Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-04-01 / 8. szám
180 AZ ERŐ 1926. április hó. Ifjabb Gulliver csodálatos kalandjai. Irta : SZIRMAI SÁNDOR. Utazás Plemplembe. 5. A plemplem iskola. Nem untathatom az olvasót néhány hétnek mindennap ismétlődő egyhangúságával. Mert iskolába jártam. A foplempeni tanács határozata az volt, hogy meg kell tanulnom a plemplem nyelvet és szokásokat. Iskolába jártam; rendes, padokkal, táblákkal, szemléltető képekkel felszerelt iskolába. Mikor először bekísértek az iskolaterembe, feltűnt, hogy a tágas szoba egyik oldalán külön padsor húzódott el, amelyben vagy húsz igen kisfejű gyermek ült. Nekem az előadói emelvény elé külön bársonyszéket tettek. Könnyen ment minden. Megkülönböztetett tisztelettel bántak velem és én nagyon hamar tökéletesen tudtam már a könnyű plemplem nyelvet és megismertem a furcsa szokásokat is. Megtanultam ilyenformán, hogy Plemplem-birodalomban három Osztály van: a nemesek, a helyettesek és a munkások osztálya. A nemesek kivétel nélkül szuverén urak. Valamennyinek rendkívül kis feje van. Minél kisebb a fej, annál nagyobb, gazdagabb, hatalmasabb úr á tulajdonosa. A nemesek semmit sem tesznek. Ebből magyarázható, hogy a fejük, agyvelejűk fejlődése visszamarad. Nem is tudnak semmit, jóformán értelmes szót sem tudnak” kimondani. Minden szellemi munkát a „helyettesek“ osztálya végez, már kis gyermekkoruktól kezdve. Az iskolában a nemes nem tanul, ezt a helyettese végzi el. Számtalanszor láttam, hallottam, hogy tanítónk, — aki egyébként szintén helyettese volt a kisfejű és a terem magas emelvényén ülő és egyetlen hangot sem szóló főfőtanítónak, — felhívta az elkülönített padsorban ülő valamelyik nemes úrfít, aki persze semmit nem tudott. A helyettese bűnhődött érte, .aki pedig különben tudott mindent. Ha valamelyik nemesi úrfi pajkoskodott, semmi bántódása nem történt, mert ott volt a helyettese, akit . gyakran alaposan elvert a tanítónk. Az iskolán kiviül ugyanez a rendszer uralkodott, a társadalmi és politikai életben, is. Minél nagyobb úr volt valaki, annál több helyettes végezte helyette a munkát. A birodalmi főplemplemmek például 150 helyettese volt. Minden mozdulatot, minden lépést, minden munkát az erre rendelt és államilag kinevezett helyettes végzett el, kivéve az evést, ivást és egyéb más által el nem végezhető természeti szükségletet. Voltak aztán föhelyettesek is, akiknek szintén volt egy-kót helyettese. Ugyanilyen rendszer volt az irodalmi és művészeti életben is. Az író, író. De nem ő írta a munkákat, hanem a helyettese. A színművészeiben ugyanígy volt. Igen mulatságos volt például, mikor a színház igen tehetséges művészeit hangos „Eia, eia!“-ikiáltásokkal kitapsolták, de nem ők jelentek meg a nézők előtt, hanem az aprófejű emberek, mert hát az előadóknak ezek voltak az urai, ők csak helyettesek voltak. Mikor már tökéletesen beszéltem a plemplem nyelvet, a főplemplem arra kéretett, jelennék meg egyik helyettesénél, hogy írásba foglalja uiltrutópiai kalandomat. Ő maga természetesen nem értette ezt meg, hiszen gyenge, madár agya nemcsak a magasabb értelmű dolgokat, de még az egyszerű történetet sem értette meg. Ezért voltak a helyettesek. Tulajdonképpen a helyettesek voltak az urak. Amit tettek, jól volt léve. Ha például új, ismeretlen főnemesről vagy nemesről volt szó, nem az volt az első kérdés, mint nálunlk: honnan ered a családfája, mennyi a vagyona, földbirtoka, hanem: hány helyettese van? Minél nagyobb úr volt valaki, annál több címet is viselt. A főplemplem összes címei öt vaskos kötetben voltak felsorolva. Alacsonyabb rangú főnemesek, vagy nemesek címei is sokszor kitettek egy-egy kötetet, amit ünnepségeken mindig a címkönyvhordó helyettes vitt magával. Bemutatkozásoknál mindig kicserélték ezeket a könyveket, amelyek tulajdonképpen a névjegyet helyettesítették. A harmadik: „munkás“-osztály a testi munkát végezte. Nem zúgolódtak soha, ellátásuk, fizetésük jó volt, jólétben éltek és szerencsésebbek voltak, mint a korlátúit agyú nemesek és temérdek munkát végző helyetteseik. A főplemplem és illetve helyettesei annyira megszerettek, hogy egyik napon a birodalmi tanácsülésben szóba került az én „plemplem tanácsosi“ kinevezésem is, még pedig „udvarnagyi vezért ©tanácsnoki plemplem tiizfőmester“ címmel. Ez az állás tiszteletbeli cím volt. A régi időkben az ezen címet viselő madárfejű főnemes helyettese gyújtotta meg minden este a. birodalmi főplemplem gyertyáit. Kinevezésemet másnap meg is kaptam. A „kinevezéseket kézbesítő birodalmi főplmplem helyettesek“ elhozták magas állásom jelvényét: hatalmas, aranyozott tüzoltó-bárdot. Tudomásomra adták azt is, hogy jelvényem állandó hordozására ©gy helyettest kaptam, aki köteles ezt a szimbólumot mindig jobboldalomon kisérve, hordozni. (i. A főkolompos tanácsúr estélye. Úgy illett, hogy magas kitüntetésemet a legfőbb helyen is megköszönjem. Helyettesemmel elmentem hát a főplemplemhez, . megköszöntem nagy kegyet, mire ő helyettesei segítségével az én kezembe helyezte kezét. Később megmagyarázták, hogy ezt nekem is helyettesemmel kellett volna elvégeztetnem. A főplemplem különös kegyképpen megadta az „udvari középcsengetyüsök nappali felügyelő titkára“ címet, ezenkívül az „udvari szekerek aranyozására felügyelő bizottság a lel nőkévé“ nevezett ki. Mindké; címhez egy-egy helyettest is kaptam. Ilyenformán már igen tekintélyes állásaim voltak és én békességben, jól éltem ebben a furcsa országban. Abban a kitüntető figyelemben is részesültem, hogy egyik napon a „főkolompos tanácsúi-“ — a főplemplem helyettese, tehát a legfőbb úr a birodalomban, — meghívott, estélyére. Éppen vacsoránál ültem, mikor megjelent nálam az „udvari kézbesítő főtanácsos“ megfelelő számú helyettesek kíséretében és átnyújtott — persze -helyettese' közvetítésével — ©gy irgalmatlan hosszú papírtekercset, amely széles aranyzsinorral volt átkötve- Felbontottam. tires, tiszta papír'ap volt. Kérdőn néztem rá;
