Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-04-01 / 8. szám
192 AZ ERŐ 1926. április hó. önként adódott beosztás szerint elmondom a magam gondolatait és .sorban, ahogy jönnek, idézgetem az utaló-cédulák segítségével — mindig a könyvből — a forrásmunkákból merített anyagot is. Elkel azért itt is néhány praktikus tanács. Mindig csak a papiros egyik oldalára írjunk s lehetőleg üvegtollal vagy átírótollal és indigópapiros igénybevételével, mert igen elkél néha elveszett eredetinek a pótlására a másodpéldány. (írógépen az ilyent gyerekjáték.) Majd ha már komoly tanulmányok születnek a toliunk alatt s nyomtatásban is viszontlátjuk szellemi gyermekeinket, meg kell tanulnunk a korrigálást is, amelynek a konvencinális jeleire korrektúra mintalapok taníthatnak meg. A nyomtatott ívok korrektúrája után azonban még vár reánk egy új feladat. Minden vezérszót és minden nevet, amelynek munkánkban fontosságot tulajdonítunk, betűrendbe kell szednünk, melléírva azo kát az oldalszámokat is, amelyeken az illető adat előfordul. (Ha közös a jegyzék, a neveket dűlt betűvel szedessük.) Ez az úgynevezett név- és tárgymutató. Ugyanekkor csináljuk m'eg a végleges forrásjegyzéket, a végleges tartalomjegyzéket és a végleges lapszámozást. Az esetleges rövidítések egyöntetűségét is ezúttal ellenőrizzük (közöljük is, ha fontosaik, szintén jegyzék formájában: s csatolhatjuk az időközben észrevett. sajtóhibák jegyzékét is. Aztán?... hozzáfoghatunk újabb probléma megoldásához, újabb forrásmunkák áttanulmányozásához, mert ennek a munkánknak végére jutottunk s mert közben bizonyára úgy megszerettük a tudományos búvárkodást és a szellemi alkotást, hogy már abba se tudnánk többé hagyni... ugyebár? Olyan szerelnék lenni, mint te voltál ,, tekergő, kósza, rigmusos diák.11 Az én szivemben is visszhangra lelnek örök szépségek, szűz melódiák. Szeretném, ha szerteszórhainám - mint te — vígságomat. s a búmat, szeretném, ha magam fonnám meg hangulatokból síri koszorúmat. Néha úgy érzem a fiad vagyok örökséged szí rendien viselem és mint lekenned, úgy dalol szivemben madárzerie, szélzúgás, szerelem. 0, úgy megértem, peregrinus lelked mely mini örökség szállt reávm és érzem, mindég menni kell tovább . . . . . . hiszen nékem is meghalt a szobám . . . Üresen tátongó öléből indulnék én is cimborát keresni. De én tudom mi van a kancsó mélyén. Es én nem tudok már mámorba esni. En nem tudnék'már Csokonai módján felejtést inni ódon pincemélyből . . . A pincegádornak csak kínját Utóm és iszonyodom a Leihe vizétől. En a te kóbor lelked örököltem és csudátlátó áldott két szemed — ó jaj, csak eltudnám dalolni szemeddel látott szent szépségeket. De én csak állok némán. Hajadonfőn Nem tud megnyílni még szent dalra ajkam - körülöttem tovább zörög az élet - még némaságnak átka rajtam. De érzem áldó, simító kezed mely szépségen fúl — elvezet kisértetormára a koponyáknak ahol. szemeim — már nem a tiéddel - a Megfeszített szent szemével látnak s a k k o r felcsendül ajkamon a dal az, amiről te prófétáitól, az egyetlen, a szent., örök, magyar! (Budapest) Bóka László rg. VI. o. t. Halotti beszéd — Szilágyi Dezső emlékének. —
