Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-03-01 / 7. szám
192P. március hn. AZ ERŐ 171 Márciusi hó. Még sohase volt ilyen szomorú Pannika. Csendesen gubbasztott az édesanyja mellett a nagy terem sarkában és az egész színpad kóválygott, szédült előtte, nem értett, nem látott onnan semmit. Csak amikor Boriska hangja zendült meg a színpadon, döbbent magára Panka és izmos kis keze ökölbe szorult: —■ Ezt nekem kellene elmondanom, nekem! Hogy fájtak most benne ezek a versek, Vörösmarty Mihály csodálatos bájú versei! Milyen nagyon szerette őket, hogy éltek, hogy zenéltek benne! Bizony senki se tudta volna ennyi lélekkel eljátszani Csongor vagy Tünde szerepét, mint ő — ő. — Persze, ha olyan szép volnék, mint Boriska 1 Soha nem érezte ilyen mélyen és kegyetlenül, mit jelent értékben minden külsőség az emberek előtt. Hogy az iskola erre a szép Csongor és Tünde előadásra készült, szinte minden más szempont háttérbe szorult: kiválogatták a legszebb arcú. legkecsesebb mozg-ású, legjobban öltözködő leányokat, őt észre se vették. Ha sejtették volna, ha csak az irodalomtörténet tanára sejtette volna, hogy ő benne e műkedvelői előadás nélkül is élnek és életre kívánkoznak ezek a versek és nemcsak ezek: gondolatban hogy végigjátszott, nem, nem játszott, végig élt ő minden szerepet, amit elolvasott: Shakespearet csakúgy, mint Kisfaludy Károlyt. Moliéret csak úgy, mint Katonát. Még az anyja se álmodta, micsoda bűvös, titkos erők lelkendeznek föl a hallgatag, szorgalmas leányban. — Legalább a csúf Nurigy szerepét adták volna nekem — sóhajtotta Panka. Egyáltalán nem gondoltak rá, észre se vették. Szürke kis veréb volt és az emelvényen most Borosa ragyogott, bűvölt, az álomképkergető királyfi nemes szerepében, Borosa, akinek a szívében annyi idealizmus sincsen, mint a házaló Bébi néniében A közönség tapsolt, lelkendezett és azután táncoltak, mulattak és Pankát is elvitték pár fordulóra, de fáradt volt, rosszkedvű és egészen reménytelen. Az ezerarcú élet ma talán a legkegyetlenebb arcát mutatta meg neki. Másnap is igy ébredt, — vakáeiós napjuk volt, persze -—• csüggedten, szomorúan. — Ha szép volnék, akkor igen, persze. Akkor oda állhatnék a világ elé a zengő szivemmel, a forró, rajongó lelkemmel, akkor meglátnának, megszeretnének. De így, ilyen szürkén, ugyan ki venne észre ? Míg így töprengett, üzenetet küldött az erdő: harmatos szép hóvirágokkal üzent. Ancsura hozta, a kis tót szolgáló és egyszerre felragyogott Panka. Szaladt az erdőbe. Milyen szép ilyenkor az ébredő erdő. Hogy tárják esengve csupasz karjaikat a lombtalan fák, mintha magukhoz akarnák ölelni a tavaszt! Még nem cseng-bong mindenfelé a május ezer hangja, csend van még, de ebben a csendben forró élet vibrál. Hogy szerette Panka az erdőt! Mindent, amit az élet adott neki, örömöt, bánatot, itt az erdőben élte át igazán, mélyebben, teljesebben. Most is volt sok mondanivalója a számára. — Milyen régen nem láttalak, te kedves, te drága! Pedig hogy szeretlek az ezüstös téli ruhádban ! De látod, fogva tartottak az iskolagondok és olyan hamar sötétedett eddig, nem eresztettek ki. Hogy fájt már utánad a szivem, kedves öreg pajtás! Sokáig kószált, ábrándozott és visszagondolt a tegnapi estére, a színdarabra, a táncra, az iskolára és a szépségre. S újra felgyötrődött benne: ■— Ha szép volnék! Nem is vette észre, szállingózni kezdett a hó- Apró, ritkás pillékben, melyek szétfoszlottak nyomtalanul, mielőtt a földre értek volna és hűs selyemujjakkal cirógatták Panka forró arcát. — Hó! Márciusi hó! —- lélekzett föl s eszébe jutottak Ancsura meséi. Hogy a világszép kisasszony márciusi hóban mosakodott, attól lett olyan gyönyörű liliombőre, bizony! És Panka, az okos, szorgalmas, józan Panka, aki betéve tudta az angol Shakespearet és görögül szavalta Antigonét, kitárta két kezét, hadd teljék meg szépséget ajándékozó, drága jó márciusi hóval . . . Kézimunka. A hintaszéket úgy díszíthetjük, ha térítővel látjuk el, hogy a terítő ülésre is alkalmas legyen. A rajz mutatja a terítő elhelyezését. A terítő anyagát tartósság szempontjából legcélszerűbbnek gondolnánk színben sötétbarna erősebb posztóból. A megfelelő alakra kiszabott posztó széleit köröskörül kétféle zöldszinű berlini pamuttal díszöltéssel kivarrjuk és ezt a kivarrást világossárga műselyemmel öltögetjük le. A takaró rojtjai ugyancsak kétféle zöldszínű berlini pamutból készülnek. A kis fejpárna könnyű zöldszínű selyemanyagból van varrva, ennek a kis fejpárnának, a fodroeskáknak és a napocskának hímzésére bronzszínű műselymet használunk. A másik rajz paraván. Célja ennek a léghuzat ellen védekezés, főleg ágy előtt használják, de használják tárgyak, leggyakrabban kályhák vagy fűtőtestek eltakarására is. Maga a váz asztalosmunka, szükséges is asztalossal csináltatnunk. Az üres keretekbe jönnek az előbb már kézimunkával kidolgozott betétek. Ezeknek a betéteknek anyaga fekete bársony, amelyet a rajzon látható mintával dolgozunk ki, kidolgozásra mibisz-zöld, bronzsárga és cinóbervörös berlini pamutot használunk, kontúrozásra pedig mindég hasonló színű műselymet alkalmazunk. A két oldalkeretben levő fodrocskák szintén bársonyból készülnek, ezeknek széleit mitisz-zöld műselyemmel szegjük be. Eszeky Elza.
