Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1924-11-01 / 3. szám
1924. november hó. AZ ERŐ 51 Kovácsné: Juliska te, vidd le a kocsiszín kulcsát. Be kell zárni a színt, éjfélig nyitva van nálunk a kapu. 1. fuvaros: Bomlik a világ. Mikor én legény voltam, im az esti (harangszó után csak a hazajáró lelkek jártak az úton. No .. . még visszanézünk. Kovácsné: Aztán nézz ki a konyhába, Juliska te! Készen van a színészek vacsorája .. . Meg van terítve az asztal? Juliska: Megyek, édesanyám ... (Gyertyát visz elől, kulcsot vett el az asztalról. A fuvarosok utána ballagnak). II. JELENET. (Kovácsné, majd Panni. Kovácsné csöndesen tovább köt). Panni (pirospozsgás, eleven szolgáló, feje bekötve piros kendővel, óvatosan bedugja fejét az ajtón jobbról, súgva): Gazdasszonyom .. . Gazdasszonyom . . . Senki sincs itt? Kovácsné: Te vagy Panni? .. . No, gyere közelebb. Panni (egy csomó papirt tart a kezében, bizalmaskodva.az asztalra csapj): Eh.un ni! Itt az egész nyavalya ! Kovácsné: Bolond vagy te, Panni? Mit akarsz ezzel a sok szeméttel? Panni: Hát nem tetszik tudni, mi ez? Kovácsné: Hogy az ördögbe tudnám. Panni (tudálékosan): Hát mondtam már, ez a Juliska kisasszony egész nyavalyája ... Tetszik tudni, el van babonázva a kisasszony . . . Kovácsné: Ki babonázta el? Panni: Ez a sok papir mi . . . Tetszett parancsolni, hogy leskelődjek utánna, hogy mi baja lehet? Hogy mit titkol annyira? Én meg felkapaszkodtam este az udvarban az öreg diófára és úgy nyújtózkodtam, hogy a nyakamba is görcs állt. No, mondok, ha így lát valaki, ugyancsak megijed ettől a nagy fekete varjútól... , Kovácsné: Ne fecsegj össze-vissza. Mit láttál? Panni: Hát éppen ez volt e nyelvem hegyin. A kisasszony se látott, se hallott. .. Kormolt ám a gyertya! Még a belét is elfelejtette elkoppantani! Kovácsné (önkéntelenül): Ejnye, a semmirevaló! Panni: Aztán ezekből a papirosokból ugyancsak imádkozott. Aztán megcsókolta az Írásokat. Aztán eldugta a móringjai közzé. Onnan loptam ki máma takarításkor. Kovácsné (a papirosokat nézegeti): Hozd ide az okulárét, hé! (Panni a szekrény fiókjából kiveszi, odaadja. Kovácsné kibontja a tokból, felteszi, nézegeti újra a papirosokat). Kovácsné (betüzgetve, nehezen): ... Az én . .. mátkám . .. Panni: Tetszik tudni, így szokták ezt a garabonciások. Bűvölő írásokat csinálnak, vérrel írják teli. Akinek odaadják, azt a hatalmukba kaparintják vele. Ug.v nézte, úgy bámulta ezeket a kisasszony, mintha lelkeket látott volna. Egyszer sírt is rajtuk, jaj! Olyan fényes, kerek gyöngyök voltak, hogv pártába lehetett volna tűzni őket. Én csak egy szegény szolgáló vagyok, de megesett a szívem a szegény megbabonázott kisasszonyon . . . Én is szipogtam ... a sötétségben ... Majd leestem a fáról. .. Kovácsné: Ostoba nép vagy te... Ezek vagy szerelmeskedő levelek, vagy bolondos nóták! Panni: Jé... Az ám! Szerelmes lehet a kisaszszony... Az is affajta kórság... Ugyan kibe? Kovácsné: No . .. majd előkerítem a garabonciást. Hanem Panni, ha erről te egy szót is kikotyogsz a konyhába vagy a kocsisnak, kitekerem a nyakadat. Értetted ? Panni: Igenis, gazdasszonyom . . . Kovácsné (a papírokat belegyüri a harisnyába): Valaki jön ... Juliska (konyha felöl belép): Édesanyám... Kell-e már kisütni a húst? Várjunk még? Kovácsné: Megyek már, megyek. Rátok úgy se lehet bízni semmit. Te meg eredj a terítéshez. Mindjárt itt lesznek a színházból. Majd most én csinálom meg a vacsorát.. . (El a konyha felé). III. JELENET. (Juliska, Panni, majd Körtvélyessy). Panni (visszamarad, titkolózva): Pszt! Kisasszonyom ! Juliska (ki a bejáró ajtó felé. nézett, megrezzen): De megijesztettél... Mi kell, Panni ? Panni (gyorsan): Én nem merek szólni... A gazdasszony kitekeri a nyakamat, akárcsak egy csirkének . . . Muszáj megtenni, amit mond ... De én csak azt mondom ... én szeretem a kisasszonyt. . . Nagyon rossz voltam .. . egy csúnya varjú voltam . . . Juliska: Micsoda zavaros beszéd ez? Mi bajod, Panni ? Panni: Nem én nekem van bajom . . . Azt hiszem, a kisasszonynak lesz . . . Juliska: Én nekem? Panni: Nem is a kisasszonynak, a babájának, nem tudom én finoman mondani, aki megbüvölte... Jaj, nem merek én többet mondani . .. ennyit se szóltam ... Ja'j, nagy vihar lesz kisasszonyom... (El.) (Juliska megdöbbenve néz utána. Azután kiveszi fehér zsebkendőjét, az utcára nyíló ajtót kinyitja, látszik, amint néhányszor odakünt meglóbálja. Egy kis csönd. Azután felleghajtóban Körtvélyessy. Szép, szakállas férfiarc. Körülnéz, azután hirtelen mozdulattal karjaiba kapja Juliskát.) Körtvélyessy (lehetőleg színészi pózokat használ, deklamál): Szerelmem!... Tündérem! Félórája állok az eresz alatt... Vártam a szabadító jelet Noé bárkájából ki az özönvíz felé... Végre... (Hirtelen körülnéz, más hangon): Senki sincs itt? Juliska: Senki . . . (kibontakozik. Körtvélyessy csak a két kezét fogja. Lesüti a szemét): Ne Ítéljen meg, hogy behívtam . . . Kálmán, nagy veszedelem lebeg fölöttünk... Azt hiszem, édesanyám mindent megtudott... Körtvélyessy: Odamegyek hozzá, térdrehullok, mint a bálványimádó; ha kell, sírva mondom el, hogy szeretjük egymást, Juliskám . .. Juliska (csüggedten): Hiába minden... Édesanyám sohsem engedné meg, hogy színész felesége legyek. Körtvélyessy: Miért? Én Körtvélyessy Kálmán drámai hős és ,a társulat főrendezője, sohsem resteltem nemes őseim és táblabíró rokonaim előtt, hogy művészetem aranyfájának gyümölcseit szedem. De, ha kell, érted leteszem a színészet varázspálcáját, mint Prospero; dicsőségem babérjait leteszem a lábaidhoz. Leszek a művészet száműzött je... a sajkám nem vágyik ki többé viharokba, te laszel a holdfény, ki ringó életem ezüstös sugárral szórod be ... Mit gondolsz,
