Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-03-01 / 7. szám
170 AZ ERŐ 1926. március hó. Hallgatagország vándorai. Gyásztól, gondtól, néma bútól, Álomtalan éjszakákon, Kisértetes szent órában Tágranyílt, mély szemmel látom Csendesléptű ifjú lányok Messze kígyózó sorát. Mennek, mennek, mindig mennek, Hallgatagország magányos, Ködvert, szürke útjain. Pőre lábbal havas tájon, Jeges kézzel fojtó télben, Szívre sújtó sötét éjben, Szomjas, izzó Szaharán. Néma, komoly karaván. Mennek, mennek, mindig mennek, Merre mennek? Hova mennek? S fölemelt fehér kezükben Tündöklő szép liliom. Ördögfiak hercehurcás Szélkergető dáridóján, Boszorkányok keresztútján, Bélpoklos szigeteken, Tépett csatatereken, Hol tank szörnyű teste gázolt. Pokol söpredéke táncolt És gázbombák lelke szállt. Az öröm rózsáskertjében A nagy Pusztító kaszált. Erre mennek, arra mennek, Pőre lábbal, fehér lábbal, Bánat izzó parazsán, Tüske tépi harmatarcuk, Selyemhajuk szél cibálja, Vér rubinja ékesíti Keblük fehér bársonyát. Mégis mennek, mindig mennem Merre mennek? Hova mennek? S fölemelt fehér kezükben Tündöklő szép liliom. Kisértetes szent órában Áloműző éjszakákon, Tágranyílt, mély szemmel látom, Imádságos szívvel látom Fehér lányok, ifjú lányok Végtelen felé kígyózó, Csendes léptű, szép sorát. Míg az Idő, e garázda Pufók óriáskölyök csak Fújja, fújja szalmaszálán A sok tarka buborékot, Felcsillámló, elillanó Röpkeszárnyú éveket Mint a pille, száll az űrben Millió csillogó golyó, Fújja a pufók bohó. Egy szétpattan, száll a másik, Kápráztató, csalfa, tarka, Széjjelfoszló buborék, Egy pillantás — ezer év. Ők csak mennek, egyre mennek Míg az Idő játszogat, Múlt és jövő elmarad. Általlépnek könnyön, vágyó.h, Bűnön, életen, halálon, Aranyon és sáron rongyon, Örömökön, pincegondon, Harmatlábbal, fehér lábbal Járnak poros országúton, Árok szélén vad gubancs Tüskés bozótok fölött. Mennek, mennek, mindig mennek, A szent fehér karaván S a végtelen óceánján Kristályosán, tisztán csengő, Győzedelmes indulójuk Visszhangozva messze száll. Zeng a légben, zeng az éjben, Szférák hangja, szént zene, (Szívverés az üteme). Míg ti éltek, verekedtek. Porban, vérben megfürödtök, Két könyökkel út at törtök. Mi őrizzük, lám, az álmot, Mi őrizzük a mesét! Mennek, mennek, egyre mennek, Hová mennek? Merre mennek? S fölemelt fehér kezükben Tündöklő szép liliom . . .
