Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1925-09-01 / 1. szám
4 AZ BR Ö 1925. szeptember hó. ha ellenség támadta meg Sopron városát, a jó soproni polgárok egészen idáig szokták kergetni az ellenséget, aztán győzelmesen vonultak haza pihenni. A gépkocsi csakhamar Balf faluba futott be. Ez a csendes kis falu ilt a Fertő szélén, kitűnő fürdőjéről híres. Már a rómaiak ismerték. Ezerkétszáz körül Farkasd néven mint fürdőt említik a magyar krónikák. Bírta a Csák nemzetség, de mikor ez elbukott, Róbert Károly király Sopron városának adta és sok viszontagság után azé is maradt. Amint Balfot elhagyták, kitárult előttük a Fertő fényes tükre. A monda szerint a Fertő helyén hajdan Leányvöigy nevű község feküdt. Ez híres volt szép leányairól és mikor a fraknói herceg vadászat közben erre tévedt, bele is szeretett a szép Máriába. A herceg felesége megtudta a dolgot és mikor az ura háborúba ment, az asszony a szép Máriát anyjával együtt, Leányvölgy falu mellett egy tócsába fojttatta. Ettől a gonosztettől a tócsa vize elkezdett dagadni, mindig nagyobbra nőtt, hullámok hömpölyögtek már az egykor termékeny völgy felett, míg végre megkeletkezett az egész mai Fertő és maga alá temetett minden életet. De bizony ennek a mondának semmi alapja sincs, mert a Fertő vize itt hullámzik már sok-sok évezred óta és itt volt már, mielőtt felépült volna a fraknói vár, itt volt, amikor az emberek még durva kőbaltával hasogatták a fát épületeik számára. A Fertő déli partjának csendes vidékén jártak, amikor Zóra előremutatott, hogy ez Hegykő, Dani urfiból kitört a tudomány és előadta hogy ez nem is Hegykő, hanem Egykő. Egykő pedig annyit jelent, hogy' Szentkő, mert régente a szent szó helyett ezt a magyar szót használták : egy. Ezért egyház, annyi mint: szentház, Egykő pedig: Szentkő. Csakhogy mivel elfelejtették az egy szónak ezt a jelentését, így keresztelték át ezt a helyet Hegykőre. Zóra asszony jóságos tekintettel nézte az okos szemű fiút, aki egészen beletüzesedett az előadásba. Mintha a mérnök lelkét is meggyújtotta volna ez a fiatalos forrófág és elgondolkozva, mosolyogva nézett végig a Fertő tájékán. Aztán, mintha csak magának mondaná, úgy beszélte el: — Harmincegy éve annak, pünkösd előtt volt, szombaton délután. Hárman baktattunk erre, hetedik osztályos diákok. Ebéd után indultunk Sopronból és elhatároztuk, hogy körül gyalogoljuk a Fertőt. Egyikünknek sem igen. volt pénze, de egy kis kenyérre meg szalonnára kitelt belőle egypár napig. Alkonyat után itt a Fertő sarkában kerültünk be egy faluba és a nagy éjjeli csendben a bakter tekintélyes alakja baktatott felénk. Diákok voltunk, nem fértünk a bőrünkbe és elkezdtük az összes baktervicceket a jó ember nyakába zúdítani. Előbb csak bámult szegény a holdvilágnál, de aztán megharagudott és felemelte a dárdáját. Az egyik pajtás elkapta tőle és elkezdett szaladni vele. No, csapott erre aztán akkora lármát az ember, hogy mi igen jó futólépésben hagytuk el a alut. Sőt azt is hallottuk, hogy kocsival jönnek utánunk. Nekivágtunk a Hanságba futó útnak és amikor egy jódarabot loholtunk, lehasaltunk a töltés mellett a bokrok közé. Kis vártatva hajtott is arra valamiféle szekér, de ez aligha minket keresett. Aztán beállt a csend és mi ott a töltés oldalában fekve belebámultunk a Hanság vizi vadonába. Csodálatosan különös kép volt ez, amit másvidéki ember még álmában sem látott és aki egyszer be lenézett ebbe a csodába, sohasem tudja elfelejteni. Az ing ovány fölött párás levegőn keresztül fénylenek a csillagok. Akkorák, mint egy