Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1924-12-01 / 4. szám
86 AZ ERŐ 1924. december hó. zek, a szegény, tépettruhájú, béna, gyötrött koldusok, éhező árvagyermekek, kik eljöttek köréje és ő ételt adott az éhezőknek, ruhát a fazéknak. Idáig így volt. És most a tehetetlen betegség lassan múló napjaiban, a halál árnyékában eljött ez a bucsuzkodó őszi alkonyat, rávetette ragyogó aranyszemét és a hulló levelek halk melódiájával megkérdezte a királyleányt: — És az életed, az ifjúságod? Mit tettél vele? Hova Szórtad? Szélbe, folyóba, ködbe, árnyba, mint ezek a fák leveleiket, a virágaikat? Egyszerre magán érezte már halott apja szomorú tekintetét és hallotta mólyizzású, nehéz hangját: — Szegény, kis báránykám! Szegény kis áldozati bárány kám. Akkor szólt így hozzá az édesapja, mikor vadászat közben a kolostorba térve, nehéz vigíliák után lázban találta gyermekét és ráborította az elejtett nagy barna medve meleg bundáját, míg homlokán még izzott a medvekarmok véres emléke. Mint a sötétben magára maradt gyermek, egyszerre sírnia kellett az elvesztett édesapa után. Milyen jó volt, milyen nagy és hatalmas és mindenkinél jobban szerette öt. Hogy beszélt neki a rettentő bujdosásiról, mikor az ázsiai horda perzselte végig az országot, a halott falvakról, a néma országutakról és az erdőkben bujdokoló emberekről, kiknek szemében még' riadozott a szörnyű, állati félelem. Most, mikor már nem láthatta, tudta a királyleány, hogy az- ő apja külömb volt mindenkinél és a szenvedés, a gond nehéz töviskoronáját hordozta homlokán. Ha megfoghatná a kezét még egyszer, ha meg mondhatná neki, hogy ö is szereti őt gyermeki alázattal és engedelmességgel. Hogy nézett rá az apja! Áhítattal, fájdalommal és bocsánatkéréssel, mindig néma bocsánatkéréssel. Akkor nem tudta, ma megsúgta az őszi alkony, miért... A budai hegyek mögül nehéz, hangos kürtszó zendiilt fel és tulharsogta Nagyboldogasszony templomának megkonduló harangját. — A kun asszony most jön haza a vadászatról, — 'mondta Klára testvér és mindaketten a hegyek felé néztek. Nem láthatták ée mégis látták lelki szemükkel a kún asszonyt, ahogy nevezték az új királynét, szilaj lován, lobogó fátyollal, vad szépség palástjával vállán. Hiába érte keresztvíz, pogánynak látták és keresztet vetettek. És egyszerre gondoltak mindaketten arra, Klára testvér is, a királyleány is, hogy így száguldhatna ma hófehér paripán, lobogó fátyollal, szépségtől, fénytől, hatalomtól mámorosán a királyleány is, ha engedett volna édesapjának és elhagyta volna a kolostor csendjét a kezéért esdő cseh király kedvéért... — Hova tetted az ifjúságod, a szépséged? — kérdezte az őszi alkonyat. — Szélbe, ködbe, vízbe szórtad?... Aranyrózsák gyulladtak ki az égen és a királyleány még mindig hallotta halott apja szavát: — Áldozati báránykám, szegény kis báránykám. De az égi aranyrózsák közt látott egy arcot, szent töviskoronás arcot és békesség szállt beteg szívére: — Jól tetted, áldozat voltál, mint én, családodért, utánad jövő sok-sok ezer leányért, népedért. Jól tetted, enyém vagy, — szeretlek. Homályos árnyak szálltak a víztükör fölé és Klára testvér megborzongott: — Hűvös van itt a parton, be kell mennünk. Jöttek már segítő testvérek és bevitték a nágybeteg királyleányt. Szegény emberek, gyermekek, betegek állottak a kolostor kapujában, hogy megérinthessék ruhája szegélyét, felihassák messzenóző, mélységes szemének édes tekintetét. A zúgó folyam pedig vitte az elszórt kincseket, falevelet, lombot, virágot, szépséget, ifjúságot, életet az örökkévalóság titokzatos óceánja felé. K. G. Karácsonyi meglepetések. Apró titkolózásokat hoz magával a közeledő karácsony. Tanakodunk magunkban s egymás közt fiatalok és öregek, hogy mivel lepjük meg azokat, akiket szeretünk. Természetes, hogy .a legtöbb esetben lapos diák-pénzitárca. alaposan gondolkodóba ejti az örömöt okozni vágyó fiatalokat. Annál az ajándéknál, amit azoktól kapunk, akiket szeretünk, nem az ajándék pénzzel felmérhető értéke a fontos, hanem, hogy mennyi szerepe volt az ajándék létrehozásában a szeretetnek. Természetes, hogy a szeretet nem ment fel teljesen az erős kritika alól senkit, ki haszontalan és ízléstelen lim-lommal „örvendezteti“ meg szerencsétlen családtagjait és barátait, ahelyett, hogy olcsó, ízléses és hasznos kézimunka-ötleteken gondolkoznék. Oly tág tere nyílik itt a fantáziának, hogy ízlés segítségével mindenki megtalálja az igényeinek megfelelő ötletet. Aki ügyesen rajzol, dobozokat festhet, kénes temperával, vagy fedő vízfestékkel. Ha a festés megszáradt, azt belakkozzuk. Aki a könyveket szereti, annak kedves ajándék az ízléses könyvjelző, melyhez színes szalagot vehetünk. A szalag egyik végét két csinos (szív, négyzet, kör, stb.) formára kivágjuk, rajzpapir közé tesszük úgy, hogy a szalag vége kiálljon az összeragasztott papírlapok közül. A raj zpapirformát mindkét oldalon színesen kifestjük, a szalag tónusával harmonizáló színekkel, a szalag mindkét végét pedig egykét gyönggyel dolgozzuk el. Egészen kicsi dolgok mint tűpárnák, csipkés zsebkendők és viráglétrák is örömet okoznak, ha ízléses kivitelben és jó anyagból készültek. A viráglétrákat változatos formában, lehet faragással vagy színes festéssel díszíteni, kedvesebb ajándékkal nem lephetjük meg azokat, kik a virágot szeretik. , Amit általában női kézimunkának neveznek, arról fölösleges beszélni, mivel itt ötlet bőven kínálkozik, csupán az anyagot toldhatnánk meg azzal, hogy grénadinbluzok és gyerekruhák díszítését ajánljuk. Fehér vagy színes grenadin egy vagy két színnel, írásos motívumokat alkalmazhatunk a modern formáknak megfelelően a galléron, vállon, ujján, esetleg a zseben vagy az övrészen. Sok ötlet kínálkozik így, különösen ha iparművészeti lapokat és szépművészeti könyveket nézünk át, vagy ha iparművészeti boltokat, kiállításokat látogatunk, vagy ha módunkban áll valamely vidék fejlettebb művészetét tanulmányozni; ha ötletek hiányát érzi magában az ember, itt bőven talál tervező-ihletei és ízlésfejlesztő anyagot. Mánczos Irén.
