Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1924-09-01 / 1. szám
8 AZ ERŐ 1924. szeptember hó. ki papirosból. Gyorsan, ügyesen mozogtak finom ujjai s az asztal lapja hirtelen nagy játékmezővé változott: összefogózott, körben álló gyermekek, karjaikat kecsesen a fejük fölébe emelő ballerinák táncoltak rajta. Az apám gyönyörködő mosolygása, a szoba otthonos, meleg levegője s az anyám gonosz hangulatokat megszalasztó jósága eggyé olvadóit és magához ölelt, mintha puha, szerető karok nyúltak volna utánam: a boldogság karjai. Ma megint eljött egyszer hozzám az élet és keservesen fájó, rút dolgokat mutatott: szomorú emberi sorsokat, szerencsétlen, hamis vágányra szaladt életvonatokat. S leterítette, bevonta őket az őszi esős napok szürke fátyoléval, hogy még vigasztalanabbak, még csúnyábbak legyenek. Megborzongtam, megiszonyodtam, mint valamikor régen, kis gyermek koromban. Kifelé, mindig csak kifelé néztem. Es újra jött a vágy: fény, melegség, szabadulás után. De ilyenkor én nem tudok menekülni. A látottak kínoznak; követelőznek, hogy írjam meg őket, hogy ilyen módon még egyszer újra szülessenek, másokat is bántva. Az anyám nem szereti az ilyen írásaimat. Az ő jóságos, derűs lelke nem elégszik meg a családjában elárasztott fénnyel, tovább szeretné tolni a fénykévét, ki, messze végtelenségekbe, minden emberre egyformán. Talán megérezte most, hogy magamat és másokat leverő írás kényszerít az íróasztalomhoz? lsem tudom . . . De, hogy ide ültem, előttem a szegény Lajos tintatartója állt, szembetűnő helyen, tintával megtöltve. S ahogy írni kezdtem, eltűnt a szörnyű, csúnya látomás. Újra utánam nyúlt az otthon boldogságának ölelő két karja, magához vont és melenget, mint a fázó gyermeket. A tintatartó csiszolt, sima gulalapjain megtörik a fény, szivárványos kontúrokét vonva keretül a fárgyak mellé. Vagy talán a könnyfátyolos szemem látja úgy? Mindegy... Mert mégis csak igaz: lehet ezen át így is szépet látni, mennyországot, csodamesét ! Mást, egészen mást, mint amit a világ állít, a világ hazudik.. . Csak befele kell néznünk a magunk életébe . .. Csak azokra kell gondolnunk, akiket szeretünk, akik szeretnek bennünket! (Erdély) Szabó Mária. Csodálatos utazás. Kis életem szürke szekér, Döcögő, rút sárban akadt, Már ezután te csak maradj------Űj hintám van, csudabatár, Rossz álom a szűkös határ. Bűvös táltos száll szaporán, (Kis erkélyen négy szék csupán: Fiam soffőr — én utas —■ á ...) ... Repül az autó — a csudaautó ... To—tó—to—tó! . . . Lenn utcasor, feldúlt mező, — Zörgő kocsi, — mészégető, —: Épülő ház, — zúg, kalapál Sok robotos, — penészhalál, — Labdaűző, lármás gyerek, — Pletykaleves forr, sistereg: Kócos asszony tereferél, Rossz szó repül, — fonnyadt levél — . .. Repül az autó — a csudaautó ... To—tó—to—tó! ... Udvaron koldus-énekes, — Kocsma előtt m,ost részeges Kocsis koporsót állít: Halál, az élet ámít! Habzik a mérges, rossz ital, Koporsót vinni: hivatal, Nem rossz, — akárki mondja — A halott vár — nincs gondja — ... Repül az autó — a csudaautó ... To—tó—to—tó! .. . Maradjon el a Márvány-utca, A lelkem hozzá mi sem húzza: Piszkos rét, — bűzös pletyka nép — Koporsós ember, — szürke kép ... Csak a Sashegy kísérjen el, Két szép lankája úgy ível, Mint életem bús hídja: hajlott, Fája, virágja nincsen: tartott . . . .. . Repül az autó — a csudaautó ... To—tó—to—tó! . .. Sashegy fölött szép kék az ég —• Forogj szívem, aranykerék! — Kis angyalok égi mezőn Bokrétát kötnek lebegőn. Tán jut belőle — szálljunk, szálljunk — Eldorádóig meg se álljunk — Tengerek és hegyek fölölt, Madarak, fellegek között, ... Repül az autó ■— a csudaautó ... To—tó—to—tó!... Szűke fiam, te kis bűvész, A messze ezüst-útra nézz! Ne lásd az utcanép torát, Ahogy locsolja rossz borát — — Útravalót nem hoztam én, Csak szívem, e küllős kerék, Aranykerék zihál, forog, Segít röpítni táltosod — .. . Repül az autó — a csudaautó .., To—tó—to—tó! ... Kelecsényi Gabriella.