dió. A hold, mint egy ijesztő, nagy, vörös golyó leng az ürességben. A mocsár sötét árnyékai között lidércfény bolyong és a vizimadarak és békák fülsüketítő hangversenye elkábítja az embert. így van ez, ha valahol szembe néz az ember a természettel. Mindig elkábul tőle. Egy kis csend állt be, aztán Zóra szólt: — Az ember mindent a jóságos természettől kap és nagyon hálátlan vele szemben. Pedig mindig rosszul jár az, aki elhagyja a természetet. Az emberi haladás sem egyéb, mint a természet titkainak a megismerése. Mert a természeti erők körülöttünk rettentő nagy ellenségeink : a villám, a sötétség, a betegségek. És amint az ember kitalálta a törvényt, amely vezeti őket, megszűnt a félelem. A villámot bevezeti a házába, a sötétségbe a lámpák milliói hintik fényüket és még szebbé teszik az éjszakát, mint a nappalt, a betegségek ellen mindig győzelmesebben nyomul a tudomány. íme, az igazság így szahadítja fel az emberiséget. — Kitűnő ! — Fakadt ki Laub mérnök. — A Hanságban is ilyen titkot akar nekünk megmutatni ? — Igen. Ez egy csodálatos darab itt Európa közepén. Körülötte csillog a huszadik század kultúrája, maga meg itt fekszik némán és minden titkát elrejtve. Az egész egy méter magas úszó gyep, amely alatt víz hullámzik. Ingoványos föld ez, melyen csak nád, káka és sokféle savanyú fű terem. Nincs rendes lefolyása, mert a kis magyar síkság legmélyebb fekvésű helye és idefolynak a megáradó folyók vizei. — Mindég is ilyen mocsárvidék volt, — mondta a geológus tanár. — Ezért vanngk hatalmas tőzegtelepei. — Nem jó ! — Okoskodott Dani urfi. — Télen be se lehet a majorban menni sehová, olyan nehéz a szaga. Az automobil már a Hanságban surrant tovább egy idő óta és Zóra egyszerre előremutatott: — Ha ott az úton letérünk, nemsokára otthon leszünk. Erre nem szólt senki. Valamennyit egyenkint elfogta a gondolat, hogy mit hoznak a következő napok. A geológus a föld titkait képzelte el, a mérnök találmányának alapvető kérdéseibe nézett bele, Dani urfi a nyári szop szabad napokba beleképzelt sok-sok gyönyörűséget, Zora asszony pedig olyan formán érzett, mint a hajóskapitány, aki nagy felfedező útra indul és vállalkozásához most viszi a kiváló két szakembert hajójára. Mintha a távolban magas erdők zúgását hallotta volna és amint belenézett a lelkében zúgó erdőkbe, felcsillant a szeme tőle, mert igen szép, igen nagy dolog volt az, amit hozzá gondolt. így futott be a kocsi az udvarra és megállt a tömne előtt. Az üveges veranda árnyékában karosszékben ült és integetett feléjük egy javakorában levő férfi. Ez Zóra férje, Kemény Imre, akit bénasága kárhoztat erre a tétlen ülésre. De amit egyik kezével elvett tőle az Isten, a másikkal visszaadta, hogy olyan felesége volt, mint Zóra, aki emberül helyettesítette férjét mindenben. Az érkezettek hozzásiettek. Zóra a két régi barátot eresztette előre. A házi gazda meghatottan fogott velük kezet. Egy szó se esett arról, mégis benne volt a tekintetekben : — Ugy-e, pajtások, milyen nyomorékká lettem ? — Bizony fiú, feleltek rá a baráti tekintetek, rom vagy, egészen rom. De ezt csak a szemek mondták, a szavak vidámak voltak és a két pajtás derülten fogadta Zóra indítványát, hogy foglalják el szobáikat, aztán jöjjenek le ide egy kis harapnivalóra. Egy szobaleánynak kinevelt okos tekintetű parasztleány elvezette őket. Most aztán Dani úrfin volt a sor. Zóra elmondta, hogy milyen jól letette az érettségit. A beteg ember megcirógatta a fiú fejét, jóságosán, hosszan a szemébe nézett és Dani úrfi jobban meg volt hatva ettől, mint a leg-
