Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1924-11-01 / 3. szám
1924. november hó. AZ ERŐ 63 Rovatvezető: KELECSÉNYI GABRIELLA. Magyar írónők. II. Kaffka Margit. Speciálisan női problémák sokáig nem foglalkoztatták a magyar társadalmi életet, még kevésbbé a magyar irodalmat. Kármán Fannyjától kezdve Gárdonyi Idájáig rengeteg finonam megrajzolt élettel teli leány- és asszonyportrét kaptunk, d? mint a valóságban, az irodalomban is megkötött lelki életet éltek. Függeléke, szolgálója, dísze, sokszor végzete volt a társadalomnak a nő, de neki magának nem voltak még problémái, nem eszmélt magára, helyzetén, sorsán ritkán gondolkozott, passzív volt, úgy fogadta a dolgokat, ahogy adódtak, a valóságban is, az irodalomban is. Megalkuvással, lemondással teli, kis örömökkel, kis gondokkal ékített, félig öntudatlan élet volt ez, mely ritkán pillantotta meg magát a gondolkodás tükrében. Ebben az életben, a társadalmiban, az irodalmiban is, soha sincsen a női lélek magáért és belső nagy válságok ritkán izgatják. Vannak köztük glóriás szentek, mint az Isten rabjai szépséges királyleánya vagy Vörösmarty Hedvigje, vannak, kik úgy viselik vállukon a szenvedést, mint tündökölő királyi palástot: fenséggel (Rozgonyi Piroska, Enikő a Láthatatlan' emberben). Vértanú, hős a Minden poklokon keresztül csodálatos asszonya vagy Ocskay hitvese, Tisza Ilona (Szeretve mind a vérpadig), vannak némán szenvedő, magányos lelkek, aeolhárfa-érzékenységüek, mint a liliomként hervadó Ilonka, a naplóíró Fanny és névrokona, a másik Fanny, osztályos társnéja a boldogtalanságban, Kárpáthy Zoltán édesanyja. Tűzről pattant, szikrázó kedélyű, vidám teremtések, mint a Csnlódárok Lidije, eleven temperamentumú, boldogitásra termett, csupa jóság, napsugórlelkek, mint Flóra grófné vagy Ankerschmidt Erzsiké. A rajongók tragikusan szép és rettentő sorsú Deborahja, a sir szélén szerelemről álmodó, fehérgalléros Haboeska (Gárdonyi: Ki-ki a párjával), a fekete hajón temetkező boldogtalan Derry (Elnémult harangok), Midás király hervadó Bellája és a másik véglet: a ózent Péter esernyője alól már boldogságot követelőn mosolygó Veronka, a vidám, szép, kedves, kicsit léha Gyurkovics-lányok . .. ezer és ezer gyönyörű leányarc és egyetlen sima homlokot sem felhozott be soha közülök magából szakadó, sötét problémákkal a lélek. Egyik sincs magáért és nem néz befelé magába. Mindegyik benne él ezer szállal begubózva a maga korában, élete nem a magáé, erényei és bűnei sem, kötik a hagyományok és köti a saját öntudatlansága. Régen kiűzte az élet küzdőterére a gazdasági helyzet a nőt, rettentő nehézségek közé sodródott, dolgoznia, harcolnia kellett, föleszmélt magára a tradíciókból, helyzetéből, egyéniségéből, végzetéből burjánzó problémákkal vívódoft régen és az irodalmi élet még nem visszhangozta ezt. Itt éppen megfordítva történt, mint rendesen. Máskor az irodalom megelőzi a kor szellemi nyugtalanságát, ő fújja meg a riadót, a nőkérdésben éppen megfordítva történt: az irodalom sokáig nem rezonált a lüktető, hatalmas kérdésekre. Az első író, akiben a magyar nősors tragikus öntudatossággal magára eszmélt: Kaffka Margit. Alkotó művészetében csodálatosan társult a lirikus, mindig és mindenben magát kiélő művész hatalmas szubjektivitása kegyetlenül megvilágító, analitikus objektivitással. Nem idealizál soha és nincs hajlama a romantikára. Az asszony — szemben az ellenséges élettel, így lehetne meghatározni Kaffka , Margit írásait és őt magát is. Kaffka Margitig a magyar nőírók legnagyobb része dilettánsmunkát végzett: írásaik nem lelki élményből, tisztán olvasmányihletből táplálkoztak, nem a maguk lelkén átszűrődve adják a dolgokat, nem magukat adják. Részben formailag nem művészi, langyos érzelemlira, részben többé-kevésbbá sikerült cselekménybonyodalom a hagyományos jellemtipusokkal; az itt-ott mutatkozó tehetségeket vagy szétmorzsolta, elposványosította a nyűgös élet vagy elmosta színüket a dilettáns és félénk alkalmazkodás a hagyományhoz. Kaffka Margit súlyos, intuitiv erővel világít be a nőlélekbe. Első nagy, hatalmas regényének, a Színek és évek-nek hősnője a gazdasági történelemnek azon a fordulónontjánál áll meg. hogy visszapillantson életére, mikor a nő már kiszabadult a küzdőtérre, dolgozhntik, bizonyos tekintetben függetlenné lehet. A Színek és évek elöregedett hősnője látja a dolgozó, harcos fiatal leányokat, a saját leányait és csüggedt, de békés mosollyal envhitett rezieuációval emlékezik vissza a maga kis dolgokhoz kötött, ezer apró gond közt lemorzsolt életére. Az egész monumentális regénynek ez a tárgya: kis, mindennapi asszonyélet, az anyáink, nagyanváink életéhez hasonló, kis tragéd’ák. kis komédiák semmi és közben kis események sodrában, nyomtalanul múlik el egy értékben gazdag lélek. Mária évei, az Állomások, a Ifangyaholy már a mai kor függetlenségéért küzködő, dolgozó leányát mutatja be.
