Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-05-01 / 9. szám
208 AZ Eßö 1926. május hó. az egyletbe, sorra vitték a város notabilitásaihoz. Jó társaságban fordult meg, táncmulatságra járt, kedves ismeretségeket kötött. Schmiss minden ifjú és öreg bursch arcán van s schmiss ragyog feléje százszemeszteres professzorok arcáról is. O is százszemeszteres diák lesz, ha addig él, mert aki az egylet tagja, az marad végleg s polgári pályáján is tovább számítja a szemesztereket. A schmiss mindhalálig meglátszik, erre az emlékeztetőre pedig igen jó szert tenni. Sőt kell. A menzura papiroson „államellenes“ cselekedet s államfogság is járhat érte. De hát ezen nevetnek a diákok. Hol van olyan rendőrség Németországon melynek tagjai közt ne volnának schmisstől rovátkolt öregurak? Egyetemi tanárok, államférfiak nagyobbrészt mind az egyletekből kerülnek ki. Bismarck is olyan jó vívó volt, Vilmos császár is szerette a menzurát. Aztán meg őröket is rendelnek ki, ha valami súlyosabb feltételű menzuráról van szó. Egyidőben Heidelb'ergában az egyik egylet tizenöt-húsz kofát szerződtetett e célra. Bizonyos távolságra felállították őket a város kapujátóha sörfaluig vezető úton; egy-egy piros esernyő volt a kezükben. Ha aztán jött a rend őre, a polip, az éjjeli tanácsos, a legfelső kofa hirtelen kifeszítette az esernyőjét, a másik utána és igy tovább : egyszeribe sörfaluig kifeszített esernyők pirultak-virultak. A vívóteremben felhengergették a gyékényt, eldugták a schlégereket (speciális vékony menzurakard) s mire az éjjeli tanácsos úr beérkezett, már vigan söröző társaság fogadta. Róka úr tehát menzurázik. A vendéglő tánctermében megjelennek az érdekelt egyletek, a kiszemelt vívókat egyleti szolga öltözteti fel ; bőrkötőket raknak rájuk, karjukat bandázsba szorítják, fülüket lekötik, orrukra sodronyos automobil szemüveget raknak, kezükbe vastag kesztyűket. Csak az arcuk és fejük teteje marad szabadon. Aztán a segédek melléjük feszülnek, a pártatlan dirigál, a jegyzők jegyeznek, pontos szabály szerint folyik a harc, míg vért nem kiabál valamelyik segéd. Aki a fejét szabálytalanul elkapja, röpül az egyletből, esetleg egy időre, esetleg végleg. De hát nem kapja el a fejét senki. Ez a menzura a legnagyobb szálka a filiszterek, a tevék, pintyőkék, vagyis, a nemszínes, nemsipkás diákok és a mélyen tisztelt aggodalmas nagyközönség szemében. Hát bizony jó, ha a hatóság néha elnéz ezekre a mészárszékekre. Mertha cum a menzura, vagyis sok bandázszsal, egy kis kék vágás marad utána. De már a sine kevesebb bandázzsal jár, a sine-sine meg éppen csekélylyel, minek következtében nagyobb a veszedelem. Komolyabb egyletekben nincs visszaélés, bár itt Herkó páter sem vállalná a pontos statisztikát. A burschok azzal szoktak érvelni, hogy a sporttereken évente igén sok embernek esik baja, azért a hatóságok mégsem zárják be ezeket a sporttelepeket. Perzselt róka ur menzurázott néhányszor, eleget tett az egyleti szabályoknak s a harmadik szemeszterben ifjú bursch lesz. Előtte az egész fenséges karrier. Ha jó vívó, megválaszthatják fegyvermesternek, aki menzura-ügyekben szaktekintély. Lehet belőle egyleti elnök, präses, s ebben az esetben minden gyűlésen, ülésen az asztalfőn a helye. Tőle jobbra és balra foglalnak helyet a vendégek, különféle notabilitások, öregurak, az egylet egykori tagjai, meg az idősebb és fiatalabb burschok. Az asztal végén a rókák szoronganak. Elnök úr némely egyletben igen szigorú s megköveteli a rendet. Nem is olyan régen megesett még, hogy a róka csak a rókanagy közvetítésével szólíthatta meg az elnököt. Amennyiben e szabály ellen vétett, büntetést kapott. A büntetések skálája pedig bőséges alkalmat ad a válogatásra. Egy korty sör, két korty sör. Esetleg egy egész kancsó sör. Aztán