Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-03-01 / 7. szám
1926. március hó. AZ ERfi 167 A. MAGYAR DIÁK ANEKDOTAKINCSE . 3 &)• A most következő eset egy nyugalmazott székes fehérvári reáliskolai tanárral történt, akinek a nevét, mivel még él, elhallgatom. A fehérvári diáitok úgyis tudják, hogy kiről van szó. Számtalan komédiát csináltak szegénnyel, melyek közül azonban legtöbb a durvasága miatt bizony nem való a diákság szel idí lésére. Azért a szelídebbek közül mondok el egyet. Az illető tanár úr órája előtt fenekestül fel szokott fordulni a rend az osztályban. A fiúk egymás hátán ordítottak mindig beléptekor, s bizony a szegény tanár úr rekedtre kiabálta magát, mire az örökös „Csend legyen! Csend legyen!“-nel lecsillapította a tüzes ifjakat. Egyszer, hogy mi, s mi nem adta hozzá az eszmét, elég az hozzá, hogy elhatározták a rossz nebulók, hogy abszolút csendben fogják megvárni a tanár urat. ügy is lett. Még a légy dongását is meg lehetett hallani, mikor a tanár úr belépett. Felrohant a katedrára s addig le sem iilt, míg erőteljes hangon el nem kiáltotta: —■ Csend legyen! Csend legyen! Nem hallod? Csend legyen! Beküldte: Segéd. (H.-böszörmény). * Van egy jó öreg tanárunk, — országszerte híres elektrotechnikus! — Pápaszemet visel, mint minden öreg tanár és egy rosszul sikerült operáció óta dadog is. Nem állandóan, csak ha valamit gyorsan akar kimondani. Ezzel az aranyos öreg tanárunkkal történt meg az alábbi két eset. Az öreg úr nem az a szigorú tanár, aki mindig „ex katedra“ beszél. Ha megkérjük, szívesen megmondja a véleményét bármire. Egy szerdai napon iszonyú drukkban ült az egész osztály, rengeteg lecke volt aznapra feladva. Mindenki magolt. Egy fiúnak mentőötlete támadt: — Fiúk, ne tanuljon senki! Megkérjük az öreget, mondja el a véleményét a szanálásról Általános helyeslés. Csekugyan. Bejön az öreg, megigazítja pápaszemet és előveszi a noteszát. Ekkor feláll az egyik fiú és a halálraítéltek merészségével szól: — Tanár úr, kérem! Kérjük a tanár urat: szíveskedjék elmondani a véleményét a szanálásról, mert mi nem vagyunk tisztában vele! — Hát tudjátok, fiúk!... — és az öreg lépre ;nent. Elkezdett magyarázni. Felkapja a krétát és elkezd számtanilag valamit bizonyítani. A fiúk a háta mögött összené-znek, megmentetten mosolyognak egymásra. Valamelyik örömében a nyelvével esettem is egy nagyot. Vesztére, sőt vesztükre. Az öreg meghallja, észreveszi az „ugratást“, krétás ujjaival megfenyegeti az osztályt, előveszi a noteszét és nem adja alább tizenöt bezúgatásnál. * Egy dadogés fiú is járt az iskolába. A Felvidékről jött valahonnan és egy hetet késett, egy héttel később iratkozott be, mint a többi fiú. Mikor megjött, sorba kiment a tanárokhoz jelentkezni, hogy írják be a nevét a noteszbe. Az öreghez is kiment. Az öreg éppen rosszkedvűben volt, rákiált mérgesen a fiúra: ■— Mii it akar? A fiú megretten és a szokottnál még jobban dadogva felelt: — Ta-ta-tanár úr, kék ékérem!.. . Az öreg felugrik dühösen: — Te-te csicsinkefogó, mmég engem mememersz gugunyolni! •— Dede, tatánál- úr! — Fofofogod be a szszszád! Ta-t,akarodj ki! — s kikergeti a tanteremből. Alig bírtuk elhitetni az öreggel, hogy az a fiú valójában dadog! Mikor végre elhitte, behivatta. A fiú drukkolva megáll az ajtóban. Az öreg ránézett jóakaraté, szelíd kék szemével: — Nnnna! Gyere ide! — aztán a kezét nyújtotta neki. —- Szerbusz Éreztük, hogy most lélekben megsimogatja 's megkérleli. Beküldte: K. B. (Szeged). *■ A régi, falun is latinizáló partikuláris iskolák hangulatát idézi fel a nagykereki községi bíró átirata a bojki bíróhoz, mely szószerinti közlésben így hangzik: Nos Georgius a bíró, cum esküdt, a tanácsnak damus pro memoria, ut vester baromság semper fecit magnum kár in nostra zabjószág. Nunc iterum damns pro memoria, ut másszor ne engedjétek nec tinótis nec borjútis nee aliud quidquam brutis, quam si ibi eapabimus, et filitis et fareatie elvágátis, csonkán domus bocsátábimus. Közli: F. Varga Lajos esperes (Nagyrábé).
