abban, hogy ez így van ? — Meg vagyok róla győződve, hogy három fok hősűlyedés is jéggel borítana el mindent. — És csak azért, mert fákat ültetnek az Alföldre ? — Igen. Be kellene fásítani az egészet. Azt hiszem, hogy már az ötödik esztendőben megéreznénk a hatását és a tizedik esztendőben nem olvadna fel nyáron az Elbától a Volgáig egyetlen folyó vize sem. — Tudja, hogy ez fenségesen nagyszerű dolog? — Tudom, de azt is tudom, hogy az elméletemet beigazolni soha sem fogom. — Kár, — mondta rá Zora. — De azért holnap reggel kijön velem az uram birtokára. Hat órakor indulunk, a Pannónia előtt. — A harminc-éves találkozó érzelmesen derült hangulatát vitték magukkal az öreg fiúk, amint leballagtak a város felé. Az Erzsébet-kerten átsétálva, diákköri ábrándok jutottak az eszükbe, de erről nem beszéltek, mindenki magában nézett bele az elmúlt ifjúságba. — Zóra szállóbeli szobájában sokáig fent volt. Egész ív papirosokat írt tele számításokkal. II. A Fertő kincse. Másnap reggel, még nem volt hat óra, mikor a Pannonia-szálló előtt elkezdett berregni a Zóráék autója. Négyen ültek benne: Zóra, Fehér Sándor tanár, a geológus, Laub mérnök és Dani uifi, akihez eddig még nem volt szerencsénk. Dani urfi most tette le az érettségit és Zóra viszi haza. Nem a fia Zórának, hanem unokaöccse, de korán árván maradt a gyerek, Zórának nem volt gyermeke, hát magukhoz fogadták és senki se mondaná, hogy nem az ő gyermekük. Az automobil a balfi úton kanyarodott el és amint elhagyta a várost, a Pihenőkereszthez ért, ehhez a magas négyélű oszlophoz, amelyet a monda szerint Severinus, Norikum hittérítője számára emeltek. A kuruc világban,
