Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-04-01 / 8. szám
1926. április hó. AZ ERŐ 195 EANYOKNAM Rovatvezető : KELECSÉNYI GABRIELLA. Lámpafény. Sötét az utca és sötét a lelkem. Mint fönn a felhők, útja olyan vészes, Olyan hajszás és titkok végtelen bús, Halk óceánja örvényli körül. De ablakodban kigyullad a lámpa, Fénye kihull a szomjas éjszakába, S mint áldott, édes nyári eső árja, Vdíti, mossa beteg szívemet. Sötét az utca és sötét a lelkem. Én balga szívem, mint beteg madár, Alig piheg már, oly nehéz a bánat És fojtogat a néma, vad magány.. Még jobban fáj az élet és a bánat, Ám drága fájás: szebb a boldogságnál, Varázslat ez, őstitkok szent csodája: A lámpád fénye ráhullott szívemre! .. . «• Méhecske egy délutánja. i. Kihevült, piros arccal toppant a konyhába Alóli ocakie. — Kezét csókolom, jaj, ebédet kérek gyorsan, anyukám, mint!járt vissza kell mennem és éhes vagyok, mint tizenkét ordas farkas. — Hozom már, szivecském. Fáradt vagy, ugy-e, lelkem ? . Az. édesanya aggodalmas tekintete lánya pirosalma képén fürkészett. — Nem vagyok fáradt, anyukám, olyan könnyű napunk volt, csupa ismétlés, meg dolgozat javítás, de négy órám lesz még délután. Már az asztalon párolgott a leves és Palkó is odajött, Méhecske ötéves öesikóje, s ugyan túl volt már az ebéden, de jól esett megduplázni Méhecske mellett. Hiszen én el tudnék képzelni finomabb lakomát is, mint a Méhecskéét: bableves, krumplistészta, de ízlett, ez a fő. — Méhecske, ugy-e lerajzolod a vonatot? — kérte Palkó. — Tudod a tegnapi verset? Akkor igen. — Tudom bizony, — büszkélkedett a kis legény és rákezdte: Kis riigyecske, ne aludj már, \ igán, gyorsan bújj elő. Aranyhajú napsugár vár, Csókjával becézgető. Lenge táncos szellő karján Szép tavasz meglátogat, lbolyáeska-bokor alján Bontsd ki selymes szirmodat. . Nyuszi anyó, gondos szépen . Kis fiad dajkálgató, Bátran játszhatsz a friss réten, Ninos vadász s eltűnt a hó. — Nagyszerű, Palkó! Látod, a vonatod is kész már, expressz pedig. — Ó, de gyönyörű ! A kis fiú lelkendezve szaladt el a rajzzal, Méhecske pedig vette a sapkáját és megcsókolta az édesanyját. — Már mégy is? Ilyen hamar? — Nem akarok későn jönni haza, sietek, anyukám. Bizakodó mosolygásától felragyogott a kis szoba, de az anya szeme harmatos lett mégis. Az édes, okos, szorgalmas Méhecskéje, mint családfentartó. Iskoláslány, mint a többiek, de a szabad idejét nem tölti zsúrra!, tánccal, cifrálködással, — robotol, hogy ne lásson szükséget- az anyja, meg a kis testvére. Méhecske bizony nem gondolt ilyen komoly dolgokra.. Vidáman ment az utcán, bársonysapkája alól előcsalogatta a szél a pajkoskodó aranyos haját. Fiatal jókedvében olyan friss volt, olyan egészséges, olyan szép, mint valami virágos pompájában igézetes tavaszi gyümölcsfa. Steiner Lidihez ment először, itt két órája volt ma. Szegény, kis beteg' teremtés volt Lidi, béna lába ágyhoz kötötte és egész leikével a tanulásba mélyedt, mintha a könyveikből akarná kárpótolni magát mindenért, amit az. élet. megtagadott tőle. Sápadt, rút arcocskája felragyogott, hogy Méhecske belépet. Az ő világában Méhecske volt az erő, a szépség, a jóság, minden, ami érték és ami tőle messze van. Milyen hamar eltelt ez a két óra, — shajtotta a tanulás végén. — Olyan rossz nekem, ha elmégy innen, Méhecske. Pár nap múlva kikapjuk a szünetet, akkor sokat leszek itt, — Ígérte Méhecske. A sápadt arcocska felragyogott, Méhecske pedig szaladt tovább, Kádár Jucihoz. Itt. persze megint társaságot talált, három osztálytárs is csacsogott, pletykázott Juci körül, Ida, Eszti» Kató. No, ti jókor jöttök vendégségbe, — duzzogott mosolyogva Méhecske. Ő csak mosolyogva tudott duzzogni. — Alikor óránk van és Juci felelni fog holnap latinból! Menjetek le addig a kertbe. — De mi tehozzád jöttünk, Aléhecske! Nem tudjuk megcsinálni az algebra-dolgozatot. — Az más, — felelte egyszerűen Méhecske. öt leányfej hajolt össze az asztal fölött. Aléhecske szorgalmasán számolt, magyarázott, hamar elkészültek.
