Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1924-11-01 / 3. szám

1924. november hó.

AZ ERŐ

53

Laknak-e a Marson?

Kocsiútunk nagyobb felét már magiunk mögött hagytuk. Két útitársam, a csillagász és a fizikus, előző eszmecseréjük után néhány percig hallgatagon nézték szivarjaik füstjét, mintha gondolatokat gyüjtenének az újabb összecsapáshoz.

Én törtem meg a csendet. „Kedves fizikus barátom, ön azt ígérte derék csillagászunknak, hogy időt enged még neki is a Mars kontinenseiről, tengereiről, csatornáiról és értelmes lényeiről vallott nézete megvédésére. Jó lesz tehát mielőbb újra fölvenni a vita fonalát, m.'rt útunk már nem tart soká s még az ön mondanivalójának egy kétségtelenül érdekes részlete hátra van.“

„Már kezdem is“, hangzott a válasz. „Tohát el fogom mondani, mi ad okot arra a gondolatra, hogy a Mars kétségkívül sokak által látott sötét vonalainak semmi valóban létező természeti alakzat meg nem felel, ily vonalak a Mars fölszínén nem is léteznek s látásuk csak optikai csalódás eredménye.

Cerulli volt az első , aki ezt nyomatékosan hangoztatta s tűz tes kutatások és kísérletezések nyomán azt állította, hogy az emberi szem, főleg hosszas szemlélet után, egyes különálló, de egymáshoz közelesö szabálytalan elrendezésű foltokat, amelyek külön-külön éppen csak hogy a láthatóság határán vannak: eg étién, erősebben látszó pontba egyesít. Továbbá szabálytalan, n ihezin fölismerhető alakzatokat a szem egyenesen köt össze, mely vonalak irányát esetleg ,a szem helyzete vagy a környezőt is befolyásolja. A csatornák rendszere tehát semmi egyéb, mint szabálytalan halvány foltoknak sötétebb pontokká egyesítése s e látszólagos pontoknak a szem által különböző irányokban való rendbeszedése.

Ennek az állításnak csattanó bizonyítékát szolgáltatta Maunder angol csillagász. Készített egy Marstérképet, amely csak a Mars kétsógt lenül látható világosabb és sötétebb foltjait tartalmazta a csatornák nélkül s ezt oly távolságból, amennyiről még éppen látni lehetett a foltokat: iskolás gyermekekkel lorajzoltatta. Nos, ezek nem is tudták, mit rajzolnak, a Mars csatornáiról sohasem hallottak s mégis a legtöbb rajzon rajta voltak a „csatornák", még pedig többnyire azokon a helyeken, ahol a csillagászok is látták.

Még más bizonyítékot is nyert a C rulli elmélete. Cerulli a Holdat csekély nagyítású távcsövén át szemlélte, úgy, hogy körülbelül olyan közelségben látszott, amennyire a Marsot a legnagyobb távcsövek hozzák. S íme, a Holdon erősebb nagyítás mellett látszó szétszórt kráterek és ezek árnyékai most bizonyos szabályossággal rendeződtek s meghatározott irányú vonalakká látszottak egy sülni, akárcsak a Mars csatornái.

Tudom, kodvo8 csillagász barátom, hogy válaszában föl akarja hozni a Lowell által készített Mars-fotografiákat, amelyek a csatornákat szintén előtüntetik. Már pedig a fényképező-gép bizonyára mentes az optikai csalódástól. Azonban Lowell a saját bevallása szerint „retusirozta“, hogy a „rendkívüli finomságú“ részletek kiadódjanak. He tegyük föl, hogy Lowell gyakorlott sz me e finom részleteket ratusirozás nélkül is jól látta. Nos, még ez sem jelent semmit. Amint Cerulli megjegyezte, ha bárki is a Marsnak hű fotográfiái képét szemléli, elkerülhetetlen optikai csalódás révén a föl is mérhetőség határán levő részleteket a fénykép ~n is épp úgy vonalrendszerré egyesíti, mint az a közvetlen túvcsövi szemléletnél is történik.

Ami a megkettőződés tüneményét illeti, azt a csatornák 1 glelkesebb védője, Lowell maga is optikai csalódásnak tartja. Sőt éppen ö végzett arra vonata kozó kísérleteket, hogyha egy vékony drótot annyiról nézünk, amennyiről még éppen megláthatjuk, hosszasabb szemlélet után megkettőződve jelenik meg szemünk előtt. Különösen előmozdítja az eféle csalódást, ha a szemlélt vékony tárgy és a szem közé valami zavaró közeg, például finom átlátszó szövet vagy áramló meleg levegő kerül.

De minden okoskodásnál és vitatkozásnál jobban tisztázta a csatornák kérdését a Marsnak 1909-i oppoziciója alkalmával végzett megfigyelések sorozata. A Nap, Föld és Mars a mondott sorrendben egy vonalba

A Mars (M) és a Nap a pontozott vonal által jelzett helyzetben a Föld ről (F) nézve egymással sz. mbeállásban (oppozic óban) vannak. A Mars pályájának erős középpon onkivulis ge folytán olyan oppoziciók alka mával, midőn a M>rs napközeiben van (P), a Mars és l-öld közötii távolság majdnem felényi. mint mikor e két bolygó a Mars naptávola (A) idejében találkozik.

kerültek, tehát a Föld ás Mars a Nap körüli keringésükben egymáshoz a lehető legközelebb jutottak. Ez a l gkedvezőbb idő a megfigyelésre. Igaz, hogy a Mars erősen elliptikus pályája miatt az ily oppoziciók alkalmával elért legkisebb távolságok nem mindig egyformák. De az 1909-i oppozició meglehetősen kedvező volt s a Mars átmérője majdnem kétakkorának látszott, mint kedvezőtlen sz mb mállás idején. Az 1877-i szembenállás, amikor Schiaparelli a „csatornákat“ először megpillantotta, még ennél is kedvezőbb volt ugyan (50 millió kilométernyire közelítette meg a Föld a Marsot, de a híres milánói csillagásznak még nem voltak oly hatalmas eszközei, mint amilyenekkel Barnard, Antoniadi, Hall? 1909-ben rendelkeztek.

Ugyebár kiváncsi már ön, hogy tehát mit látott Antoniadi a meudoni csillagda 83 cm. lencseátmérőjű kitűnő távcsövével? Semmit, barátom, semmit a Marscsatornákból 1 Hanem látott számtalan, szabálytalanul elszórt, szürkés foltot, melyek kisebb távcsővel szemlélve, valóban összefüggő vonalaknak látszhattak.

Az amerikai Lowel ugyan az 1909-i oppozició után is ragaszkodik a csatornák létezéséhez. De Lowell legnagyobb távcsövének tárgylencséje csak 61 cm. Míg Barnard a Verkes-csillagda 102 cm. átmérőjű táv