Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-04-01 / 8. szám
1926. április hó. AZ ERŐ 197 Goo<>oooooo<>oooooooooooooo<>oo<rooooooo<sooo4o<>ooooQQO<>ooooooo<>oooooooooo<>oooo 1 TITKON AJTÓMAT BEHAJTVA... f Ezeken a hónapokon már jó volna túl lenni. Úgy zakatol már az iskola gépe, mint a kávédaráló, amely már megőrölte, amit meg kellett őrölnie, csak még „svungban“ van és forog tovább, amig el nem fogy egészen a lendülete — s aztán megáll. A tanév munkájának a java már a hátad mögött áll. Uj feladatok aligha várnak reád. Leginkább csak „ismétlések.“ Ha vannak merészebb elhatározásaid, azok már inkább csak a jövő évre szólnak. Ebben az évben „már nem sokat lehet csinálni.“ Már számolod, hogy hány hétig tart még a dolog és örülsz, hogy elég hozzá a két kezed tíz újjá. A gép forog, de az az érzésed, hogy már nem sok értelme van. Csak éppen, mert muszáj. Nagyon veszedelmes időszak ez! Tele a felelőtlenség kisértéseivel! Pedig ugyanakkor telve lehetne a legszentebb, legáldottabb örömökkel. Ilyen szélcsendes idő volt az is, amelyben apostolokká érlelődtek a Jézus gyönge, ingatag tanítványai, husvét és pünkösd között. A nagy dráma lejátszódott már szemeik előtt, — új lecke már nem következhetett a kereszt és a megnyílt sír után. Hetek múltak hetek után, látszólag semmitmondóan. Közben pedig készült bennük titokzatosan a nagy erőkiáradás, a pünkösdi, amely aztán elborított egy egész világot. Olyan idő volt ez számukra, mint a zápor utáni csöndesség: az ég csatornái már kimerültek, — Isten már mindent elmondott, amit el akart mondani, -— de el kell még telnie néhány órának, míg a föld megújult természete kisarjad, — míg diadalmas, lélekittas seregben ölthet testet, az alászállott kegyelem. Hátha ezeknek az időknek lászólagos tartalmatlansága nálad is csak ilyen csöndes, teremtő csírázást takar, hogy rövidesen kipattanjon belőled is — a pünkösdi ember, a Szent Lélekkel teljes? Április 2. „Monda nekik Simon Péter: Elmegyek halászni. Mondának neki: Elmegyünk mi is te veled.“ (Ján. 21:3. Olvasd el az egész szakaszt: 1—3.) Nem csoda, hogy Simon Péter volt a kezdeményező. Ha valaki számára a megmaradt tizenegy tanítvány közül, akkor az ő számára kellett tűrhetetlenné válnia a helyzetnek, Ő már nem birta tovább ezt a tétlen gubbasztó st az emlékek romjain. Sokkal több energia feszengett az izmaiban, semhogy 'berozsdásodni hagyhatta volna őket. Nagyot nyújtózkodva felállt: „Elmegyek halászni.“ A megkönnyebbülés szava volt ez. Akármit is, csak valamit csinálni már! S a többiek azonnal megkívánják ezt a megoldást és csatlakoznak: „Elmegyünk mi is teveled.“ Ez a husvét és pünkösd között élő ember egyik orvossága. A betegsége, — nézd csak meg, nem voltál-e, vagy nem vagy-e éppen most, is benne? — nyilvánvaló: mögötte nagyszerű, felejthetetlen élmények, de a jelenben nincs folytatásuk. Valamikor Péternek az élete föllendült a halászás mesterségétől az „emberek halászásának“ magasságaiba; Jézus beavatta öt „a mennyek országának titkaiba“; és már lázban égett a lelke a nagyszerű hivatásért: hírnöknek lenni az emberek között az isteni, új ország üzenetével. Most pedig — szélcsend van. Jézus eltávozott. Néhány megrendült lelkű, árva tanítvány maradt csak