Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1924-10-01 / 2. szám
32 AZ ERŐ 1924. október hó. az észlelésükhöz; gyakorlatlan szem semminő távcsővel sem boldogulna, mert ezek a finom vonalak mind a láthatóság szélső határán állanak. S ha ez a kevés, amit a Marson valóban lehet látni, még mindig elég önnek arra, hogy gondolatában a Marsot intelligens lényekkel benépesítse: akkor majd egypár ellenérvet hozok föl csillagász barátunk szép meséjének megcáfolására. Az ő szavai szerint a déli póluson látható fehér folt hó, a sötét foltok pedig tengerek. A pólus hava tavasszal és nyáron megolvad s megárasztja a sekély medrű tengereket. Nos, hát ha a Mars „tengereit“ kitöltő anyag: víz, akkor az csakis megfagyott állapotban létezhetik a Marson. Mert hiszen e bolygó távolabb van a Naptól, mint a Föld s így a Nap sugárzásának ereje ott több mint kétszerte kisebb. Számítások szerint, amelyekkel nem akarom önt untatni, a Mars fölszínének átlagos, hőmérséklete —37°. Ily alacsony hőmérséklet mellett, habár ez csak átlagot jelent, szó sem lehet a jég megolvadásáról s ha a sarki fehér folt nyári kisebbedését olvadásnak gondoljuk, akkor az a megolvadó fehér anyag nem hó, hanem esetleg szénsav lehet, mely igen nagy hidegben már nem légnemű, hanem valóban hószerű, szilárd halmazállapotban fordul elő. Szénsav jelenlétét a Marson különben színképelemzéssel is kimutatták. No, de ez az anyag semmiképen sem alkalmas arra, hogy a földihez hasonló szerves élet kifejlődését és fennmaradását lehetővé tegye. Egyébként, hogy ezek a sötét foltok valóban tengerek volnának, abban a .látszólagos olvadásjelenség dacára is meglehetősen kételkedőkké tehet bennünket a Mars két holdja. E rendkívül gyorsan keringő mellékbolygók oly közel vannak a Mars fölületéhez, hogy az általuk létesített ár—apály időszakos jelensége a holdak kicsinysége dacára is észrevehető lehetne s a tenger dagály idején messzire elöntené a csillagász barátunk szerint „lapos partokat“. Ilyen ár—apálynak nyomát sem látjuk, jóllehet a közelebbi hold minden hét és fél órában megkerüli a bolygót. S most nézzük csak, hogy állunk a csatornák dolgával ? Szó sincs róla, szellemes magyarázat lenne azt mondani, hogy e csatornák valóban viziutak, melyek a Nilus módjára kiáradva, megtermékenyítik kétoldalt a partokat. De miért történik ez az áradás és megtermékenyítés oly kínos mértani pontossággal, hogy bármely csatorna egész hosszában mindig egyazon szélességű? És e csatornának nevezett vonalak messze átnyúlnak az északi féltekére is, már pedig ott, csak úgy, mint a Földön, az évszakok éppen ellentétesek, mint a déli féltekén. S ha a csatornák megáradt vize visszahúzódik, az északi félteke megöntözött részein nem fakadhat utána sötétlő lombozat, mert ott a délitől kölcsönkért áradást nem a viruló tavasz és kalászhozó nyár, hanem a hervadó ősz és hideg tél követné. És mit jelentenek a szabálytalan időközökben föltünedező vagy csak rövid ideig látható csatornák; s mit jelent e sötét vonalaknak a déli félteke őszi idejében való újabb tömeges megjelenése? Hisz ilyenkor nincs hóolvadás a déli sarkon! De hát ha e vonalak valóban csatornák, akkor hogyan lehet az, hogy nem egyszer a Mars sötét foltjain, tehát a „tengereken“ látszanak a maguk még sötétebb színezetével keresztül húzódni? Vagy ha növényzettel borított fölületíik, hogyan lehet az, hogy némelyik éveken át is változatlanul megmarad, míg a másik, dacára a csalogató tavasznak, éveken át sem jön elő? Hát még mit szóljunk a csatornák megkettőződéséhez? Föltéve, hogy e megkettőződés valóban létesül, hogyan magyarázhatjuk az egész jelenség rendkívüli tökéletességét, minden legkisebb szabálytalanság teljes eltűnését? Sőt, amit még nehezebb a csatornarendszer elméletével védelmezni: a mellékcsatornák nem is mindig ugyanoly távolságban jelennek meg, sőt a megkettőződés után nem egyszer az eredeti csatorna is megváltoztatja a helyét s ahol azelőtt csatorna volt, ott semmi nyom sincs, hanem két új csatorna látszik megjelenni az eredetitől jobbra és balra. A mellékcsatornák képződésénél látható fehéres foltok szerepe sem olyan, mint ön azt csillagász barátunk előadása után gondolná. Sőt Schiaparelli külön kiemeli, hogy nem úgy látszik, mintha e foltok köd- vagy felhőképződmények volnának, amelyek szétfoszlása után hirtelen elénk tűnik az újonnan képződött csatorna. Inkább ahhoz hasonlítható az egész jelenség folyamata, mint mikor itt-ott elszórtan csoportosuló katonák lassankint rendre egy vonalba sorakoznak. És vájjon ha a sarki tenger megáradt vize hóolvadás után szétömlik a csatornákon, hogyan jut vissza megint a pólusra? Nem vonhatjuk kétségbe, hogy légmozgás a Marson is van, de a mozgó levegő nem visz a pólus felé hatalmas fellegeket, hogy azok ott a maguk páratartalmát hó alakjában ismét leadnák. Hisz a Mars légkörében, csillagász barátunk szavai szerint is, csak a legritkább esetben lehet felhőzetet látni. Tehát még abban az esetben is, Ha víz a Marson folyékony halmazállapotban előfordulhatna : a hónak a pólusokon való fölhalmozódását a víz légköri körforgásának hiánya miatt lehetetlen volna megmagyarázni. * A fizikus a hosszas és hangos beszédbe belefáradva, pár percnyi szünetet tartott. Hátradőlve a kocsi ülésén, elővette szivartárcáját s a kocsi rázása dacára is gyorsan és ügyes kézzel szivarra gyújtott. A csillagász á pillanatnyi csendet fölhasználva, rögtön át akarta venni a szót. A fizikus azonban egy kézmozdulattal visszatartotta. — Várjon csak, kedves barátom, még nem fejeztem be. Eddig csak azt mondtam el, hogy ha e sötét vonalak valóban léteznek, mért nem lehetnek olyanféle csatornák, amilyennek ön mondotta. Most azonban jóvá kell tennem önnek egy másik hibáját. Ön ugyanis elfelejtette megemlíteni a mi tisztelt hallgatónk előtt azt a másik, igen jól megokolt elméletet, hogy a Marson látható sötét vonalak — egyáltalán nem is léteznek. Nos hát, ha megengedi, most majd én fogom ezt ön helyett elmondani. A csillagász beleegyezőleg bólintott s nevetve válaszolt : —• Jó, jó; de annyi időt mégis fog engedni nekem. hogy mielőtt kocsink az állomáshoz érne, én is a kritika bonc kése alá vehossem az ön szavait. —■ Nagyon szívesen, hiszen én magam is szeretem az ön —■ Flammarion fantáziájától átitatott — elmefuttatásait hallgatni. Csak éppen a kellő és biztos értékre akartam állításait leszállítani. Mert nincs veszedelmesebb, mintha a tudomány féket veszt és a fantáziák területére téved. Vekerdi Béla.
