Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1925-09-01 / 1. szám
2 AZ ERŐ 1925. szeptember hó. Elszállt a nyár. Szikrázva villanó aranyport Szitál alá az őszi nap. Bolondos, táncos sugarak Még nem gyaníthatják a nagy tort. Az elcsitult vágyak torát, Lehamvadó tűz el-kihunytát S még villogtatják, mint'tanulták Tündöklő szárnyuk himporát. Incselkedő vidám legények, Játékos, gondtalan fiúk. Hiszik, hogy útjuk messzi út S nem-alvó lánggal ég az élet. Hiszik, még mindig úr a Nyár: Tűzcsókra vágyódó virágok Pártás csapatja vár reájok S velük szünetlen áll a bál. Még visszacseng a régi nóta Erdők alján, mezők felett Es fényivó virágsereg Bódultán vár az égi csókra. Perdül, zsibong a nyalka had S csak akkor omlik porba fénye, Midőn vesztett hitük reménye .4 Nyár közöttük elhalad: Rájuk se néz, könnyet se vár tán, Libegve száll az őszí fényen Szélhordta sárguló levélen, Búsan tűnő halotti bárkán. Szőllősy István. Magyar erdők háborúja* Regény. Irta! HAMVAS JÓZSEF. I. A harmincéves találkozó. A Deák-tér meleg zöld szőnyegében még nem sárgállott se fűszál, se levél. Az Erzsébet utca csillogó júniusi napfényben sugár-egyenesen vitt neki a Kaszinó hatalmas, szobros épületének, amelyről kapu-nagyságú ablakok, mint valami nagy behunyt szemek, álmoskodtak ki a csendes Széchenyi-térre. Amióta Sopront visszaadta Magyarországnak a népszavazás, Péter-Pál napján jönnek össze a líceum régi növendékei találkozóra. Az első ilyen találkozón voltak, akik hatvan esztendővel azelőtt tettek érettségit, ők mentek a menet élén, amikor a templomba vonult, azóta is minden esztendőben ünnep ez a nap, amikor tele reménységgel megindulnak a régi liceumból a most végzett diákok és tele emlékkel jőnek vissza találkozóra azok, akik szükségét érzik annak, hogy áldozzanak ifjúságuk istenének oltárán. Sopronban Lővereknek hívják a nyaralók vidékét. Lankás erdős, hűvös csendben pihennek itt a kertek, fák, házak és emberek. Homoky Bertalan, gazdag ügyvéd lőverében, emeletes hófehér nyaraló villog a szelíd gesztenyefák között és emeletének nagy íves erkélyén hosszú asztal mellett, élénk társaság van együtt. A gazdag ügy véd még a huszonötéves találkozón megigértette volt osztálytársaival, hogy ebédre vendégei lesznek a harmincéves találkozón, és most itt van a társasági derült jókedvvel emlékezik a múlt időkről. Homoky tálán soha sem érezte életének sikereit annyira, mint most. amikor diáktársaival oszthatja meg azt a bőséget, amiben él. Komoly, finom arcú felesége csupa szívesség és érzés, hogy urának ma mekkora ünnepe van. Vége felé jár az ebéd és már mindenre volt pohárköszöntő. A jó bortól nekihevültek az öregség felé induló emberek. A kis Szabó Imre, ott az asztal vége felé, aki még ma is csak városi tisztviselő volt, még pedig nem is magas rangban, most a bortól hangosabb lett, a mit a többiek is észrevesznek. Aztán elmondják, hogy milyen tiszta jeles volt mindig a kis Szabó Imre. Azt hitték akkor, hogy legalább is méltóságos úr lesz belőle. A kis Szabó Imre nem busult ezen, hanem most, hogy bátrabb lett, rajongással beszélt a malacairól, mert olyan nincs másnak, csak neki. Amint így tréfálnak, egyszerre, véletlenül egy pillanatra beállt a csönd, és ebben a csöndben az egész asztalnál ülők meghallották ez a mondást: — Amig a férfiak élete-célja az lesz, hogy jászolhoz jussanak, addig nem megy előre a magyar. Mindenki odanézett. Homokyné mellett, az asztalfőn, fekete hajú, barna arcú fiatal asszony ült, kemény tekintete úgy villant, mint valami acél-penge. Fertővidéki földbirtokos felesége, az ura évek óta béna szegény, azért nem jöhetett el a találkozóra, de a felesége eljött, mert mindenáron magával akarta vinni birtokukra az urának két iskolatársát, Fehér Sándor tanárt, aki a geológiában kitűnő szakember, és Laub Keresztély mérnököt, aki nemrég jött meg Amerikából, ahol földgáz, tőzeg és petróleum-termelésnél dolgozott. Birtokukon is mutatkoztak jelek, azért akarta ezt a két embert magával vinni. Évek óta ő a férfi a háznál, és most is jól illett ide ebbe a társaságba, csak még szinte keményebb volt, mint a férfiak. Most, hogy a szavát ennyien meghallották és mindnyájan kíváncsian fordultak feléje, biztatták, hogy okolja