kis óceán, meg nagy óceán, vagyis csekély számú kancsó, avagy nagyszámú kancsó sör. Annakidején, mikor még pedánsabbak voltak az egyletek, holmi bürokraták pedantériáján túltett némely egyleti elnök. Ahogy a Biercomment-ban olvassuk (megjelent az Universal-Bibliothek-ban), egyleti tagnak még kevés időre is csak elnöki engedéllyel volt szabad távoznia a kneipéről, azaz a rendes heti összejövetelről. Aki néhány percre ki akart menni, az előbb az elnökhöz folyamodott; amennyiben csak gyámoltalan avagy perzselt róka volt, a rókanagy közbenjárásával tette ezt. A rókanagy aztán kellő szertartással jelentette az elnöknek, hogy X. Y. gyámoltalan avagy perzselt róka szeretne kimenni. Idősebb egyleti tag egyszerűen csak peto íempus-t jelentett be az elnöknek. Az elnök aztán rámondta, hogy: habeas, s ebben az esetben az illető kiment néhány sörpercre. (T. i. van külön diákidőszámítás is. Három filiszter-perc öt sörpercnek felel meg.) Mikor visszajött, azt mondta az elnöknek, hogy: tempus ex, s visszaült a helyére. Hogy miféle ceremóniák és megkötések vannak egyegy ilyen heti összejövetelen, helyszűke miatt mellőzöm. Annyit mondhatok, hogy a polgári perrendtartásnak nincs annyi alszakasza, mint ezeknek a diáktörvényeknek. A társaság kor és rang szerint alárendeltségi viszonyban él. S a föllebbvalónak engedelmesség jár ki. Amelyik egylet komolyan veszi a dolgát, nagyszerű nevelőiskolán ereszti keresztül a tagjait. Érdekes, hogy az önállóság, szabadság és a megkötöttség mily szépen párosulnak egy komoly egyletben. Már a róka sem föltétien rabszolgája az egyetemnek, amellett, hogy pontosan megszabott szabályok kötik többfelől is. Ha ezeknek a szabályoknak engedelmeskedik, minden kötelességét megtette s egyenrangú bárkivel. Emlékszem egy esetre. Egy bursch meg egy egyetemi tanár összekülönböztek egy bálon. A bursch is megnevezte a segédeit, a tanár is. Ez nem tiszteletlenség volt a bursch részéről: hiszen maga az egylet követeli, hogy a tagok 'mindenféle becsületbeli ügyben jelentést tegyenek. A segédek becsületbíróságot hívnak össze s ez dönt. Sok ostobaságnak vágta ketté az útját az ilyen bíróság. Az illető egyetemi tanár öreg úr volt, az egylet egykori tagja, s mint ilyen, még mindig függött az egyletétől. A kiküldött segédek aztán békésen elintézték az ügyet. Másutt krakélenségnek vennék az effélét, Németországban régi szokás az ilyen demokratikus eljárás, anélkül, hogy a tekintélyen csorba esnék. A fechtbódenben vívni tanul a diák, a menzurán bemutatja a tudását, tanúságot tesz a bátorságáról, önfegyelmezéséről, a kneipén pedig a társasélet örömeit élvezi. A kneipéra gyakran hivatalosak az öreg urak s egyéb notabilitások leányai, feleségei. A diáknak alkalma van, hogy finomodjék, jó társasághoz szokjék. A sűrű társadalmi érintkezés leköti a figyelmét s ha komoly egylet tagja, kerüli a rossz társaságot. Vannak gyanús házak, másodrangu fogadók és kávéházak, ahová sipkás diáknak járni tilos. Méltatlan helyre egyleti sipkával, szalaggal menni a legnagyobb vétek, mely repüléssel jár (már t. i. az egyletből repüléssel). Emlékszem egyszer, hogy egy sipkás diák eladta a bútorát egy zsibvásárosnak. A bútoron rajta volt az egylet címere. Az lett belőle, hogy a diákot kicsapták az egyletből, jelménygyalázás czímen. Említettem, hogy az egyleti tag mindhalálig az egylet tagja, kezdetben mint róka, később mint bursch, aztán mint öregur. Az öregur pályája az egylet becsülete. S ha valaki rossz fát tesz a tűzre az életben, bizony, sem a sipkát, sem a szalagot nem viselheti többé. Már pedig az öregurak egyik legnagyobb öröme, ha burschünnepeken fejükön a régi sipkával, mellükön a kedves szalaggal, megjelenhetnek ifjabb kollégáik között. Ezek az öregurak olyanok, mint a kotlóstyúk az ő csirkéi közt.
