Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1926-03-01 / 7. szám

154 AZ ERŐ 1926. március hó. Történelem az élet tanítómestere. ... És miközben kivirúlnák a kis diákok keblén a kokárdák, a nyolcadikos versenyszavaló eldörgi, hogy „sehonnai bitang ember, ki most, ha kell, halni nem mer“, aztán este táncmulatság lesz az inté­zeti Segélyző Egylet pénztára javára az Iparos Társaskör összes helyiségeiben, én mormolom, mor­molom a föntebb idézett jól ismert mondást, s a ti nevetekben is hosszan tűnődözöni rajta... Hát igazán, ezért és így? Hosszú, gyötrelmes órák emléke üli meg lidércnyomásként éjszakai álmom nyugodalmát. Láthatatlan ajkak sűrű egymásutánban kérdésekkel gyötörnek. Mettől meddig tartott a Syracusaei hadjárat ? Hány évvel hamarabb halt meg Demosthenes Görögországban Caudium előtt Rómában? Melyik keleti nagyság uralkodott 529 és 522 között? Ki az a Spartacus? Mi köze az azincourti csatának a troyesi szerződéshez ? Ki vetett véget a fehér és piros rózsa harcának ? Vájjon anyja volt-e Izabella III. Eduardnak vagy felesége, és miféle fel- vagy lemenő rokonsági viszonyban állott Valois Károllyal ? Es mi közöm nekem hozzá? Kergetőznek a fe­jemben az évszámok és a nevek : geográfiai, jogi, po­litikai fogalmak naggyű­­lést tartanak a memoii­­riám gyönge talaján, de tudja Isten, okulás helyett inkább szédülök és érzem, hogyha holnap véletlenül én kerülök sorra, akármit kérdeznek tőlem, valami pajkos ördög mindegyre azt fogja hajtogatni ben­nem : schmalkaldeni szö­vetség, schmalkaldeni szö­vetség . . . Érzem, hogy nem ez az igazi s egy-egy óra fé­nye és melege valami egé­szen más világot ragyog be és hat át. Aztán meg­nyit valami eddig észre sem vett ajtót, ablakot, ahonnan gyönyörű és ha­­táranincs távlatra nyílik látás, de azután megint csak összefolyik minden előttem és nem látom az összefüggést a részek kö­zött s a függvényszerű vi­szonyát e hatalmas ára­datnak az életemmel szem­ben. * Gyertek, koldusor­szág kifosztott örökösei, hagyjuk itt a papát, aki rosszkedvűen gyűrte ösz­­sze a legfrissebb újságot, a mamát, aki számol­­számol, de a kiadás még mindig több, mint a be­vétel, és szegény feje ebbe Rimaszombati utcai részlet. majd belebolondul, ugorjunk át egy nagy csomó századot, viziteljük meg a hanyatló Rómát. Előkelő elvonultságban filozofál otthonában egy komoly férfiú. Politikailag alárendelt helyzetű görögök tanítványa. Ő az úr, és mégis amazoktól tanult meg töprengeni dolgokon, amelyek azelőtt természete­seknek látszottak előtte. Boldog szeretne lenni, s a gondolatokkal verekszik a boldogságért. „Nos beatam vitám, írja lázasan, non depulsione mali, séd adeptione boni indicemus nec earn cessando, sive gaudeníem, ut Aristippus, sive non dolentem, ut Hyeronymus, séd agendo aliquid considerandove quaeramus". Nem a baj eltávolításától tesszük függővé a boldogságot, hanem a jó elnyerésétől. Azt meg nem abban keressük, hogy tétlenül maradjunk, mert élvezni akarunk Aristippus módjára, vagy a a fájdalomtól irtózunk Hyeronymusként, hanem abban, hogy tegyünk valamit és lássunk a dolgok mélyére. Majd a fórumra megy ez a férfi. „Nam, quum hostium copiae non longe absunt, szónokolja tűz­zel, etiamsi irruptio nulla fácta est, tarnen pecuaria relinquitur, agri cultura deseritur, mercatorum navi­­gatio conquiescit. Haec provincia non modo a calamitate, séd etiam a metu calamitatis est defendanda. “ Ha a háború van a levegőben, nem ellenek a barmok, parlagon hever a föld, üresek a boltok raktárai. Nem csak a veszedelem baj, az is baj, ha sohasem érzi magát az ember biztonságban. Aztán egy költő énekli meg érzéseit. „Delicta maiorum immeritus lues, Romane, donee templa

Next

/
Thumbnails
Contents