Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1924-09-01 / 1. szám
1924. szeptember hó. AZ ERŐ < Laknak-e a Marson ?* i. Kora hajnalban kellett kocsira ülnünk s csaknem másfél órai utat megtenni, hogy az eldugott kis faluból, hol az esős nyárnak néhány kivételesen szép napját töltöttük: a legközelebbi vasúti állomásra érjünk. Szemközt ültem a kopsiban két barátommal, egy fizikussal meg egy csillagásszal, kik, ha összekerültek, folyton tudományos problémákon vitatkoztak. Most azonban, a korai fölkeléstől elbágyasztva, csendesen ült egymás mellett a két örök vitatkozó. Álmosak voltak. Én magam is mély hallgatásba merültem. Körülöttünk még meglehetős homály uralkodott s fönn a tiszta égbolton jól látszottak a fényesebb csillagok. A keleti égboltot a fehér fényű Vénusz uralta, rezzenés nélküli sugaraival, de nem messze tőle egy másik bolygócsillag is fénylett, halványabban, de még mindig elsőrendű fényben, a bolygókat jellemző nyugodt ragyogással. Sárga-vörös szinéről ráismertem : a Mars volt. Gondolatokba mélyedve, hosszasan szemléltem a vörös fényű bolygót. Szinte összerezzentem, mikor merengésemből fölriasztott csillagász barátom hangja: — Tudom, miről gondolkozik? A Mars csatornáiról ! A fizikus is fölnézett. — Amik nincsenek — dörmögte álmos hangon. A csillagász szeméből azonban az üde hajnali szellő már kiűzte az álmot. Friss kedvvel folytatta: — Ha önt érdekli, szívesen elmondok hosszú utunk alatt egyet-mást e rejtélyes csatornákról. S mivel valóban eltalálta gondolkodásom tárgyát, biztosítottam róla, hogy ajánlatát a legnagyobb örömmel fogadom. * — Pár évvel ezelőtt — kezdette a csillagász — hosszabb időn át tanulmányoztam a Marsot, háromszázszoros nagyításban. Jól látszottak az alapszínét megadó vörös-sárga foltok, amelyek minden valószínűség szerint a Mars homoksivatagjai. S a sárga alapszint itt-ott sötét foltok szakítják meg: ezek a Mars tengerei. De ne gondoljon ám olyan hatalmas, több ezer méter mélységű, óriás kiterjedésű víztömegekre, mint amilyenek Földünk felszínének háromnegyedrészét elborítják! A zuhogó zápor, mely a hegyek tetejét paskolja, mállasztja, a lerohanó hegyi patak, mely kavicsokat görget medrében s alámossa a büszke kősziklák talapzatát, a széles folyam, mely piszkos vizének iszapját lassan, de szakadatlanul hordja a tengerek medencéjébe: apránként majd a Föld büszke hegyóriásait is elhordják helyükről s betöltik velük a tengerek mélységeit. S a Marson a víz már évmilliókkal hosszabb idő óta folytatja ezt a romboló munkát, mint a Földön. Ott már nincsenek magas hegyek, nincsenek mély óceánok! Lapos, sekélyvizű tengerek hullámai mossák az alacsony fövenyhalmok szélét. A romboló, nivelláló munkájának vége felé járó víz pedig mindinkább fogy, szőkik a Mars fölszínéről, beszivárogva a szilárd kéregrepedésein, elapadva a sivár homokpusztákon. * A Mars augusztus 24-i földközelsége alkalmából ismét erősen foglalkoztatta a tudós világot ez a kérdés. Sokan kétségbe vonják, hogy a Marson víz volna. Sötét foltok a Holdon is vannak — mondják — s ezek sem valódi tengerek. De mit tartsunk akkor arról a fehér takaróról, mely a Mars déli pólusát borítja s melynek színe oly világosan elüt a többi rész sárgás színeződésétől? Ez más, mint hó, alig lehet. Ha jön a Mars tavasza, a fehér pólus lassanként eltűnik, megolvad, az olvadt hóié lefolyik a sekély tengerekbe, megduzzasztva azok vizét, messzire elborítva a lapos partokat. S ezt a jelenséget szépen, szabályosan látjuk megismétlődni minden tavasszal. Eltűnik a pólus fehér takarója s megnövekszenek a sötét foltok. Hát mi egyéb volna ez, mint hóolvadás és hóolvadásokozta árvíz? Nem szereti az évszámokat és a históriát? De egy évszámot és egy nevet mégis jegyezzen meg magának. 1877-ben Schiaparelli, a híres milánói csillagász hosszú, keskeny, sötét vonalakat fedezett föl a Mars bolygó azon részein, melyeket szárazföldeknek tartunk. Egyik sötét folttól a másikig haladtak ezek a vonalak, szabályosan, egyenesen, mintha összekötő csatornák volnának a sekélyes tengerek, tavak között. A fölfedezés nagy föltünést keltett. Egymásután szegezték a kutató távcsöveket az érdekes bolygó felé s két évtized múlva már vagy másfélszáz csatornát tüntettek föl a Marsról készült pontos térképek. Ön már bizonyára hallotta hírét ezeknek a csatornáknak? S mikor merengéséből fölriasztottam, talán éppen arról gondolkozott, hogy mik lehetnek e rejtélyes sötét vonalak? Földi értelemben vett csatornáknak alig tekinthetők, mert a legkeskenyebb is van vagy 30—40 kilométer széles s a szélesebbek 100, 200, sőt 300 kilométeresek. Mindamellett föltűnő szabályosságuk szinte kizárja, hogy természetes képződményeknek tekintsük őket. A Mars fölszínéről egyre jobban szökik a víz. Légkörében alig van pára. Felhőréteg csak a legrit
