Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1924-11-01 / 3. szám
52 AZ ERŐ 1924. november hó. öt, az anyádat meghatná-e az én emberfölötti önfeláldozásom . . . Juliskám ? Juliska: Nem hatná meg, Kálmán. Ő sohasem adna magához. Ha lemondana is a színészetről. Körtvélyessy: Persze... Félti a tanyákat, a nyájakat, a földeket, a vendégfogadót, a te egész hozományodat, hátha egy kóborgó komédiás kivetette rájuk a szemét? Hátha csak a vagy önödért vetem oda lábaid elé nyomorúságos életemet ? . .. Juliska: Mi lesz most, Kálmán . . . Ha édesanyám mindent megtudott, soha nem szabad többé találkoznunk. Körtvélyessy: Elvetjük a kockát. . . Ha szeretsz?... (Szemébe néz, magához szorítja): Igazán szeretsz? Juliska (felnéz rá, egyszerűen): Szeretem... Körtvélyessy: De igazán szeretsz-e?. . . Nem úgy, mint ábrándos leányok szoktak . . . Vájjon csak a szinészt szereted-e bennem? Aki lenyűgöző erővel uralkodik a lelkeken, királya a szónak és méla kis lányok andalogva írják szívükbe a képét. Juliska: Nem, Kálmán, nem a színészetét szeretem. Alig láttam a színházban. Engem nem engednek oda. Én á lelkét szeretem, a verseit. . . Amikor így beszélgettünk először és átadta az első verset.. . soká nem tudtam aludni. Maga nagy költő, Kálmán. Körtvélyessy: Vérrel és könnyel írom a verseket. Juliska: Itt senki se érti magát. . . Idehaza nem szabad ilyenekről beszélni. Bajza is nagy költő... a rektor úrnál olvastam azelőtt néha a Divatlapot, meg az Athenaeumot. .. Idehaza szóba se szabad hozni. Senki se ismeri. Körtvélyessy: Mindegy. Nekünk költőknek elég, ha egy szív hullámzásba jő dalunk zengzetén ... Te megértettél. . . Hoztam egy új verset. Válásunk előtt az utolsó. Elolvassam? Juliska: Oh! Olvassa! Körtvélyessy: Halálvágy . . . (Olvassa a zsebéből kivett kéziratot): Sírt niekem, sírt és koporsót Mélyen fekvőt, föld alatt, Hol nem élnek érzemények, Hol nincs többé gondolat. Oh fej, oh kebel, te kettős Átok életem felett; Mért kínozni lángcsapású Ostoroddal engemet? Mért a vágy a lázas agyban Szállni, csillagok fölé? Hogyha őt a sors haragja Földön csúcsra rendelé? • Vagy ha száll a vágyak szárnya Mórt nincs rajta égi toll? Mely viszen, hol a magasba Halhatatlanság honol! És ha puszta nekem üdvben E világ, mért a kebel? Megteremtve* hogy lakóul örömet fogadjon el? Vagy ha van szív, mely a kéjben Föllobogva érzene, Mért reám e jégtekintet? Boldogságnak istene . . . Sírt nekem, sírt és koporsót Mélyen fekvőt, föld alatt, Hol nem élnek érzemények Hol nincs többé gondolat. . . Ez a legújabb versem... De... Juliskám... tündérleányom, te sírsz? Juliska (fehér kendőjébe rejtette az arcát. Körtvélyessy •gyöngéden magához huzza): Minden este elolvasom a verseit... Egyszer a vicispánék szálltak meg nálunk. Egy sasmadaruk volt, a vicispám úr lőtte, de csak a szárnyát sebezte meg. A lábára rá volt kötve vasláncon egy vasgolyó... Néha aztán szállni akart a sas ... Úgy verdesett szegény . . . Nagyon sajnáltam . . . Fölnézett az égre és hiába csapdosott a szárnyaival... Ez a sas jutott eszembe, mikor a verseit olvastam. Kálmán, maga nem idevaló . . . maga nagy költő... és néha-néha ... nem is hiszem, hogy engem szeret. . . Körtvélyessy: Én? ... Te vagy a Múzsám, te vagy az istennő, akinek oltárán elégetem ragyogó dicsőségemet. Én mindent odaadok érted. De te szeretsz-e engem ? Juliska: Én nagyon szeretem . . . Körtvélyessy: Jobban, mint akárkit a világon? Juliska: Jobban. Körtvélyessy: Akkor itt a döntő perc . . . Nem habozhatunk. Elvetjük a kockát. Vége van a titkos beszélgetéseknek. Lehet, hogy anyád kitaszít a házából, mint egy nyomorult szerencsevadászt. Juliskám, Múzsám, királynőm, akarsz-e a feleségem lenni ? Juliska: Akarok . . . Körtvélyessy: Készen van a tervem . . . Mondtad, hogr Nagykőrösön lakik egy nagynénéd . . . Ma éjszaka ... érted . . . ma éjszaka ... Pestre indulnak a fuvarosok . . . Megbeszélem velük ... A Budai kapunál megvárnak. Én eljövök érted. Jelt adok. Mikor meghallod a kuvikot odakünn az utón, kisuhansz. Elviszlek a nagynénédhez ... És akkor anyád sem állhat ellent. Haragudni, talán átkozódni fog először ... Mindegy. Akit elszöktettek, azt már csak asszonyként fogadhatja vissza... Juliskám... készen vagy-e? Kirepülsze-e velem a boldogság szigete felé? Juliska: Várjon egy kicsit, Kálmán ... ez olyan hirtelen jött . . . mintha a beteget egyszerre lábra akarják állítani ... én nem tudok felelni . . . én szé-, dűlök. . . úgy érzem, azt akarja, hogy valami mélységbe ugorjunk ketten ... Körtvélyessy: Nem azt akarom. Én kitárom az én aranytollú rabmadaram előtt a kalitka ajtót. Jöjj. .. Hagyd itt ezt a dohos vártömlöcöt.. .
