Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-04-01 / 8. szám
194 AZ ERŐ 1926. április hó. ő megtanult látni s azt kell elmesélnie: mit látott rajta vagy hogy tanították meg- azok a képek látni öt? Emilyen összefoglaló tanulmányt csak lexikon, tankönyv, előadásainak végére jutott egyetemi tanár vagy mástól puskázó gimnazista írhat. A lélek szivárványszínei számtalanok, de ha mindenáron osztályozni akarnók őket, leg-alább is ötfélék. Közérzetem, érzelmeim, gondolatvilágom, akaratom és hitem megnyilvánulásai. Ha diák vagyok, valamennyit az értelmi életemhez viszonyítom s a nyolc esztendőt azzal töltöm el, hogy teljes és helyes világ-nézetet, alakítok ki a lelkemben. Ti is akartátok ezt, de nem sikerült. A közérzet kérdései: az egészség és ügyesség, a játék ós a sport nem problematikus előttetek. Se tudomásul nem vettetek két év alatt ezen a téren semmit, se meg nem vitattatok egyetlenegy kérdést sem. Egyszerűen leközöltétek a lapban az évvégi eredményt, beszámoltatok egy footballmeccsről és kipuskáztatok valahonnan egy riportot Nurmi amerikai győzelméről. Pedig csak, hogy ennél a három esetnél maradjunk, milyen érdekes témák lehettek volna egy diákújság számára arról írni, hogy lehetne a kollégiumbeli sportéletet még jobban fellendíteni, milyen tanulságokat rejtett magában a legutóbbi mérkőzés a kereskedelmivel, igazán nemzeti hős-e Nurmi, stb., stb. Megérteni és megvitatni, — de sohasem egyszerűen elpletykálni mi újság — ez a különbség- a diáklap és a Színházi Élet vagy a Nemzeti Sport vagy Az Est között. Az akarat világára vezércikkeitek és apró közléseitek jellemzők. Ezekből tűnik ki, mit tartotok jónak és helyesnek. Sajnos, itt is nagy a baj. Akartok ti sokat; nagyot és szépet, de még- a körvonalait sem látjátok egész tisztán, hogy: mit és hogyan. Magyarország megmentéle — talán még- ez a legvalószinübb végcél, amit kitűztetek magatok elé. Helyes, De valószínűnek tartjátok-e így, ahogy két esztendei munkátok eredményében inaséveitek gyakorló munkája megmutatkozik? Két körülmény beszél nagyon beszédesen ez ellen a feltevés ellen. Az egyik, hogy vezércikkeitekben sohasem beszéltek részletkérdésekről, sem a diákélet mindennapi problémáit nem abajgatjátok. A másik, hogy mindennapi életetek krónikája szintén azt árulja el: etem elvek szerint éltek. Magyarország újjáépítése nagy és szent feladat, de azonkívül még- sok-sok százezer, magatokhoz hasonló egyénnek a praktikus munkateljesítménye is. Aki egy romban heverő hazát újra fel akar építeni, annak ténylegesen meg kell látszani az életén annak a többletnek, amiből ez, pium desideriumból, valósággá válhatik. Ide írok neked egy rideg valóságot. Az angol diák ex abruptó fordítja Tacitust, nem puskából. (Ezt nem tanár írja, fiam, hanem világlátott hős magyar.) A ti ' lapotok egy apróhirdetése viszont Tacituspuskákat kínál megvételre. Az angol diákok igen tekintélyes percentje szűzen kerül a nászágyába. (Sokat sportol, elfoglalja magát, nem olvas Fidibust, stb., stb.) Ti frivol vicceket írtok a lapotokba más feleségéről és a diákszerelem központi gondolata az életeteknek. Érts meg jól, drága jó fiam, egy nagy csomó energiát, amellyel az angol diák ténylegesen szellemi világot épít, ti alaní.osabb fokon éltek ki: érzéki vágyak vagy éppenséggel testi élvezetek formájában. Ezért nincs egyetlenegy megfogható pozitívum sem a vezércikkekben, látod. Két évfolyama van kezemben a lapotoknak és nem tudom, mit akartok? Istenről szó-sincs a lapban, ebből azt látom, hogy titeket a hit világa nem ihletett s nem érdekel. Azért még- lehet a lelhetek színes. Csak sugárzó nem lehet. Ragyogása nincs. És szuggesztiv, magával ragadó ereje nem lehet a mondanivalótoknak. (Nincs is.) Szándékosan hagytam utoljára gyönyörűségeitek világát, a majdnem kizárólagos szépirodalmi részt. Először is, azt akarom megírni, hogy a két évfolyamban mindössze két valamire való költeményre akadtam. Az egyik az 3 925. évi 2—5. szám 12. oldalán kezdődő Csalódás, a másik az 1924, évi 1—5. szám A magyar erdő című verse. A többi rossz. Ez a kettő is dilettantizmus, de legalább sikerült. írói tehetséget egyikőtök sem árul el. Azt kérdezed, ugy-e, honnan lehet azt látni? Hát nézd csak: a művészet az élet tarkaságából a formális elemeket választja ki. Aki művésznek született, míg ki nem fejlődik, kétféleképen árulhatja el oroszlánkörmeit. Vagy az a különös benne, hogy mindenben észreveszi, mi a lényeges ós akkor megbocsátja az ember neki, hogy egyelőre nem tudja a fontost neki megfelelő ruhába öltöztetni vagy a maga kis életét stilizálja s akkor nem haj, ha még nem hallja a nagy élet örök zúgását, mert hiszen csak idő kérdése és alkalomé, hogy abban is ritmust, kompozíciót: formát fedezzen föl. Nálad például az a baj, hogy ha te arról írsz, mennyire szereted azt a kis leányt, nem olvasom ki belőle, hogy a szerelem örök és ennek a ténynek ez a te eseted nagyon szép formája, hanem tudomásul veszem, hogy egy diák ismételten beleesett ebbe a nem ritka nyavalyába és vállat vonok rá. Untat. Bánom is én. Szereted a hazát. Jól van, különben is kötelességünk. .Mehetünk tovább! Ellenben egy másik diáktársad észre vesz egy öreg koldust a templomajtóban és azt írja róla: hogy jönne, ha hívnák!... Ejnye, mondom, de érdekes fiú ez, hogy ezt látja meg ebben a sokat látott mindennapi képben. Aki egy ilyen sort leírt gimnázista korában, az már Ígéret. A Csalódásban p. o. az tetszik nekem, hogy a boldogtalan szerelmes „nem segített megverni Nagy Ferit, aki vizes szivaccsal vágta pofon Váraljai Miskát“, mert ez írója mindennapi életének meg-stilizálása. A magyar erdőben az ilyen sorok: lombkoronámat az őzike rágta, puskagolyó leteríti az őzet, mutatják, hogy írójának képszerüek a gondolatai vagy az élményei, csak még nem tudhatni, hogy ő rajzolta-e meg ezeket a képeket vagy másolta csupán patronokkal, mint a gyerek, ha önrajzoló játékkal bajmódik. Most már nem vagy középiskolás diák, kedve* fiam, de attól félek, sok mindent magaddal vittél tavalyi kis újságodból. Oh, de boldog- volnék, ha az előlirott pozitívum volna az a sok minden. A később tárgyalt negatívumokat pedig elhajítnád, mint a szarvas a tavalyi agancsát. I
