Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1924-12-01 / 4. szám
92 AZ ERŐ 1924. december hó. Mi újság? Szekszárd. A rövid botosok gyalogtúrája jól sikerült; megnéztük a Balatont és felruccantunk Pestre. Az ottani cserkészcsapat siratja volt parancsnokát, Éri Mili bácsit, aki elhagyta őket. Az ifj. Sportkör 13-án úszóversenyt rendezett és azt tervezi, hogy a dombóvári, bonyhádi, kaposvári testvéregyesületeket — kölcsön fejében — ünnepélyes alkalmakkor személyesen is felkeresi. A többi ifj. egyesületek (önképzőkör, Diákszövetség) is alakulóban vannak. Kaposvár. A polgári és a kereskedelmi cserkészcsapat a nyáron a Balaton körül táboroztak. A szolnoki Diákegylet vitaülést tartott ezen a címen: Szabad-e táncolni? Négyen mellette, hárman ellene szóltak, vége r ed mén yk épen kimondották, hogy: tisztességes táncokat tisztességesen szabad táncolni. Ajánljuk nekik folytatásképen az új rákosi országgyűlés új szempontjainak a megvitatását is. Sopron. A lyceuim megnyitásának délutánján az ifjúság a Deák-kútlioz rándult. Ruhmann tanár úr éreztette meg azt a történelmi levegőt, mely ennek a helynek pórusait betölti, oly érdekesen, hogy még az elsős „mujkók“ is elfelejtettek oda nem figyelni. A szentgotthárdi főgimnázium Önképzőköre megalakult és szép tervekkel kezdi iaz új évet. Kíváncsian várjuk a tervek megvalósulását -— esetről-esetre. A szombathelyi kereskedelmi önképzőkörének tavalyi jelentéséből, mint igen érdekes dolgot, azt ragadjuk ki, hogy külön klasszikus és külön naturalista zenekara működött. Nyíregyházán az ifjúság a centennáris ünnepekből vette ki a részét cserkész- és ifjúsági vöröskereszt-nappal és szellemi versenyekkel. Nyáron a Turul csapat a Simapusztai Zunior-teleke nevű XIY. századbeli község templomát akarta feltárni, de háromnapi vesződség után csak egy „helyi mondát“ lelt s vitt haza magával. Nem baj! In magnis et volnisse sat est. Sok helyről érkezett hozzánk panasz a 9 órai kezdet ellen. Úgy látszik, a diákvilág nagyobb percentjében mégis csak koránkelő. Sárospatakon november 3—8-ig mindennap vallásos estét rendeztek. A föisk. ifj. egylet 22-én előadta a „Vén gazember“-t. November 16-án a Hegyaljai Erő 19 újonca tett fogadalmat. „Az őszi pünkösd napján, — idézi a tudósító — indult el új honfoglalásra a tógátusok utóda, az öreg kollégium újruhás menetszázada.“ A csapat különben avatás után vendégül látta a tanári kart és a szülőket egy jól sikerült tea-est formájában. Rádió-állomás felállításán törik ,a fejűiket a cserkészek. Nyíregyházán a centennárium hatása alatt pihenő hangulat uralkodik. Legfeljebb egy-két gyűjtésben segítettek a nagyoknak (hadiárvák, tüdőbetegek részére). Kiskunhalason a gimn. Bocskay-cserkészcsapata fogadalomtételi ünnepet ült. Keretében zászlójukat a kiskőrösi Petőfi-csapait koszoruzta meg. Az ünnepen budapesti cserkészek is szerepeltek, sőt állóképek is a Jamboreeröl. T. Ferenc (Spatak). A komoly vers humorosabb hatást kelt, mint ,a víg. Az pedig nagy baj. Az Erdélyi Önképzőkör 23-án a közeli Tölcsvára készül ünnepélytartásra. A budapesti egyetemi gimnáziumban Ifjúsági Bélyeggyűjtő Egyesület alkulat. A zenekar is szorgalmasan próbál. A VII—VlII-ikosok & vízműveket nézték meg. „Legalább fogalmunk van arról, —írja a tudóstó — hogy mennyi munkába kerül és hány ember dolgozik azon, hogy mi vizet ihatunk.“ Tánckurzust is rendez a gimnázium a diákjai számára. Kaposvárott a Virág-önképzőkörön kívül vallásos Önképzőkörök is miüködnek nagy áldással. A felsőgimnazistáknak újabban ismét megengedték az egy* időre eltiltott labdarugst. Reformáció-emlékünnepélyt rendezett a Szolnoki Protestáns Diák-Egylet 1924. október 31-én. Alig alakult meg Szolnokon a Sz. P. D. E., máris megmutatta életrevalóságát az október 31-én rendezett nagysikerű reformációi emlékünnepélye alkalmával. Az ünnepélyen minden számot az egylet tagjai adtak elő. Volt ének, ima, emlékbeszéd, énekszám, párbeszéd: „A wormsi kihallgatás“, irta ifj. Porkoláb Gyula, majd ismét énekszám. „Az élet könyve“, írta és elszavalta az egylet egyik tehetséges tagja. Bibliarmagyarázatot tartott Barsi Lajos nagytiszteletű úr, az egylet vezető elnöke. Az ünnepély olyan sikerült volt, hogy bátran mondhatjuk, hogy Szolnokon még ilyen református emlékünnepélyt sohasem rendeztek. Persely-adományokból és a műsorokból több mint egy millió korona tiszta jövedelme volt az egyletnek, melyet az iratterjesztése és a könyvtára javára fordít. Szegeden a felsöipariskolában megalakult az önképzőkör keretén belül egy rádió-klub. Ez a rádióklub Szegeden a diákok között még az első ilyen irányú tevékenység és az országban is mindössze a harmadik. Csak hetek kérdésé egy felvevő-állomás felállítása, amit közadakozásból készítünk. Célja a rádió, a ma oly rohamosan és oly nagy tért hódított rádió gyakorlati tudásának eltanulása. V alószímüleg egy litografált újság lesz szócsövünk, ahol a rádió-híreket közölni fogjuk. Feljegyezni valók. A manchesteri rádió-központ, mely a közönség szórakoztatását szolgálja, úgy a fiú-, mint a leánycserkészosapatok híreit hetenként rendszeresen közli. Azokat a nyomorok gyermekeket, kik járni nem tudnak vagy csak kevéssé és szegények is, télennyáron havonta kétszer egy egyesület elhelyezi egyenként vasárnapra egy családhoz. De hogyan? Az egyesület összegyűjti mindazon családokat, kik egy-egy vasárnap megédesíteni akarják a gyermekek életét s azokat a családokat, kiknek autójuk van, a jótékonyság nevében felszólítják személyszállításra; ezek aztán a gyermekeket délelőtt oda-, délután viszszaauitóztatják. Ha megnézed vasárnap Manchester országútját, délelőtt gyerekekkel telt autókat látsz s idegen létedre csak te nem tudod, hogy ezek a kis nyomorékok este boldogságtól sugárzó arccal robognak majd visszafelé. * Óriási nehézségekkel küzd ez az árvaház, hol 122 fiú s 86 leány van. Ezt megtudta 4 kis leány, Elsie, Moley, Kati oben, Lilian, kik 12, 12, 8 1 évesek, vásárt rendeztek az ö kis kézimunkájukból, melyet már régebben gyűjtöttek s a begyült pénzt 250 fontot az árvaház céljaira adták. Mikor közgyűlése volt az árvaháznak, a felnőtt emberek között négy kis leány foglalt helyet, kikről, amint a későbbi adományok mutatták, a nagyok is példát vettek. (Manchester). Kenderessy Sándor.