utána, megzavarodva várva, bogy valami majd történik velük, maguk S'.'ni tudják, mi ? Voltak nagypénteki megrázó lelki tapasztalataid? Es aztán szétfosziott minden és csak a prózai‘hétköznap árvasága maradt vissza? Ne félj! Még lesz folytatás! Addig pedig: menj el halászni! Nagj^on szomorú dolog lehetett Péternek viszszatérni a régi mesterség- színvonalára, amelynél anynyival magasabbra szárnyalt már azóta. De mégis megkönnyebbülés és gyógyulás volt. Ne nézd, hogy semmi különbség se látszik és olyan a te halászmunkád is, mintha időközben hiába találkoztál volna Jézussal. Csak csináld, igen azt a prózai munkát, amihez —- azt hinnéd — szükségtelen volt átélned a fölmagasztosulás óráit. Közben, meglátod majd, — új találkozásod lesz a föltámadott Ürral! Április 18. „Szála azért az a tanítvány, akit Jézus szeret vala: Az Űr van ott.“ (Ján. 21:7. Olvasd el az összefüggő szakaszt: 4—14.) — Emlékezzél csak vissza: hogyan is történt annakidején, hogy Simon Péter és a Zebedeus két fia, köztük János is, Jézus tanítványaivá szegődtek. Halászás közben érte őket a nagy meglepetés, az életüket megfordított fölfedezés, hogy milyen más eredmények születnek meg ott, ahol Jézus dirigál, mint ott, ahol az ember csak magában kínlódik. Most megismétlődik ez a tapasztalat. Megint csak az Ő szavára vetik ki a hálót és ugyanolyan tapasztalatot szereznek. Persze, hogy Ő az, ugyanaz, aki akkor megjelentetté magát nekik. De nézd csak: ebben a fölismerésben most nem Simon Péter jár a tanítvány-csapat élén. Kitör rögtön az ö vehemenciája is. Mihelyt fölismerték a hajnali ködben a parton járó' alakban a Mestert, ő elibevág a többieknek és be sem várva, míg partot ér a csónak", a tó vizébe ugorva, Iából ki a partira, — elsőnek találkozni Ővele. De a Mester fölismeréséhez elsősorban nem a túláradó energia kell. Itt János van előnyben: „az a tantívány, akit a Jézus szeret vala.“ A bensőbb, a meghittebb viszony adja az élesebb látást. Hátha hozzád is éppen ilyen közel van, csak nem ismered föl? Hátha csak rövidlátás az oka, hogy olyan szürkén telnek a napok és olyan átmenetinek, semmitmondónak látszik az élet? Elmúlt napok szétfosziott ünnepi élményein merengesz és panaszkodol, hogy olyan sokáig késik valami, ami újra fölvillanyozná a lelki életedet, — pedig közben nap-nap után csodák ismétlődnek meg talán rajtad. Miért nem ismered föl Jézust, amikor inkognitóban keres fel és áld meg? Hangold fel csak kissé jobban az életedet az övével összhangzóbbá. Gyakorold magadat abban, hogy intimusabb viszonyban légy vele. Milyen sokszor föl fogsz majd kiáltani, elámu.ltan: „Az Ür van ott!“ Április 25. ,,Megszomorodék Péter, hogy harmadszor is mondotta vala neki: „Szeretsz-e engem?“ (Ján. 21:17. Olvasd el Jézus és Péter egész párbeszédét: 15—17.) — Szomorú volt ez a „harmadszor“, mert nagyon világosan emlékeztette Pétert egy másik, szégyenletes „háromszor“-ra. De volt még ennél is fájóbb éle Jézus ismételt kérdéseinek. Ha megnézed a görög újtestamentum eredeti szövegét meglátod, hogy — magyar fordításban visszaadhatatlan módon — mindahárom (kérdésben lejjebb és lejjebb szálló mértéket alkalmaz Jézus. Az első kérdésben ilyesmit kérdezett: Igaz-e, Péter, hogy olyan hős vagy az irántam való szereteti
